Ezért lesz a legjobb munka is baromi fárasztó az első év után

–

Nyugi, teljesen természetes!

A sophomore slump kifejezést eredetileg azokra az egyetemistákra, főiskolásokra használták, akiknek a lelkesedése a gólyaév izgalmai és felfedezései után jelentősen alábbhagyott: részben azért, mert megszokták a környezetüket, kialakították a szokásaikat, részben pedig azért, mert szembesültek azzal, hogy nem csak olyan dolgokat kell tanulniuk, ami érdekli őket. Bár kezdetben az oktatásban alkalmazták a terminológiát, a másodéves visszaesés különféle területeken megfigyelhető – derül ki a BBC nagyszerű cikkéből. 

Mondják például azokra a zenészekre, akik fantasztikusan debütáltak, szinte berobbantak a köztudatba, ám a második album elkészítésével meggyűlik a bajuk. Vagy arra a sportcsapatra, akik feljutottak egy erősebb ligába, az első szezonban remekelnek is, aztán csökken a teljesítményük. De ha jobban belegondolsz, így működik a szerelem is. A mézesheteket és az újdonság varázsát követően a pár életébe utat talál magának a realitás: jönnek a szürke hétköznapok, a másik idegesítő szokásai, a konfliktusok. 

Alapból ki vagyunk égve

Amikor a saját motiváltságunkról vagy annak hiányáról gondolkodunk, mindig érdemes figyelembe vennünk azt a társadalmi-gazdasági-politikai kontextust, amelyben élünk. Napjainkra egyrészt kialakult egy olyan kapitalista rendszer – Byung-Chul Han filozófus szokott írni róla –, amelynek középpontjában már nem a testünk, hanem a tudatunk áll. Ez a berendezkedés nem fegyelmezni akar minket, hanem vég nélkül ösztönözni.

Ma már sokan nem a fizikai erőnket, hanem az ötleteinket, a gondolatainkat, az érzéseinket adjuk el.

A munkánk ráadásul az identitásunk egyik központi elemévé vált, és ugyanúgy, ahogy a párunk egy személyben a legjobb barátunk, a szeretőnk, a támaszunk és a mentorunk, azt szeretnénk, ha a munkánk is egy sor különböző igényünket kielégítené: egyszerre legyen izgalmas, szórakoztató, önmegvalósításra alkalmas, inspiráló, jól fizető, stb. 

Soha nem voltak ennyire rugalmas munkakörülményeink, mint manapság. Ha online dolgozunk, jóformán bárhonnan elvégezhetjük a feladatainkat – ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy egyre nehezebben tesszük le őket. A határhúzást az is akadályozza, hogy tele vagyunk olyan applikációkkal, üzenetküldő szolgáltatásokkal, amelyek segítségével azonnal elérhetnek minket. Folyamatosan pittyeg a telefonunk, érkeznek az e-mailek, a közösségi média értesítései. A pandémia hatására a fél világ home office-ba vonult, így a munkánk még inkább összefolyt a magánéletünkkel.  

Rengeteg veszteség, bizonytalanság ért minket az elmúlt időszakban, és éppen akkor, amikor már látni kezdtük az alagút végét, kirobbant a háború. Nem csoda, ha kimerültek vagyunk, és nem is feltétlenül könnyű szétszálazni, mi mekkora súllyal telepszik ránk. A politika okozza a fásultságunkat? A kiszámíthatatlan jövő? A klímakatasztrófával szembeni tehetetlenség? A járvány? Vagy a munkánktól vagyunk ennyire fáradtak? Többek között erről fogunk beszélgetni a Hello, WMN! március 8-i eseményén, amelynek keretében Oroszlán Szonja, dr. Zacher Gábor, dr. Füredi Júlia, dr. Gyurkó Szilvi, D. Tóth Kriszta és Gyárfás Dorka is megosztja a témával kapcsolatos tapasztalatait.  

Ész nélkül sprintelünk maratoni távokon

Legyen szó egy kapcsolatról, egy hobbiról vagy egy állásról, az emberek általában rendkívül motiváltan vágnak bele az új fejezetbe. Elképesztő mennyiségű időt, energiát fordítanak arra, hogy minden a lehető legjobban menjen, ám az erőfeszítéseik többnyire nem fenntarthatók. Annyira próbálnak bizonyítani, hogy túlpörögnek, és pár hónap alatt teljesen kimerülnek.

Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a változások, még az örömteliek is, önmagukban megterhelnek minket. 

Keresztülmegyünk egy csomó mindenen, aztán erőn felül teszünk dolgokat, hogy megmutassuk, itt a helyünk… ez a kettő együtt biztos recept a lendületvesztéshez. Különösen a fiatal munkavállalók esetében, akik még tele vannak világmegváltó tervekkel, szakmai idealizmussal. De még a harcedzettebb dolgozók is megtapasztalják a másodéves visszaesést, ha munkahelyet váltanak. Aztán keresnek egy új pozíciót, ahol egy év múlva ugyanez az élményük lesz. Ha valaki nincs felkészülve a jelenségre, azt hiheti, egyáltalán nem alkalmas a pályára, teljesen más dolgokkal kellene foglalkoznia.   

Nem így képzeltem el

Gyakran nagy reményekkel érkezünk az új munkahelyre. Kívülről olyan igazságosnak tűnt a szervezet, olyan profinak a cég, belülről viszont látod a vitás kérdéseket, a fejlesztésre váró területeket, vagy azt, hogy a csoport által hangoztatott üzenetek tartalma milyen sokszor nincs összhangban azzal, ahogyan egymással bánnak a kollégák, amilyen munkahelyi kultúrát megteremtettek és fenntartanak. Ami kívülről erősnek és hitelesnek látszott, belülről repedezik.

Minél jobban idealizálsz valamit, annál nagyobb lehet benned a kiábrándulás, amikor a valósággal találkozol.

Az is előfordulhat, hogy a munkakörről alkotott elképzeléseid bizonyulnak hamisnak. Főleg pályakezdőknél gyakori, hogy a legkellemetlenebb feladatokat kapják, és mindig őket fogják be, ha túlórázni kell. Úgy érzik, nem fejlődnek eleget, nincs előttük perspektíva, csak robotolnak nap nap után. 

Beszélj arról, milyen állapotban vagy!

Ha úgy érzed, lefelé tartó spirálba kerültél, jelezd a munkatársaidnak, a főnökeidnek. Bár a problémáinkat nem könnyű megosztani, pláne kiegyenlítetlen hatalmi helyzetben, tulajdonképpen

a munkáltatód érdeke is az, hogy magas minőségű, hosszú távon is fenntartható teljesítményt nyújthass.

Ha magadban őrlődsz, majd egyszer csak felmondasz, újra álláspályázatot kell hirdetnie, kiválasztania valakit a jelentkezők közül, betanítani, stb. Valószínűleg ő is jobban jár, ha a visszajelzéseidet arra használja fel, hogy javítson a munkakörülményeiden. Ha ez nem is történik meg, annyit mindenképpen elérhetsz, hogy tisztuljon a kép: mi az, amire számíthatsz? Mivel tud biztatni? Mi az, amit megadna neked, de nem rajta múlik, nincs mozgástere benne? Ha meg csak ködösít, az sajnos önmagában is árulkodó reakció.  

Az elvárások újrakalibrálása

Ha ismered a másodéves visszaesés jelenségét, az azért is hasznos, mert egy természetes folyamat részeként tudod megtapasztalni a lendületed csökkenését, és nem leszel olyan szigorú magadhoz. Belátod, hogy az az elán, amellyel eddig dolgoztál, nem volt reális:

azt a tempót nem lehet örökké bírni.

Arra is emlékeztetheted magad, hogy nem létezik tökéletes munkahely, minden tevékenységnek vannak monoton elemei, bárhol lehetnek idegesítő vagy kevésbé szimpatikus kollégák. A kérdés persze az, mindez tűréshatáron belül van-e, illetve máshol jobb lenne-e a helyzet. 

A szerelemmel való analógia itt is hasznos lehet:

a munkavállalói érettség ahhoz hasonlít, mint amikor idősebb korodban randizol.

Már nem csábulsz el olyan könnyen, és tudod, hogy van választási lehetőséged. Kalkulálsz azzal, hogy lesznek nehézségek. Nem próbálsz meg másnak mutatkozni, mint aki vagy. Az elejétől kezdve felvállalod az igényeidet, kommunikálod a határaidat, így hamar kiderül, ha nem illetek össze, vagy csapdába akarnak csalni. Ha úgy döntötök, együtt folytatjátok, akkor sem teszed az egész érzelmi életedet függővé tőle. Nagyon fontos neked, persze, szeretnél rá jó hatással lenni, de nem akarod gyökerestül megváltoztatni. Ha végig nyílt lapokkal játszotok, nem fogod úgy érezni, hogy a legjobb éveidet pazaroltad rá.