A föld és a nők leigázása egy tőről fakad – Kleinheincz Csillával beszélgettünk

–

„A természetet ősi időktől fogva azonosítjuk az anyával. Ám ahogyan a természetről beszélünk, az sokáig férfi szemszögű szókészlet volt: meghódítjuk a természetet, érintetlen, szűz területekről beszélünk, amiket be- vagy fel kell törni. Ezek a kifejezések ismerősek onnan is, ahogyan sokszor a női testhez is viszonyulunk a nyelvben. Erre a kapcsolatra ad kritikus választ az ökofeminista fantasy és science fiction, már a hetvenes évektől” – mondja Kleinheincz Csilla, mielőtt felidéz pár példát.

Mesél egy olyan világról, amiben csak a terhes nők utazhatnak nagyobb távolságra, ezért a hatalom is az ő kezükben összpontosul. Egy másik regényben a Föld erőforrásai kimerültek, ezért új bolygót gyarmatosítunk, az ott élő intelligens, a természettel harmóniában élő őslakos faj számára pedig az ember lesz a hódító-pusztító, ellenséges idegen. „Az első ökofeminista regényeket még gyerekkoromban olvastam, a holland Thea Beckman Amazonkirályfi és A pokoli Éden című kötetei. Ezeknek a világában a harmadik világháború után járunk, rendkívül militáns és patriarchális a berendezkedés, a németek pedig expedíciót indítanak, hogy meghódítsák az erőforrásokban gazdag Grönlandot. A helyiek főleg nők, ezért a katonák lebecsülik őket. Csakhogy arra nem jönnek rá, hogy ott a nők irányítanak mindent, akik úgy szerelik le a hódítókat, hogy elválasztják őket egymástól, aztán finoman, de hatékonyan integrálják őket a közösségükbe.”

Ezt érdemes tudnod az ökofeminizmusról

Az ökofeminista gondolkodók a hetvenes évek óta a társadalmi nemek fogalmát és viszonyrendszereit használják arra, hogy elemezzék az ember és a természeti világ közötti kapcsolatokat.

Azt állítják, hogy ugyanaz a rendszer, amelyik elnyomja a nőket (és a gyerekeket, kisebbségeket, valamint egyéb hatalommal nem rendelkező társadalmi csoportokat), elnyomja és kizsákmányolja a természetet is. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a nők természethez hasonlítása, azonosítása, természetközeliségének hangsúlyozása évezredekig azt jelentette, hogy

civilizálatlannak, kiszámíthatatlannak, szeszélyesnek, alantasan ösztönösebbnek és így tisztátalannak is tartották őket – mindez súlyosan befolyásolta a nők helyzetét a mindenkori patriarchális társadalmakban.

Az ökofeminista kritika emellett azt a „másikká tételt” (ez az „othering”) is célozza, amely az „ember = férfi” elképzelésben hierarchikusan a férfi alá sorolja a gyerekeket, őslakosokat, állatokat, növényeket, levegőt, vizet, termőföldet stb., és erőforrásként tárgyiasítja őket.

Az ökofeminizmus egyik legfontosabb következtetése így az, hogy aki feminista, annak környezetvédőnek is kell lennie, és viszont, hiszen ugyanabban a berendezkedésben sérülnek az elnyomottak jogai és életlehetőségei, mint amiben megtörténik a természet kizsákmányolása.

„Ha ökofeminista spekulatív irodalomról beszélünk, akkor megkerülhetetlen Ursula Le Guin. Őt tartják az első feminista science fiction szerzőnek, akit minden olyan probléma érdekelt, amiben a kizsákmányolás és az elnyomás áll szemben valamiféle előremutató, együttműködésen alapuló társadalommal. Egyik novellájában például az új bolygóra érkező, férfiakból álló expedíció egyik tagja a történet végére elvész, feloldódik az ottani, érintetlen természetben. Úgy veszi át a természetközeli gondolkodást, hogy fizikailag is eggyé válik vele.”

Amikor a másik faj domesztikálja az embert

Hogy a nőkről és természetről hasonló, a leuralást és kizsákmányolást tükröző szófordulatokkal beszélünk, Kleinheincz Csilla szerint visszavezethető arra, hogy a modern társadalom mezőgazdaságon alapul. „Ahhoz, hogy megműveljük a földet, le kell igáznunk. Az érintetlen természet ebben a keretrendszerben kihasználatlan erőforrás, ami sok veszélyt is jelent számunkra, ezért folyton hadakozni kell vele.

Ami érintetlen, az egyben ismeretlen is, tehát gyanús és titkos, nem véletlen, hogy oda helyeztük a mágia forrását is – lásd az erdőben élő női boszorkány alakját.

Ráadásul mivel patriarchális társadalmakban élünk, jellemzően a férfi alkotók művei maradtak fenn és kanonizálódtak. Ők nem nagyon kérdezték meg a nőket, hogy valójában mit gondolnak, éreznek, hiszen ez nem volt szokás, inkább történeteket találtak ki arról, hogy milyen a női lélek, és ezekben a nő és a természet összekapcsolódik, mindkettő titokzatos, vonzó és veszélyes.”

Az ökofeminista spekulatív irodalom tehát egyfelől ezeket a toposzokat fordítja ki vagy szemléli kritikusan. Ez történhet olyan módon, mint például Sue Burke Semiosis (2018) című regényében, ami klasszikus kolonizációs science fictionként indul: az emberek elmennek egy másik bolygóra és elkezdik kizsákmányolni. Csakhogy a helyi flóra értelmes, visszavág, majd végül ez domesztikálja az embereket, hogy úgy viselkedjenek, ahogyan az az ottani növényeknek jó.

Az antropocentrikusból kimozduló nézőpontváltás egyébként viszonylag korán megjelent a spekulatív irodalomban – tehát amikor egy másik faj oldaláról tapasztaljuk meg az ember működését, és gyakran fenyegető, pusztító térhódítását. A „másik” nézőpontjának bemutatása mára elterjedt, amiért a szakember szerint sokat tett az, hogy

nemcsak női alkotóból van egyre több például a science fictionben, hanem meleg, transz, őslakos szerzők is nagy számban publikálnak spekulatív műfajokban. Ők új nézőpontokat adnak ezekhez a zsánerekhez, így a másság fokozatosan elmúlik másságnak lenni, és a sokféleség lesz az új norma.

Moniquill Blackgoose Sárkánylehelet című alternatív történelmi fantasyjében például egy őslakos lány szemszögéből vizsgálhatjuk meg az európai-fehér amerikai-keresztény társadalmi, gazdasági és kulturális konvenciókat.

Ezek a hősök nem hódolnak be

Feminista témákkal elsősorban női szerzők foglalkoznak, a női szerzők növekvő száma viszont egyre több és többféle női hőst is jelent.

„Van egy olyan típusú protagonista, aki elsősorban empata, a családhoz kötődik, és összetartó-megtartó szerepet játszik a közösségében. Talán azt lehet mondani, hogy ő a Földanya-típus. Viszont például Octavia Butler A magvető példázata (1993) című regényének főszereplője, hiába szintén empata, olyan feminista főhős, aki nem kér bocsánatot. Ha van egy véleménye, akkor amellett kiáll és nem hagyja, hogy megnyomorítsák vagy dobozba zárják a patriarchális társadalom jellemző elvárásai.

Erre szokták azt mondani, hogy erős női szereplő, miközben csak arról van szó, hogy ugyanazzal a szabadsággal mozog, ami addig a férfi főszereplők sajátossága volt.

Ez is változik: az ilyen szereplők egyre többen vannak és egyre elfogadottabbak. Szerintem ez egy kölcsönhatás azzal, hogy a könyveken kívül is egyre több nő és lány képviseli az érdekeit.”

Az ökofeminista regényekben gyakran találkozunk azzal, hogy a hősök kompromisszumra törekedve, erőszakmentesen, de hatékonyan oldják meg a problémákat. Az erőszak elutasítása ugyanis nem jelenti azt, hogy ezek a hősök behódolnának: ellenállnak, csak nem a férfiak eszközeivel harcolnak.

