–

„Most már el tudom neked mesélni a történetemet, hazaértem az edzésről” – így kezdődött a beszélgetésünk Schober Lászlóval, akit nehéz volt elérnem, hiszen rendkívül aktív életet él: önkéntesként tevékenykedik, több sportágat űz, vagy – ahogy éppen a velem való telefonbeszélgetés előtt – kranking (a felsőtest egészét tekerő mozdulatokkal erősítő) edzést tart, ez utóbbit heti öt alkalommal is. 

A sokoldalúság és az átlagon felüli vitalitás nemcsak mostanában, hanem az egész életében jellemző volt rá. Gyermekkorában követni szerette volna a sportos életet élő bátyja, Csaba példáját. „Az öcsi se maradjon le” – ez volt a Schober-fivérek jelmondata, ami Lacit a birkózás, az evezés, a kézilabda, majd a kosárlabda felé terelte. Később belekóstolt egy újabb sportágba, a terepkerékpározásba, amelyben versenyeken is indult. 

A tánc világa is rabul ejtette. Különösen a latin koreográfiák tetszettek neki, tánccsoport tagja is volt. De amíg a már említett testmagassága a sportban az előnyére vált, addig a táncot tekintve nehézségeket okozott neki – a próbákon nem találtak hozzá illő partnert. 

Sokoldalúsága nemcsak a szabadidős tevékenységek, hanem a munka világában is jellemezte. Hentes képesítést szerzett, majd a húsiparban dolgozott, de egyéb ambíciói voltak: svéd- és reflexzónás talpmasszásképzésre járt. Úgy képzelte el a jövőjét, hogy egyszerre fog dolgozni mindkét szakmában.

Mindenképpen szükséges volt a műtét

A több színtéren zajló, eseménydús életét azonban tizennyolc éves korától egyre sűrűbben lábfájdalom árnyékolta be, különösen a térdével voltak problémák. Először még nem esett kétségbe, úgy gondolta, biztosan a sok sport miatt vannak ezek a panaszai. Viszont amikor már a derekára és a gerincére is átterjedtek a fájdalmak, és úgy érezte, hogy elkezd bénulni a lába, elment egy MRI-vizsgálatra. Az eredmény megadta a választ a kérdésre, amely már évek óta foglalkoztatta: a tüneteket egy, a gerinccsatornában, a velő mellett található jóindulatú daganat (zsírcsomó) okozza. 

Az orvosok a diagnózis mellett azt is közölték vele, hogy szükséges lenne eltávolítani a szövetszaporulatot, tehát műtétet javasoltak. Olyan megoldásra, amely a mozgássérülés teljes elkerüléséhez vezetett volna, semmi esély sem mutatkozott, Laciban tudatosult, hogy akár le is bénulhat a lába. 

Lesújtotta a hír, de hamar túljutott a lelki mélyponton, és elfogadta azt, hogy gyökeres változások állnak előtte. Bejelentette a munkahelyén, hogy hosszú ideig betegállományban lesz, majd úgy érezte, jobb lenne a lehető legkorábban túlesni a megpróbáltatásokon. 

A szobatársaiban tartotta a lelket

„Mikor lesz már a műtét?” – kérdezgette sokszor az orvosait, immár kíváncsi várakozással. Majd amikor eljött az idő, már a helyzetét elfogadva feküdt kés alá. Az orvosoknak nagy óvatosságra volt szükségük – a teljes bénulást elkerülendő a daganat idegrostokon található maradványait nem távolíthatták el. Miután megoperálták, felépülése az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben zajlott, ahol a vártnál gyorsabb ütemben javult az állapota, amivel még a vele foglalkozó szakembereket is meglepte.

Az első biztató jelek nagy reményekkel töltötték el. Egy ideig járógép segítségével sétált, de egyre erősebb lábgörcsök gyötörték. Ezért úgy döntött, hogy a jövőben a kerekesszéket fogja használni, hiszen azzal könnyebben tud közlekedni, és a mindennapi teendők elintézése is lehetséges számára.

