–

A közhiedelemmel ellentétben a zsidóság nem homogén társadalmi csoport vagy vallási közösség. Sokszorosan rétegzett, különféle irányzatokra és kisebb-nagyobb közösségekre tagozódó világ, amelyről a többség leginkább a középiskolai történelemórákon hall először – többnyire a soá kapcsán. (A kifejezés szó szerinti jelentése csapás vagy veszedelem, napjainkban azonban elsősorban a zsidó holokauszt megnevezésére használják.)

Erre rakódnak rá a további, jellemzően kulturális élmények: Anna Frank naplójának olvasása, a Schindler listája, a Jojó Nyuszi vagy A másik út című filmek, illetve Edith Eva Eger könyvei. Mivel magáról a vallásról ritkán esik szó, kérdezni sem mindig merünk, az antiszemitizmus látszatát is kerülni igyekszünk – így aztán a legtöbben nem sokat tanulunk arról, hogyan él egy vallásos zsidó közösség a mindennapokban. Ezt a status quót törte meg a Chabad irányzathoz tartozó Myers Tzivia, akinek hétköznapjait ma már több mint 13 ezren követik.

Az alig huszonnyolc éves, kétgyerekes édesanya közgazdaságtant tanul, férjével együtt kóser kávézót és művészeti galériát vezet, és rebecenként – a rabbi feleségeként, aki maga is a közösségért dolgozik – a kistérségi vallásos élet egyik meghatározó alakja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tzivia Myers (@tzivia_myers) által megosztott bejegyzés

Ugyanolyanok vagyunk, csak nem vesszük észre

A rebecen – mint sok más dolgozó anya – a beszélgetésünkre épp beteg gyerekei mellől jelentkezik be. Később meséli el, hogy bár nem vallásos zsidó családból származik, nagyszülei Auschwitz túlélői, és ő maga kamaszként fedezte fel újra a vallást.

„Manapság alapvető hiány van az emberek életében. Nagy a zaj, nincs iránymutatás, mindenki magára van hagyva. A vallásos kisközösségek megtartó erejét pedig általában alábecsülik. Éltem Izraelben és Angliában is, így azt hiszem, elmondhatom: a vallásos közösségi élet félre van értve” – mondja Tzivia. „Ezért is kezdtem nyilvánosan beszélni arról, hogyan élünk. Az antiszemitizmus persze engem is megtalál, de nem némít el. Azt szoktam mondani, hogy van bőr a képemen, és még rá is sminkelek.”

Kamaszként gyakran bántották a zsidósága miatt, így hozzászokott ahhoz, hogy nem tetszhet mindenkinek. Ezzel a magabiztossággal kezdett tartalomgyártásba is – azért, hogy a világ lássa: egy ortodox nő élete sokkal hétköznapibb, mint azt sokan gondolják. Myers Tzivia dolgozik, süt-főz, gyereket nevel, szereti a férjét, és a divatot is. Igaz, nem akármibe öltözködik, és a vallási előírások miatt nyilvánosan mindig parókát visel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tzivia Myers (@tzivia_myers) által megosztott bejegyzés

„A nagymamám a mai napig lehalkítja a hangját, valahányszor azt mondja: zsidó. És észre sem veszi. Ahogy azt sem, hogy ösztönösen háromszor körbenéz, mielőtt bemegy a zsinagógába. Gyerekként őt kísértem el, kamaszként is vele tértem vissza” – meséli Tzivia.

„Ma már a közösségi médiában igyekszem ablakot nyitni a világunkra, hogy az emberek lássák: nincs különbség. Nálam nincsenek agyonszerkesztett videók, a közösség organikusan növekszik, és többnyire spontán ötletek alapján készítek tartalmakat. Úgy érzem, az emberek vágynak az érdekes, autentikus információkra.”

Amikor arról kérdezem, milyen reakciókat vált ki a tevékenysége a közvetlen környezetéből és a közösségéből, azt mondja, szerencsés helyzetben van. „A férjem mindig azt mondja, nem is kívánhat többet, mint egy sikeres és boldog feleség. Az anyósom és az apósom – az apósom a pozsonyi ortodox főrabbi – szintén büszkék rám. A közösség is örül: mindenki érezte, hogy hiányzott egy ilyen edukációs jellegű jelenlét, de a láthatósággal járó kitettséget senki nem akarta vállalni. Én viszont nem félek megmutatni magam és azt, amiben hiszek.”

Nőként az élethelyzetek hasonlóak – vallási hovatartozástól függetlenül

A rebecen szerint a közhiedelemmel ellentétben az ortodox házasságokban a nők nincsenek elnyomva. Dolgozhatnak, karriert építhetnek, és sok családban ők hozzák meg a stratégiai döntések többségét.

„A férjem édesanyja tizenhárom gyermeket szült és nevelt fel. Közben óvodát vezetett és háztartást. Sok tekintetben modern nő, mégis sokan elnyomottnak tartják, mert a gyerekeket helyezte előtérbe” – mondja Tzivia. „Ezzel szemben a gyakorlatban az apósom – mint sok zsidó férfi – rengeteget dolgozott, majd hazaadta a teljes fizetését, és megkérdezte a feleségét, mennyit költhet belőle. Persze nálunk is vannak nők, akik kevesebb döntést hozhatnak, de ők a kisebbség.”

A kapcsolatok dinamikája a zsidóságban is változik, hiszen a modern felfogások az ortodox szemléletet is formálják. Bár még mindig az a jellemző, hogy a férj az elsődleges kenyérkereső, a feleség pedig a gyerekekről gondoskodik, már nem ritka az sem, hogy saját, különálló keresettel rendelkező felek alkotnak egy családot.

„Korábban, amikor két pici gyerekkel voltam otthon, előfordult, hogy sábeszkor egyedül éreztem magam a kicsikkel, mert a férjem a zsinagógában imádkozott. Vágytam rá, hogy velünk maradjon, ő azonban menni akart, hiszen az a legideálisabb, ha tíz felnőtt zsidó férfi társaságában imádkozik. Ismerős érzés ez sok kisgyerekes anyának. Ma már úgy gondolom, hogy a család java mindannyiunk érdekét szolgálja.”

Myers Tzivia szerint nőként az élethelyzetek a vallási hovatartozástól függetlenül nagyon hasonlóak: tetszeni akarunk a párunknak, csinosan felöltözni, dolgozni és gyereket nevelni, békében élni. Azt szokta mondani, hogy mind ugyanabból főzünk: „van, aki kicsit több sóval, van, aki kicsit több cukorral, vagy másféle káposztával… de a vége ugyanúgy tápláló, finom étel”.

Házasság katalógusból

Amikor arról kérdezem, hogyan ismerte meg a férjét, először azt meséli el, miként vitte az útja Óbudáról egy izraeli lányjesivába, majd hogyan költözött egy barátnőjével egy angol rabbi családjához.