„Péntek reggel megrendeltem az árut, éjjel kiderült, hogy hétfőn már nem nyithatok ki”

A bezárás ténye ugyan nem – hiszen egy ideje már szó volt róla a sajtóban –, de a döntés és annak megvalósítása között eltelt rövid idő mindenkit megdöbbentett. Erre senki nem volt felkészülve, hiszen kivétel nélkül megrendelték a következő hétre szükséges árujukat, amiket végül már nem volt lehetőségük eladni.

Szeleczki Gábornak, az ELTE Bölcsészettudományi Karán lévő Műhely Café tulajdonosának kellett a leghamarabb bezárnia az üzletét. Az első tanítás nélküli napon – tehát a döntést követő másnap – annyit tudott tenni, hogy kollégáival együtt rendbe rakták az üzlethelyiséget.

Az újonnan rendelt és egyéb romlandó áruit nem vette vissza a nagykereskedés, ezért szétosztotta a dolgozók között, ami jelentős veszteséget jelent.

Amit tudtak, lefagyasztottak, így várják a szeptembert.

Ferencziné Welk Melinda, aki egy várpalotai általános iskola büféje mellett a Balatonalmádi Kéttannyelvű Gimnázium büféjét is üzemelteti, valamint Rita, egy vidéki gimnázium iskolabüfése hasonlókról számoltak be. Kitakarítottak, fertőtlenítettek, de a járvány berobbanása okozta váratlan helyzetre hivatkozva, és hogy erre nem volt felkészülve a beszállító, nem vették vissza sem a meglévő árukészletet, sem az újonnan rendelt adagot. Ami romlandó volt, kénytelenek voltak hazavinni. Ez például Ritának körülbelül százezer forintos veszteséget jelentett.

Gizellától – egy falusi általános iskola büfésétől – azonban pont a különleges helyzetre való tekintettel vásárolta vissza a nagykereskedés az árujának egy részét. A nő hozzátette: ez valószínűleg annak köszönhető, hogy tizenöt éve ettől a beszállítótól rendel, és nagyon jó a munkakapcsolatuk.

A tulajdonosok és a dolgozók a büfékbe azóta is bemehetnek, ha elintéznivalójuk akad. De ki nem nyithatnak – hiszen nincs is kinek.

„Egyik napról a másikra kereset nélkül maradtunk, és a segítség elenyésző”

Mind a négyükben közös, hogy a leállásnak köszönhetően minden bevételi forrásuk megszűnt, ahogy az is, hogy speciális mentőcsomagot sem kaptak. Annyi könnyebbség jutott nekik, hogy az iskola zárva tartásáig a tankerületük és az egyetem nem kéri el tőlük a bérleti díjat, valamint Melinda és Rita még a járulékmentességgel is élhetnek. Ezt Gábor és Gizella azonban már nem mondhatja el magáról. Utóbbinak ahhoz, hogy ne kelljen befizetnie havonta hetvenötezer forint adót, szüneteltetnie kellene a vállalkozását. Ezt azonban nem szeretné megtenni, mert már közel áll a nyugdíjazásához, és ha szüneteltet, tovább kell dolgoznia. Mindez pedig azért van, mert a vállalkozása TEÁOR-száma nincs a kedvezményezettek listáján.

Ezen felül speciális, rájuk szabott támogatási csomaggal sem állt elő a kormány, így Gábornak fizetés nélküli szabadságra kellett küldenie a dolgozóit, Ritának pedig el kellett bocsátania az alkalmazottját. Gizella ebből a szempontból szerencsésebb, ezt a nehéz döntést nem kellett meghoznia, mert ő maga dolgozott a büféjében, Melinda pedig – mivel nyugdíjasokat alkalmaz – megoldja, hogy a munka nélkül töltött hónapokon is fizetést adjon nekik.

Különleges segítség híján mindannyiuknak utolsó lehetőségként még a hitel maradt – amihez a kormány megkönnyítette a hozzájutást – azonban ezzel egyikük sem szeretne élni, ezekben a bizonytalan időkben nem akarnak adósságba kerülni.

„A párom nélkül nagyon nagy bajban lennék”

Az, hogy nem kellett azonnal csődeljárás alá vonni a cégüket, Melinda, Rita és Gizella a párjuk most is biztos jövedelmének köszönheti, enélkül szeptemberig nem húznák ki, Gábor pedig a tartalékait éli fel.

Mindhárom nő édesanya, a családjukat pedig egy keresetből tartják fent, a veszteségük már most is jelentős.

„Egyedül vagyunk ebben a helyzetben”

Arra a kérdésemre, hogy van-e bármilyen szakmai érdekképviseletük, vagy esetleg egy nem hivatalos csoportjuk a közösségi média felületein, egyértelmű és határozott nem volt a válasz. Ez azért is érdekes, mert általános és középiskolából 5669 működik az országban, a legtöbben van iskolabüfé, ebben a számban pedig még nincsenek benne az egyetemeken működő kereskedelmi- és vendéglátóipari egységek. Jól látszik tehát, hogy nem egyedi esetekről van szó, rengeteg iskolai büfé üzemeltetésével foglalkozó vállalkozás került most bajba úgy, hogy hiába speciális a helyzetük, külön rájuk nem gondolt senki. Így közös megoldási javaslat sincs a problémájuk kezelésére, és senki nincs, aki szót emelne az érdekükben. Ennek hiányában pedig kénytelenek egyedül átvészelni ezt az időszakot, csak a hasonló helyzetben lévő ismerőseikkel tudják megbeszélni a gondjaikat.

Gábor, Rita, Melinda és Gizella egymástól függetlenül, mégis egyöntetűen azt mondják, hogy a hitel lehetősége mellett – amit ebben a helyzetben nem akarnak megkockáztatni – óriási segítség lenne, ha valamilyen pénzügyi támogatást kapnának, hiszen a már megkezdett enyhítések az ő vállalkozásaikat nem érintik.

Ők nem nyithatnak ki, amíg zárva vannak az iskolák, és az alternatív túlélési lehetőségekkel – mint például a kiszállítás – sem tudnak élni. Ők most már minimum fél évig bevétel nélkül maradnak úgy, hogy körülöttük szépen lassan megindul a gazdaság.

„Reménykedek a szeptemberben”

Négyük közül Rita van a legnehezebb helyzetben: 2019 novemberében vette át a büfé üzemelését úgy, hogy előtte tartósan munkanélküli volt. Ő nem tudja, és már nem is akarja a bizonytalanság miatt újrakezdeni szeptembertől, felmondta a szerződését. Így újra munka és fizetés nélkül maradt, és eddig is jelentős veszteséget kellett lenyelnie. A három hónapos munkakeresési támogatásra sem jogosult, hiszen nem tartott egy évig ez a munkaviszonya. Ő most kilátástalannak tartja a helyzetét, ötvenhárom évesen, szakmai képzettség nélkül nem talál munkát. Azon gondolkodik, hogy ha enyhül a helyzet, Ausztriában próbál szerencsét.

Melinda, Gizella és Gábor pedig azt mondják, hogy a szeptemberi nyitásig túlélnek, és reménykednek, hogy akkor viszont biztosan újra munkába tudnak majd állni. Tartanak attól, hogy az esetleges második hullám miatt újra bezárásra kényszerülnek, és egyöntetűen azt állítják, hogy ha ősszel nem lehetnek tartósan nyitva, azt nem valószínű, hogy túléli a vállalkozásuk.

Az iskolabüfések helyzete tehát most egyáltalán nem könnyű. Hiába képviselnek egy speciális helyzetű csoportot, senki nem figyel rájuk – így pedig kénytelenek egyedül a felszínen tartani magukat, ameddig tudják.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció