„Én, Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, erotikus és beteges és őrült és erkölcstelen disznó…” – 64 éve halt meg a Semmiért egészen költője

–

Hol húzódik a határ a zsenialitás és őrület között? 

Néhány évvel ezelőtt a mindsetpszichológia.hu oldalán jelent meg egy cikk, amit azóta is sokszor újra elolvasok, leginkább akkor, ha az általam szakmailag nagyra tartott alkotókról kiderül, hogy művészi zsenialitásuk mellé torz személyiség párosult. Hadd tegyek ide egy rövid, de annál fontosabb idézetet belőle:

„A művészi tehetséget és az őrületet összekapcsoló legendák egyidősek a nyugati kultúrával. A modern művészet és a tudomány megalapítói, az ókori görögök is érdeklődtek a tehetséges emberek személyisége iránt. Mi teszi őket különlegessé? Platón ugyan megkülönböztette a kreatív őrültséget a patológiás őrültségtől, de a művészi inspiráció hátterében is egyfajta szélsőséges (mai szóhasználattal módosult) tudatállapotot sejtett, az isteni mániát.”

A zsenialitás és az őrület lehetséges párhuzamával nemcsak akkor kellett szembesülnöm, ha már nem köztünk élő legendák életútjával ismerkedtem meg, például Salvador Dalíéval, hanem napjainkban is gyakran kerülök ebbe a helyzetbe, különösen azóta, mióta a #metoo-botrány olyan hírességeket is érintett, mint Kevin Spacey, vagy nemrégiben Armie Hammer. Legutóbb Szabó Lőrinc vitt be egy képzeletbeli gyomrost, amikor ráeszméltem, hogy az egyik legtehetségesebb költőnkként számontartott ember valójában két nő – a felesége és a szeretője, akik mellesleg barátnők voltak – életét nyomorította meg, mindkettőjüket öngyilkossági kísérletekbe hajszolva, míg végül az egyikőjük sajnos sikerrel is járt.

Szabó Lőrinc költészetének mindig is alaptézise volt, hogy a szerelmi szenvedély sokkal inkább az erotikus vággyal áll kapcsolatban, mintsem az őszinte, mély érzelmekkel

Értelmezésében a női és a férfi kötelékben az érzékek, a közösülés dominált, gondolatait is állandóan a hódítás és a birtoklás uralta,

és meglehetősen rosszul érintette, hogy a szerelemről alkotott nézetei már akkor is a társadalom negatív ítéletét váltották ki.

Szabó már kamaszkorában is bordélyházakat látogatott, majd tizenkilenc éves korában beleszeretett Tanner Ilonába (későbbi nevén Török Sophie), jó barátja, Babits Mihály révén. Tanner egyszer váratlanul felcsengetett Babitshoz, annak reményében, hogy így sikerül a Nyugatba publikáló költők közé emelkednie. Babits nem akart a nővel találkozni, mivel nem volt megborotválkozva, ezért lakótársát, Szabó Lőrincet kérte meg, hogy fogadja Ilonát. A költő beleszeretett a nála öt évvel idősebb nőbe, majd két hónappal később el is jegyezte. A történet talán sokak számára ismert: egy este azonban Babits – aki addigra sok időt töltött a párral – megvallotta barátjának, hogy neki is megtetszett a menyasszony. Szabó Lőrinc ezt annyival intézte el, hogy másnap felhívta Ilonát, és közölte vele, hogy a megbeszéltek szerint Babits Mihály szeretné inkább feleségül venni. A nő először tréfának vélte a hívást, majd Babits átvette a kagylót, és ő is megerősítette az elképzelést. A két költő legnagyobb megdöbbenésére azonban Ilona ezután belement az ajánlatba.

A sors fintora, hogy ezután Szabó Lőrinc Babitsék esküvőjén ismerkedett meg későbbi feleségével, Mikes Klárával, akit még abban az évben, 1921-ben el is vett

Három évig éltek viszonylagos harmóniában, a költő feltehetőleg ekkor sem volt a hűség szobra, de kapcsolatuk akkor vett drámai fordulatot, amikor 1924-ben, egy csillebérci kiránduláson hirtelen szerelemre lobbant neje barátnője, Korzáti Erzsébet, azaz – ahogy Szabó hívta – Erzsike iránt.

