Hiszem, hogy a velem született szorongás nem hiábavaló!
Dalma pánikbetegként rengeteget kapott a művészetterápiától, amiben nemcsak résztvevőként, hanem egy idő óta terapeutaként is jelen van. És most őszintén megosztja veletek a tapasztalatait:
Dalma pánikbetegként rengeteget kapott a művészetterápiától, amiben nemcsak résztvevőként, hanem egy idő óta terapeutaként is jelen van. És most őszintén megosztja veletek a tapasztalatait:
„Azt szeretném, ha legközelebb, amikor valaki megnyílik előtted, és a fájdalmáról, betegségéről beszél, jusson eszedbe, mennyire különbözők voltak ezek a dalok. Hogy némelyikről első hallásra nem is gondoltad volna, miről szól. De akár sokadikra sem.” Csepelyi Adrienn rendhagyó kísérlete arra, hogy megmutassa, hányféle arca van a depressziónak.
Utazás- és agorafóbiás pánikbetegként nem egyszerű feladat a jogosítvány megszerzése, de kellő önismerettel, türelemmel és megoldásfókuszú hozzáállással akár terápiás célokat is szolgálhat.
Tulajdonképpen nem történt semmi… Csilla milliószor hallotta ezt a mondatot gyerekkora óta. De ma, harminc évvel később, már nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyják az ő szempontját, az ő szenvedését.
„Ilyen vidám depresszióst még nem láttam!” Hát tessék, ilyen az élet a társadalom kedvéért felöltött álarc mögött.
Kutyaharapást szőrével? Ha tudatosan elmerülünk a szorongásunk tárgyában, legyőzhetjük? Takács Dalma azt állítja: igen. Ez az ő története:
„Ha azt mondanám, Mandula befogadásával elillant minden szorongásom, hazudnék. A mai napig dobál elém olyan hajtűkanyarokat az élet, amiket nehezen veszek be. Viszont Mandulával az oldalamon már nem szállok el a kanyarban.”
„A pánikbetegség és a szerelem igenis megférnek egymás mellett.”
„Ez csak egy pánikroham – ismételgetem magamban, holott teljesen biztos vagyok benne, hogy most meg fogok halni.”
Elolvastuk Tamás Rita könyvét, ami mindenkinek reményt adhat a pánik poklában.