A legnagyobb indulótőke, amit adhatunk a gyerekünknek, az a kiegyensúlyozottság

–

Elég jó szülő vagyok?

Számtalanszor föltettem magamnak ezt a kérdést az elmúlt 21 évben, amióta anya vagyok, de még egyszer sem kaptam rá megnyugtató választ. Talán majd egyszer a gyerekeim mondják meg, milyennek láttak anyaként. Annyi biztos, hogy a szülőség folyamatos hullámvasút, rengeteg lelkiismeret-furdalással, tépelődéssel járnak a mindennapok. Időnként jó volna kicsit eltávolodni, és máshonnan rálátni, mint ahol vagyok. Hiszen ebben a szerepben különösen fontos, hogy „hozott anyagból dolgozunk”.

A saját csomagom pedig elég nehéz, mert ugyanabból az élethelyzetből érkeztem, ahonnan az est egyik fontos főszereplője is, Kovács András Péter (innentől KAP) Karinthy-gyűrűs humorista és a Dumaszínház egyik legrégebbi tagja, aki amellett, hogy valóban humoros, népszerűségével a legfontosabb társadalmi kérdésekre is ráirányítja a figyelmet. Ilyen például a gyerekeink mentális egészsége, ami gyakran épp a családi közegben sérül – pláne ha a közvetlen környezetben valaki függőségekkel küzd. 

Sírós-nevetős este

KAP tehát meghódította a kaposvári közönséget ugyanúgy, ahogy beszélgetőtársait is.

Dr. Holló Márta, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója kérdezte az esten dr. Borsos Dorottyát, az Edisonplatform program operatív vezetőjét és KAP-ot is arról, hogyan segít a humor felülkerekedni a szülőség kihívásain. Ráadásul ő maga is beszámolt két nagykamasz gyerekével kapcsolatos tapasztalatairól.

Kaposvár gyönyörű főutcáján a Dorottya Ház már hat óra nulla-nullakor megtelt érdeklődőkkel.

Az egész este a személyesség jegyében telt. Manapság, amikor ennyire elidegenedtünk egymástól, és a virtuális világban a legtöbb dolog a csalóka látszatról szól, talán ez a legtöbb, ami átadható a közösségnek. Az, hogy mindannyian esendők vagyunk. Senki sem tökéletes, és a látszat sokszor csal. 

„A Magyar Telekom felismerte, hogy az az eszköz, ami szinte mindenkinek a kezében ott van már, ma pontosan ugyanazt hozza, amit anno a televízió hozott. Ha az ember kíváncsi valamire, akkor a telefonjához nyúl, és elkezdi keresni a kérdéseire a válaszokat. Felelősségünk, hogy ebben az útkeresésben mankót és segítséget adjunk” – mondta dr. Holló Márta. „Az első ilyen nagyon fontos terület, a szülőség és a családok élete. Az egyik legnehezebb feladatunk, hogy próbáljunk legalább valamennyire jó szülők lenni. Próbáljuk túlélni, próbáljuk okosan megoldani, amennyire csak lehet. Próbáljunk nevetni, megoldásokat hozni. És ez az este, ezek az alkalmak erről szólnak.”

Mi lesz a gyerekeinkkel?

Miután a hitelességre törekszik a Magyar Telekom, ezért olyan partnert keresett ennek a roadshow-nak a megvalósulásához, amelyik ezen a területen kiemelkedő munkát végez. Ez pedig az Edisonplatform: a gondolatformáló közösség munkatársai azokat a nonprofit szervezeteket gyűjtik össze, amelyek épp a szülői szerepekben és a gyerekek fejlesztésében mutatnak lehetséges útvonalakat.

Dr. Borsos Dorottya, az Edisonplatform operatív vezetője egy sokkoló adattal kezdett: 

„A mai gyerekek közül tízből hét olyan munkahelyen fog dolgozni, ami ma még nem létezik.

Hogyan készíthetjük fel a gyerekeinket egy olyan jövőre, amit még nem ismerhetünk? Mire lesz szüksége? Milyen tudásra? Hova menjen továbbtanulni? Hogy tudok én szülőként teljes mértékben megfelelni ennek?” – sorolta a nyugtalanító kérdéseket Dorottya, majd így folytatta: „Soha nem volt könnyű szülőnek lenni, de ma olyan kihívásokkal nézünk szembe, amikkel az előttünk lévő szülőgenerációnak még nem kellett.”

A roadshow célja tehát, hogy az erről való gondolkodást és információt élőben eljuttassa a vidéki városokban élő szülőkhöz is. Ebben a Telekom hiteles szakmai partnere az Edisonplatform, melynek a célja, hogy a következő generáció tagjai, a mai gyerekek olyan készségekkel legyenek felruházva, amelyek segítségével megállják majd helyüket a jövő munkahelyein. Ehhez adnak iránymutatást a szülőknek.

Szívszorító kacagás

KAP mostanában sok helyen elmondta már, hogy egy alkoholbeteg családban nőtt föl. Az Újraépített életek című (szerintem) mérföldkőnek számító könyv fülszövegét is ő jegyzi, a kötetről pedig én is ÍRTAM korábban.