A divany.hu korábbi cikkében részletes betekintést kaphatunk a kezdődő románc alakulásába. A költő így emlékezett vissza a sorsdöntő napra:

„Ő velem jött, ki a kapu elé, a zöld tájba, ahol egy nagy, mély füves árok volt. Ahol nem láttak, ott leültünk. És én csókolózni kezdtem vele. Talán egyéb is történt volna, de két perc múlva feltűnt a férje és mások.”

Végül az ártatlan flört egy negyed évszázadot átívelő toxikus és tragikus viszonyba fulladt. Az első négy évben titokban tartották kapcsolatukat, de a múzsájához írt szerelmes versek árulkodó jelek volt Klára számára.

„Klárának rosszulesett vasárnapi versem; feljött két napra, igen jóban voltunk, s ő néhány nagyon nyílt, kedves szavát utólag szégyellte, mintha kiszolgáltatta volna velük nekem magát épp akkor, mikor engem más érdekel. De ezt úgy írta, és oly végtelen szeretettel (nem méregből, dacból vagy közönyből) biztatott a szabad életre, hogy már csak ezért is nagyon szeretnem kellene őt. Tudom, te is szereted. Bárcsak egyesíteni lehetne valahogy kettőtöket az életemben, akkor volnék igazán boldog!” – írta Szabó szeretőjének küldött levelében, 1928 júliusában.

Szabó Lőrincet nem különösebben marcangolta a lelkiismeret-furdalás, amiért egyszerre két asszonyt szeret, sőt

Képzeletében a nők iránta érzett szeretete erősebb kellett, hogy legyen, mint saját „önzőségük, hogy kisajátítsák” maguknak a költőt.

„Bárcsak egyesíteni lehetne valahogy kettőtöket az életemben, akkor volnék igazán boldog!

Biztos vagyok benne, hogy megváltás lesz számunkra – neki is –, ha megvalljuk szerelmünket. Ő nem gyűlölne meg tégedet, te nem vesztenéd el az ő barátságát, mert ha énnekem valami olyan nagyon fontos, mint te vagy, bízom benne, hogy lesz erőm és tudásom megmutatni magamat, legrejtettebb életemet, és megmutatni téged oly őszintén és igazán, hogy Klára – csak ő a világon – megtartson bennünket egymásnak, magának, s saját magát minékünk.”

Bár Erzsike továbbra is titkolni szerette volna a viszonyt, Szabó Lőrinc végül nemcsak azt mondta el feleségének, hogy megcsalja, hanem azt is, kivel. Klára a várakozással ellentétben, nem fogadta olyan megértéssel a hírt, mint azt férje remélte. Így írt barátnőjéről a naplójában:

„Őt éppen hogy csak nem én szültem. Minden gondolatát tőlem kapta, minden jó érzése az enyém, minden szép utáni vágya az enyém. A szavaimat mondja, a cselekedeteimet másolja. […] Itt tudott élni mellettem két és fél éve már úgy, hogy megcsalt, elvette Lőrincet tőlem. El bírta viselni, hogy fájdalmaimat nézte, amit ő okozott.”

Mindezek után Szabó Lőrinc arról szerette volna meggyőzni a két nőt, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha szerelmi háromszögben, együttélve folytatnák kapcsolatukat

Klára először hajlott is a javaslatra, majd öngyilkossággal fenyegetőzött, és arra kérte a költőt, szakítsa meg a titkos levelezést barátnőjével. A férfi nem tartotta be az ígéretét, de Erzsike végül a szakítás mellett döntött, és saját férjét választotta. Ezt követően Szabó Lőrinc egyszer,

felesége pedig összesen háromszor kísérelt meg sikertelen öngyilkosságot.

Ezután három évig szünetelt a költő és Erzsike viszonya, majd útjuk újra keresztezte egymásét, és ismét titkos légyottok, utazások alkalmával lettek egymáséi.

1931-ben született meg a Semmiért egészen című verse, mely a történetek ismeretében egészen más felhangot kap.

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Ízlelgessük ezt a versszakot:

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Ez lenne a szerelem?

Nem inkább egy birtokló, soviniszta férfi parancsa, hogy a kiszemelt nő heverjen a lábai előtt, ne legyen önálló akarata, teljesítse minden kívánságát akkor és úgy, ahogy neki tetszik? Mi ez, ha nem színtiszta önzés és érzelmi bántalmazás?

„Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. Különösen hosszú lejáratú, vagy éppen életfogytiglani szerződéseknél, amilyen például a házasság.

A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, a becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke. Az egyenlő jog és egyenlő rang javarészt elmélet, babona.

A házastársak vagy szerelmesek belső jogait a két ember el sem gondolt, külön, személyes megállapodása alakítja ki gyakorlatilag. Vannak területek, ahol a nőnek sokkal több joga van; s vannak, ahol majdnem semmi sincs. Az a kívánatos, hogy a közös legjobb eredmény érdekében az a fél vezessen, az legyen az első, igenis, az első, amelyik – legtágabb értelemben véve a szót – különb. Amelyik a több, az erősebb. S ilyenkor a másik ne versengésre, gáncsvetésre; bosszúra, harcra fordítsa a maga szintén létező, kisebb erejét, hanem a vezető társ feltétlen támogatására. Mindenben. Ez nem lehet szép, nagy, nemes becsvágy egy asszony számára? Dehogynem lehet! Nagyon tisztelem a feleségemet, amiért úgy szereti a »Semmiért Egészen« című versemet, amely sokak szerint maradéktalanul feltárja a férfi »igazi« felfogását” – fogalmazta meg Szabó Lőrinc.

  

Bármennyire is romantizálva volt a középiskolában a Semmiért Egészen című vers, Szabó Lőrinc tehetsége nem legitimálhatja a szemléletet, amit ebben a költeményben hirdet

Ma, harmincéves nőként nemcsak meglep, de meg is botránkoztat, amiért a szavalóversenyek egyik legnépszerűbb versévé vált ez a mű. Az ugyanis lehet, hogy irodalmi szempontból kifogástalan, de mondanivalóját tekintve egyértelmű, hogy ha Szabó Lőrinc ma ilyen verseket lobogtatna a Hadikban, nemcsak hogy nem lehetne befutott költő, de páros lábbal rúgnák ki onnan, hogy hirdesse máshol a szexista nézeteit, ne az irodalmi elitben. Időnként a költő is belátta, milyen szinten bántja és keseríti meg az állítása szerint hőn szeretett nők életét.

„Én, Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, erotikus és beteges és őrült és erkölcstelen disznó…”

Reményik Sándor is éles bírálatot fogalmazott meg, melyet Nem urad és királyod versében publikált:

Kicsi leány, hidd el nekem:
Nincs olyan férfi,
Aki egy lány tökéletes
Szerelmi szent-áldozását megéri.
S ha volna is: hogy követelheti,
Hogy megtagadd magad?
Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény,
Megsemmisíthetetlen külön-lény,
Isten-gondolta külön-gondolat.
S kötötten is szabad.
Szabad.

„Semmiért Egészen”??
Istenkísértő őrült akarat
Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen.
S hiába úgyis:
Nem lehet egészen.
Megíratott, hogy: „Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van,
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”
De szeretni csak szabadon lehet.
Egyenlő méltósággal.
Külön világ, szemben külön világgal.
Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep.
De nincs embernek emberen hatalma.
És semmi sincsen, amit követelhet.
Azért, ha jönne modern Farao,
Ki lelked vágyik leigázni,
Az Isten képét benned megalázni
S gúlához követ hordani marasztal:
Pattanj vissza acélos daccal!

Kicsi leány, akárki lesz a párod:
Te önmagad vagy, és ő önmaga.
Együtt: Isten két iker-csillaga.

Kicsi leány, akárki lesz a párod:
Szegény, szánandó embertársad ő,
Nem urad és királyod.

Sajnos sem Erzsikének, sem Klárának nem adatott meg, hogy egy olyan férfi oldalán találják meg az igazi boldogságot, aki nem akarja uralni őket a szerelem égisze alatt.

Vékesné Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc árulásokkal teli, szenvedélyes kapcsolata huszonhat év után, 1950-ben Erzsike öngyilkosságával ért véget. A költő sosem találta meg a békéjét, szeretője halála után hét évvel áttétes tüdőrákban halt meg, több szívroham után. Élete végégig feleségével, Mikes Klárával éltek együtt. Az asszony a költő halála után, nemcsak Szabó, de egykori barátnője, Erzsike sírját is gondozta.

Krajnyik Cintia

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT