„Szeretek jól élni, de nem vennék luxusautót, mert az csak fennhéjázás”
Bojár Gábor milliárdos vállalkozóval beszélgetett D. Tóth Kriszta
Otthonról hozza a „takarékossági ösztönt”, mondja Bojár Gábor milliárdos üzletember, Széchenyi- és Gábor Dénes-díjas fizikus, a Graphisoft tervezőszoftver-fejlesztő vállalat alapítója D. Tóth Krisztának arra a kérdésre, hogyan tanulta meg kezelni a pénzt. A nem NER-közeli vállalkozónak stabil helye van a leggazdagabb magyarok százas listáján, sikereit és vagyonát a nyolcvanas években alapozta meg. A Breakout Roomban arról mesélt, hogyan intézik feleségével a pénzügyeiket, van-e házassági szerződésük, és hogy venne-e magának például luxusautót. A beszélgetésből Dián Dóri emelt ki három erős idézetet.
–
„A pazarlást gyűlölöm”
Hozzá érkezett a legtöbb nézői kérdés a Breakout Room második évadában, és nem véletlenül: ritkán hallani gazdag embereket őszintén és köntörfalazás nélkül beszélni a vagyonukról, az életmódjukról, és arról, mit gondolnak, milyen felelősséggel jár, ha valakinek ennyi pénze van.
Bojár Gábor nem kertel, vállalja, hogy az átlagnál jobb módban él, de azt is hozzáteszi, hogy amit feleslegesnek ítél meg, arra nem költ. „A minőséget szeretem megfizetni, szeretek jól élni, de a pazarlást gyűlölöm. Például megveszek egy jó autót, ami minőségi, ami mindent tud,
de soha nem vennék meg egy Rolls-Royce-t, mert az már csak fennhéjázás”
– meséli, és hozzáteszi, hogy ugyanezen okokból, ha hosszabb repülőútra megy, a business class-t megengedi magának, de az első osztályra sosem fizet be. Ahogy magánrepülőt sem venne magának, és bérelni is csak egyszer bérelt, a Covid idején. „Nincs szükségem rá” – mondja.
„Ha szégyelled, azzal azt üzened, apád tisztességtelenül kereste a pénzét”
„Miért kéne etikátlannak éreznem?” – felel arra a nézői kérdésre: „hogyan tud tükörbe nézni” ekkora vagyon birtokosaként. Ehhez kapcsolódóan elmesél egy történetet arról, hogy a kilencvenes évek végén készítettek vele egy interjút egy nyugati gazdasági újságba, éppen azelőtt, hogy a cége tőzsdére ment volna. Feltették neki azt a kérdést, hogy mennyit keres egy évben, amire ő őszintén elmondta, hogy 150 ezer dollárt. Ez itthoni viszonylatban óriási összegnek számított. Ezt az interjút aztán kiszúrta az egyik kereskedelmi tévé riportere, és készítettek vele egy anyagot a híradóba, amit arra futtattak ki, hogy milyen sokat keres. Amikor lement a műsor a tévében, a felesége felhívta Bojárt, aki akkor még az irodájában volt, hogy nem kellett volna nyilatkoznia, mert a gyerekei nem mernek másnap iskolába menni. Erre ő így reagált: „Elmondtam a gyerekeimnek, hogy ezt nem kell szégyellni.
Ha szégyelled, azzal azt üzened, hogy apád nem tisztességesen kereste.”
„A gyerekeimtől elvárom a házassági szerződést”
Bojár a nyolcvanas években alapozta meg vagyonát, és azt is elmondja, hogy nem mélyszegénységből jött: a családja sosem élt rosszul, így amikor feleségével önálló életet kezdtek, könnyebb helyzetben voltak, mint az átlag.
A beszélgetésben szóba kerül a közös kassza – ami az e heti Ki vele! című talk show-nk témája –, az üzletember pedig elmondja, hogy mindenen osztoznak feleségével. „Természetesnek tartom, hogy amit létrehoztunk az életben, az közös” – mondja, és hangsúlyozza, hogy amikor még programozóként dolgozott, a felesége orvosi fizetéséből éltek, és ő volt az első számú támasza később is, így evidencia számára, hogy ma is megosztanak mindent. Ebből következik, hogy házassági szerződésük sincsen. „Nem volt rá szükség, mert nincsen semmi, amit másképpen csinálnánk, mint ahogyan a jog előírja. Végrendeletünk van, az fontos, és abban is az áll, hogy minden szerzeményünk közös. Erre nem kell szerződést kötni.
A gyerekeimtől viszont elvárom, hogy kössenek, mert tőlünk sokat kapnak, és azt akarom, hogy az valahol rögzítve legyen, hogy az esetleges rossz kimenetelű házasság esetén tiszta legyen, hogy az az övék, amit tőlünk kaptak.”
„Lehetne mélyebb kapcsolatom a gyerekeimmel”
Egy ekkora cégbirodalom létrehozása rengeteg munkával jár, és egész embert kívánó feladat. Saját bevallása szerint Bojár évtizedeken keresztül nonstop dolgozott, a feleségére maradt a gyereknevelés nagyobb része. „Ez az egyik a nagyon kevés dolog között, ami az életemből hiányzott, és amit bánok, hogy amikor kicsik voltak a gyerekeim, keveset voltam velük. Kevesebbet, mint kellett volna. […] A feleségem néha a szememre is hányja, hogy »Látod, kihagytál valamit«. És hogy ezért nincsen mély kapcsolatom a gyerekekkel – korábban kellett volna felépíteni.”
Ha kíváncsi vagy, hogy Bojár Gábor miért nem vállal politikai szerepet, hogy miért csak alapítványoknak adományoz pénzt – és magánembereknek miért nem –, és hogy mit gondol a NER-közeli, az elmúlt évtizedben hirtelen meggazdagodott vállalkozókról és a társadalmi felelősségvállalásról, nézd meg a teljes beszélgetést itt:
