Generációs szakadék

Sok vidéki város és falu küszködik azzal Japánban (is), hogy a közösség egyre kevésbé összetartó, az idősek pedig perifériára szorulnak. Kawara lakossága – mely a második világháború idején 19 000 fő volt, mára közel a felére csökkent. A lakosság pedig elöregedett: ma tíz emberből négy 65 évnél idősebb. Hogyan lehetne jobban összeismertetni a különböző generációkat? – tette fel a kérdést Eri Miyahara, a helyi közösségi tanács főtitkára miután észrevette: a fiatalok és az idősek között szinte megszűnt minden fajta interakció, kapcsolat. Végül egy zseniális ötlet jutott eszébe:

miért is ne lehetne őket közelebb hozni egymáshoz egy szórakoztató kártyajátékkal? 

A híd

Így születtek meg az Ojisan-kártyák, amik olyasmik, mint a sportolókról, szuperhősökről vagy a Pokémonokról szóló társaik: a rajtuk szerepelő karakterekről elolvasható pár hasznos, érdekes információ, illetve a szereplőknek vannak értékeik, ám egy kis csavarral: rajtuk keresztül valódi, hús-vér személyeket ismerhet meg az ember, ráadásul a közvetlen környezetéből. A játék nevének jelentése – „bácsi” – sem véletlen: a szereplők egytől egyig középkorú vagy idősebb férfiak. Szerepel rajtuk például a nyugdíjas mozdonyvezető, Hiroyuki Fukushima, Kawara polgármestere, Shigekazu Tsuruga (ami akár kampányfogásnak is tekinthető magyar szemmel, de minden bizonnyal inkább a japán tekintélyelvű társadalom udvarias gesztusáról szól), vagy a helyi, már visszavonult robotikai szakértő, Fumiaki Kawai. A kártyák ára nem egetrengető: a háromdarabos csomag ára 100 japán jen, azaz 230 forint, a hatdarabos, amiben már egy extra fényes kártya is lapul, 1145 forintot kóstál.

Az ötlet bejött: a kártyán szereplő emberek tulajdonságait a gyerekek hamar betéve megtanulták, sőt, Miyahara elmondása szerint azóta valóban hősökként tekintenek a kártya figuráira a való életben is. 

Te hős!

Most gondolj bele, milyen menő lehet úgy kicsoszogni a piacra, ahol megveszed a hétvégi húslevesbe valót, hogy felismernek a gyerekek, és nemcsak a nevedet tudják, de azt is, hogy te készíted a legjobb almás rétest, hetente két könyvet elolvasol, és rekordidő alatt képes vagy megfejteni egy bonyolultabb sudoku rejtvényt is! A kawarai játékon szereplő idős emberek legalábbis arról számolnak be: sokkal könnyebb lett számukra a fiatalokkal szóba elegyedni, ami minden bizonnyal a magány érzését is csökkenti. A helyiek pedig azt mesélik:

a játék bevezetése óta egyre több gyerek vesz részt a közösségi tevékenységekben, és a generációk közötti láthatatlan korlátok is kezdenek leomlani.

A kártyákat Hiroe Nishiu tervezte, aki a portréfotókat anime-stílusban igyekezett feldolgozni. A szabályok egyszerűek és könnyen érthetőek: a kártyákon az egyes karakterek életpontokkal és mágikus pontokkal is rendelkeznek, a játék végén pedig az a gyerek nyer, akinek a legtöbb kártyája van. A kieső karakterek nem meghalnak (azért az nagyon bizarr lenne), hanem elmennek pihenni a Yuzu-szobába: így becézik az egyik régi helyi általános iskola ápolószobáját.

A bácsi és rajongói

Az Ojisan kártyajáték azóta más közösségeket is inspirált. Az egyik faluban például a helyi halászokat lehet ily módon összegyűjteni. De Kawara város egyik tisztviselője szerint még Csehországból és Hollandiából is érkeztek látogatóik, akiket kifejezetten a bácsis kártyajáték érdekelt.

Kawara polgármestere hangsúlyozta, milyen sokat segített lélekben is ez a játék mindenkinek. Nemcsak azért, mert a gyerekek így felismerik az idős embereket, és beszélgetnek velük, de talán abban is, hogy képesek ők is magukra szuperhősként is tekinteni. (Az én szememben legalábbis mindenki szuperhős, hiszen egészen biztosan van legalább egy olyan tulajdonsága, képessége, ami különlegessé teszi őt… még ha eddig nem is úgy gondolt rá.) 

Honda úr például, aki korábban a helyi tűzoltóságot vezette, igen jártas elsősegélynyújtásban és mentésben is! Egy másik idős kawarai lakos

a Plasma Conductor nevű kártya büszke inspirálója: a képen egy mosolygós, szemüveges úr látható, mellette egy villanykörte ikonnal. A kártya leírásából kiderül: minden elektronikai készüléket hibátlanul meg tud javítani.

A 81 éves Takeshita úr Ojisan kártyájából megtudhatjuk: soba tésztakészítő tanfolyamokat tart (a soba barnás színű, diós ízű tészta, amelyet hagyományosan hajdinalisztből készítenek). De igen népszerű a kártyák között a 68 éves Fujii úré is, aki korábban börtönőr volt, nyugdíjazása óta pedig szívesen önkénteskedik. Ő saját bevallása szerint nagyon meglepődött, amikor felkérték a „szuperhős” szerepre, sosem gondolta volna, hogy valaha kedves kis rajongókat tudhat magáénak.

Bár a bácsikás játékkártyákon egyelőre férfiak szerepelnek, bízunk benne, hogy idővel a reflektorfény a néniket is eléri. 

Pontgyűjtés a való életben

Hogy a kártyákon milyen értékeket kapnak az egyes szereplők, nem a véletlen műve. Minél aktívabban vesz részt egy-egy ojisan az önkéntes munkákban vagy a közösségi szolgálatokban, annál nagyobb az esélye, hogy kártyáját upgrade-elik, és új, fényes változatban jelenik meg.

Őszintén bízom benne, hogy az Ojisan kártyajáték akár minket, magyarokat is megihlet. Milyen jó lenne megismerni egy-egy kisváros lakóit így! Ahogy az is inspiráló foglalatosság lehet, hogy az ember megpróbálja elképzelni: milyen információk szerepelnének az ő kártyáján a nevén és a korán kívül? Hiszen mindannyian jóval többek vagyunk az egyszerű, könnyen kiolvasható adatoknál.

Te mit írnál a tiédre?

Forrás: TheGuardian, Tokyoweekender

Fiala Borcsa

Kiemelt kép forrása: Youtube