–

Évekig küzdeni kellett érte

A gyod eleve nem a hatalom jószántából és emberségességéből jött létre, hanem a civilek összefogásából. A Lépjünk, hogy léphessenek!-mozgalom következetes, évekig tartó harca kellett ahhoz, hogy megszületett egyfajta társadalmi szolidaritás, a hatalom pedig gyakorlatilag rá lett szorítva, hogy megemelje az addig méltánytalanul kevés gyod összegét.

„A TASZ missziójának része, hogy fogyatékkal élő emberek jogait is védjük. Egy-másfél éve vettük észre, hogy olyan eljárási hibákra hivatkozva utasítanak vissza, szüntetnek meg vagy fizettetnek vissza gyod-támogatásokat, amiket más ügyekben nem látunk” – kezdi Szabó Attila, a TASZ jogásza, majd hozzáteszi: „Költségvetési, és ebből fakadóan politikai tétje lett a gyod-nak.

Nem emberségből született tehát ez a döntés, hanem politikai hatalmi szempontból: azért, hogy demonstrálja az emberségességet a saját választói számára.

Ez egy erre alkalmas ügynek tűnt, és elég erős volt a civil nyomás is. Behúztak a hatalomhoz közeli egyházi embereket is. Ebben a helyzetben már nagyon kényelmetlen lett volna nem vállalni. A szociális kiadások a magyar költségvetésben egészen minimális összeget képviselnek, de az kétségtelen, hogy a szociális büdzsén belül ez elég jelentős tétel. Ezért végzik folyamatosan a számítgatásokat. Ha visszavennék a gyod-ot, annak nagyon magas lenne a politikai ára, úgyhogy megtartják, de azért ott van a rendszerben, hogy »akit lehet, azt golyózzuk ki«.”

Amióta érvényben van ez a támogatási lehetőség, nagyon sok fogyatékos emberrel élő családtag lett érdekelt abban, hogy a korábbi ápolási díj helyett a gyod-ot igényelje meg, mert a két összeg között szemmel látható a különbség.

Határidőkre hivatkozni – Abigél kanosszajárása

Abigélnek (a cikkben szereplő neveket megváltoztattuk – a szerk.) súlyos értelmi fogyatékossággal élő ikertestvérei vannak. Édesanyjuk szinte haláláig gondozta a lányait, mert semmiképp sem szerette volna őket intézménybe adni, a tartós ápolást végzők időskorúak támogatását kapta 2019-től haláláig, ami csak töredéke volt a gyod-nak.

„Akik önellátásra képtelen betegekről gondoskodnak, sajnos jellemzően nem élnek túl sokáig, mert ez nagyon intenzív, az életet felzabáló folyamat. Nem is tudom, hogy létezik-e még ehhez foghatóan megterhelő munka, mint az, hogy megállás nélkül, napi 24 órában gondoskodik valaki arról, aki képtelen egyedül ellátni magát” – mondta Szabó Attila. A szünet nélküli kemény munka mellett nemigen van lehetőségük a többnyire egyedülálló anyáknak arra, hogy a hosszas és bonyolult, néha teljesen átláthatatlan hivatali utakat végigjárják ahhoz, hogy megkaphassák a nekik jogosan járó összeget. Abigél édesanyja is megelégedett a kevesebbel.

Abigél az édesanyja halála előtt három nappal, amikor még nem tudhatta, hogy ilyen hamar bekövetkezik a tragédia, elindította a testvérei gondnokság alá helyezését a gyámügynél, és ugyanezen a napon a Kormányhivatalban bejelentette a gyod-ellátással kapcsolatos igényét is.

Ám mint Abigéltől megtudtam, az ügyintéző ezt mondta: „Önnek nem jár a gyod, mert az édesanyjának korábban nem lett megállapítva.”