Még miért baj, ha a természeti az nőies?

Az ökofeminista spekulatív irodalom érthető módon gyakran átfedi egymást a klímaváltozás természeti és társadalmi hatásait vizsgáló klímafikcióval. Míg az ökofeminizmusra jellemző a női szerzői túlsúly, a klímafikció a férfi írók körében is népszerű az elmúlt évtizedekben. A különbség inkább abban tettenérhető, hogy máshová teszik a hangsúlyokat. 

„A női szerzők sokkal inkább foglalkoznak a klímakatasztrófa érzelmi hatásaival, illetve azzal, hogy a kis közösségekben ez hogyan csapódik le. Míg a férfi alkotók a globális hatásokat elemzik és jelenítik meg. Viszont mindkettő hat az olvasókra.”

A hasonlóságokat és a különbségeket jól érzékeltetik Kim Stanley Robinson és Octavia Butler regényei, már csak azért is, mert mindketten a 2020-as évek közepére tették a klímakatasztrófa elszabadulását. A Jövő Minisztériuma (2020) globális léptékekben mesél, egy nemzetközi szervezet alapításában és sikerében látja a megoldást – a regény pedig gyakran esszéisztikus és ismeretterjesztő karakterű.

„A Földmag-duológiát Octavia Butler a kilencvenes években írta, és napjainkra jósolta a vízválságot, valamint feltűnik benne egy olyan keresztény-nacionalista elnök is, aki a szlogenje szerint újra naggyá akarja tenni Amerikát.

Ez egy kimondottan női regény abban az értelemben, hogy a főhőse egy olyan empata lány, aki extrémen érzékeny mások hangulataira, érzéseire. Ezáltal a szűk környezetét nagyon erősen tudja képviselni, és a közösség túlélése érdekében cselekszik. Kidolgoz egy olyan vallást, ami szerintem abszolút megfeleltethető Octavia Butler hitvallásának. Ebben egyrészt a természettel való harmóniát helyezi előtérbe, de azt is előrevetíti, hogy az a feladatunk, hogy kirajzzunk az űrbe és más bolygókra is elvigyük az életet.”

Kleinheincz Csilla szerint a férfi szerzők inkább ábrázolnak olyan víziókat, amelyekben a társadalom darabjaira hullik és rombolásba fordul. A női szerzők sem reménykedőbbek, viszont valamivel jobban hisznek az emberi természetben, és abban, hogy ha máshol nem is, de a kis közösségeken és családokon belül a krízisek összehozzák az embereket.

Abban a legtöbb szerző egyetért, hogy nagy változásokra van szükség. Moskát Anita könyveiben (Horgonyhely; Irha és bőr) az addigi világrendnek kell felborulnia, hogy jöhessen valami új. Margaret Atwood MaddAddam-trilógiájában a teljes emberiséget kiirtják, és létrehoznak helyette egy genetikailag módosított, fotoszintetizáló emberiséget, amely képtelen az erőszakra. Kleinheincz Csilla Alvilági szövedék (2023) című regényében külső kényszer erőszakolja bele az emberiséget egy olyan helyzetbe, amiben nem tehetnek mást, mint hogy együttműködnek. „A regényben egy a természettel mély szimbiózisban élő földműves, illetve egy kizsákmányoló ipari társadalom és életmód kerül szembe egymással – ezeket sokan értelmezték feminin és maszkulin berendezkedésnek. Szerintem baj, hogy ennyire erre a kétosztatú gondolkodásra vagyunk beállítva, hogy az ipari, a túlfogyasztó a férfias, a természeti a nőies, ezért a regény végére azt próbáltam kihozni, hogy valamiféle szintézisre van szükség.

Úgy gondolom, a való életben is az vezet majd megoldásra, hogy fejben végre leválasztjuk a természethez való viszonyulásunkat a társadalmi nemekről.”

Sándor Anna