–

Miért fontos, hogy az ember megtanuljon esni? – kérdezem Kovács Ildikó önvédelmi oktatót, aki tizenegy éve nőket, nyolc éve pedig gyerekeket tanít önvédelemre. A legkisebb tanulói kétévesek, ugyanis már ebben a korban szépen tanítható mind az esés technikája, mind az önvédelem. Gyerekeknek és nőknek is rendszeresen oktat eséstechnikát az órák során, egy fizikai atrocitás esetén ugyanis e két csoport tagjai a súlykülönbség miatt, vagy a szituáció váratlansága okán sokkal könnyebben kerülhetnek le a földre. Hogy onnan minél gyorsabban fel tudjon az ember állni, vissza tudjon támadni, ha kell, vagy el tudjon menekülni, illetve sérülés nélkül megússza az esést, elengedhetetlen, hogy tanuljon eséstechnikát. „Én egy saját rendszert oktatok, ami több küzdősportból épül fel, többek között a dzsúdóból is – az eséstechnikák is innen származnak.”

Már kisgyerekkorban érdemes elkezdeni megtanulni az esést, mert akkor még sokkal könnyebb dolga van az embernek, ilyenkor ugyanis még természetesebb az, hogy elveszíted az egyensúlyodat. Mindezzel együtt Ildikó állítja:

bárki, bármikor meg tud tanulni esni.

„Volt olyan hetvenéves tanítványom, aki megtanult nálam úgy esni, hogy amikor véletlenül megbotlott a Moszkva tér kellős közepén, mert beleakadt a cipője a villamossínbe, és olyan nagyot esett, hogy minden szemtanú azonnal a telefonjához kapott, hogy hívja a mentőket, de ő fel tudott állni, mintha mi sem történt volna. Leporolta magát, és tovább tipegett. Semmi baja nem lett.”

Az én tapasztalatom az, hogy az emberek sokszor félnek elesni, nemcsak a fájdalom miatt, de egyúttal megszégyenítőnek is tartják az esetet. Ildikó szerint ennek az oka nagyon egyszerű: senki sem szeret padlót fogni, lekerülni a földre. „De ez az életre is tanít. Nem baj, ha lekerülsz a földre, majd fölállsz és mész tovább. Nem áll meg a világ attól, hogy elesel, nem kell ettől pánikba esni, sokkot kapni. Ehhez persze az is kell, hogy esés közben ne törd el a kezed, a medencéd, ne verd be az arcodat. Ennek megvan a maga technikája: nagy felületeket kell mutatni a talajnak, úgy feszíteni a tested, úgy fordulni, hogy védd közben a gerinced, a fejed, nehogy agyrázkódást kapjál, és tanuld meg, attól függően, hogy előre, hátra vagy oldalra zuhan a tested, mi az a speciális módszer, amivel nem töröd el semmidet.”

Jól esni Ildikó szerint

pár hónap (minimum kettő-három) alatt meg lehet tanulni. Azért ennyi idő, mert nem elég elsajátítani a technikát, rutinszerűvé is kell váljon ahhoz, hogy váratlan helyzetben is szinte önkéntelenül megcsinálja a test a feladatot.

Bár Ildikó az önvédelmi oktatásba építi bele az esést, ezzel együtt úgy gondolja, annak is lehet értelme, ha az ember „csak” egy esés kurzust végez el, hiszen bármilyen sport közben meg lehet sérülni, illetve télen is könnyen előfordulhat egy csúszásból adódó baleset. A jövő szempontjából pedig valóban sokat jelent, ha nem töri el ilyenkor az ember semmijét, hiszen egy törés nemcsak hat hét gipsszel és az azt követő gyógytornával jár, de egy életen keresztül elkísérheti az embert. „A tanítványaim rendszeresen mesélik, hogy elestek például biciklizés közben, de kigurultak, felpattantak, majd visszaültek a nyeregbe mindenféle következmény nélkül, ami annak is köszönhető, hogy megtanítottam őket esni.”

Ildikó szerint nagyon hasznos lenne nem csupán egyetemi szinten és fakultatívan, de egészen óvodás kortól megtanulnunk esni.

Nincs új a nap alatt, állítja Pogány Anna korrektív tréner, aki elmondta, régóta akkreditálva van olyan oktatási anyag, ami kifejezetten a sérülésmentes esés elsajátítását tanítja, tehát a lehetőség ennek a megtanulására eddig is adott volt.

„A kisebb baleseteket, eséseket nem igazán lehet megelőzni, az ebből fakadó sérüléseket azonban nagyban befolyásolja az, hogy mennyire vagyunk tudatosak ezzel kapcsolatban, ösztönösen ugyanis nem biztos, hogy jól fogunk esni.”

Anna többek között idős emberek egészség- és mozgásfejlesztésével is foglalkozik, akik sokszor egy-egy súlyosabb esés, illetve trauma szerencsés túlélése után fordulnak hozzá segítségért. Pontosan tudja tehát, milyen sok munkát, kínlódást, fájdalmat lehetett volna megelőzni azzal, ha az emberek megtanultak volna esni, és megúszhatták volna azt sérülések nélkül.

Az eséstechnikák elsajátításának tehát prevenciós haszna is van. „Az egyik hiba, amit sokan elkövetnek már kisgyerekkortól, hogy esés közben a karjukat túlnyújtva támasztják előre, ami miatt nő a törés kockázata, hiszen így a kar ízületeit éri a legnagyobb erőbehatás. A hasonló ösztönös, de hibás reakciók idősebb korban még kockázatosabbak.”

Anna szerint is jobb kisebb korban elkezdeni a mozgástechnikák elsajátítását (így az esést is), mert ekkor még sokkal fogékonyabb erre az agy, illetve ekkor a legkönnyebb mozgássorok olyan fokú automatizálása is meg tud történni, hogy az biztonságosan, a legváratlanabb szituációkban, felnőttkorban is felelevenedjen. Éppen ezért azt javasolja, gyerekkorban pár évig mindenképp érdemes valamilyen küzdősportot űzni, már csak azért is, mert ez a magabiztosságukat is növelheti.

Fiala Borcsa

Képek: Kovács Ildikó