–

D. Tóth Kriszta/WMN: Az eredeti tervünk az volt, hogy szeptember közepén találkozunk. Az az érzésem, hogy annyi minden történt a három azóta eltelt hét alatt, hogy az egy teljesen másik beszélgetés lett volna. De a felütés biztosan. 

Guld Ádám: Csak kapkodom a fejem én is, hogy milyen gyorsan eszkalálódnak a témák a közéleti kommunikációban. 

D.T.K./WMN: Neked mi a legnagyobb meglepetés az elmúlt hetek magyar nyilvánosságában? 

G. Á.: Amin évek óta folyamatosan meglepődöm az, hogy a nyilvános beszéd mennyire eltolódott a szélsőségek irányába. Évekkel ezelőtt azt gondoltam, hogy ez nem fokozható már, hogy a normalitás keretei egy ponton belépnek és elindul egy önszabályozó mechanizmus. És ennek most nem igazán látom a jeleit, ami elriaszt. Igaz, ez nem magyar jelenség, a nemzetközi közéleti kommunikációra is igaz, hogy egyre nagyobb a versengés a figyelemért, emiatt egyre szélsőségesebb kijelentések, állítások, vélemények állnak szemben egymással a nyilvánosságban, és igazából mindig lehet tovább emelni a tétet. Mindig találni olyan témákat, szereplőket, megközelítéseket, amelyek rá tudnak tenni még egy lapáttal. Amiért ezt nagyon problémásnak és kockázatosnak érzem, az, hogy emiatt jelentős témák nem kapnak figyelmet.

A hírek életciklusa túlságosan rövid, nagyon sok fontos ügyről sosem tudjuk meg, hogy mi lett a következménye, egyáltalán történt-e valami, mert jön a következő három téma, ami kiüti az előzőt. A hírek felgyorsulása, az ingerküszöb emelkedése és a hangnem a szélsőségek irányába való eltolódása szeritnem egy olyan folyamatos változás, ami hétről hétre tud újabb meglepetéseket okozni. 

D.T.K./WMN: Milyen folyamatokat indít ez el a médiát fogyasztó emberekben? 

G. Á.: Egyrészt egy általános fáradást, azokban is, akik rendszeres hírfogyasztók. A másik lényeges hatás egy összetettebb pszichológiai folyamat;