Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022-es jelentése szerint – amelyet 2019-es adatok alapján állítottak össze – világszerte körülbelül 14 millió ember, köztük 3 millió gyermek küzd valamilyen evészavarral, például anorexiával, azaz kóros soványsággal. 

A probléma súlyosbodásához a közösségi média is hozzájárul.

A TikTok egyik – de mára betiltott – hashtagjével, a #SkinnyTok-kal közel félmillió videót osztottak meg a platformon. A tartalmak extrém soványságot, szélsőséges diétákat, irreális testképeket népszerűsítettek, és olyan üzeneteket közvetítettek, mint például: „Nem vagy csúnya, csak kövér.”


Júniusban a francia kormány nyomására a TikTok végül eltávolította a hashtaget – számolt be erről az Euronews. Clara Chappaz a francia Digitális Ügyek Minisztériumának képviselője az X-en úgy fogalmazott: „Ez az első kollektív győzelem.” A miniszter a jövőben azt tervezi, hogy betiltatja, hogy a 15 év alattiak is használhassák a platformot.

A #SkinnyTok ellen folytatott harcot egy Charlyne Buiges nevű ápolónő indította el. Buiges evészavarokkal foglalkozik, így missziójának érezte, hogy petíciót hirdessen az extrém soványságot ábrázoló videók ellen. „Azonnal újratelepítettem a TikTokot, és megnéztem, tényleg eltűnt-e a hashtag. Amikor megláttam, hogy igen, tudtam, hogy a petíció nem volt hiábavaló” – nyilatkozta az ápolónő az Euronewsnak.

A közösségi platformok felelősségét egyre többen firtatják politikai szinten is. Arthur Delaporte francia politikus – aki egy olyan parlamenti bizottság vezetője, amely a közösségi médiában terjedő tartalmakat vizsgálja – úgy véli, összehangolt, nemzetközi fellépésre van szükség. „Szükség van európai szintű szankciókra, nemzetközi szankciókra, szükség esetén pénzbírságokra. Egy bizonyos ponton az asztalra kell csapni, és fontolóra venni, hogy betiltassuk a platformot” – fogalmazott Delaporte.

Az üggyel kapcsolatban a TikTok egyik szóvivője a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a vállalat igyekszik visszaszorítani a káros tartalmakat, és a felhasználókat mentális problémákkal, többek között evészavarokkal foglalkozó szakemberekhez irányítani. 

Nem vagy csúnya, csak kövér” – a TikTok betiltotta az extrém soványságot népszerűsítő #SkinnyTok hashtaget

Az öngondoskodás köntösébe csomagolt káros üzenetek 

Sokan úgy vélik, hogy a platform üzemeltetői nem lépnek fel kellően a #SkinnyTok-kal szemben. Köztük van a Cardiffban élő Eve Jones is, akit 13 éves korában diagnosztizáltak anorexiával. A ma 23 éves fiatal a BBC-nek azt mondta: miután a TikTokon szembejöttek vele #SkinnyTok-videók, azonnal törölte az alkalmazást. Szerinte az, hogy a platform próbálja eltávolítani ezeket a tartalmakat, elengedhetetlen lépés, de önmagában nem elegendő.

„A tartalomgyártók kijátszhatják a rendszert, és más hashtagekkel, szavakkal életben tarthatják ezeket a trendeket. Én kaptam segítséget, és tudom, mit kell kerülnöm, hogy ne essek vissza. De nem mindenki ilyen szerencsés”

– mondta Eve, akinek majdnem minden barátjának vannak/voltak problémái az alkatával, súlyával és az evéssel is. „Aki rákeres a SkinnyTokra, az nem fogja felismerni, hogy amit lát és csinál, az egészségtelen, és nem fog segítséget kérni” – mondta Eve.

Mallary Tenore Tarpley a CNN-nek azt nyilatkozta, találkozott olyan irreális fogyókúrás tippel is a social felületeken, miszerint ha éjszaka megéhezünk, akkor inkább rágcsáljuk meg a párnánkat, mint hogy ételhez nyúljunk. „Ez egy csúszós lejtő. Először csak halljuk ezeket az ötleteket, a megszégyenítő üzeneteket, aztán egy idő után elkezdjük elhinni, hogy igazak” – nyilatkozta a CNN-nek.

A szakértő szerint különösen aggasztó, hogy ezeket a szélsőséges tartalmakat sokszor az öngondoskodás köntösébe csomagolják, mintha egészséges életmódot hirdetnének – miközben azt közvetítik fiatal, befolyásolható felhasználók felé, hogy csak akkor vagy szerethető, értékes és szép, ha sovány vagy.

A lapnak szintén nyilatkozó Shira Rosenbluth, szociális munkás, aki maga is átesett anorexián, arról beszélt, hogy ő már azzal a mondattal is találkozott: „Nincs szükséged jutalomfalatokra. Nem vagy kutya.” Szerinte az ilyen kijelentések rombolják az emberek ételhez fűződő viszonyát, és azt sugallják, hogy az ételek, ízek élvezete bűnös és rossz dolog.

„Maradandó egészségügyi problémákkal, például csontritkulással kell szembenézniük azoknak a tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek, akik ezeket a trendeket követik. Ez az igazán ijesztő, az állandó megvonás az egész szervezet működését befolyásolja”

– fogalmazta meg Rosenbluth.

Tárgyként tekintenek magukra, amiket kizárólag a külsejük alapján lehet megítélni

Európa-szerte egyre nagyobb aggodalommal figyelik civilek és döntéshozók egyaránt a közösségi média platformok hatását – különösen a kiskorúak körében. A University College London kutatása szerint

a közösségi oldalakat használó 10–24 éves fiatalok körében fennáll a testképzavarok és étkezési zavarok kialakulásának kockázata, és mindemellett a platformok a mentális egészségre is romboló hatással lehetnek.

A kutatás vezetője, Alexandra Dane szerint a folyamatos összehasonlítgatás másokkal oda vezethet, hogy a fiatal felhasználók „tárgyként tekintenek magukra, amiket kizárólag a külsejük alapján lehet megítélni”. Dane szerint „egy új globális közegészségügyi problémával” állunk szemben, amelynek megoldásához átfogó szemléletváltásra, több kutatásra, oktatásra és forrásra van szükség – és nem mellesleg arra is, hogy végre komolyan vegyük, milyen hatással vannak ránk ezek a platformok.

Mindemellett az is aggasztó, hogy a tartalomgyártók hajlandók a saját testi épségüket is kockára tenni, csakhogy nagyobb figyelmet és több követőt szerezzenek. Nemrég számoltunk be arról a tragikus esetről, amelyben egy 36 éves jászsági nő egy TikTok-kihívás teljesítése közben felgyújtotta a pólóját. A jelenségről Filákovity Radojka Guld Ádám médiakutatóval beszélgetett, aki úgy véli: „elértük a gödör alját” – legalábbis ami a közösségi médiában tapasztalható jelenségek radikalizálódását illeti.

Kaiser Orsolya

A kiemelt kép forrása: Getty Images/Moor Studio