–

Ajtó bezár, felmondópapír a kézbe, viszontlátásra

Zoli szakácsként dolgozott egy turisztikai szempontból igen frekventált helyen Budapesten. Amikor azonban megjelent Magyarországon a koronavírus, a munkahelyét azonnal bezárták, az ott dolgozókat pedig egytől egyig kirúgták. Szóbeli ígéretként annyit kaptak, hogy amint vége a járványnak, visszaveszik őket – szerinte azonban ez még semmire sem garancia. Így most munkanélküli, azonban az ilyenkor igényelhető három hónapi segély sem rántja ki az egzisztenciális bizonytalanságból.

Zoli – ahogy elmondása szerint a vendéglátásban dolgozók kilencven százaléka – négyórás munkavégzésre volt bejelentve, közben pedig „feketén” óradíjas fizetést kapott.

A segélyt pedig a hivatalos munkaideje után kapja, ami ebben az esetben elég csekély összeg.

Azt mondja, attól nem tart, hogy a járvány lecsengése után ne tudna elhelyezkedni, mert a szakácsmesterség eddig is hiányszakma volt. Addig viszont kénytelen felélni két hónapra elegendő tartalékát, mert most sehol nem talál munkát. Ha elfogy a tartalék pénze, az építőiparban szeretne ideiglenes munkát végezni. De szerencsésnek mondja magát, mert a menyasszonya fizetése nem került veszélybe, így anyagilag nem lehetetlenült el teljesen.

Bizonytalan és kilátástalan

Judit, egy vidéki iskola büféjének üzemeltetője számított rá, hogy be kell csuknia az üzletet, hiszen pedzegették már, hogy bezárják az iskolákat. De minden egyik napról a másikra történt. Csütörtökön még megrendelte a következő hétre szükséges termékeket, például a pékárut, majd pénteken bejelentették, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák, így értelemszerűen neki is be kell csuknia a boltot. A már berendelt áru így a nyakán maradt, próbálta ugyan kisboltoknak továbbadni, de nem veszik be az üzletek, a nagykereskedés nem vásárolja vissza, így nagyon valószínű, hogy a májusi–júniusi szavatossági idejű termékek árát elbukta.

A munkája és ezzel együtt a bevétele is megszűnt.

Speciális helyzete miatt Judit a három hónapos munkanélküli-juttatásra sem jogosult, ugyanis mielőtt tavaly novemberben elkezdte volna az iskolai büfés munkát, már élt ezzel a lehetőséggel, és ez a segítség minimum egyéves stabil munkaviszony után jár. Ha az élettársának nem lenne jövedelme, tartalékok híján a fiának és neki szükséges alapvető élelmiszereket sem tudná megvásárolni. A büfé bérleti díját azonban továbbra is fizetnie kell.

Teljesen kilátástalannak látja a helyzetét, az anyagiakon kívül lelkileg is nagyon megviseli a helyzet. Szakmai képesítés nélkül kevés esélye van bármiféle munkát találnia a közeljövőben. Jelentkezett árufeltöltőnek a nagyobb élelmiszerláncokhoz, de elmondása szerint most csak diákokat alkalmaznak ezekre a feladatokra, és amúgy is telített már ez a piac, hiszen nagyon sok friss munkanélküli próbálkozik most hasonló munkákat találni.

Az iskolákat leghamarabb szeptemberben nyitják ki, viszont fogalma sincs, addig honnan lesz bevétele.

Kampó – a szezonnak és a bevételnek

Csonti a balatoni kocsmáját március 15-én zárta be a járvány okozta veszélyre tekintettel. Azt mondja, őket is váratlanul érte ez a kiesés, hiszen most, a tavasz elején kezdett volna csak igazán fellendülni a forgalmuk. A kocsmában egyetemistákat alkalmazott, és mivel a kollegiális viszonyon túl jó barátságban is van az alkalmazottaival, a személyzet kirúgása nem fordult meg a fejében. Fizetést azonban bevétel híján nem tud nekik adni, a zárvatartás ideje alatt az üzlet körüli munkák elvégzésére koncentrál, hiszen ilyen sokáig egyhuzamban még sosem csukták be a boltot, ezért kisebb felújítások elvégzésére használja fel az üresjáratot.

Amikor teljes üzemben dolgoztak a kocsmában, esténként vállaltak ételkiszállítást is, erre azonban most még nem álltak át, úgy gondolja, nem venné ki jól magát, ha most akarna erőteljesebben nyitni erre a piacra.

Azonban ha április végéig nem cseng le a járvány – és most már egészen biztosan kijelenthetjük, hogy nem fog –, akkor kénytelenek lesznek május elejétől átállni a kiszállításra, mert a tartós kiesést nem bírná el sem az üzlet, sem az ott dolgozók.

