–

Ne higgyétek, hogy gúnyolódom, az ironikus fogalmazás is elsősorban önironikus és szomorkás: hetek óta tárgyaljuk vagy inkább latolgatjuk (telefonon) a rokonaimmal, miként tudunk (vagy nem tudunk) együtt lenni szenteste, ahogy minden évben emberemlékezet óta. Az együttlét iránti vágy közös, a kockázatvállalási hajlandóság és a szorongás foka egyénenként különböző. Sok szempontot kell mérlegelni, van veszélyeztetett korú családtag, krónikus beteg és olyan is, aki nap mint nap bejár egy kilencszáz fős iskolába, ahol nem kötelező a maszkviselés a tanórákon.

Gondolom, a mieinkhez hasonló párbeszédek zajlanak most a többi családban is szerte a nagyvilágon.

Mert még azokban az emberekben is, akik amúgy viszonylag szigorúan veszik az előírásokat, hordják a maszkot, tartják a távolságot és sűrűn fertőtlenítenek (mint az én családtagjaim például), felmerül, hogy de karácsonykor nem lehetne mégiscsak szabadabban együtt lenni a szeretteinkkel, akiket oly sokszor nélkülöznünk kellett az idén. Ez nekünk most már igazán jár! (Hogy „jár”-e bármi, az világnézet és személyiség kérdése persze.)

Meg ugye van a test, amit védünk a fertőzéstől, de mi a helyzet a lélekkel?

Úgy kellene a közös ünneplés, az együttlét, az ölelés, a vidámság, mint még soha tán a mi életünkben – ebben az országban legalábbis, amelyben széles körben karácsony nem maradt el évtizedek óta háború, járvány, természeti katasztrófa nyomán.

A legbiztonságosabb megoldás a családi rendezvények jövő nyárra halasztása, olvasom a The Guardian cikkében, amely e radikális ötlet mellett ad egy csomó tippet azoknak is, akik erről hallani sem akarnak. Mindjárt elmondom, mi mindent ajánlanak a nagycsaládban karácsonyozóknak, de előtte hadd jegyezzem meg: már tény, hogy az Egyesült Királyságban december 23. és 27. között enyhítenek a szabályokon (a hivatalos kormányzati weboldalon is fönt van november óta a döntés, közérthetően, világosan, hogy a polgárok tudjanak tervezni). Ennek értelmében együtt karácsonyozhatnak a családok (legfeljebb három háztartás).

Ezzel persze lehet egyetérteni, és lehet fejet csóválni, ezt rátok bízom. Viszont, ahogy ígértem, elmondom, milyen kreatív javaslatai vannak a The Guardian szakértőinek, mert azért azt rögtön leszögezik: ha lesz is közös ünneplés, azért nem lehet olyan, mint egyébként, járványmentes időkben, hisz a fertőzés rizikója ugyanúgy adott, mint más napokon, lévén hogy tünetmentes vírusgazda lehet bárki, bármikor.

Ezért kell az ötletesség, ha némileg több kockázatot, mint más napokon, vállalni szándékozunk.

Javasolják például, hogy benti ücsörgés helyett preferáljuk a kerti rendezvényeket (igen, a hideg ellenére), például a gesztenyesütést grillen vagy a családi sétát, pikniket, játékot.

Persze az, hogy kint vagyunk a szabadban, még nem garancia a fertőzés elkerülésére, csak több esélyünk van megúszni a betegséget, mint ha odabent ülünk többedmagunkkal tíz négyzetméteren órákig (vagy akár 15 percen át, ez a kritikus időhatár, azt mondják, ha van köztünk egy fertőzött, és nincs rajtunk maszk).

Optimális esetben, írja lap, a családtagok a karácsony előtti napokat otthon töltik, kvázi önkéntes karanténban, két hét a tuti, de a tíz nap is megfelelő (a minimum minimuma pedig négy nap). A tesztelés nyilván kiválthatja ezt, viszont egy egész család megbízható szűrése után nem biztos, hogy marad anyagi keret magára az ünnepre.

Ha az előbbiekre (karantén, tesztelés) nincs mód, és mégis összejön a család, akkor, javasolja a cikk, a fertőzésveszély csökkentése érdekében állandóan legyenek résnyire nyitva az ablakok, és ha van rá mód, külön vécét használjanak a vendégek, viseljen mindenki maszkot, és tartsa a két méter távolságot.

Tovább is van, mondjam még?

Fontos, hogy ha egy helyiségben tartózkodik mindenki, akkor se üljenek egymás mellé közvetlenül az emberek, az U alakú asztal például jó (jobb) megoldás, a lényeg a lehetőségekhez igazodó szétültetés. Apró praktika: lehetőleg ne ordítson a háttérben a zene, se a tévé, ne kelljen kiabálni (a kiabálás és az éneklés hússzorosára emeli a levegőbe jutó kórokozók számát!). És ha már közösen költjük el a vacsorát: ne svédasztalszerűen tálaljunk, ne eszegessünk közös tálból, ne fogdossuk egymás tányérját, evőeszközét, mindenki a sajátját rakosgassa. És ne a legidősebb, vagy az egyéb okból legveszélyeztetettebb szedje le az asztalt és mosogasson el.

Kívül-belül tisztaság, hogy ne csak a túlélésről szóljon a karácsony – 5 + 1 tipp az idei ünnepre, ami más lesz, mint az eddigiek

WMN Ünnp – 2020. december 2. – SzAE

 

Ha pedig mégis le tudunk mondani valamiképp az esti szertartásról, írják, akkor hívjuk inkább délelőttre a vendégeket, mert napvilágnál egyszerűbb kicsalogatni a társaságot a kertbe, ahol könnyebb tartani a két métert és kisebb a valószínűsége a közös berúgásnak. (Ha az ember iszik, könnyebben elfeledkezik a távolságtartásról, és sokkal hosszabb ideig marad vendégségben, imigyen szól a magyarázat.) 

Azt mondod, nem túl életszerű helyzetek egy karácsonyi ünneplésben?

Igazad van, de az állandó maszkviselés sem volt az, mégis megszoktuk, mert nem volt más választásunk. Most a járvány diktál. Nem jó, de ez van.

A The Guardian pszichológus szakértője azt magyarázza, hogy pont attól veszélyesek annyira az otthoni találkozók, mert a biztonság illúzióját erősíti a tény: a saját „erődünkben” vagyunk, itt bajunk nem lehet. Csak sajnos ez nem igaz.

Az egyik legfontosabb kérdés az ünnep (meg az egész járvány) kapcsán, mondja (és én hevesen bólogatok, míg olvasom): hogy képesek vagyunk-e udvariasan, de határozottan nemet mondani. Ha például valaki azt bizonygatja, nem véd a maszk úgysem, vegyük csak le, minek „bohóckodni”, különben „sincs kutya bajunk se”. Vagy nemet mondani, ha – és ez talán a legfájdalmasabb, ám észszerű visszautasítás – meg akarnak ölelni minket. És az se könnyű helyzet, amikor egy meghívást próbálunk elutasítani, pedig mennénk amúgy boldogan, ha nem gondolnánk túl kockázatosnak.

(A „ne gyere a közelembe” helyett szerencsésebb a „nem megyek a közeledbe, nehogy megfertőzzelek” típusú kommunikáció, tanácsolja a szakember. A kérés pedig kérés legyen, figyelmeztet, ne parancs vagy kioktatás.)

Na, erre köss csomót, mondaná az anyukám…

Töröm is a fejem, majd széthasad már a témától, mi legyen, aztán arra jutok, odázom még a privát döntést. Figyelem a híreket, az eseményeket, várom a Gulyás Gergely által belengetett esetleges, új „christmas edition” szabályokat, hogy legalább a lehetőségeket ismerjem, és tudom azt is, bármikor okafogyottá válhat a töprengés. A legrosszabb forgatókönyv szerint azáltal, hogy megbetegszik valamelyikünk. Ha ez nem következik be (hála az égnek), akkor majd egy ponton el kell dönteni, hányan leszünk végül a karácsonyfa körül abban a bizonyos „karácsonyi buborékban”, ahogy az angolok nevezik, és milyen szabályai lesznek a részvételnek. Hogy ne érkezhessen hívatlan vendég lehetőség szerint.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images