Nem csak magának, másoknak is szeretett fájdalmat okozni – Salvador Dalí bizarr világa

–

Dalí bizarr személyiségéről nemcsak a róla fennmaradt történetek, a képei, de a máig múzeumként látogatható háza is tanúskodik, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy ontja magából a szürrealizmust. Azt hiszem, soha életemben nem jártam még a Cadaquésban, a Portlligat-öbölben található Dalí-házhoz hasonló helyen. Nemcsak azért, mert gyönyörű – ahogyan az odavezető út is, hiszen a Costa Brava már az autóból nézve is lebilincselő látvány –, hanem azért is, mert olyan atmoszférája van, amelyet sehol máshol nem tapasztaltam korábban, és azóta sem. Egyszerre vonzza és taszítja az embert, egyszerre nyűgöz le és kelt averziót. Azt éreztem, hogy azon a birtokon nemcsak csodálatos és mágikus, de hátborzongató és okkult dolgok is születtek és történtek 1930 és 1982 között, amíg a festő ott élt és alkotott szerelmével, Galával.

Hol húzódik az őrület határa?

Kevéssé ismert tény, de Dalínak volt egy bátyja, aki huszonkét hónapos korában, öccse születése előtt kilenc hónappal, azaz éppen a fogantatása környékén hunyt el egy fertőzés következtében, és ő volt az első gyermek, akinek szülei a Salvador Dalí nevet adták. Mivel a család úgy vélte, hogy az általunk ismert Salvador Dalí bátyja reinkarnációja, így ugyanarra a névre keresztelték. Dalí később erről így nyilatkozott:

„Ismeretlen isten a bátyám, mivel mi, ketten Castor és Pollux vagyunk; én vagyok Pollux, a halhatatlan testvér; ő pedig halandó. Szabályszerűen gyilkolom, mert az isteni Dalí semmiben sem közösködhet ezzel a hajdan volt földi teremtménnyel.”

Valószínűleg részben ennek is köszönhető, hogy anyjával meglehetősen hullámzó kapcsolata volt, egy a dadaizmus és szürrealizmus szellemében született képének, mely Jézus sziluettjét ábrázolja azt a címet adta, hogy Időnként élvezettel köpök az anyám portréjára.

Dalí többször elismerte, hogy szadomazochista hajlamokkal bír. Gyerekkorában rendszeresen vetette le magát lépcsőkről, mellyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

„A fájdalom jelentéktelen, az öröm óriási.”

Nemcsak magának, másoknak is szeretett azonban fájdalmat okozni. Legjobb gyerekkori barátját egyszer lelökte egy közel ötméteres hídról, a fiú majdnem belehalt sérüléseibe, Dalí azonban nem sok megbánást tanúsított. Egyes beszámolók szerint belegázolt a véres vízbe, hogy cseresznyét szedjen a fáról, melyet békésen majszolgatott, amíg ellátták sebesült barátját.

Megszállottsága egyszer majdnem a saját halálához is vezetett

Az 1936-os Londoni Nemzetközi Szürrealista Kiállításon antik búvárruhába öltözve tartott előadást azzal a céllal, hogy a közönség szeme láttára merülhessen el saját tudatalattijának tengerében. Csakhogy a hangszigetelt öltönyben fulladni kezdett, a nézők pedig azt hitték, ez is az előadás része. Nem sokon múlt, hogy az akkor harminckét éves művész nem halt bele ambiciózus mutatványába. 

Dalí kapcsolata feleségével, Elena Ivanovna Diakonovával, becenevén Galával is rendkívüli volt. 1929-as megismerkedésükkor a festőnél tíz évvel idősebb nő nyitott házasságban élt Paul Éluard francia szürrealista költővel, majd Dalí kedvéért elhagyta, és 1934-ben férjhez ment a festőhöz, akinek haláláig múzsája és társa maradt. De azt azért nem mondhatnánk, hogy hű társa.

Dalí a források szerint a kandaulizmus, másnéven a voyeurizmus híve volt, azaz felizgatta és örömmel töltötte el, ha mások – akár a saját feleségének – szexuális aktusát figyelhette meg.

Galának akadt is bőven partnere, de a Cadaquésben található házuk is számos orgiának adott otthont, amelyen állítólag még Cher is megfordult.

1930-tól Dalí a képeit nemcsak a saját nevével, de Galáéval is szignózta, állítása szerint ugyanis a festmények Gala vérével készültek. Remélhetőleg csak átvitt értelemben. Gala egyébként a művész ügynökévé is előlépett, meglehetősen erélyesen képviselte Dalí érdekeit a vásárlókkal és a galériákkal szemben, a szakmai döntésekben pedig erősen befolyásolta férjét annak függvényében, hogy mit olvasott ki a tarotkártyákból. 1968-ban Dalí kastélyt vásárolt feleségének Pubólban, ahova csak Gala írásos engedélyével léphetett be. Hogy ez kapcsolatuk hanyatlásának bizonyítéka volt, vagy éppen annak, hogy meglehetősen sajátos módon tartották életben a szenvedélyt, senki sem tudhatja biztosan.

A szerelmi fészek története          

A már korábban is emlegetett közös cadaquési házat egy halászkunyhóból alakították ki, és az évtizedek alatt egy egész birtokká nőtte ki magát, hiszen Dalí köztudottan hajszolta a pénzt, így volt rá lehetősége, hogy folyamatosan bővítse a tengerparti rezidenciát. Az enteriőrt szűk átjárók, szabálytalan lépcsők, preparált állatok, különböző formájú ablakok, okkult jelképek, fallikus és tojásmotívumok jellemzik. Mondtam,

egyszerre lélegzetelállító, misztikus és szürreális.

A házba lépve például rögtön egy kitömött, nyakékekkel teleaggatott jegesmedvével találhatjuk szemben magunkat. De vannak hattyúk, kiskecskék, kígyók is bőven. A házat három fő részre lehet osztani: a földszintre, ahol Galával leginkább kettesben töltötték idejüket, a stúdiószobákra, ahol Dalí alkotott – itt egyébként utolsó félbemaradt műveit is megtekinthetjük –, a harmadik részt pedig a kert és a teraszok alkotják.

A festő szavait idézve:

„Olyan volt, mint egy igazi biológiai szerkezet […]. Életünk minden új impulzusának megvolt a maga új sejtje, szobája.”

Dalí a halála után is velünk maradt

Gala 1982. június 10-én hunyt el közös otthonukban, majd Pubólban helyezték örök nyugalomra, ezért Dalí is ide tette át a székhelyét, hogy közelebb lehessen szerelméhez. 1984-ben a púboli kastélyban tűz ütött ki, melyben a festő súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor átköltözött Figueresbe, 1989. január 23-án hunyt el, nyolcvannégy évesen.

Salvador Dalí zsenialitása vitathatatlan, valódi mibenléte azonban már sokkal nagyobb rejtély. Hogy kell-e bűntudatunknak lennie azért, mert rajongunk érte? Meggyőződésem, hogy végtelenül büszke lenne magára, hogy ez a kérdés felmerül vele kapcsolatban.

„Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem.”

Krajnyik Cintia

Kiemelt kép: Getty Images/Hulton Archive