–

El sem tudom mondani, mennyire vártam már a karantén végét. Az első, március végi koronanaplómban két hét otthonlét után azt írtam, kicsit még jól is esik a leállás, a viszonylagos nyugalom, a zötykölődéstől mentes élet. Aztán nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a négy fal között egyre szűkösebb legyen a tér, és az irodába tartó közel egyórás békávézásról álmodozzam.

A kezdeti nyugalmam unalomba, majd türelmetlenségbe fordult, de most, hogy ennek vége, és újra legálisan téblábolhatunk a nyilvános tereken, hiába vártam, nem jött a nagy megkönnyebbülés.

Egyelőre persze nincs is miért fellélegezni, a koronavírus nem tűnt el teljesen az életünkből, hatásai pedig még az optimista számítások szerint is hosszú ideig velünk lesznek.

Az idei nyaram az első, amikor nem iskolai szünidőm lesz, hanem szabadnapjaim

Ugyan még egy évig egyetemre járok, de mivel február óta szorosabb kötelékek fűznek a WMN-hez, eljött az ideje a felnőtté válás diákszemmel nézve legfájóbb pontjának: mostantól egy életre elfelejthetem a nyári szünetet, a helyét átveszik a jóval csekélyebb mennyiségű szabadnapok. Jól van ez így, jelzi, hogy itt, kérem, a felnövés van folyamatban.

Esküszöm, izgatottan vártam, hogy majd azt mondhassam: akkor én most szabadságra megyek. És ugyan ez meg fog történni, ám a munka nélkül töltött napok tartalmuk tekintetében egészen máshogy fognak telni, mint ahogy azokat előre elterveztem.

Kampó

Egy bolygónyi ember nyári tervei landoltak most a kukában, ez alól én sem vagyok kivétel.

Évek óta várt koncertélményt, fesztivált és tengerparti henyélést kellett most elengednem.

Persze, tudom, sokaknak most a legkisebb problémájuk az, hogy a nyári programoknak kampó, a megélhetésükért kell küzdeniük, írtam róluk ITT, ITT és ITT. Én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy biztonságban végigdolgozhattam a bezárkózással töltött hónapokat, és elfáradtam. Elfáradtunk.

Mélymerülés – Három év után sem ér véget a költőnő „karanténja”

WMN Life – 2020. június 10. – MMK

Ezért is fáj jobban egy lemondott utazás, törölt fesztivál vagy egy évvel eltolt tombolás a kedvenc zenekaraim dalaira. Most főleg nagyon megérdemelnénk az igazi bulizást.

Menjünk helyett maradjunk

Huszonhárom éves vagyok, és valószínűleg nem lepek meg senkit azzal, hogy bennem van a mehetnék.

Korábban csak a Google Street View-val kóboroltunk a világ minden táján, így barangoltuk be egy óra alatt Párizs eldugott utcácskáit, néztük New York elképesztő magasságokba törő felhőkarcolóit és pihentettük a szemünket a Bahamák lenyűgöző tengerpartjának látványán.

Három éve azonban vérszemet kaptunk a barátommal, amikor a saját keresetünkből, megspórolt pénzünkből eljutottunk Rómába pár napra. A saját bőrünkön tapasztaltuk, amit addig is sejtettünk: a világ csodanagy és csodaszép, és szeretnénk felfedezni minden zegzugát, amire lehetőségünk adatik.

Ezeket a nyári kirándulásokat minden évben márciusban kezdjük el szervezni, és most is egy görög kaland tervezésének közepén jártunk, amikor világossá vált: nem kell tovább bújnunk az internetet megfizethető szállások után kutatva, mert bizony a sejhajunkon maradunk az idei nyáron.

Akkor még nem láttuk, most már világos: szerencsére a meleg hónapokat nem kell az erkélyünk nevű egzotikus szigeten töltenünk, de a lehetőségek tárháza továbbra sem nyílt ki.

Irány belföld!

Hogy állunk most? Megy a matekozás. Folyamatosan jönnek a hírek arról, hogy a környező országokba már úgy tehetjük be a lábunkat, hogy hazatértünkkor nem vár ránk két hét piros cetlis kényszerpihenő, és a belföldi turizmusnak sincsenek már akadályai. Hogy végül mi lesz, azt még nem tudjuk. Az már biztos, hogy egy egynapos csobbanás a második otthonomnak tartott Balatonalmádiban, a magyar tengerben biztosan összejön. A többit még meglátjuk. Talán ideje tüzetesebben utána nézni, hogy mi van idehaza, hiszen Magyarország is gyönyörű.

Addig is Dóra, a felfedező (ha-ha-ha) a Google Street View segítségével kalandozik a messzi tájakon.

Ti mit terveztek erre a szokatlan, újraszervezős idei nyárra?

Dián Dóri