–

Ajtó bezár, felmondópapír a kézbe, viszontlátásra

Zoli szakácsként dolgozott egy turisztikai szempontból igen frekventált helyen Budapesten. Amikor azonban megjelent Magyarországon a koronavírus, a munkahelyét azonnal bezárták, az ott dolgozókat pedig egytől egyig kirúgták. Szóbeli ígéretként annyit kaptak, hogy amint vége a járványnak, visszaveszik őket – szerinte azonban ez még semmire sem garancia. Így most munkanélküli, azonban az ilyenkor igényelhető három hónapi segély sem rántja ki az egzisztenciális bizonytalanságból.

Zoli – ahogy elmondása szerint a vendéglátásban dolgozók kilencven százaléka – négyórás munkavégzésre volt bejelentve, közben pedig „feketén” óradíjas fizetést kapott.

A segélyt pedig a hivatalos munkaideje után kapja, ami ebben az esetben elég csekély összeg.

Azt mondja, attól nem tart, hogy a járvány lecsengése után ne tudna elhelyezkedni, mert a szakácsmesterség eddig is hiányszakma volt. Addig viszont kénytelen felélni két hónapra elegendő tartalékát, mert most sehol nem talál munkát. Ha elfogy a tartalék pénze, az építőiparban szeretne ideiglenes munkát végezni. De szerencsésnek mondja magát, mert a menyasszonya fizetése nem került veszélybe, így anyagilag nem lehetetlenült el teljesen.

Bizonytalan és kilátástalan

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Judit, egy vidéki iskola büféjének üzemeltetője számított rá, hogy be kell csuknia az üzletet, hiszen pedzegették már, hogy bezárják az iskolákat. De minden egyik napról a másikra történt. Csütörtökön még megrendelte a következő hétre szükséges termékeket, például a pékárut, majd pénteken bejelentették, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák, így értelemszerűen neki is be kell csuknia a boltot. A már berendelt áru így a nyakán maradt, próbálta ugyan kisboltoknak továbbadni, de nem veszik be az üzletek, a nagykereskedés nem vásárolja vissza, így nagyon valószínű, hogy a májusi–júniusi szavatossági idejű termékek árát elbukta.

A munkája és ezzel együtt a bevétele is megszűnt.

Speciális helyzete miatt Judit a három hónapos munkanélküli-juttatásra sem jogosult, ugyanis mielőtt tavaly novemberben elkezdte volna az iskolai büfés munkát, már élt ezzel a lehetőséggel, és ez a segítség minimum egyéves stabil munkaviszony után jár. Ha az élettársának nem lenne jövedelme, tartalékok híján a fiának és neki szükséges alapvető élelmiszereket sem tudná megvásárolni. A büfé bérleti díját azonban továbbra is fizetnie kell.

Teljesen kilátástalannak látja a helyzetét, az anyagiakon kívül lelkileg is nagyon megviseli a helyzet. Szakmai képesítés nélkül kevés esélye van bármiféle munkát találnia a közeljövőben. Jelentkezett árufeltöltőnek a nagyobb élelmiszerláncokhoz, de elmondása szerint most csak diákokat alkalmaznak ezekre a feladatokra, és amúgy is telített már ez a piac, hiszen nagyon sok friss munkanélküli próbálkozik most hasonló munkákat találni.

Az iskolákat leghamarabb szeptemberben nyitják ki, viszont fogalma sincs, addig honnan lesz bevétele.

Kampó – a szezonnak és a bevételnek

Csonti a balatoni kocsmáját március 15-én zárta be a járvány okozta veszélyre tekintettel. Azt mondja, őket is váratlanul érte ez a kiesés, hiszen most, a tavasz elején kezdett volna csak igazán fellendülni a forgalmuk. A kocsmában egyetemistákat alkalmazott, és mivel a kollegiális viszonyon túl jó barátságban is van az alkalmazottaival, a személyzet kirúgása nem fordult meg a fejében. Fizetést azonban bevétel híján nem tud nekik adni, a zárvatartás ideje alatt az üzlet körüli munkák elvégzésére koncentrál, hiszen ilyen sokáig egyhuzamban még sosem csukták be a boltot, ezért kisebb felújítások elvégzésére használja fel az üresjáratot.

Amikor teljes üzemben dolgoztak a kocsmában, esténként vállaltak ételkiszállítást is, erre azonban most még nem álltak át, úgy gondolja, nem venné ki jól magát, ha most akarna erőteljesebben nyitni erre a piacra.

Azonban ha április végéig nem cseng le a járvány – és most már egészen biztosan kijelenthetjük, hogy nem fog –, akkor kénytelenek lesznek május elejétől átállni a kiszállításra, mert a tartós kiesést nem bírná el sem az üzlet, sem az ott dolgozók.

