Nem szeretem a drámai bocsánatkéréseket. Sem azt, ha úgy érzem: ki kellett erőszakolnom, hogy valaki belássa, mennyire megbántott. És noha pontosan tudom, mennyire nehéz megtenni, úgy érzem, néha egyszerűen nincs jövője egy olyan emberi kapcsolatnak (legyen szó baráti vagy szerelmi viszonyról), amelyben az egyik fél képtelen elismerni, hogy valamit elrontott, és bocsánatkérés helyett azzal jön, hogy a másik túlérzékeny.

Nemrég botlottam bele Dan Neuharth család- és párterapeuta cikkébe, amelyben részletesen, nyelvi szintig lebontva magyarázza el, melyek azok a bocsánatkérések, amelyek mindannyiunk érdekében jobb, ha el sem hangoznak. A professzor abban is segít, mit és hogyan mondjunk, ha valóban fontos nekünk, hogy az, akinek fájdalmat okoztunk, egy kicsit jobban érezze magát, és aztán nem csupán felül tudjon emelkedni a történteken, de igyekezzünk meg is szüntetni a problémát.

Íme, a leggyakoribb kamu bocsánatkérések, amelyeknek nem szabad bedőlnünk!

1. Sajnálom, HA

Ez a legtipikusabb: a #metoo-botrány kapcsán elég gyakran hallhattunk. „Sajnálom, ha valakit megbántottam” – és akkor a mondat gondolatban így folytatódik: „Szerintem ugyan nincs abban semmi rossz, amit csináltam, de ha ti ettől fogtok megnyugodni, akkor legyen…”

A másik sérelmének elismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy a bocsánatkérés hiteles legyen.

2. Sajnálom, hogy te…

Ez az áldozathibáztató bocsánatkérés:

  • sajnálom, hogy megbántódtál;
  • sajnálom, hogy úgy érzed, megbántottalak;
  • sajnálom, hogy azt hiszed, rosszat akartam.

Nem elég, hogy képtelen felelősséget vállalni, de gyakorlatilag azt mondja, hogy te vagy a hibás azért, mert előállt ez a probléma.

3. Sajnálom, de…

A kifogáskereső:

  • sajnálom, de a legtöbb ember nem akadna fenn ilyen apróságon;
  • hát bocs, de te kezdted;
  • sajnálom, de nem bírtam megállni;
  • sajnálom, de csak az igazat mondtam;
  • bocs, de nem vagyok tökéletes.

De, de, de, de. Ahogy egy ismerősöm szokta mondani: látod, ez a „de” épp most tett semmissé mindent, amit az első tagmondatban állítottál.

4. De én csak…

A szépítgetős, aki azt akarja bemagyarázni neked, hogy amivel fájdalmat okozott neked, az csakis valami nemes cél érdekében történt, és ily módon ő tulajdonképpen szinte ártatlan.

  • De én csak vicceltem;
  • De én csak segíteni akartam;
  • De én csak meg akartalak nyugtatni;
  • De én csak meg akartam mutatni, milyen érzés.

 Köszi, sikerült. Arra van az ajtó.

5. De én már…

Ó, igen. Mintha déjà vu élménye lenne. Csak épp neked nincs. Leszámítva, hogy ezredszer csinálja ugyanezt:

  • De hát már bocsánatot kértem!
  • Mondtam már, hogy sajnálom!

A legjobb az, amikor azt kifogásolja néhány perccel később, hogy miért nem bocsátottál még meg neki. Azonnal. Hiszen a megbocsátás neki JÁR!

Ha pedig nem vagy eléggé észnél, simán bemagyarázza, hogy haragtartó vagy, és csak gyártod a problémát.

6. Úgy bánom, hogy…

Ha belegondolunk, ez az egyik legcselesebb bocsánatkérés: látszólag szánja-bánja bűneit, de elég csak alaposabban átgondolni, mit is mond, és könnyen rájövünk, hogy

neki nem a saját tettével van gondja, hanem azzal, ahogyan te erre reagáltál. Esetleg: úgy beszél a hibájáról, mintha az magától történt volna meg. Azaz: a hibás véletlenül sem ő.

  • Úgy bánom, hogy így felzaklatódtál;
  • Úgy bánom, hogy így elromlott ez az este.

7. Tudom, hogy…

Ez egy fokkal átlátszóbb, mégis hajlamosak vagyunk bedőlni neki, pedig tulajdonképpen sem értékelhető magyarázatot nem tartalmaz, sem pedig valódi megbánást:

  • tudom, hogy nem kellett volna ezt tennem;
  • tudom, hogy előtte meg kellett volna kérdeznem téged;
  • tudom, hogy néha kicsit nyers vagyok.

Tényleg? És ha mindezzel tisztában vagy, akkor miért nem azt tetted, ami nem okozott volna fájdalmat?

8. Tudod, hogy…

A „de hát én ilyen vagyok” bocsánatkérés, ami talán az összes közül a legirritálóbb, mert a te nyakadba varrja a felelősséget, ugyanis azt közli: haver, te akartál velem járni/barátkozni, ki mit szakít, szagolja.

Az ilyen típus

elvárja, hogy miután megbántott, automatikusan vedd úgy, hogy ő elnézést kért, akkor is, ha nem mondja. (Márpedig nem mondja.) Esetleg nem is bántott meg, csak te értelmeztél félre valamit már megint. Mintha minden hibája valójában a mi hibánk volna: nem ismerjük eléggé, nem jól reagálunk, bizonytalanok vagyunk önmagunkban.

De hál’ istennek ő tökéletes, és kikéri magának, ha ez neked nem jutna eszedbe, ha esetleg mégsem viselkedik makulátlanul. Formái:

  • tudod, hogy sajnálom;
  • tudod, hogy nem úgy értettem;
  • tudod, hogy sosem bántanálak meg.

Ó, de, épp most tetted meg. Kezdjük talán azzal, hogy belátod.

9. Majd akkor bocsánatot kérek, ha…

Na, a másik klasszikus. (És bevallom, viták hevében simán alkalmaztam már én is.)

Elsőre talán úgy is tűnhet, hogy például milyen szép konszenzus, ha mindkét fél bocsánatot kér valamiért. Csakhogy ez nem így van: mindenkinek önmagáért, a saját lelkiismerete és belátása tükrében kellene bocsánatot kérnie, nem pedig feltételeket szabva és ultimátumokat adva:

  • majd bocsánatot kérek, ha te is;
  • bocsánatot kérek, ha megígéred, hogy soha többé nem hozod fel ezt;
  • jó, bocsánatot kérek, csak felejtsük már el.

 Persze-persze. Az úgy megy, gombnyomásra. Pláne, ha ilyen erősen nyomkodod azt a piros gombot.

10. Azt hiszem…

  • azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel;
  • azt hiszem, most azt kéne mondanom, hogy bocs.

Hiszed? Nem tudod? Nem érzed? Így láttad a filmekben, vagy mi? Hát akkor inkább kösz, ne.

11. XY azt mondta, kérjek bocsánatot…

Ez a bocsánatkérés valójában nem a bocsánatkérőé. Magától meg sem történne, épp ezért nem jelent semmit:

  • anyád azt mondta, kérjek elnézést;
  • a haverjaim szerint azt kéne mondanom, hogy bocs.

Oké, mondd meg nekik, hogy köszönöm!

12. Jó! Akkor bocs!

Épp csak azt nem teszi hozzá: pukkadj meg!

  • Jól van már, sajnálom, bakker!
  • Szállj már le rólam, hát sajnálom!

Tudod, mit? Én is. Hogy nem érted, mi a gond.

S hogy akkor milyen az IGAZI bocsánatkérés Dan Neuharth szerint?

Tulajdonképpen egyáltalán nem olyan bonyolult. 

  • feltételek nélkül és magától teszi meg az, aki megbántott;
  • megerősít abban, hogy elismeri, átérzi a sérelmed, és sajnálja azt;
  • megbánást közvetít;
  • jelzi, hogy a jövőben kerülni fogja a számodra fájdalmas viselkedést;
  • felajánl valamilyen változtatást vagy kárpótlást.

Persze akkor sem állítanám, hogy könnyű bocsánatot kérni és megbocsátani. De az biztos, hogy mindkét fél számára felszabadító. 

Csepelyi Adrienn

Forrás: ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images