„Szentül hittem, hogy a Mexikói út végén ott van Mexikó” – Íme, a ti legviccesebb gyerekkori tévedéseitek

–

Iskolai félreértéseink

A kommentek jól mutatják, hogy a legtöbbünknek még általános iskolában is bőven akadnak homályos foltjai a szavak jelentését, az egész rendszert vagy épp az abban dolgozó személyek hatáskörét illetően…

„Örök életre megmaradó törés, hogy az iskolaotthon nem azt jelenti hogy iskola, otthon. Sőt, konkrétan tovább kellett suliban maradnom #drama” (András).

„Elsőben nagyon örültem, hogy napközis leszek, mert azt hittem, amikor a Nap középen lesz, hazamehetek. Aztán kiderült, hogy mire lenyugszik (télen legalábbis)” (Viktória).

„Én alsós kisgyerekként meg voltam róla győződve, az általam csak ünnepségeken látott, szigorú arcú igazgató rettenetesen gazdag ember. Mindenkinek fel kell sorakoznia előtte ilyenkor, mert övé az egész iskola” (Csilla).

„Igazgató: úgy képzeltem el, ő végigsétál a felsorakozott gyerekek előtt, és megigazítja a hajukat, ruhájukat.

Hangverseny: Azt hittem, az emberek elmennek ide, és versenyeznek, ki tud hangosabbat, nagyobbat kiabálni” (Erika).

via GIPHY

„Úttörő. Nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy van, aki azon dolgozik, hogy legyen út és járda, aztán jön valaki, aki lerombolja és tönkreteszi más munkáját. Töri az utat, amivel más egy csomót dolgozott” (Réka).

„Öcsém jön haza a suliból, Shakespeare-t veszik, és meséli, hogy kötelező olvasmány a Vízkereszt, vagy bármi más, amit akarnak” (Antonia).

Ki van a dobozban?

Érdekes módon teljesen világosan rajzolódott ki az a tendencia, hogy bár nekünk még nem kellett megküzdenünk az internet vagy a virtuális valóság témakörével, az egyik legnagyobb katyvaszt a fejünkben a tévé meg a rádió okozta.

„Gyerekkoromban a felnőttek a Kossuth Rádiót hallgatták, és volt az a bizonyos Játék és muzsika tíz percben műsor. Mindig pont akkor szólt, amikor én ebédeltem, tehát kénytelen voltam hallgatni. És hát nem értettem, hogy egy magyar rádióban egy komolyzenei műsornak miért adnak SZLOVÁK címet. KINYERMA. Bőven kamasz voltam már, mikor leesett a nagy tantusz, hogy ez egy magyar mondat, pontosabban egy kérdés: Ki nyer ma?” (Annamária).

„Mindig lelkiismeret-furdalásom volt, amikor századszor megnéztem ugyanazt a filmet, sajnáltam szegény színészeket, hogy miattam kell már megint eljátszaniuk” (Dóra).

„Filmszínész akartam lenni, mert azt hittem, hogy ők a világ összes nyelvén tudnak” (Orsi).

„Úúúristen, óvodáskoromban én is azt hittem, hogy ha Halász Judit-bakelitet hallgatunk, akkor mindig szólnak neki, hogy jöjjön énekelni, és biztosan mennyire unhatja már!” (Judit)

„Azt gondoltam gyerekként, hogy ha a filmekben meghal egy szereplő, az biztosan egy halálra ítélt bűnöző volt a börtönből. Mert hát ennyi színészt ugye nem ölhetnek meg” (Krisztina).

„A filmek elején mindig felsorolták a színészeket és közvetlenül utána a szinkronhangjukat. Kicsi koromban azt gondoltam, hogy ilyenkor az angol neveket fordítják magyarra, hogy mindenki értse, vagyis, mondjuk, Robert Redford magyarul azt jelenti, Szakácsi Sándor, vagy például Julianne Moore nevét magyarul Spilák Klárának kell mondani” (Fanny).

„Én is biztos voltam benne, hogy a kazettás magnóban kicsi emberek énekelnek” (Dóra).

via GIPHY

Földrajz: ülj le, egyes!

„A Mátra mellett lakunk, a környékünkről sokan jártak Liszkóba dolgozni. Én azt gondoltam, hogy az egy diszkó… Furcsálltam is, hogy viszonylag öregek is állandóan oda jártak.

Ja és azt is hittem, hogy Pestnek teteje van! Vonattal mentünk a Keletibe, onnan általában metróztunk, ezeknek mind volt teteje” (Szani).

„A szomszéd néni mesélte egyszer nyáron, hogy az unokái Siófokon vannak éppen. Sí, fok... Ezek alapján kb. úgy képzeltem el, mint a Mount Everestet, csak sífelvonókkal, és nem is értettem, miért ott nyaralnak” (Charlotte).

„Azt hittem, hogy Nagyban egy település, ahol van egy híres piac” (Györgyi).

„Gyerekkoromban vidéken sokszor sétáltunk a városi nagy park mellett. A park melletti főútnál egy közlekedési táblán egy felfelé mutató nyíllal együtt Galambok felirat szerepelt. Gondoltam, milyen kedves a figyelemfelhívás, miszerint kiírják, itt madarak élnek. Kellett pár év, mire egy kiránduláson rájöttem, hogy Galambok egy zalai település, és a nyíl nem az ég felé mutat, hanem az odavezető utat jelzi” (Szilvia).

„Sokáig hittem, hogy létezik egy Páluca nevű község Magyarországon, és az ott élőkről szól A pálucai fiúk. Egy világ omlott össze, mikor kibetűztem hatévesen, hogy az csak egy utca” (Réka).

„Szentül hittem, hogy a Mexikói út végén ott van Mexikó. De konkrétan elképzeltem, hogy ha végigmennék rajta, csupa poncsós-sombrerós ember várna, és biztos mindig jó meleg van” (Fruzsina).

„Gyerekkoromban apukámat műtötték egy örökletes betegség miatt. Nagyapámnak ugyanez volt, de őt nem kellett, mert ő »járt az amerikai úton, és ott kikúrálták«. Le voltam nyűgözve, hogy a papa járt Amerikában” (Timi).

via GIPHY

Hogy mit csinál a kivel a mi?

A szomszéd városban a buszpályaudvarnál volt régen egy tábla, az állt rajta, SÍKÜVEG. Valahányszor elmentünk mellette, megdermedtem, mert sírkőüvegnek olvastam, és elképzeltem. Miért akarja valaki látni a halottakat, ha már eltemették őket?! Nos, az alábbi kommenteket olvasgatva kicsit kevésbé éreztem hülyének magam. Szóval köszönöm!

„Engem a matiné előadás gondolkodtatott el. Egyértelmű volt számomra, hogy bizonyos Mati úr felesége, Matiné szervezi ezeket” (Éva).

„Fogy. Ár: mindig azt hittem, hogy valami olcsóbb lett, fogyott az ára” (Mercédesz).

„Én azt hittem, a László két jelentésű szó, és a férfinéven túl a lobogót is jelenti. Lengetik a lászlót, daloltam én” (Adrienn).

„Én szentül hittem, hogy nem tériszony, hanem TÉLiszony, hiszen a magasban mindig hideg van” (Szandra).

„Ahol laktam, volt egy épület, ahol ki volt írva nagy táblára, hogy eredetiségvizsgálat. Nagyon el szerettem volna menni oda, mert író akartam lenni, hogy megvizsgáljanak, elég eredeti vagyok-e hozzá. Kábé egyetemista voltam, mire megtudtam, hogy ezt kocsiknak csinálják” (Anna).

„Nem értettem, a gyümölcsöt miért kell »folyóvízben« lemosni. Hát a folyó vize sem tiszta!” (Eva)

„Apukám programtervező matematikusként dolgozik, mióta az eszemet tudom. Oviban büszkén meséltem, hogy apukám ötletadó matematikus, mert meg voltam róla győződve, hogy unatkozó embereknek tervez szabadidős programokat” (Vera).

via GIPHY

„Kifőzde. Azt hittem, hogy a mosodához hasonlóan odaviszem a nyers alapanyagokat, megfőzöm magamnak, majd hazaviszem megenni. Nem nagyon értettem, hogy mire jó ez, de gondoltam, biztos van, akinek otthon nincs konyhája, és nem tud máshogy főzni” (Fruzsina).

„Fiam elsős volt, amikor egy vásárlás során rémülten szaladt hozzám: »Nézd anya, mit árulnak!« A gyümölcspulthoz vezetett. »Halálos narancs!« A hálós helyett” (Mónika).

„Sütök-főzök, érdeklődve sündörög a fiam (4-5 éves lehetett), kérdi, mi lesz az ebéd.
– Teriyakis csirke – felelem.
– Ez a neve?
– Igen.
– Teri, a kiscsirke?”
(Vera)

Azok a fránya játékszabályok!

Külön szekciót érdemelnek a sporttévedéseink. Mert amilyen lelkesen néztük a tévében a közvetítéseket, annyira kevéssé voltak világosak olykor a szabályok.

„Felnőtt életem első (témába vágó) traumatikus élménye az volt, amikor megtudtam, hogy a vízilabdások lába nem ér le a medence aljára” (Judit).

„Azt hittem, hogy a vízilabdában a kapusnak van lépcsője, és azon állhat, amíg a többieknek úszni kell” (Judit).

„Nem értettem, miért kap 22 ember csak egy labdát. Mi az óvodában többet kaptunk” (Klára).

