Változó családfogalom

A digitalizáció rengeteg változást hozott a családok életébe. Miközben az egymástól távolabb élő rokonokkal megkönnyítette a kommunikációt, addig az egy lakásban élő családtagokat olykor szinte elszigetelte egymástól.

Sokan élnek egy légtérben a saját digitális börtönükben úgy, hogy – a legszükségesebb alkalmak kivételével – szinte nem is találkoznak egymással.

Különösen kiskamaszkortól kezdődik ez a digitális szeparáció, de a hetven és nyolcvan év közötti digitális eszközöket használó idősebbek között is megfigyelhető ez a tendencia.

Ez nagyon éles ellentétben áll az alig száz évvel ezelőtti hagyományos paraszti kultúrában szokásos családmodellel, amelyben a lakhatási nehézségek, a gazdaságosság és a tradíció miatt több generáció élt egy fedél alatt. Így mindig akadt olyan családtag, aki a gyerekekre vigyázott, és a munkát is könnyebb volt megosztani. Viszont azzal járt, hogy mindenki részt vett mindenben, és ez nem kevés feszültséghez vezetett, hiszen senkinek nem jutott saját intim tér.

Egy korábbi időszakból származik a brutális, és sajnos gondolatiságában is meggyökeresedett: „Pénz számolva, asszony verve jó” közmondás, aminek nyomait azóta is rengeteg nő viseli. (A szó szoros értelmében a testén is.)

Akkoriban a válást még csak a felsőbb társadalmi osztályokban élők engedhették meg maguknak

A legtöbb nőnek nem volt saját egzisztenciája, hisz nem járhattak iskolába, és emiatt olyan munkát sem kaptak, amiből eltarthatták volna magukat, tehát minden szempontból kiszolgáltatottként éltek – férjük kénye és kedve szerint.

A tehetősebb férfiak nyíltan vagy titokban kitartottak egy vagy több szeretőt is, az asszonyok pedig elnézték nekik ezt, hisz nem tehettek mást. Esetleg a bátrabbaknak volt egy „házibarátjuk”, akivel időnként vigasztalódtak.

Az első és a második világháború, valamint a holokauszt számtalan magyar család életét megváltoztatta, hiszen a férfiak jelentős része megsebesült, meghalt a fronton vagy a koncentrációs táborokban. 

 

Egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy ilyenkor az életben maradt férfitestvérek vették feleségül az özvegyet, és együtt nevelték a korábbi házasságból született, valamint a későbbi közös gyerekeket. De ugyanígy előfordult, hogy ha az anya halt bele a szülésbe vagy valamilyen betegségbe, akkor a még férjezetlen, esetleg szintén özvegy fiatalabb/idősebb lány lépett a testvére helyére a házasságban.

Rugalmas volt tehát ez a családi háló, és mindenekelőtt az összetartozás számított.

A hatvanas évek azonban változást hozott…

Óriási szakadék tátongott a nyugati és a keleti családmodellekben ebben az időszakban, hiszen a szexuális forradalom megteremtette a kommunákat, amelyekben sokszor az sem derült ki, hogy melyik gyereknek ki az apja. Itthon eközben meredeken elkezdett emelkedni a válások száma, bár a vidéki településeken egy „elvált asszony” nem sok jóra számíthatott. Hamar szájára vette a falu, és ha véletlenül két mondattal többet váltott egy férfival, azonnal rásütötték, hogy „kurva”. A gyerekek pedig rendre megkapták társaiktól a „zabigyerek” jelzőt.

A kilencvenes években szerencsére abszolút megváltozott ez a helyzet, de a családtámogatási rendszerekben az egyedülállók még mindig sokkal rosszabbul jártak, mint a teljes családok vagy pláne a többgyerekes párok.

Az vagyok, aki vagyok

Szintén az elmúlt húsz–harminc évben vált tendenciává, hogy már nem feltétlenül titkolják nemi identitásukat azok az emberek, akik nem a heteroszexualitás norma szerint élnek. Egy ideig úgy tűnt, mi is betagozódunk a nyílt társadalmakba, de sajnos az elmúlt tizenkét évben egyre durvábban támadja a társadalmi sokszínűséget a regnáló kormány. 