A rá jellemző pozitivitást a „rehabon” is próbálta megőrizni, a belőle áradó derűből a sorstársainak is jutott bőven. Nemcsak a lelki támaszuk volt, hanem a praktikus dolgokban is segített nekik, például megkente margarinnal a kenyerüket. A rehabilitáció három hónapja nagy hatással volt az életszemléletére. Szobatársai állapota, – akiknek vele ellentétben nem két, hanem négy végtagjuk volt sérült – rádöbbentette arra, hogy ugyan őt magát is nagy veszteség érte, de vannak olyanok, akikre még nagyobb csapásokat mért a sors. Úgy érezte, azt a feladatot kapta az intézetben, hogy őket támogassa: „Nem akartam sajnáltatni magam, inkább azon gondolkodtam, hogy tudnék segíteni azoknak az embereknek, akik mellettem vannak” – mesélte erről az időszakról.  

Trembácz Éva Zsuzsa: Sajnálom a szorongással eltöltött időt – Proust-kérdőív

WMN Life – 2022. február 18. – TÉZS

 

Nagy örömére szolgált, hogy a nála is nehezebb helyzetben lévőket támogatni tudja, és sokat javított a kedélyállapotán, hogy értékesnek és hasznosnak érezte magát. Időnként azonban neki is voltak kisebb-nagyobb mélypontjai, gyógytorna közben alkalmanként el is morzsolt néhány könnycseppet. Ilyenkor a vele foglakozó szakembertől egy kis türelmet kért, kiment szobája erkélyére, és – ahogy ő fogalmazott – „újraindította a rendszert”, majd visszatért a foglalkozáshoz. 

Új élethelyzet – új célok

Az elkeseredés leküzdésére megalkotott lelki mankóit sorstársaival is megosztotta: „Nincs azzal semmi gond, ha néha kicsikét üldögélünk a mocsárban, de aztán meg kell rázni magunkat és kikecmeregni onnan, különben lehúz a mély” – ilyen saját tapasztalatok szülte, erőt adó mondatokkal biztatta őket. Amikor pedig neki voltak nehéz periódusai, segítségére volt a sport: a „rehab” konditermében rendszeresen erősítette a felsőtestét.

Amikor letelt a három hónap, vissza kellett térnie az intézeten kívüli világba úgy, hogy – mivel kerekesszékbe kényszerült – egy teljesen új élet felépítése várt rá. Ebben csakúgy, mint élete összes nehéz szakaszában, mellette voltak mind a barátai, mind a rokonai. Különösen az édesanyja által nyújtott segítségre emlékszik vissza hálás szívvel. Azonban – köszönhetően a céltudatosságának és a becsvágyának is – nem volt sokáig szüksége a rendszeres támogatásra, nem telt bele sok idő, és a teendői java részét már önállóan is el tudta látni. Mindezért a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak is hálával tartozik, akik ellátták egy úgynevezett aktív kerekesszékkel, amely nélkülözhetetlen volt a már említett önálló életviteléhez.

Válogatott kerekesszékes kosárlabdázó lett

A megváltozott élethelyzetében sem maradt sokáig kihívások nélkül. Elkezdett felépíteni egy új egzisztenciát, amelynek fontos lépcsőfoka volt a balesete után két évvel megszerzett érettségi vizsgája. A sportban is hamar megtalálta az új célokat. A Törekvés Sportegyesület kerekesszékes kosárlabdacsapatának tagja lett, amelyben annyira sikeresen szerepelt (négyszeres magyar bajnoknak mondhatja magát), hogy több alkalommal meghívták a válogatottba is. Mindig nagy büszkeséggel töltötte el az, amikor címeres mezben léphetett pályára: „Felemelő érzés volt képviselni a hazámat” – emlékezett vissza a nemzeti együttesben való részvételére. 

A kerekesszékes kosárlabda mellett a parasport más fajtáival is megismerkedett, amiben a SUHANJ! Alapítvány (melynek célja „megosztani a mozgás örömét” a fogyatékossággal élőkkel) segítette. A szervezetnek köszönhetően részt vett élete első futóversenyén, amelyet aztán sorra követtek az újabbak. Az első néhány alkalommal aktív kerekesszékkel teljesítette a maratoni versenyek számára kijelölt résztávjait. 