Mivel egy, a nyári szezonban népszerű Balaton-parti kisvárosban van az üzlete, és a forgalmuk jelentős részét ebben az időszakban keresik meg, az idei turisztikai kiesés is jelentős érvágást és bizonytalanságot jelent, amit Csonti is nehezen él meg, hiszen szívügye a vállalkozása.

Saját lakás helyett élelmiszer

Lívia cukrászként dolgozik egy vidéki sütizőben, és azt meséli, szerinte az üzlet vezetősége nem tudta a lehetőségekhez képest a legjobban kezelni a koronavírus okozta kiesést. Március közepén, a nemzeti ünnepünk utáni héten a kb. tízfős csapatból már csak ketten-hárman mehettek be dolgozni, annyi megrendelést mondtak vissza.

Aztán amikor az üzletben olyan vendégek jelentek meg, akik saját bevallásuk szerint karanténban vannak (vagyis kellene lenniük), úgy döntöttek, bezárják a cukrászdát.

Idővel azonban egyre több vásárló kereste fel őket, így az újbóli kinyitás és a kiszállítás mellett döntöttek, plusz elvitelre is lehet még kérni a süteményekből. Közben a dolgozókat négyórás munkaidőre jelentették be, és klasszikus értelemben vett fizetést nem kapnak. Azt a csökkentett összeget, amit a jelenlegi munkájukért kapnak, előlegként kell kezelniük, és ha lecseng a járvány, le kell dolgozniuk, de ezt az összeget is csak májusig tudják nekik biztosítani.

Lívia nagyon rosszul éli meg a bezártságot és a bizonytalanságot, sokat szorong amiatt, hogy nem tudja, mikor bocsátják el és honnan lesz jövedelme. Arra készül, hogy májusban még nem lesz vége a veszélyhelyzetnek, így más munka után kell néznie a járvány végéig. Most azt a tartalékukat élik fel a társával, amit leendő közös otthonuk megvásárlására kezdtek el összegyűjteni.

Ha nincs gyakorlati hely, nincs gyakornoki lehetőség

Bálint vendéglátást tanul Győrben, hotelekben gyakornokoskodott pincérként, a járvány kitöréséig pedig az iskola mellett rendezvényeken dolgozott felszolgálóként. A veszélyhelyzet miatt azonban az összes munkáját lemondták, így kénytelen volt más állás után nézni. Azonban ő még szerencsésnek mondhatja magát, mert diákként egy élelmiszerlánc üzletében alkalmazzák, és amikor véget ér a veszélyhelyzet, visszavárják régi munkahelyére.

A rossz helyzetből is kihozni a lehető legjobbat

Hajnalka egy vidéki kávézóban dolgozik, a jó idő beköszöntével pedig a hely fagyizóját viszi. Természetesen az ő munkahelyét is bezárták március közepén, elmondása szerint azonban az üzlet tulajdonosai nagyon humánusan kezelik a kialakult helyzetet. Nem bocsátottak el senkit, mert egy jól összeszokott csapatról van szó, és megtehették, hogy fizetett szabadságra küldték az alkalmazottakat.

A bérüket a helyzetre tekintettel csökkenteni kellett, de Hajnalka azt mondja, a mostani fizetése szűkösen ugyan, de elég arra, hogy megéljen belőle. A járvány miatt persze ő is szorong, és úgy véli, ha sokáig tart ez az állapot, a jövedelmük tovább fog csökkenni, de egyelőre örül annak, hogy otthon lehet a távoktatásban tanuló gyermekeivel és idős édesanyjával, így nem veszélyezteti őket azzal, hogy munkába jár.

Miki pedig egy visegrádi szálloda bárpultosa, március közepén az ő munkahelyét is bezárták. Azt mondja, rémisztő volt látni az utolsó napokban a mindig nyüzsgő hotel kongó szobáit és hallját, de egyértelmű számára, hogy ez elkerülhetetlen lépés volt a jelenlegi helyzetben. A személyzetet nem bocsátották el, így megmaradt a munkaviszonya, és bár a réginek ugyan csak a töredékét, de kap fizetést is. Elmondása szerint a családias hangulatú és összeszokott csapat miatt nem rúgtak ki senkit, a vezetőség a legélhetőbb megoldásra törekedett. A közelben lakó férfi dolgozók pedig annyit tehetnek, hogy ha szeretnének, éjjeliőrnek mehetnek a szállodába havi pár estére. Természetesen ő is nehezen éli meg a helyzetet, hiányzik neki a munkája és a kollégái, de abban bízik, hogy június végén már újra megnyithatják a hotelt a vendégek előtt.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció