Kurucz Adrienn: Kérlek, maradj otthon, ha covidos vagy! (Hidd el, más se akar karanténba kerülni nyaralás helyett!)

–

Nem voltam szomorú én sem, amikor letehettük a maszkot. Örültem annak is, hogy beindult az élet újra, és korlátozások nélkül élvezhettük végre a kultúrát és egymás társaságát. Nagyon hiányzott a régi életünk nekem is. Ez az írás nem azért született, mert visszasírom a karantént vagy az általános, kötelező maszkviselést.

Ez az írás egy kérés csupán, kérése annak, hogy akinek módjában áll, vigyázzon másokra.

Nekem három napig volt lázam, három nap volt „elég rossz”, azóta „elvagyok”. Ha nem is kicsattanóan, de az enyhébb, változatos Covid-tünetek közt lavírozgatva. Négy hozzám nagyon közel álló ember viszont még nagyon vacakul van, magas lázzal, erős fájdalmakkal küszködnek, kettőt közülük én fertőztem meg. Az egyikük velem él, tehát „kikerülni” nem tudtam volna (a különalvás nem bizonyult elégséges védelmi sáncnak), de a másikuk, jóbarátom, simán megúszhatta volna a fertőzést, ha hat napja azt mondom: Figyi, ne találkozzunk mégse, rekedt vagyok. Tökre vártam, hogy dumáljunk meg együnk egy jót együtt, de akkor se. 

Mert rekedt voltam, kicsit köhécselgettem, igaz, más tünetem akkor még nem volt, jól éreztem magam. Légkondi? Allergia? Találgattuk, mert idén már kétszer voltam Covid-pozitív minimális tünetekkel, és három oltásom van, tehát nem sok esélyét láttuk egy új fertőzöttségnek.

A bajokat általában az okozza a világban, hogy valaki „azt hiszi”, és nem gondolkodik józanul. 

Ha teszteltem volna aznap, a rekedtség napján, talán már kiderült volna, hogy beteg vagyok. Talán nem. Ami biztos, beteg lett a barátom, és még három ember egészségét biztosan veszélyeztettem NEM önhibámon, legfeljebb akaratomon kívül. És tömegközlekedtem is másfél órát aznap, szerencsére gyér forgalomban, de mégis. 

„Nem tudhattad”, mondják, akiknek elmesélem a történetet, és erre én azt mondom, de, tudhattam volna, gyaníthattam volna. „Bárhol elkaphatta volna”, mondják a vigasztalók még, és erről meg azt gondolom, persze, de nem kapta el az elmúlt két évben mégsem „bárhol”, csak most, hogy együtt voltunk pár órát szoros közelségben – ha a buszon mellé áll egy covidos pár percre, azért jobbak az esélyei.

Persze hálás vagyok a kedvességért, de a dolog felelősségét eszemben sincs letenni, akkor sem, ha nem haragszanak rám azok, akiket megfertőztem, csak én haragszom magamra. 

Fogalmam sincs, engem ki fertőzött meg, és hogyan, és tudatában volt-e, hogy beteg, amikor a közelembe jött, tartotta-e a karantént, vagy sem, de azt tudom, én megelőzhettem volna azt, hogy a barátom beteg legyen, bukja a nyaralását, egyéb kellemetlenségek mellett, úgymint 39,5 fokos láz kánikulában.

Tény, hogy jóval kevesebben kerülnek kórházba a járvány mostani időszakában, mint korábban, a felfutások idején. Azt mondják, a védőoltás is segít, hogy kevésbé legyen pusztító a betegség, ha belefut az ember, és egy erős influenza tüneteivel „megússzuk”, van, aki meg még könnyebben. Senki se akar persze rettegésben élni, de mintha átestünk volna a ló túloldalára, nem? Beszélgetve ismerősökkel-ismeretlenekkel, néha az az érzésem, sokan úgy vélik, hogy ha mi egyáltalán nem törődünk a vírussal, akkor a vírus is elfelejt bennünket örökre.

Mint amikor gyerekek voltunk, és a szemünkre tettük a párnát. Nem látok, nem látnak, gondoltuk. 

Össze se tudom számolni, hányadik embertől hallom az utóbbi időben, hogy ő bizony juszt se tesztel. Elege van. Esetleg vannak tünetei, vagy van mellette covidos, de akkor se. És persze megy közösségbe mindenféle önkorlátozás nélkül. Mert N-E-M-É-R-D-E-K-L-I a Covid. (Fogalmazzunk pontosan: ezzel azt mondja, az nem érdekli, hogy beteg lesz-e, illetve beteg lesz-e más tőle, ugye?!) 

Az elmúlt hetekben a következő megállapításokat hallottam emberektől nagy meggyőződéssel állítani Covid-ügyben a teljesség igénye nélkül. (Szegény virulógusok és egyéb tudós emberek, akik két éve mondják a magukét minden platformon!)

1. Én is covidos vagyok, teszteltem is. Fáj a torkom, de más bajom nincs, megyek is dolgozni, nincs, aki helyettesítsen.
2. Vannak influenzás tüneteim, de biztos nem Covid. Hogy honnan tudom teszt nélkül? Hát, ööö, biztos nem az.
3. Nullás a vércsoportom, azok nehezebben kapják el, azt mondják.
4. Engem nem érdekel már a Covid, nem foglalkozom vele. Ha rettegnék tőle, csak bevonzanám, mert a rettegés megváltoztatja a sejtek működését.
5. Teszt? Te még hiszel a teszteknek? Szerintem megbuherálták őket direkt.
6. Nem is volt járvány, csak mesterségesen gerjesztett hisztéria.
7. Fejben dől el, én tudom, hogy nem leszek úgyse beteg.
8. Én tutira nem tesztelek. Csak nem fogom lemondani a nyaralást azért, mert pozitív! (Csak az a 2-5 ember mondja majd le, akinek továbbadod…)
9. Nyári Covid? 
10. Nem szedted a vitaminokat, ugye?

Fekszem az ágyon, éppen megírtam a nyaralóhelynek, ahova mentünk volna, hogy ne számítsanak ránk. A szabimat lábadozásra fogom fordítani, és ápolásra. Nézem a Facebookon a fotót, szeretett tüdőgyógyász orvosnő ismerősöm maszkban egy rendezvényen. El is magyarázza kommentben, miért van maszkban: pár napja találkozott egy akkor még tünetmentes, azóta igazoltan covidos ismerősével. Egészségesnek érzi magát, de maszkot hord pár napig a biztonság kedvéért. Felelősségvállalás, úgy hívják ezt. Másokért, akkor is, ha nem jogszabályok köteleznek rá.

Olyan jó volna, ha vigyáznánk kicsit jobban egymásra. Módunkban áll, bármit sugalljon is a kényelem vagy a fatalizmusnak címkézett önzés!

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Guido Mieth