–

Sihedernyi koromban (tudom, tudom, hidd el, nekem is bazi nehéz felfogni, hogy Frász néni is volt kislány kislány korában, de hát mit csináljak, ha fotóim vannak ennek bizonyosságául!) ... szóval réges-rég, amikor mindenki más bús tekintettel, világfájdalmas arccal, magába fordulva, Shelley-, József Attila-, Byron- és Ady-kötetekkel a hóna alatt rótta a setét utcákat, nekem is volt egy kedvenc versem. Fejből tudtam, sőt, minden aktuális lovagomnak a kezébe nyomtam a művet, csak a miheztartás végett, csupán hogy tisztában legyenek a körülményekkel, és ne panaszkodjanak utólag, mint a fiam, hogy nem volt „előzetes figyelmeztetés”, és akkor most óvást tennének, mert ez így nem ér.

Teltek-múltak az évek, messzire sodort az élet, és sokáig nem is volt más a kezemben, mint gyereknevelési szakkönyvek és borospoharak... megnyugtató arányban. Aztán a múltkoriban újra felütöttem a verseskötetet, hogy elolvassam egykori kedvencemet, Szabó Lőrinc Semmiért egészen című művét. Olvastam, olvasgattam, és csak néztem kikerekedett szemekkel, leesett állal... Hogy eljárt fölöttem az idő! Szép vers, persze, de már egyáltalán nem a szívemből szól. Hol van már az az önző kamaszlány ettől a viseltes családanyától??! – szörnyülködtem magamban, magamon.

Majd egyik reggel, ahogy a Margit-szigeten loholtam a kutyámmal, hirtelen belém hasított, mennyire félreértettem annak idején ezt a költeményt! Hiszen ez a vers nem egy szerelmi viszony feltételrendszerének értelmezése, nem a feltétlen odaadást kikövetelő zsarnoki férfi vallomása vagy tízparancsolata, ha úgy akarod, nem a „magánytól szenvedő ember kegyetlen társkereső jajkiáltása”. Nem. Távolról sem erről van szó.

Ez a vers, kérem szépen, nem más, mint egy kezdő gazdi és az ő még neveletlen kutyájának kezdeti egymással való dulakodása. Ez a költemény nem más, mint kutyus és gazdi többnyire egyoldalú, a közös alapokat lerakó diskurzusa.

Nem hiszed? Bebizonyítom. Lássuk a verset, és mögötte a valós költői gondolatokat. 

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,

de így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen

öngyilkosság, vagy majdnem az.

Azzal minden kutya tisztában van, mekkora kockázatot vállal, hogy hagyja csak úgy első blikkre örökbe fogadni magát. Tudhatja az a szegény eb, hogy ő most egy öreg néni agyonszeretgetett, degeszre tömött, de csak három kilométer/órás sebességgel megsétáltatott kedvence, vagy egy fiatal spiné felékszerezett, beparfümözött, kiskabátkás, svájcisapkás ölebe, netán egy kigyúrt kopasz társa és kompenzációja vagy gazemberek megunt, kikötött, rendszeresen megvert koszladékja lesz talán?! Nem tudhatja. Így vakon bevállalni bárkit pedig felér egy öngyilkossággal, lássuk be. Na, menjünk tovább.

Mit bánom én, hogy a modernek

vagy a törvény mit követelnek;

Az eb beszerzésével párhuzamosan a lelkiismeretes gazda rászabadul a kutya pszichéjéről és neveléséről szóló tengernyi szakirodalomra, hogy ott aztán jól összezavarodjon. Vannak a régi, poroszos iskolák ugye, meg a tükör/klikkeres módszer, hogy csak párat említsünk. Már azt sem tudod, melyik az eb eleje és vége? Mivel etesd, nyerssel, táppal vagy maradékkal? Akkor jó úton haladsz a gazdineurózis felé. Én, Szabó Lőrinc azt mondom, ha meg akarod őrizni az ép eszedet, szard le a moderneket... meg a klasszikus nevelési törvényeket is...

bent maga ura, aki rab

volt odakint,

én nem tudok örülni csak

a magam törvénye szerint.

