Az ország egyik legnépszerűbb úszója, Kapás Boglárka természetes őszinteséggel mesélt D. Tóth Krisztának a nehéz témákról is: a vágyott, de végül el nem ért olimpiai aranyról, a testvére elvesztéséről, a visszavonulásáról, és arról, hogyan tanulja most, túl a harmincon, hogy hogyan is kell élni.
Úgyis lehet valakinek pánikrohama, hogy nem látszik rajta. Mégis hogyan? Hát megtanult maszkolni. Takács Dalma érintettként mesél erről.
Légszomj, magas pulzus, halálfélelem. Ráadásul mindez (látszólag) ok nélkül, az éjszaka kellős közepén. A szakemberek már külön nevet is adtak az éjjel jelentkező pánikrohamoknak.
Néha teljesen összeomlunk, és apró darabokból építjük újra magunkat: ha viszont sikerrel járunk, mint a japán kerámiák esetén, az aranyporral kevert ragasztó is több lehet bennünk.
Ami az egyik oldalról óriási szabadságérzetet és hajnalig tartó bulizást jelent, az a másik oldalról tömegiszonyt, zavaróan sok ingert, frusztráló szituációkat vonhat maga után. Útmutató szorongóknak (és szorongók barátainak) a fesztiválozáshoz Takács Dalmától:
Miben lenne más az életük, ha sosem kellett volna szembenézniük pszichés zavarokkal? Segített vagy rontott a helyzeten, amikor diagnózist kaptak? Köszönhetnek-e bármit a nehézségeiknek? Bepillantás egy borderline személyiségzavarral élő és egy pánikbeteg beszélgetésébe.
Dalma pánikbetegként rengeteget kapott a művészetterápiától, amiben nemcsak résztvevőként, hanem egy idő óta segítőként is jelen van. És most őszintén megosztja veletek a tapasztalatait:
„Azt szeretném, ha legközelebb, amikor valaki megnyílik előtted, és a fájdalmáról, betegségéről beszél, jusson eszedbe, mennyire különbözők voltak ezek a dalok. Hogy némelyikről első hallásra nem is gondoltad volna, miről szól. De akár sokadikra sem.” Csepelyi Adrienn rendhagyó kísérlete arra, hogy megmutassa, hányféle arca van a depressziónak.
Utazás- és agorafóbiás pánikbetegként nem egyszerű feladat a jogosítvány megszerzése, de kellő önismerettel, türelemmel és megoldásfókuszú hozzáállással akár terápiás célokat is szolgálhat.
Tulajdonképpen nem történt semmi… Csilla milliószor hallotta ezt a mondatot gyerekkora óta. De ma, harminc évvel később, már nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyják az ő szempontját, az ő szenvedését.