A „fekete ördöggel” versenyez

Egy évvel az alapítvánnyal történt megismerkedését követően már a teljes maratoni távot, a 42,195 kilométert is teljesítette, akkor már egy kerekesszékre csatolható handbike-kal. Rohamos ütemben fejlődött az új sportágában: 2013-ban, majd utána többször is kategóriagyőztes lett a nemzetközi mezőnyt felvonultató SPAR Budapest Maratonon. A 2015-ös év is fontos mérföldkőnek számított az új szenvedélyét illetően, ekkor kapta meg az első „igazi” handbike-ját, amelyet „fekete ördögnek” nevezett el. Első közös versenyeik egyike a világ egyik legnépszerűbb futórendezvénye, a Berlin Maraton volt, tehát László külföldön is letehette a névjegyét. 

Az alapítvány nemcsak versenyzőként, hanem önkéntesként is számíthat rá együttműködésük első pillanatától kezdve. Többféle programon szokott előadást tartani, amellyel a célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz az épek és a mozgássérültek világát. Úgy gondolja, hogy személyiségével és a belőle áradó pozitív energiával sokat tud adni azoknak, akik talán pont azért hallgatják őt, hogy elmozduljanak a holtpontról: „Először rakd rendbe önmagad teljesen, különben nem leszel képes felülkerekedni a nehézségeken” – ez az egyik legfontosabb tanácsa a hallgatóságának.

Lászlónak azonban nemcsak az aktív sportolást és az önkéntességet illetően vannak nagyra törő tervei, hanem rendkívül ambiciózus edzőnek is számít.

Még 2012-ben elsőként szerzett Magyarországon kerekesszékesként krankingoktatói képesítést. Sőt, azóta is folyamatosan képzi magát, hogy edzései minél változatosabbak és minőségibbek legyenek: több tanfolyamot elvégzett, különféle speciális tréningeket is tarthat.

Megtalálta a párját is

Életének új időszakában a sportsikerek mellett a szerelem is rátalált: hat éve van együtt a párjával, Anikóval, akivel – hol máshol? – egy fitneszrendezvényen találkoztak először. Hamar kiderült, hogy két összeillő ember talált egymásra és nemcsak azért, mert mindketten megszállottjai a sportnak. „Remek párost alkotunk” – így jellemezte a kapcsolatukat László, akit Anikó az első pillanattól kezdve minden tekintetben elfogadott, egyáltalán nem jelentett problémát számára, hogy egy mozgássérült férfival van együtt. Már jó ideje összeköltöztek, egy kertes házban élnek, ahol László nagyfokú önállósága miatt sok mindent, például a házimunkát is együtt tudják végezni. 

Szabadidejükben sokat túráznak (főleg a Budai-hegységben), és természetesen a versenyekre is együtt járnak, ahol László számára rengeteget jelent, hogy a párja is vár rá a célvonalnál, a szavaival élve: „megsokszorozza a motivációmat”. 

Ez a megsokszorozott motiváció elkel majd akkor is, amikor a legnagyobb álmát fogja valóra váltani, ami nem más, mint az Ultrabalaton (a „magyar tenger” körbekerekezése) 221 kilométerének handbike-kal való teljesítése. Hogy mikor lesz erre lehetősége, még nem tudja. Jelenleg úgy véli, hogy valamikor a távoli jövőben viszi majd véghez ezt a hőstettet.

Fontos számára az is, hogy a sajátjai mellett a sorstársai álmait is segítsen valóra váltani. Úgy, ahogy a „rehabon” töltött hónapok alatt, most is nyitva áll az ajtaja mindazok előtt, akik egy kemény mélypontokat megélt, de azokon mindig felülkerekedett pozitív életszemléletű ember lelki útravalóira vágynak. „Ha belekerülsz egy olyan helyzetbe, ahonnan úgy érzed, nincs kiút, mindig keress új célokat, és tedd meg azok megvalósításáért a tőled telhető legtöbbet” – ezt tanácsolná legelőször azoknak, akik hozzá fordulnának.

Nádudvari Péter

Képek: Schober László