A legnagyobb tabu kimondása a válást is megváltoztatta: Effie Gray pere megrázta a viktoránus Angliát

–

A viktoriánus kori Angliában (kb. 1837–1901) rendkívül nehéz volt a válás, különösen a nők számára. A házasságok felbontása egészen 1857-ig csak rendkívül bonyolult és drága egyházi és parlamenti (!) procedúra után volt lehetséges. Nem csoda, hogy ezzel a lehetőséggel szinte kizárólag az arisztokraták éltek. 1700 és 1857 között mindössze 324 házasságot érvénytelenítettek Angliában, és ezek közül csupán négy (!) esetben adta be a feleség a keresetet.

Nagy-Britanniában a válást 1857-ben könnyítették meg először a nők számára, bár ezután még jó sokáig a férfiaknál maradt a jogelőny. Ehhez a jogi változtatáshoz Effie Gray ügye is hozzájárult, akinek válópere, pontosabban az annak során kitudódott részletek megrázták még a viktoriánus közvéleményt is.

Prüdéria csúcsra járatva

Talán többen emlékezünk a Bridgerton első évadában Daphne és Simon, Hastings hercegének a kapcsolatára, ami házassággal végződött. És talán sokakban megragadt az is, hogy Daphne még a házasságkötésük után (!) sincs tisztában a szexualitás alapvető kérdéseivel, nem érti, mi történik vele, és arról sincs fogalma, hogyan lehet gyereke a férjétől.

Ez a naivitás talán írói túlkapásnak tűnhet, de sajnos közel sem az. Bár a Bridgerton egyáltalán nem akar történetileg hiteles lenni, a viktoriánus kor prüdériáját, a szexuális felvilágosítás hiányát és annak következményeit elég pontosan ábrázolja.

A 19. század elején egy jó házból való úrilánnyal nem illett a testéről, a házasélétről és a szexualitásról beszélni még az édesanyjának sem.

A szexualitás annyira tabu volt az úri körökben, hogy még a szótárakból is hiányoztak a nemi szervekre, nemi aktusra, de még a menstruációra utaló kifejezések is.

Így a lányok gyakran sokként élték meg az első havi vérzésüket, és fogalmuk sem volt arról, hogyan is születik a gyerek. A sorozat azt is jól bemutatja, hogy gyakran még azt sem értették, hogy összefüggés van a között, ami az ágyban történik a szexuális együttlét során, és a gyerek foganása között.

A lányok „felvilágosítása” a legtöbb esetben kimerült egy-két eufemizmusba bújtatott mondattal, ami az asszonyi kötelességről szólt. Az anyák leginkább arra biztatták a lányaikat, hogy hagyják, hadd végezze el rajtuk (!) a férfi a dolgát, úgy hamarabb szabadulnak. És a „felvilágosítás” (akárcsak a filmben) nemegyszer a házasságkötés előtt néhány órával történt.

A fiúk valamivel jobb helyzetben voltak, feltéve, ha akadt egy tapasztaltabb férfi rokon, aki átsegítette a fiút az első aktuson. Leginkább úgy, hogy elvitte a bordélyházba, ahonnan gyakran nemi betegséggel tértek haza. Ám gyakran előfordult, hogy a fiúk vagy akár a korosabb férfiak úgy házasodtak meg, hogy fogalmuk sem volt a szexualitásról vagy akár csak arról, hogyan néz ki a meztelen női test.

Nem csoda hát, ha tombolt a romantikus kapcsolatokba vetett hit. Az úri lányok többsége teljesen naivan, ködös elképzelésekkel állt az oltár elé, és bújt a nászágyba. Ahol az első éjszaka legtöbbször sokkoló élménnyé vált számukra.

Romantikus álmok

Euphemia Gray (1828–1897), akit leginkább Effie-nek neveztek, is azt gondolhatta, hogy beteljesednek vágyálmai, amikor tizenkilenc éves korában megkérte a kezét John Ruskin (1819–1900), aki a viktoriánus kor egyik legkiemelkedőbb gondolkodója, elismert művészetkritikus, ráadásul gazdag és befolyásos személyiség volt. Effie Gray, a skót ügyvéd lányának társadalmi és gazdasági státusza meg se közelítette Ruskinét, akinek a szülei éppen ezért határozottan ellenezték a házasságot.

