–

Hogyhogy nem vagy féltékeny?  

Nem is tudom, talán úgy öt éve voltunk házasok a férjemmel, amikor a barátnőimmel elmentünk egy hétvégi kiruccanásra. Találtunk egy hangulatos, pici, tengerparti éttermet és szó, ami szó, a ház borából sikerült alaposan becsiccsentenünk. Emlékszem, felhívott a férjem, érdeklődött, hogy vagyok, és mondta, hogy ő meg a munkatársaival mulat éppen.

Azt érdemes hozzátennem, hogy a férjem trénerként dolgozik egy elég forgalmas edzőteremben, és a munkatársai javarészt nők, méghozzá nem is akármilyen jó nők. A barátnőim tudják ezt, és amint letettem a telefonomat, elkezdtek faggatni, hogy nem parázok-e, nem vagyok-e féltékeny. Elővették az edzőterem Insta-oldalát, mutogatták, hogy ez is milyen jó csaj, meg az is, és hogy az a szőke már a harmadik képen áll szorosan S-hez bújva.

Kezdett furcsa irányt venni az este, mert én nem értettem, miért kell ezt forszírozni, ők meg nem értették, miért nem tépem már a hajam az idegtől, hogy vajon a szőke is ott van-e a bulin. 

Ittam már annyi bort, hogy egyszer csak terítettem a lapjaimat, a csajok pedig egy idő után elkerekedett szemmel, némán hallgatták a beszámolómat.

Szóval. S-sel barátként indultunk, és csak szépen lassan vált egyértelművé, hogy összetartozunk. Amíg erre rájöttünk, azért voltak viszonyaink másokkal is, többször is láthattuk egymást mindenféle kavarászás közben.  

Mire összejöttünk, tudtuk, hogy a miénk igazi véd és dacszövetség. Bármi hamarabb fordulhatna elő, mint az, hogy átverjük egymást. Ám ami a hűséget illeti… hát… 
…definiáljuk a hűséget!  
Számunkra a hűség az, hogy nem áruljuk el a másikat. Tiszteletben tartjuk egymás határait, elveit, értékrendjét. Hűek vagyunk, azaz mindig itt leszünk egymásnak, és számíthatunk a másikra. De ebbe feltétlenül bele kell tartozzon az is, hogy soha nem kerülünk (akár testi) kapcsolatba másokkal? Szerintünk nem.
(Itt most hagyok pár másodpercet arra, hogy mindenki a szívéhez kapjon. Kész? Akkor mehetünk tovább.)  
A helyzet az, hogy a férjem mindig is elég kapós pasas volt. A külseje még csak egy dolog, de igen erős kisugárzása van és elképesztő humora, szóval ragadnak rá a nők és a férfiak is, igaz, utóbbiak hoppon kell maradjanak, mert betonbiztos heteróról beszélünk, ellentétben velem, aki kislány korom óta tudom, hogy mindkét nemhez vonzódom. Sose csináltam belőle nagy ügyet, a legtöbben nem is tudják rólam.  
Még a megismerkedésünk után nem sokkal – akkor csak haveri minőségben voltunk egy buliban – megállt mellettünk egy lány, és azon röhögtünk, hogy igaziból mindkettőnknek bejött. Aztán jól megbeszéltük, hogy ha együtt járnánk, akkor talán még izgi is lehetne a helyzet, lehet közös a misszió, de így nem az igazi, ha egymás riválisai vagyunk.
Nem emlékszem, mi lett az este vége, de amikor végül összejöttünk, és már jártunk néhány hónapja, feljött az az bizonyos buli, és alaposan átbeszéltük, hogyan is állunk ezzel a hűség dologgal, már ami a klasszikus értelmezést illeti.  
Megbeszéltük, hogy S. sem vak, észreveszi a szép nőket, és hát minek hazudjon, megesik, hogy akár meg is kíván valakit. Nem kontrollálhatatlanul, de minek is tagadja: van, hogy megfordul a fejében, milyen lenne, ha…  
Arra viszont sosem lenne képes, hogy csak úgy, a hátam mögött bárkivel bármit csináljon. Azt mondta, nincs az a kaland, amiért megérné titkolózni és hazudni, pláne elárulni engem.  
Erre bevallottam, hogy egyrészt ugyanúgy érzek, mint ő, másrészt nekem valahol kicsit izgi is az osztozkodás gondolata. Tudom, hogy akármilyen fantáziát is testesít meg egy másik nő, olyan különleges helye sosem lesz S. szívében, vagy életében, mint nekem. Arról nem is beszélve, hogy biszexuális nőként azt meg én nem tudom garantálni, hogy időnként nem tör rám, hogy hiányzik az, amit egy nő tud adni. (Míg amúgy más férfira például egyáltalán nem vágyom.)
Nem rendült meg az egymásba vetett bizalmunk az őszinteségtől, sőt, még erősödött is.  
Ez a korábbi kapcsolataimra nem volt jellemző, de a férjemben tudok annyira bízni, hogy úgy érzem, hátradőlhetek. Szoktam is mondani, hogy
számomra a biztonságérzet a legnagyobb afrodiziákum. Az, hogy mindent és bármit meg tudunk beszélni, és igazán ismerjük egymást, az, hogy láttuk a másikat már mindenféle mélyponton, egy olyan szoros szövetséget eredményez, amit egyszerűen nem tud egy fellángolás megrengetni.