„A fekete-fehér tévénken műlesiklást néztünk. Egymás után mutatták be az esélyeseket. Nagyon sajnáltam őket, tudtam, hogy mindannyian elesnek, hiszen azért esélyesek” (Kati).

Hollandok és egyéb idegenek…

„Dédimnél Balatonon nyaraltak valami holland vendégek, én is ott voltam kb. 4-5 évesen. Egyszer megkérdezték tőlem a hollandok (a dédi fordított), hogy mi a nevem. Én erre teljes pánikban, szó nélkül bemenekültem a szobámba. A dédim utánam jött, hogy mégis mi volt ez, mire kiböktem, hogy nem tudom hollandul a nevemet” (Fruzsina).

„Holland vendégek jöttek hozzánk több mint húsz éve, csakhogy anyu másnapra várta őket. A reggeli romjai fölött apu bejelentette, hogy mindjárt itt vannak a hollandok. Anyu pánikba esett, így hollandok, úgy hollandok, mire a kb. kétéves, segítőkész lányom, aki a nagy rémület miatt valami bogaraknak képzelte őket: »Ne aggódj, mama, majd én eltaposom őket!«” (Viktória).

„Gimis koromban Pécsett volt egy fényképészműhely, aminek falára ki volt írva a tulajdonos neve: Marsalkó Péter, amit persze hogy sokáig Marslakó Péternek olvastam” (Erika).

via GIPHY

Olyan felvilágosultak vagyunk!

Ha esetleg eddig bárki úgy érezte volna, hogy a gyerekeket nem szükséges tisztességesen felvilágosítani…

„Kiskamaszként anyukámtól kaptam egy felvilágosító könyvet, amiből megtudtam, hogy a fiúknak »spontán merevedésük« van. Sokáig sajnáltam szegényeket, mert azt hittem, hogy kezük-lábuk spontán megmerevedik, és nem tudnak megmozdulni” (Ágnes).

„Azt hittem a tamponra, hogy olyan, mint a Kinder tojás, ezért szétbontottam az összeset, amit a polcon találtam. Nagyon szomorú voltam, hogy nem volt benne semmi” (Eszter).

„Biztos voltam benne, hogy az intimbetét valami olyasmi, ami a balettozáshoz kell, mert egy balerina volt a reklámban” (Zsófia).

És a dolgok, amiknek egyszerűen csak semmi értelmük

De most komolyan… Miért nem lehet egyszerűbb, értelmesebb neveket adni a dolgoknak? Vagy legalább kevésbé félelmeteseket?!

„Gyerekként sokat jártunk anyukámmal az egyetlen helyi áruházba, ahol a sötét lépcsőfordulóban volt egy aprócska zug, benne ült egy furcsa néni. Ez önmagában még nem volt ijesztő, de ki volt rá írva hogy: »Szemfelszedés«. Amikor elmentünk mellette, én mindig gondosan befogtam az enyémet, nehogy elguruljanak” (Annamária).

„Mindenben olyan vitamin van, mint amilyen a kezdőbetűje. Ez az elmélet a C, mint citromon alapult. Úgy 7-8 évesen jöttem rá, hogy az élet ennél bonyolultabb” (Orsolya).

„Az én fülem nem volt kicsinek kilyukasztva, de később szerettem volna, ha lenne fülbevalóm. Ezért kértem anyuékat, hadd lehessen, de megosztottam velük a félelmemet, hogy mi van, ha a bácsi, aki a sikátorban kilövi a fülem, rosszul céloz?!” (Anita)

„Én gyerekként nem értettem, miért olyan nehéz dolog nyerni a lottón. Megnézed a lottósorsolást, megjátszod a kihúzott számokat, és kész!” (Csilla)

„A kislányomat ovis korában kereszteltük. De ő már előre rettegett ettől, többször mondta, hogy ő semmiképpen nem akarja. Mint kiderült, összekeverte a keresztre feszítéssel” (Ágnes).

„A templomban ülve tizenéves koromig úgy hallottam, hogy »Uzsonna a magasságban«. Több értelme van, mint a hozsannának, nem?” (Adrienn)

„Kiskoromban megkérdezték, hogy kérek-e cukorborsólevest. Én meg nem értettem, hogy lehet cukorból sólevest csinálni” (Anna).

„Hétévesen traumatikus élmény volt szembesülnöm azzal, hogy nem biztos, hogy igaz az, ami le van írva. A tubusos halenyvragasztóra rá volt írva, hogy »halenyv – mindent ragaszt«. Hát nem. A letört kaktuszt nem ragasztotta meg” (Mónika).

„Amikor hallottam, hogy »munkát, kenyeret!«, akkor úgy értettem, hogy »bundás kenyeret!«, és ezzel teljesen egyetértettem, hiszen a bundás kenyér nagyon finom, hát persze hogy kiabálnak érte!” (Éva)

Csepelyi Adrienn gyűjtése

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Nick Dolding