Mivel egy, a nyári szezonban népszerű Balaton-parti kisvárosban van az üzlete, és a forgalmuk jelentős részét ebben az időszakban keresik meg, az idei turisztikai kiesés is jelentős érvágást és bizonytalanságot jelent, amit Csonti is nehezen él meg, hiszen szívügye a vállalkozása.

Saját lakás helyett élelmiszer

Lívia cukrászként dolgozik egy vidéki sütizőben, és azt meséli, szerinte az üzlet vezetősége nem tudta a lehetőségekhez képest a legjobban kezelni a koronavírus okozta kiesést. Március közepén, a nemzeti ünnepünk utáni héten a kb. tízfős csapatból már csak ketten-hárman mehettek be dolgozni, annyi megrendelést mondtak vissza.

Aztán amikor az üzletben olyan vendégek jelentek meg, akik saját bevallásuk szerint karanténban vannak (vagyis kellene lenniük), úgy döntöttek, bezárják a cukrászdát.

Idővel azonban egyre több vásárló kereste fel őket, így az újbóli kinyitás és a kiszállítás mellett döntöttek, plusz elvitelre is lehet még kérni a süteményekből. Közben a dolgozókat négyórás munkaidőre jelentették be, és klasszikus értelemben vett fizetést nem kapnak. Azt a csökkentett összeget, amit a jelenlegi munkájukért kapnak, előlegként kell kezelniük, és ha lecseng a járvány, le kell dolgozniuk, de ezt az összeget is csak májusig tudják nekik biztosítani.

Lívia nagyon rosszul éli meg a bezártságot és a bizonytalanságot, sokat szorong amiatt, hogy nem tudja, mikor bocsátják el és honnan lesz jövedelme. Arra készül, hogy májusban még nem lesz vége a veszélyhelyzetnek, így más munka után kell néznie a járvány végéig. Most azt a tartalékukat élik fel a társával, amit leendő közös otthonuk megvásárlására kezdtek el összegyűjteni.

Ha nincs gyakorlati hely, nincs gyakornoki lehetőség

Bálint vendéglátást tanul Győrben, hotelekben gyakornokoskodott pincérként, a járvány kitöréséig pedig az iskola mellett rendezvényeken dolgozott felszolgálóként. A veszélyhelyzet miatt azonban az összes munkáját lemondták, így kénytelen volt más állás után nézni. Azonban ő még szerencsésnek mondhatja magát, mert diákként egy élelmiszerlánc üzletében alkalmazzák, és amikor véget ér a veszélyhelyzet, visszavárják régi munkahelyére.

A rossz helyzetből is kihozni a lehető legjobbat

Hajnalka egy vidéki kávézóban dolgozik, a jó idő beköszöntével pedig a hely fagyizóját viszi. Természetesen az ő munkahelyét is bezárták március közepén, elmondása szerint azonban az üzlet tulajdonosai nagyon humánusan kezelik a kialakult helyzetet. Nem bocsátottak el senkit, mert egy jól összeszokott csapatról van szó, és megtehették, hogy fizetett szabadságra küldték az alkalmazottakat.

A bérüket a helyzetre tekintettel csökkenteni kellett, de Hajnalka azt mondja, a mostani fizetése szűkösen ugyan, de elég arra, hogy megéljen belőle. A járvány miatt persze ő is szorong, és úgy véli, ha sokáig tart ez az állapot, a jövedelmük tovább fog csökkenni, de egyelőre örül annak, hogy otthon lehet a távoktatásban tanuló gyermekeivel és idős édesanyjával, így nem veszélyezteti őket azzal, hogy munkába jár.

Miki pedig egy visegrádi szálloda bárpultosa, március közepén az ő munkahelyét is bezárták. Azt mondja, rémisztő volt látni az utolsó napokban a mindig nyüzsgő hotel kongó szobáit és hallját, de egyértelmű számára, hogy ez elkerülhetetlen lépés volt a jelenlegi helyzetben. A személyzetet nem bocsátották el, így megmaradt a munkaviszonya, és bár a réginek ugyan csak a töredékét, de kap fizetést is. Elmondása szerint a családias hangulatú és összeszokott csapat miatt nem rúgtak ki senkit, a vezetőség a legélhetőbb megoldásra törekedett. A közelben lakó férfi dolgozók pedig annyit tehetnek, hogy ha szeretnének, éjjeliőrnek mehetnek a szállodába havi pár estére. Természetesen ő is nehezen éli meg a helyzetet, hiányzik neki a munkája és a kollégái, de abban bízik, hogy június végén már újra megnyithatják a hotelt a vendégek előtt.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció