Ajándékba kapott betegszabadság

Nem is tudom, hányadik szülinapom volt, de arra emlékszem, hogy csupa olyasmit kaptam, amire nagyon vágytam. Megkaptam az áhított holdas, csillagos, kreppelt ágyneműhuzatot, baldachint az ágyam fölé, egy puha fürdőköpenyt, könyveket, köztük a legújabb Harry Pottert. Szóval amikor a szülinapom éjjelén belázasodtam, egy percig nem szomorkodtam, hiszen minden adott volt ahhoz, hogy kényelmesen, a baldachin és a ropogós, új ágyneműm alatt, a köpenyembe bújva kiolvassam a könyve(i)met. 

Már elég nagy voltam ahhoz, hogy egyedül maradhassak otthon, nem éreztem magam nagyon rosszul, és a szüleim közel dolgoztak, bármikor haza tudtak volna szaladni. Enyém volt a ház, az ágy mellett hagytak nekem pászkás kakaót, gyógyteát (amihez hozzá se nyúltam természetesen), és mivel kódolatlan napok voltak a HBO-n, gátlástalan mozizásba fogtam. Rendesen 

úgy éreztem, hogy ezt a göthes, taknyolós, lázas napot is ajándékba kaptam. 

Arra is jól emlékszem, milyen jó volt a nagymamámnál betegeskedni. Ágyba kaptam a kakaót, pirítóst, a leckéket az ágyban fekve csináltam meg a segítségével, aztán pizsamában nézhettem vele a délutáni telenovellákat.  

Sosem volt olyan érzésem, legalábbis általános iskolában, hogy kimaradok valamiből, még ha tananyagban le is maradtam, de otthon tanulni mindig jobb volt, mint a suliban, nyilván nem is véletlenül betegedtem le annyiszor. 

Egyszer olyan is előfordult – gimibe jártam akkor –, hogy nagyon rossz volt nem suliban lenni. Kórházba kerültem, toxikus sokkszindróma utáni atípusos tüdőgyulladással. Lemaradtam a féléves drámás vizsgámról, amire egész addig készültünk. Ez nagyon fájt, és nyilván kórházban feküdni, nem pedig otthon, a baldachin alatt, egészen más tészta. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

De visszagondolva, a suliból hiányzós napok összességében inkább olyanok voltak, mintha nyaralnék. 

A hányást elemző nagymami

Beszélgettem erről pár ismerőssel, ők is hasonló élményekről számoltak be, például Botond, aki élénken emlékszik arra, amikor elkapott egy jó kis „hányós-fosós” vírust.

„Sosem felejtem el, aludtam a nagymamám hálószobájában, és nem mertem szólni, hogy telibe lehánytam a szép retró, virágos tapétát a falon. A nagyim pillanatok alatt lemosta, miközben ezerrel hánytam a kék lavórba, aztán észre sem vettem, máris tiszta ruhában voltam, kaptam cukros teát, kekszet. A nagyi ezután eltűnt a fürdőszobában, és a nővérem mesélte – aki akkor érkezett haza a suliból –, hogy az amúgy orvos nagymamánk a hányásomat elemezte a lavórban, hogy mi volt benne, lát-e valami kórosat. Ezt azóta is emlegetjük, hogy két sikálás, átöltöztetés között még extra hányásvizslatásra is maradt energiája! Imádtam nála betegnek lenni, királynak érezhettem magam.”

Ha már királyi ellátás, Gréti meg azt mesélte nekem, hogy a gyerekkora egyik legjobb emléke az volt, amikor kivették a manduláját, és az anyukája grízgombóclevest főzött neki, desszertnek meg fagyit ehetett télvíz idején. 

„A grízgombócleves eleve a kedvencem volt, ezért már megérte betegnek lenni, de a napi többszöri fagyizás maga volt a megtestesült álom!”

Eszembe jutott, hogy a kórházi napjaim alatt azért nekem is volt pozitív élményem, amikor a nagymamám behozott egy komplett fazékkal a kedvenc bablevesemből, és azért valami otthonérzést belecsempészett az amúgy ijesztő élménybe. Ez biztosan sokat lendített a gyógyuláson.

Jót beszélgettem erről Andival is, aki három gyerek édesanyja, és nemrég született az első unokája. Felragyogott a szeme, amikor felelevenítettük az iskolai hiányzásokat. „A gyerekkorom legjobb napjai voltak, ha otthon maradhattam anyukámmal. Egész nap pizsamában maradhattam, az Óz, a nagy varázslót hallgattam bakeliten, és közben babapiskótát mártogattam teába. Szerettem, hogy olyankor mindig szépen befonta a hajam, és kamillateás lábvízbe lógathattam a lábam.” 

 

Életre szóló élmény lehet az anyu húslevese

Anyaként nyilván nem azt látjuk meg azonnal, ha beteg lesz a gyerek, hogy »jaj de jó, most lehet kényeztetni, és felrúgni a szabályokat, ágyban enni, mesét nézni orrvérzésig«. Nekünk ilyenkor újra kell gondolni az elvégzendő feladatainkat, megszervezni a logisztikát, szerencsés esetben a gyerekfelügyeletet, mert a munka nem áll meg, és a nagyszülők sem feltétlenül izzíthatók be automatikusan (nálunk csak nyáron van jó világ, akkor élnek a közelben a szüleim, amúgy az ország másik felében laknak). Szóval azon túl, hogy aggódunk a gyerekért, komoly szervezésbe kell kezdenünk, és a járvány óta már nem tudunk olyan nagyvonalúak lenni az otthon maradásokkal, volt benne részünk elég, és a gyerekek sem feltétlenül olyan lelkesek, hogy már megint a négy fal között kell dekkolni.

Mégis, azért szeretném, ha megadatna nekik is az, hogy ha rosszul vannak, ha nem mehetnek iskolába (ami persze nem a tananyag, hanem a cimborák miatt hiányozhat, már ha egyáltalán…), legalább kiemelt bánásmódban részesülnek. Azt kapják ebédre, ami a kedvencük, ők választhatnak mesét (már ha nem egyszerre betegek, mert akkor viszont megindul a harc), és igyekszem ügyelni arra, hogy olyankor mindig frissen felrázott párnára hajthassák le a fejüket, hogy legyenek finom illatok a lakásban. Szeretném, ha a menedékérzet meglenne nekik ilyenkor, még úgy is, ha egyébként az otthon maradás már nemhogy nem nagy kunszt, hanem az új norma is. Bár reméljük, ez nem lesz mindig így, és most direkt igyekszem elfeledni a rezsiárak miatti digitális oktatásra átállás rémét. 

Nem kívánom, hogy beteg legyen bárki, főleg nem gyerek, de ha mégis megtörténik, akkor érdemes belegondolni, hogy 

az olyan apróságok, mint az ágyban megivott kakaó, egy gyengéd hajfonás, vagy kedvenc leves életre szóló élménnyé tehet egy olyan bosszantó állapotot, mint amilyen a betegség.

Nem mondom, hogy nem tartok a felénk rohamosan száguldó nyavalyaszezontól, de ha mégis szembetaláljuk magunkat vele, próbálom kitörölni a karantén-időszakot a fejemből, újra megtalálni benne azt, amit gyerekként úgy imádtam, és szülőként ugyanezt megadni.

Nektek is vannak pozitív élményeitek arról, amikor betegen otthon kellett maradnotok? Meséljetek!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/killerb1

Szabó Anna Eszter