Miután leszartuk, kedves kutya, hogy ki mit mond, azért azt érdemes tisztázni, mik az én játékszabályaim. Nem ugrálsz fel a bútorra, nem csócsálod meg a kimenős cipőmet, és kurvára nem pitizel az asztal mellett, mert akkor elmegy az étvágyam, és nem ezért álltam órákig a konyhában a pekingi kacsa mellett.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

szeretnél, teher is lehetsz.

És itt lép életbe a második szabály, kedves Blöki. Elsősorban te vagy az én kutyám, és nem én a te gazdád. Ellenkező esetben kolonc leszel kedvenc helyett. Egyáltalán nem szeretném magamat a maximálisnál jobban hozzád láncolni, viszont elvárom, hogy azt csináld, amit mondok, még akkor is, ha emiatt ősi ösztöneidet kell is megtagadnod. Nem ugrálhatsz bele szügyig a fincsi haltetemekbe, nem eheted meg a szomszéd kukájából kiesett zöld kolbászvéget, és nem szaladgálhatsz ész nélkül a kollégáid után.

Alku, ha szent is, alku; nékem

más kell már: Semmiért Egészen!

Ha a barokkos körmondatokból és az érzékletes példákból nem értetted volna, akkor most tömörítem neked a lényeget, tessék.

Két önzés titkos párbaja

minden egyéb;

Ez lesz, kedveském, ha nem tudlak tisztességesen megnevelni, és séta közben kialakul a Károly bácsi-effektus, amikor te nyargalászol, én meg papírsárkányként lebegek utánad.

én többet kérek: azt, hogy a 

sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg

s fáradt vagyok;

kívánlak így is, meglehet,

de a hitem rég elhagyott.

Az embertársaimból már egy kissé kiábrándultam, de veled azért még teszek egy próbát, hátha. Azért a szkepticizmusomat ne vedd magadra.

Hogy minden irtózó gyanakvást

elcsittithass, már nem tudok mást:

Most be vagy tojva, ugye, hogy mi lesz itt a jövőben? Hol van itt harmónia, fene nagy szabadság, meg úri kutyavilág? Nem csak pusziból és pacsiból áll az élet, kiskomám, elmondom, mit kell észben tartanod, hogy boldogan éljünk:

mutasd meg a teljes alázat

és áldozat

örömét és hogy a világnak

kedvemért ellentéte vagy.

Ahogy fent már említettem, lásd haltetem, szukák, stb.

Mert míg kell csak egy árva perc,

külön; neked,

míg magadra gondolni mersz,

míg sajnálod az életed,

míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

halott és akarattalan:

addig nem vagy a többieknél

se jobb, se több,

addig idegen is lehetnél,

addig énhozzám nincs közöd.

A többi kutya a füle botját sem mozgatja a parancsszavaimra, de ők nem is kapnak tőlem finom falatkákat! A mi harmonikus viszonyunkhoz azonban elengedhetetlennek tartom a feltétlen engedelmességet. Megállsz, ha mondom, parancsszóra úgy leülsz, mint egy lepottyantott babzsák, és kérlek, ne nyifogjál, hogy neked milyen szar! Ne felejtds el, hogy Afrikában éheznek a kiskutyák (Kínában pedig meg is eszik őket).

Kit törvény véd, felebarátnak

még jó lehet;

törvényen kívűl, mint az állat,

olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

ne élj, mikor nem akarom;

ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

börtönt ne lásd;

Ne vonyíts, ha elmegyek egy kicsit otthonról, mert begurul a szomszéd, és ne rágd szét szeparációs szorongásod következményeként az ajtófélfát, lécci. Kösz.

és én majd elvégzem magamban,

hogy zsarnokságom megbocsásd.

Ha mindezeket betartod, akkor, szőrcsomó, kaphatsz annyi jutifalit, hasdögönyözést, fülvakargatást, szeretetet és figyelmet, amennyi a csövön kifér! Akkor azt sem fogod tudni, hová legyél fenenagy jó dolgodban!

Úgyhogy légy jó kiskutya, különben megharapom a fenekedet.

 

Fiala Borcsa (és Szabó Lőrinc)

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Solovyova