De Ruskin beleszeretett Effie-be, akit már tizenkét éves korától ismert, és a kérésére írt is neki egy tündérmesét. Évekkel később, a lány tizenkilenc éves korában találkoztak újra. A házasságkötésük előtt valójában sohasem lehettek kettesben, hiszen szigorúan be kellett tartaniuk a társadalmi előírásokat. Ez azt jelentette, hogy csak ellenőrzött keretek között találkoztak, kizárólag érdektelen témákról beszélgettek, hogy még véletlenül se hangozzék el semmi „erkölcstelen”, s hogy egy gardedám felügyelte minden szavukat és tettüket. Ruskin később elmondta, hogy mélyen megigézte Effie törékeny termete és lobogó vörös haja. Talán nem túlkapás azt mondani, hogy a férfi is egyfajta romantikus ideált keresett a lányban. Ruskin ugyanis elsőszámú támogatója volt a preraffaelita festőknek, akik képein gyakran fellelhető ez a nőtípus. Többek között John Everett Millais festményein is, például a közismert Ophelián. Millais egyébként kulcsszerepet játszik majd történetünkben is, de ne fussunk előre.

Házasság – romantika nélkül

A kutatók jó része úgy véli, hogy valójában nem egymásba voltak szerelmesek, hanem abba a romantikus és idealizált képbe, amit a másikról elképzeltek maguknak. Velence, ahol a mézesheteiket töltötték, kiváló hátteret biztosított volna ezeknek a romantikus elképzeléseknek. Azonban már ekkor kiderült, hogy a házastársak igencsak különböznek egymástól.

Effie-t magával ragadta és lenyűgözte a „délszaki” vidámság és a szabadabb életmód. Imádta a társasági eseményeket, a színházat, az operaelőadásokat, és szíve szerint egyfolytában csak a barátaival töltötte volna az időt. John azonban az új könyvén dolgozott, naphosszat rajzolgatta a Szent Márk-székesegyházat, vagy visszavonult a szobájába írni.

Az első tétova kísérlet után Ruskin arra kérte a feleségét, hogy a következő öt évben (!) tartózkodjanak a házasélettől, hogy ő, a férfi az új könyv megírására tudjon koncentrálni.

Effie elfogadta ezt, hiszen fogalma sem volt arról, hogy egy párkapcsolatnak szinte mindennapi része a szexuális együttlét.

Ám azt érzékelte, hogy a férfi egyre inkább elhidegül tőle érzelmileg, amit számon is kért a férjén, és a szemére vetette, hogy valójában nem is akarja, hogy szexuális kapcsolat legyen köztük. A férfi támadásba ment át, azzal vádolva Effie-t, hogy mentálisan instabil, erkölcsileg romlott, így teljességgel alkalmatlan lenne anyának. Az erkölcsi romlottságot abból vezette le, hogy a felesége rajongott az operákért. Ezzel lezártnak tekintette a témát, és hiába telt el az öt év, továbbra sem létesített szexuális kapcsolatot a feleségével.

A szenvedélyek festője

1851-ben lépett be a család életébe személyesen is John Everett Millais, a preraffaelita festők egyik vezéralakja. Ruskinék mindketten rajongtak Millais művészetéért, és Effie megtiszteltetésnek érezte, hogy a festő modelljének kérte fel A szabadon bocsátó parancs című, skót történelmi témát feldolgozó festményéhez. Millais és Effie kapcsolata egy skóciai utazás során mélyült el, ahol a festő portrékat készített Ruskinról. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a férfi egyáltalán nem háborodott fel azon, hogy a felesége és Millais között jól láthatólag szerelem szövődik, mivel ekkor már ő maga is terhesnek érezte a házasságát. Olyan köteléknek, amely meggátolja alkotói kiteljesedésében. Valószínűleg abban reménykedett, hogy egyszer alkalma lesz „tetten érni” a szerelmeseket, és akkor kérheti a házasságuk felbontását. Ám a peres eljárással Effie megelőzte.

Egy botrányos per

Az Euphemia név a görög nyelvből ered, „szép beszédet” jelent, amiből az eufemizmus szavunk is származik. Ám Euphemia Gray éppen azzal írta be nevét a történelembe, hogy kimondta azt, amiről „szépen hallgatni illett” volna.

Effie 1854-ben adta be a házasága felbontása iránti kérelmét azzal az indokkal, hogy ez a frigy valójában létre sem jött, mert nem történt meg a „házasság elhálása”, magyarán a szexuális együttlét.

A házasságot csak egyházi bíróság bonthatta fel, ami elképesztően megnehezítette az ügymenetet, és hátrányos helyzetbe hozta a nőket, akiket alapvetően és természetüktől fogva bűnösnek tartott az egyház bíróinak többsége. Ennek kizárólag teológiai eredője volt, ugyanis a Biblia szerint Éva volt az, aki a „bűnt beengedte a világba” azzal, hogy evett a tudás fájának gyümölcséből.