A lényeg a kommunikáció  

Most biztos sokan nem értik, miért is házasodtunk össze, ha egyszer nem tudunk a klasszikus módon elköteleződni. De az a helyzet, hogy mi együtt akarunk megöregedni, és igazából a legkevésbé sem érdekel minket, hogy az amúgy teljesen hétköznapi életünk egy icipici szelete nem mindig fér bele a többség által elfogadott keretekbe.
Úgy látjuk, az ismerőseink között folyton felüti a fejét a bizalmatlanság, a hűtlenség. Az egyik lebukik, a másik suttyomban ellenőrzi a párja üzeneteit, vagy figyelgeti, ki lájkolgatja a posztjait. Az exekről suttogva beszélgetnek, titkon sóvárognak utánuk. Persze nem mondom, hogy minden hagyományos kapcsolatban ott a hűtlenség/bizalmatlanság/féltékenykedés (legalábbis látens módon), de azért nyomokban általában felüti a fejét, ezt tapasztalom.  
Jó az, ha riválisként tekintünk mindenkire, aki megközelíti a párunkat? Jó, ha szétszorongjuk magunkat, vajon hűséges-e a másik? Mi arra jutottunk, hogy nem, mi ezt nem szeretnénk.  
Ha fellobban egy szikra egy nő láttán – akár neki, akár nekem, akár mindkettőnknek (mert arra is volt már példa) –, akkor beszélünk róla, és megtaláljuk a kereteit annak, hogy így, vagy úgy, de mindenki megélhesse, amire vágyik.
Ha az egyikünknek valami mégsem oké, az is rendben van. A lényeg a kommunikáció: a legapróbb részletig. Ez kulcsfontosságú.
Nyilván felmerül a kérdés, hogy mi lesz, ha gyerekünk lesz. 
Természetesen tudjuk, hogy családos emberként sok mindent másként lát az ember. És ez teljesen rendben is van így. Majd meglátjuk, ha odaérünk.
Nem elvakult egyikünk sem, és mielőtt bárki azt hinné, hogy ez az egész arról szól, hogy fűvel-fával összekavarunk egymás tudtával, vagy orra előtt, az nagyon téved (és kissé élénk a fantáziája).
  
Ez az egész fura módon a bizalomról szól. Hogy szeretjük egymást annyira, hogy mások bevonásával csak erősödik a szövetségünk, és minden, amit egymás iránt érzünk. Valójában ez egy gyönyörű megélés számunkra.
 
Tudom, sokak számára elképzelhetetlen ez a nyitottság, maga a fertő. De mi nem ártunk senkinek. Nem kényszerítünk senkire semmit, csak próbáljuk kihozni az életünkből, amit lehet. Egymást tisztelve, szeretve, huncut pillantásokat és üzeneteket cserélve, ha megakad a szemünk valakin. Ez legtöbb esetben ennyi csak. Játék. Olykor hónapokig, évekig el is felejtődő, de időről-időre felbukkanó játék.  
Hogy kockázatos-e? Lehet. De mi nem az?! Én azt tanultam a nagyanyámtól, hogy az élet maga kockázatos. És szerintem a túlzott alkalmazkodás, önmagunk megtagadása, a társadalmi normák kényszerű betartása jóval nagyobb kockázatokat rejt, mint az, ahogyan mi élünk.
És hogy mit szóltak a barátnőim a nagy vallomáshoz? Mindegyikük elfogadó és támogató volt, bár az egyikük kötelességének érezte, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre. Viszont ezt tapintatosan tette.
Volt, aki elmondta, ő ezt a helyzetet el sem tudja képzelni, de ha nekünk jó így, akkor éljünk eszerint. 

„A szülők többsége nem rosszindulatból üti meg a gyerekét, hanem frusztrációból”

KI VELE! – 2025. február 3. – DD

És aki a legcsendesebben hallgatott végig engem és a többiek reakcióit, a végén csak annyit mondott: „basszus, irigy vagyok“.
Ha érdekel a téma, melegen ajánljuk a Ki vele! következő adását (február 10. 19:00, a Viasat3 műsorán), ahol Krajnyik Cinti moderálásával Orvos-Tóth Noémi, Kerekes Vica és Bereczki Zoltán beszélgetnek majd arról, kinek mit jelent a hűség, és mit gondolnak a féltékenységről. 

WMN szerkesztőség

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ master1305