Az egynemű pároknak nincs lehetőségük arra, hogy hivatalosan házasságra lépjenek és örökbe fogadhassanak, de ugyanígy nehéz helyzetben van az is, aki egyedülállóként szeretne örökbefogadó szülővé válni. Ráadásul a születési nemüktől eltérő identitású emberek számára is ellehetetlenítette a kormány – egy jól irányzott törvénnyel –, hogy a saját identitásuknak megfelelő néven élhessék az életüket.

Kevesen vállalják még föl a poliamóriás kapcsolatukat, amelyben több család vagy pár él együtt úgy, hogy ott sem feltétlenül derül ki az apa személye, hiszen egyszerre több jelölt is lehet. A legfontosabb ezekben a kívülről talán bonyolultnak tűnő poliamor kapcsolatokban és összefonódásokban mégis egymás tisztelete, és a teljes nyíltság. 

 

Mit jelent ma a család?

Miután rendszerszinten semmilyen erőfeszítés nem történik, hogy a családon belüli erőszakot megfékezze az igazságszolgáltatás, ezért a család ahelyett, hogy biztonságot és támogató közeget jelentene, mind több ember számára csak néma a szenvedéssé vált a benne való jelenlét. Egy kutatás szerint minden ötödik nő úgy nőtt föl, hogy az apja verte az anyját.

A kiszolgáltatott gyerekek, a megalázott nők és a hatalmaskodó, személyiségzavaros, vagy több generáció óta alkoholfüggő férfiak aztán újrateremtik ezt a mindenki számára áldatlan állapotot.

Amióta Orvos-Tóth Noémi hiánypótló könyveivel a szélesebb köztudatba is eljuttatta a transzgenerációs sérülések lehetséges következeményeit, azóta bizonyos társadalmi közegekben megfigyelhető a tudatosabb gondolkodás és a törekvés arra, hogy megállítsák ezeket a nehéz és fájdalmas folyamatokat. (ITT nézhetitek meg Orvos-Tóth Noémit DTK Elviszlek magammal című műsorában, amelyben főként az Örökölt sorsról beszélgettek, ITT pedig én írtam a Szabad akarat című második kötetéről.)

Az elmúlt tíz–tizenöt évben kialakult tendencia, hogy mind később költöznek el a fiatalok a szülőktől, mert egyszerűen nem tudják megteremteni az önálló egzisztencia feltételeit, épp ezért a családalapítás is egyre későbbre tolódott. Furcsa módon tér vissza a kétezres években az, hogy több generáció él együtt tartósan… csakúgy, mint egykor a paraszti társadalmakban.

A mai családszerkezetben mind megszokottabb, hogy az apák is teret kapnak a gyereknevelésben, és nagy számban élnek is a lehetőséggel. 2015 óta pótszabadság illeti meg minden újszülött apját, amit úgy tűnik, hamarosan tíz napra emelnek. Ez nem túl sok, de sokkal jobb, mint a semmi, ami tíz évvel ezelőtt volt. 

Amennyiben létezik ideális család, az mindenképp biztonságot és szabadságot ad minden tagjának – még akkor is, ha a béklyóink is velünk maradnak, amit kapunk tőlük. (Olvassátok el Steiner Kristóf megindító írását erről a témáról ITT.)

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Szerintem az ideális család a kétezres években mindenekelőtt nyitott, toleráns és segítőkész – lazább vagy akár szorosabb – közösség, függetlenül attól, hogy milyen neműek a társak, és saját vagy örökbe fogadott gyerekeket nevelnek-e.

Rugalmasság nélkül nem megy az élet, és nem elsősorban a vérségi kötelék az, ami összetart egy családot, hanem egész egyszerűen a szeretet határozza meg és teszi valamelyest élhetővé az egyre nehezebben viselhető úgynevezett valóságot ebben az országban.

 Both Gabi

Források: ITT, ITT és ITT

Olvassátok el ITT, hogyan éltem harmincöt évvel ezelőtt egy igazi mozaikcsaládban, amikor még azt sem tudtam, hogy létezik ez a kifejezés

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/10'000 Hours