–

Megérteni a veszélyeket

Ebben a cikkben nem arról lesz szó, hogy a pszichológus vagy a pszichiáter a nagy fehér mágus, a mindenek felett álló, tévedhetetlen tekintély, aki majd kinyilatkoztat valami titkos igazságot rólad. Nem.

A diagnózisalkotás, az állapotfelmérés valójában csapatmunka, amelyben partnerként dolgoztok össze, és amelyben mindkettőtöknek megvan a maga szerepe.

Te összegyűjtöd a bátorságodat, és a tőled telhető legpontosabban megosztod az emlékeidet, az érzéseidet, a gondolataidat, és igen, a nehézségeiddel kapcsolatos meglátásaidat is (ezek kifejezetten értékesek!), a szakember pedig hozza a saját nézőpontját, amely naprakész tudományos ismereteken és a kliensekkel szerzett gyakorlati tapasztalatokon alapul. „Oké, de ezeket az információkat és a sorstársi beszámolókat ma már bárki elolvashatja, meghallgathatja” – mondhatnád erre. 

Ez részben igaz. Az internet elterjedésével bizonyos értelemben demokratizálódott a tudás, ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a szakemberek minimum hét-nyolc éven át folyamatosan képződnek, mire eljutnak a kliensekkel való munkáig, tanulmányaik során pedig intenzíven és mélységeiben foglalkoznak a lelki egészséget érintő témákkal. Olyan részletességgel, amelyre az online médiában vagy a közösségi oldalakon csak ritkán van lehetőség vagy az egyes műfajok terjedelmi korlátai, vagy az olvasók kapacitásai miatt.

Másrészt a szakemberek sem kizárólag könyvek alapján gyógyítják magukat, hanem ha nehézségeik vannak, elmennek egy kollégájukhoz. Miért? Az alábbiakban a Verywell Mind és a Psychology Today cikkeit felhasználva mutatom be, milyen veszélyei vannak az öndiagnosztizálásnak.   

Biztosítani a gyerekek jövőjét, ez a szülők egyik legfőbb vágya – Fontos tudnivalók az életbiztosításokról

WMN Life – 2022. február 19. – KAd

 

#1 Nem mindig látunk tisztán

Előfordulhat, hogy az, amit mi központi problémának gondolunk, lényeges ugyan, de inkább csak egy a tüneteink közül. Korántsem biztos, hogy képesek vagyunk azonnal megérteni az életünk egészen különböző területein észlelt nehézségek közti összefüggéseket. Ez persze a minket hallgató szakembernek sem feltétlenül megy azonnal, beszélgetésre, közös önismereti munkára van szükség hozzá. Sok állapotról nincs is igazán tudásunk, inkább a környezetünk jelez, hogy gond van.

Például kényszeresek vagyunk, és csak az csapódik le bennünk, hogy a többi ember (értsd: mindenki!) mennyire rendetlen, és ez állandó konfliktusokat szül a szeretteinkkel, kollégáinkkal. Vagy téveszméink, paranoiás tüneteink vannak, és azt hisszük, az egész rendszer összefogott (személyesen!) ellenünk, üldöznek, megfigyelnek minket – tovább bonyolítja a képet, hogy ebben lehet is némi igazság, legalábbis kezdetben. A tudatunk akkor is beszűkül, amikor krízisben vagyunk: mindent sötétebb színben látunk, a gondolkodásunk torzul.

A lényeg, hogy rengeteg olyan helyzet adódhat az életünkben, amikor az önreflexiónk sérül. Ilyenkor jól jön egy külső, hozzáértő szem, akiben megbízunk. 

#2 Néha kifejezetten tagadunk

Lehetnek olyan tüneteink, tapasztalataink, amelyeket valamilyen okból nagyon nehezen engedünk be. Mondjuk, szégyenkezünk miattuk, netán tudatos vagy tudattalan előnyök társulnak hozzájuk, amelyekről nem akarunk lemondani, de az is lehet, hogy a problémával való szembenézés akkora lelki terhet jelentene, amelynek az elviselésére még nem állunk készen. Bárhogy is legyen, a nehézségek kicsinyítése, bagatellizálása gyakori reakció. A szakember viszont olyan tükröt tarthat elénk, amelynek segítségével fokozatosan, a saját ritmusunkban, egyre közelebbről és pontosabban láthatjuk magunkat. 

#3 Átfedő tünetek, társbetegségek

Amikor valaki kizárólag a saját maga alkotta diagnózisra hagyatkozik, azt feltételezi, hogy ismeri ezeknek a kategóriáknak az árnyalatait. De ez nincs feltétlenül így. Azok például, akik hangulatingadozásokat élnek meg, könnyen azt gondolhatják, bipoláris (mániás-depressziós) zavaruk van. Holott ez egy olyan tünet, amely a borderline személyiségzavartól kezdve a depresszión át sok más probléma összetevője is lehet. Az sem mindegy persze, hogy ezek az ingadozások meddig tartanak és mennyire intenzívek – nem mindig könnyű felmérni őket, ha nincs összehasonlítási alapunk. 

Az is lehet, hogy valaki helyesen azonosít egy nehézséget, de a vele együttesen előforduló betegségek jelenlétét (szakszóval a komorbiditást) nem ismeri fel. Például rájön, hogy figyelemzavara van, de a vele összefüggő depresszióval vagy mániával nem foglalkozik. Vagy pont fordítva: úgy véli, alvászavara, figyelemzavara, depressziója egyaránt van, de ezeket a tünetek igazából mind a depressziónak tudhatók be. Ettől még a problémái nem lesznek kevésbé valósak, viszont a kezelését, a gyógyulási folyamatait sokkal hatékonyabban lehet megtervezni, ha ő is, és az orvosai is tudják, mivel állnak szemben.  

#4 Testi betegség is állhat a háttérben

Az öndiagnosztizálás legnagyobb veszélye, amikor nem fordulunk szakorvoshoz, mert azt gondoljuk, a fizikai tüneteinket kizárólag lelki tényezők okozzák.

Például tévesen pánikrohamra gyanakszunk, ezért nem vizsgáltatjuk ki magunkat kardiológussal, vagy elmulasztjuk tekintetbe venni, állhat-e pajzsmirigy-túlműködés a háttérben.

Más, ritkább esetekben előfordulhat, hogy egy hirtelen személyiségváltozást, illetve pszichózist, depressziót agydaganat okoz. Lényeges utánajárni ezeknek az eshetőségeknek, hogy a megfelelő kezelést kaphassunk. Ugyanakkor ennek a fordítottjára is érdemes odafigyelni: amikor valaki ahhoz ragaszkodik, hogy a tüneteinek kizárólag testi okai vannak, és a lelki tényezőkről nem akar tudomást venni. 

Fontos látni, hogy a testi és a pszichés folyamataink egymástól elválaszthatatlanok, hiszen egy rendszert alkotnak. Ez azt jelenti, hogy minden fizikai betegségnek lesznek lelki, és minden mentális betegségnek testi tünetei. Egyiket sem szabad elhanyagolni, de ettől még ki kell deríteni, honnan indult a betegség, hol kell elsősorban beavatkozni ahhoz, hogy ne csak a tüneteket enyhíthessük, hanem a kiváltó okokat is képesek legyünk megszüntetni.   

#5 Internetes torzítások, téves információk

Az online térben akkora a zaj, hogy nem mindig könnyű hozzájutni releváns, megbízható, tudományosan megerősített, átlátható forrásmegjelölést tartalmazó ismeretekhez. A hibás öndiagnózisokhoz hozzájárulhatnak a keresőprogramok mindenkori algoritmusai is, amelyek gyakran a való életbeli előfordulási gyakoriságukhoz képest sokkal nagyobb arányban jelenítik meg a súlyosabb betegségekhez kapcsolódó találatokat. Például egy Microsoft által végzett tanulmány megállapította – igaz, még 2008-ban –, hogy amikor emberek a fejfájásról akartak olvasni, ugyanolyan valószínűséggel jelent meg az okok között az agydaganat, mint a koffeinmegvonás. Persze mondhatjuk azt, hogy ez a kisebbik rossz, hiszen inkább higgye valaki tévesen azt, hogy agydaganata van (bármennyire is félelmetes), mint hogy egyáltalán ne kalkuláljon ezzel az forgatókönyvvel. Ugyanakkor meglehetősen szorongáskeltő a sokunk számára ismerős cyberchondria nevű jelenség is, amikor a netes nyomozásaink végére a legkülönfélébb betegségekkel diagnosztizáljuk magunkat.    

„Nem baj, ha néha kicsikét üldögélünk a mocsárban, de aztán ki kell kecmeregni onnan, különben lehúz a mély” – Schober László kerekesszékes sportoló története

WMN Life – 2022. február 19. – NP

 

#6 Nem minden a diagnózis

A kategóriákra való összpontosítás kétélű dolog. Egyrészt rendkívül megerősítő lehet, amikor valaki végre felismeri, mi történik vele, és rájön, hogy nincs egyedül, mások is éreznek úgy, ahogyan ő. Lehet, hogy ez a felfedezés értelmezhetővé teszi sok korábbi élményét, utólag jelentést nyer egy csomó minden, ami zavaros volt, vagy amiért kizárólag önmagát okolta. Tud kapcsolódni a sorstársakhoz, gyakorlati tippeket, hasznos információkat oszthatnak meg egymással. 

Másrészt viszont a legtöbb diagnózishoz a mai napig megbélyegzés társul, így az, hogy ilyen formában is szembesülünk a nehézségeinkkel, krízist okozhat. De az is előfordulhat, hogy a személy nem „meríti ki” a diagnózis kritériumait, ezáltal egyfajta csalódást él meg, mintha az ő szenvedése kevésbé lenne érvényes, mint másoké.

Pedig az a szomorúság, tehetetlenség vagy fájdalom, amit érez, nem lesz kevesebb attól, hogy nem kapott diagnózist. Ugyanúgy dolgozni kell rajtuk. 

Használd jól a közösségi médiát

Mindaddig, amíg kíváncsisággal közelítesz a mentális egészségről szóló videókhoz, cikkekhez, blogbejegyzésekhez vagy posztokhoz, de nem kezeled azonnal tényként őket, ezek a tartalmak kifejezetten hasznosak lehetnek. Elsősorban azért, mert normalizálnak olyan emberi élményeket, amelyekről korábban azt hittük, csak kevesen, az „igazán őrültek” tapasztalják meg őket. Az, hogy vannak, akik őszintén beszélnek a velük történtekről, másokat is arra ösztönözhet, hogy segítségért forduljanak. 

Érdemes lehet ugyanakkor megbízható forrásokból, például kórházak, egyetemek, civil szervezetek honlapjairól is tájékozódni, valamint a tapasztalati szakértők közlései mellett olyan cikkeket is olvasni, amelyeket pszichológusok, pszichiáterek írtak. Ha pedig a saját problémáidról nyilvánulnál meg, fontos mérlegelned, hol húzódnak a határaid, és mi az, ami mások számára is befogadható. 

A TikTok megfogalmaz irányelveket ezzel kapcsolatban. Azt javasolják például, hogy gondold át, egyáltalán miért szeretnéd megosztani az élményeidet, kikkel szeretnéd megosztani (közeli ismerősökkel vagy a szélesebb közönséggel is), hogyan hat majd rád a posztolás:

készen állsz-e a reakciók kezelésére, arra, ha mások is nehéz történeteket mesélnek el neked, vagy ha olyan véleményeket közölnek, amelyeket nem esik jól olvasni.     

A TikTok elvileg nem engedélyezi azokat a tartalmakat, amelyek népszerűsítik, romanticizálják vagy követendőnek tüntetik fel az önkárosítással, öngyilkossággal, étkezési zavarokkal összefüggő tevékenységeket. Arra kérik a felhasználókat, írják ki a gyógyulásra fókuszáló hashtageket, mutassanak empátiát, ne pletykáljanak vagy gúnyolódjanak, illetve a videóikban, a felirataikban tüntessék fel a helyi segélyvonalak elérhetőségeit. 

Bár ezeknek az irányelveknek a megfogalmazása előremutató, gyakorlati alkalmazásuk korántsem egyértelmű: a belső állapotukról való biztonságos online kommunikáció egy hosszabb tanulási folyamat részeként sajátítható el a fiatalok számára, amelyben nagy szükség van a szülők, pedagógusok, segítő szakemberek támogatására. 

  

Járnék pszichológushoz, de nincs rá pénzem

Természetesen nem mehetünk el amellett sem, hogy Magyarországon terápiára járni minimum középosztálybeli kiváltság, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy pszichológushoz forduljanak. Ráadásul vannak olyan közösségek, csoportok, ahol máig nagyobb stigmatizációnak van kitéve az, aki ilyen típusú segítséget vesz igénybe.

A mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben súlyos egyenlőtlenségek figyelhetők meg, amelyeken fontos lenne rendszerszinten változtatni.

Mit lehet tenni addig, az egyén szintjén? 

  • Érdemes felkeresni a háziorvosodat, és megkérdezni a helyi lehetőségekről. DE: nem megelégedni azzal, ha szorongásoldót vagy altatót ír fel. A tüneti kezelés helyett / mellett fontos, hogy a kiváltó okokkal is foglalkozz!  

  • Keress ingyenes lehetőségeket a neten: ilyenek a pszichiátriai osztályok szakrendelői, az egyes alapítványok szolgáltatásai, a sorstársi segítő csoportok. Budapesten például a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Thalassa Ház és a Tündérhegy; valamint a Nap-Kör és az Ébredések Alapítvány egyes szolgáltatásai. 

  • Tárcsázd azokat a segélyvonalakat, ahol képzett segítők várják a hívásodat. Ilyen például a LESZ (Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége), a NANE (nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek), a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálata (LMBTQ-embereknek), vagy a Kék Vonal (gyerekeknek, kamaszoknak).

  • Vannak pszichológusok, akik biztosítanak kedvezményeket (például diákoknak, álláskeresőknek), vagy lehet részletekben fizetni náluk. Kattintsd végig a honlapjaikat. 

  • Lépj kapcsolatba a munkáltatóddal, és kérdezed meg, van-e arra keret, hogy dolgozóként mentális egészségügyi szolgáltatásokat vegyél igénybe. 

Bár sok munkahelyeken tabu az ott dolgozók pszichés állapota, a lelki jóllét helyreállítása, megőrzése közös érdek, amelyre érdemes szervezeti erőforrásokat is áldozni.   

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/martin-dm