Abigél így folytatta: „Elmondtam az ügyintézőnek, hogy milyen helyzetben vagyok, édesanyám nagyon beteg. Nem fogok tudni két emberről gondoskodni, hiszen az összjövedelmünkből ezt képtelenség megoldani, az otthonelhelyezésre pedig várni kell. Szó sem volt még arról, hogy ha az édesanyám elhunyna (ami sajnos három nap múlva bekövetkezett), akkor 90 napom maradna arra, hogy a kérelmemet beadjam. Amennyiben ezt a tájékoztatást megkapom, és előre tudom, hogy több mint egy évig kell gondoskodnom egyedül a testvéreimről, mert egész egyszerűen nem veszik be őket a szociális otthonba, akkor természetesen időben benyújtottam volna a kérelmemet” – mondta Abigél. A testvérei intézményi elhelyezését sem biztosították, azt a választ kapta: „Addig, amíg nincs gondnokkirendelő határozat, nem tudnak segíteni”. (Az intézményi elhelyezésnek egyáltalán nem feltétele a gondnokság alá vétel.)

Összességében majd' 14 hónapot kellett várnia az elhelyezésükig, ebből 13 hónapig sürgős listán várakoztak. 

A haláleset utáni anyagi körülményeikről, a testvérei állapotáról tudott a szociális intézmény, a kezelőorvos, a gyámügy, a kormányhivatal hatósági ügyintézője, a Szociális és Gyerekvédelmi Főigazgatóság helyi és a fővárosi illetékesei és a Belügyminisztérium is.

„Senki nem intézkedett! A testvéreim ellátása és a napi teendők mellett, folyamatosan telefonálgattam, leveleket küldözgettem és e-maileket írogattam, teljesen feleslegesen” – idézi fel Abigél, és hozzáteszi: „Nem könnyű feladat 0–24 órás felügyeletet biztosítani két súlyosan fogyatékos betegnek, a saját életem teljesen háttérbe szorult. Testileg, lelkileg, anyagilag egy rendkívül megterhelő időszak volt, amiből azóta sem épültem föl. A testvéreim végül idén májusban költöztek be a szociális otthonba.

Úgy gondolom, önhibámon kívül kerültem olyan helyzetbe, ami megfelelő tájékoztatás, illetve intézkedés esetén elkerülhető lett volna. 

Számomra elfogadhatatlan, hogy sem az intézményi elhelyezésüket, sem a nekem teljesen jogosan járó gyod-ot nem biztosították már 2024-ben.”

Jogi nonszensz

Szabó Attila elmondta, hogy nemcsak szülők vehetik igénybe a gyod-ot, hanem az egy háztartásban élő más hozzátartozók is. „Régebben az volt a szabály, hogy a közeli hozzátartozó is csak akkor igényelheti meg a gyod-ot, ha azt a szülő már korábban igényelte. Ebben az esetben a szülő nem igényelte a gyod-ot, mielőtt meghalt. Abigél viszont csak úgy tudta volna megoldani a testvéreiről való gondoskodást, ha gyod-ra megy, mert a tartós ápolást végzők időskorúak után járó összegből még ennivalóra sem futotta volna. Súlyos diszkrimináció, ha megkülönböztetik azt, aki a szülő jogán tudja folytatni, és azt, aki nem. 

Ebből a szempontból ez teljesen irreleváns, sőt illegitim, hogy az, akinek az anyukája igényelte, megkaphatja, akinek viszont nem, az nyomorogjon.

Az Alkotmánybíróság egy hasonló ügy nyomán végül kihúzta ezt a régi szabályt a törvényből. Aztán eltelt egy hónap, és az országgyűlés visszaírta ezt a szabályt. Ez példátlan a demokratikus, vagy magát annak mutató jogállamban. Aztán újra jött egy ilyen eset, és akkor újra kihúzták ezt a szabályt, szerencsére úgy maradt azóta is” – mondta Szabó Attila.

Ez már önmagában ez is elképesztően nonszensz, de még mindig nincs vége ennek a történetnek.