A társadalmi presztízsvesztésen és a gazdasági megfontolásokon túl a bírák nőellenessége is oka volt annak, hogy a nők legritkább esetben kérték a házasságuk érvénytelenítését. Ez nagy skandalumnak számított, így Effie Gray ügyére az egész brit társadalom felkapta a fejét, főleg, hogy Ruskin akkoriban annyira közkedvelt volt, mint a mai celebek. Ám a per a vártnál is nagyobb botrányt kavart, mert a kor szokásaihoz képest mindketten kendőzetlenül beszéltek szexuális életük válságáról. A házasság érvénytelenítésének egyik legerősebb indoka az volt, hogy a házasfelek nem hálták el a házasságot, magyarán nem történt meg a szexuális együttlét. Márpedig Effie Gray és John Ruskin házasságában ez történt. Effie nem szégyellte elmondani a bírák előtt, mivel indokolta a férje azt, hogy tartózkodik a szexuális kapcsolattól:

„Különböző okokat hozott fel, gyűlöletét a gyerekek iránt, vallási érveket, annak a vágyát, hogy megőrizze a szépségemet, de végül tavaly elárulta nekem az igazi okot... hogy azt hitte, a nők egészen mások, mint amilyennek ő látott engem, és azért nem tett asszonyává, mert az első este megundorodott tőlem.”

Ruskin maga sem tagadta a felesége vallomásának igazságtartalmát:

„Furcsának tűnhet, hogy tartózkodhattam egy olyan nőtől, aki a legtöbb ember számára igen vonzó volt. És bár az arca gyönyörű volt, a személyisége nem arra termett, hogy szenvedélyt ébresszen. Épp ellenkezőleg, bizonyos körülmények teljesen megakadályozták ezt.”

Ennél jobban nem fejtette ki ugyan Ruskin, hogy miért undorodott meg Effie-től, de a kutatók úgy vélik, hogy

egyszerűen a női test látványa (meztelen mellek, fanszőrzet) vagy működése (menstruáció), esetleg a női nemi szervek látványa sokkolta a férfit, aki saját bevallása szerint Effie előtt és utána sem volt más nővel. 

Mindezek ellenére a jogi eljárás rendkívül megalázó volt Effie számára, hiszen orvosi vizsgálatnak kellett magát alávetnie, hogy bizonyítsa az igazát. Miután megállapították a szüzességét, a házasságot felbontották, mégpedig Ruskin hibájából. Az indoklás szerint Ruskin impotens volt, ami lehetséges, de semmi sem utal arra, hogy ezt a bíróság bármilyen módon vizsgálta volna. A mai kutatók úgy vélik Ruskin valószínűleg aszexuális volt. 

Effie ezek után férjhez ment Millais-hoz, és nyolc közös gyermekük született. Házasságuk sikeres és boldog volt, ellentétben első frigyével. Effie nemcsak felesége, hanem múzsája is volt a férjének, több festményén és számtalan vázlatán megjelentek Effie finom vonásai. Az egyik ilyen mű A vak lány, ami 1856-ban, tehát nem sokkal a válási procedúra után készült. Ruskin javára legyen mondva, hogy szakemberként abszolút képes volt függetleníteni magát az érzelmeitől. Mint jól ismert művészeti szakíró és kritikus simán elvághatta volna Millais karrierjét, de nem tette. A vak lányt is az egekbe magasztalta, és kijelentette, hogy ez a festő eddigi legköltőibb műve, valamint a legtökéletesebb naplemente, amilyet még Giorgione, a reneszánsz nagy tájképfestője se festett. Ruskin soha többé nem házasodott meg, művészetének és írásainak szentelte hátralevő éveit. Volt egy tétova lánykérése, mivel azonban a lány szülei kikérték Effie véleményét is, a házasság terve is kútba esett. 

Új irányú gondolkodás indul

Effie Gray esete precedenst teremtett: bebizonyította, hogy a nők is képesek kiállni magukért, még a legnagyobb társadalmi nyomás ellenére is. Bátorságával utat mutatott számtalan nő számára, akik hasonló helyzetben voltak, de korábban nem merték kimondani szenvedésüket. De nemcsak a per, hanem maga az, hogy a szexualitásról a nyílt színen lehet beszélni, egyfajta változást indított be a viktoriánus társadalomban.

Ez a fajta gondolkodásváltozás is hozzájárult ahhoz, hogy 1857-től már polgári peres eljárás keretében is kezdeményezni lehetett egy házasság felbontását. A válás fő oka az esetek többségében a hűtlenség volt, azonban az új törvény megjelenésével nem szűnt meg a kettős mérce: míg a feleség hűtlensége elegendő ok volt a házasság felbontására, egy nő csak akkor válhatott el férjétől, ha annak hűtlenségét más házassági vétség is kísérte. A társadalmi megítélés még sokáig negatív maradt az elvált nőkkel szemben, a polgári válás lehetősége mégis nagy előrelépést jelentett a női egyenjogúság felé. Effie Gray története így nemcsak személyes dráma, hanem a női emancipáció egyik korai, fontos állomása is volt.

Miklya Luzsányi Mónika