„Az ilyen családban felnőtt gyerekeket a szakirodalom úgy hívja, hogy »elfeledett gyerekek«. Azért hívják így őket, mert lett volna nekik egy gyerekkoruk, ami nem volt, és most már soha nem is lesz” – kezdte KAP, majd így folytatta:

„Azoknak a gyerekeknek a száma, akik alkoholbeteg vagy egyéb függőséggel érintett családban nevelkednek, jelenleg négyszázezer!

Ha beleszámítjuk az egykori gyerekeket, akik ma már felnőttek, akkor jelen pillanatban a magyar lakosságból ez kétmillióra tehető. A teremnek durván az egynegyede, egyötöde érintett.”

KAP elmesélte az egyik „felejthetetlen történetet”, amit tízévesen kellett átélnie, amikor az édesapja és barátai egy külföldi motorcsónakos túrára vitték el őt egyedüli gyerekként:

Mohácsnál volt határellenőrzés, a tízéves KAP pedig azt sem tudta, milyen országban vannak, és az apja barátai már az elején úgy gondolták, hogy jobb, ha az ő motorcsónakjukba ül be a kisfiú, mert, ahogy fogalmazott: „az apja csónakja körül görbült a tér”. Jugoszláviában az apa melléjük csorgott, majd azt mondta, „elmegyek tankolni”, és KAP holmijaival, útlevelével együtt el is tűnt a szemük elől. 

„És elment, mi pedig kikötöttünk a megbeszélt helyen, 1988-ban nem volt internet, nem volt mobiltelefon, de még vonalas sem a lakásunkban.”

Telt az idő, KAP pedig időnként megkérdezte a felnőtteket, hogy vajon hol lehet az apja, de minden kérdésére azt a választ kapta, hogy ők sem tudják. Az éjszakát fürdőnadrágban és pólóban az egyik barát sátrában töltötte, de még reggelre sem érkezett vissza az apja.

„Mi az első reakciója ilyenkor egy gyereknek: »Mit csináltam rosszul? Nyilván az én hibám. Az én felelősségem.«

Ott vagyok zavartan, kétségbeesve. Miközben nem akarok nagyobb terhet róni azokra a férfiakra, akiknek amúgy nem dolga vigyázni rám. Rettenetes állapot volt. Apám két nap múlva került elő. Tankolt. Tankolt… Úgy is került elő.

Ha azon gondolkodik valaki, hogyan szerezzen a gyerekének »felejthetetlen élményt«, elmondom. Vidd ki külföldre, és hagyd ott. Garantáltan emlékezni fog rá az élete végéig.” 

E mondat után tapintható volt a csönd a teremben.

KAP később a tágabb családról mesélve felfedte az összefüggéseket is, hogy vajon mi vezethetett édesapja alkoholfüggőségéhez és az egész család boldogtalanságához.

„Azért mesélem ezt el, mert egyáltalán nem egyedi eset itthon, és nem azért, hogy bármiféle sajnálatot, részvétet vívjak ki. Ezek a rideg tények. Magamban rendbe tettem, nincs bennem harag. Megértettem a transzgenerációs részét, megértettem, hogy apám hogyan jutott el idáig, és azt is, hogy én hogyan NEM fogok.

Ez egy boldogtalan család volt. Egyetlenegy boldog pillanatot nem éltem meg. Huszonéven keresztül egy enyhe, de konstans szorítás volt a gyomorszájamnál.

És ha ez nem lett volna elég, akkor még nagyanyám elvitt a templomba, és az egyház a több ezer éves szabályrendszereivel meg a szertartásaival, meg Krisztus kiszámíthatóságával adott nekem rendszert, de adta még azt is, hogy az »én vétkem, az én bűnöm, bűnben születtem, és meg kell gyónnom«. Ha nem éreztem volna magamat eléggé felelősnek és eléggé bűnösnek abban, ami otthon zajlik, még rápakolt egy lapáttal.”

Erről az egyik Hello, WMN!-estünkön is beszélt már részletesen, amiről szintén BESZÁMOLTAM.

A humor mint túlélési eszköz

KAP szerint az ilyen családban felnőtt gyerekek négy szereplehetőség közül választhatnak. Ő a láthatatlansággal kevert hősiességet választotta a szorgalmával, mellette pedig a bohóc szerepét is vitte, hogy enyhítse az otthoni feszültséget – így próbálta felvidítani szomorkodó anyját.

„Én egy kicsit láthatatlan gyerek voltam, jórészt hős, illetve bohóc. Ennek a két szerepemnek köszönhető az, hogy most itt vagyok ezen a színpadon. A humor nekem túlélési eszköz volt. Egyrészt a saját agyam számára is, hogy távolról és felülről tudjak nézni a dolgokra, másrészt, a túlélés lehetősége volt abban is, hogy engem szeressenek, hogy bebizonyítsam: szeretetre méltó és értékes vagyok, és azonnali instant visszajelzést kapjak” – mesélte KAP.

A szeretettel azonban nagyon nehéz mit kezdeni azoknak, akik ilyen családban nőnek fel.

KAP a munkája miatt szerencsére sokszor érezheti ma már a törődést, és a saját családjában is sikerült – nem kevés nehézség árán – megvalósítani azt, amit ő nem élhetett át gyerekként. 

„Az önismeret és az emberismeret is fontos része a történetemnek. Miközben mész haza az iskolából, lépésről-lépésre változol át az iskolai gyerekből az otthoni gyerekbe. Tudod, hogy benyitsz, és egy szempillantás alatt le kell venned azt, hogy milyen állapotban van az apád. Akkor is, ha háttal áll neked, és nem mozdul. És ehhez alkalmazkodnod kell. Egészen apró jelekből meg tudtam mondani, hogy ivott vagy nem ivott” – folytatta KAP, és akkor megeredtek a könnyeim, mert pontosan láttam saját kislánykori magamat is ugyanebben a helyzetben.

Kerekasztal

KAP előadása után kellett azért egy nagy levegőt venni mindannyiunknak, de Márta nagyon érzékenyen vezette tovább az estét, és rendkívül fontos dolgokról esett még szó.

Például arról, hogy mennyien fordulnak manapság az Edisonplatformhoz az addikcióval küzdő családok közül, Dorottya pedig elárulta:

„Erre kettős válaszom van, mert szerencsére egyre többen. Igen, tabu, de az mégis szerencse, hogy mind többen felvállalják a történetüket, és ez egyre többeket késztet arra, hogy foglalkozzanak vele.

Ez kifejezetten a meseterápiával és drámaterápiával foglalkozó szervezetekkel szokott előfordulni, és ezt onnan tudjuk, hogy nagyon nehéz elérni őket, mert olyan szinten leterheltek. Amikor a gyerekeknek szóló könyvlistákat állítottuk össze, akkor tudatosan egyre több olyan könyvet tettünk bele, amelyek kifejezetten nehéz témákat boncolgatnak. Mert nem mindig vannak meg erre a szülőknek a megfelelő szavaik, és ebben is próbáltunk segíteni. A listán van például Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című fontos kötete is.” (Erről szintén ÍRTAM kilenc évvel ezelőtt ezen az oldalon.) 

Rengeteg hasznos, praktikus és mindenekelőtt személyesen megélt példákkal világították meg a színpadon ülők, hogyan maradhat élő a kapcsolódás a családokon belül annak dacára, hogy mindannyiunkat elnyelnek a tennivalók. Miközben próbálunk a felszínen maradni, és a valódi világban tigrisként védelmezzük a gyerekeinket, sokszor a virtuális létben egyedül hagyjuk őket, ezért elengedhetetlen, hogy tudjuk, milyen felületeken és kik „nevelik” őket rajtunk kívül.

A szülői mintáinkkal is nehéz megküzdeni, de a kihívások is teljesen mások, mint a korábbiak.

A virtuális „támadásra” nagyon nehéz felkészülni, hiszen a paraszociális kapcsolatok sokszor még a felnőtteket is tévutakra vezetik.

(Többször is írtunk már a témáról, ITT érdemes megnézni, mit.) Ehhez pedig elengedhetetlen a nagyon tudatos szülői jelenlét, ami azt is feltételezi, hogy kellő önismerettel felvértezve a nehezebb helyzeteket is higgadtan, mi több, humorral kezeljük. Hiszen a humor és a családi rítusok, apró praktikák feloldhatják a feszült pillanatokat.

Ugyanakkor a gyerekek túlterheltsége is komoly csapda lehet a családok életében, erről Fiala Borcsa is ÍRT, aki egy korábbi roadshow szereplőjeként számolt be a témáról. 

Nehéz elég jó szülővé válni, de nem lehetetlen

A kaposvári közönség soraiban mindenféle korosztály képviseltette magát, és szerencsére sok-sok fiatal is jelen volt, olyanok is, akik még csak készülnek erre a szerepre. Egy fiatal pár melengette meg a szívemet leginkább. A lány várandós volt, nagyon örültem annak, hogy már most ennyire komolyan veszi a leendő szerepét, az ő tudatosságukban bízhatunk mi is. 

Természetesen KAP volt a hangadó az egész esten, de hagyta érvényesülni Mártát és Dorottyát is, akik szintén rendkívül felkészülten mondtak irtó fontos dolgokat a szülőségről. Igen, én is mélyen magamba néztem egy-egy kérdés után. Végül KAP zárógondolatával indultunk útnak:

„Nincs értelme túlhajtani a gyereket. A legnagyobb indulótőke, amit adhatunk a gyerekünknek, hogy egészséges és kiegyensúlyozott, bízik a környezetében és a világban, és vannak dolgok, amik igazán érdeklik. Ha így indul neki, akkor ez nagyon jó rajt.”

A Hello Szülő Roadshow pedig a szülőknek ad jó rajtot, de még a befutó előtt is hasznos lehet!

Both Gabi