Az ukrán származású Valentina szüleivel és tíz testvérével a vallási üldöztetés elől menekülve 1989-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol megismerkedett az üzbég Timurral. 2002-ben összeházasodtak, született hét gyerekük, Valentina pedig főállású anyukaként átadta magát annak, amit a legjobban szeretett: a főzésnek, és ezen keresztül a blogolásnak. Valentina’s corner nevezetű oldalán 2013 óta nemcsak az üzbég anyóstól tanult recepteket, a családi orosz és ukrán ételeket népszerűsíti, de a multikulturális Amerika válogatott fogásait is előszeretettel mutatja be, a japán gjózától kezdve az olasz strombolin át a francia crêpe-ig.

Bár a Facebook-oldalát közel hatvanezren követik, a posztjainál nem túl nagy az aktivitás: a legtöbb receptes írását egy-két tucat ember lájkolja, és páran osztják csak meg. Ebbe az álmoskás vasárnapdélután-szerű harmóniába robbant be Valentina gulyás- (pontosabban „Goulash-”) receptje, ami felrobbantotta az internetet, főleg azután, hogy egy másik gasztroinfuenszer is tovább osztotta. Hozzám úgy jutott el a történet, hogy egy Facebook-ismerősöm felháborodottan rákommentált, így jött fel az én feedemben is, és mit ne mondjak, azonnal felhorgadt bennem is a nemzeti öntudat. Sőt, mi több, mélységesen fel voltam háborodva, legalább egy percig!

A gulyásrecepthez tartozó kép ugyanis így nézett ki:

A hearty and flavorful homemade Beef Goulash Recipe that will become a family favorite! https://valentinascorner.com/beef-goulash-recipe/

Posted by Valentina's Corner on Friday, March 26, 2021

De tessék, mondom a hozzávalókat is, tapicskoljunk csak együtt a felhördülés méregzöld mocsarában: makaróni (?!), darált hús (?!), ketchup (?!), Worcestershire-szósz (?!), azon kívül mozzarella, Colby Jack és cheddar sajt, reszelve (??!). Mikor vittek ilyesmiket magukkal a szarvasmarhákat terelgetve a gulyások, mondd meg nekem őszintén?!

Ha ebben a szent minutumban azt érzed, most azonnal kokárdát tűzöl a mellkasodra, és a „Fel-fel, vitézek a csatára!” kezdetű nótát fütyülve azon nyomban egy hatalmas rőf csécsi szalonnával vágod tarkón Valentinát, én nem hibáztatlak érte (azzal együtt, hogy itt illik figyelmeztetni mindkettőnket: az erőszak semmilyen esetben nem lehet megoldás!).

Az internet népe persze úgy felbolydult e gulyás hallatán, mint a hangyaboly, amire most taposott rá valaki, több ezer komment hömpölyög azóta is a poszt alatt:

A cikk a hirdetés után folytatódik!

„Ez a legnevetségesebb beszélgetés, amit valaha láttam. Nyilvánvalóan sokféle módja van a gulyáskészítésnek! Az enyém szuperegyszerű: hamburger, hagyma, makaróni és paradicsompüré.”

„ÍGY VAN! INKÁBB ÉLJETEK KOMMENTELGETÉS HELYETT!”

„Mi gyerekkoromban ezt nem gulyásnak hívtuk, hanem cuccnak, talán azért, mert annyira laktató.”

„Én kanadai vagyok, mi is ezt hívjuk gulyásnak.”

„Az amerikaiak ezt hívják gulyásnak! Negyvenéves elmúltam, ezt már azelőtt így hívták, hogy megszülettem!”

„Én is így csinálom, csak az enyém még ráadásul vegetáriánus is.”

„Az édesanyám magyar. Fel vagyok háborodva, ez nem gulyás!”

„A gulyás az egy gyűjtőnév, sok étel tartozik alá!”

„Tudod, valahányszor felbukkan egy gulyásrecept, mindig vannak, akik lehúzzák, mondván, ez nem is igazi magyar gulyás! De tudod, mi az, amit soha nem látok? Hogy ezek az emberek megosztanák az eredeti magyar gulyásreceptet! Minden gulyáskritikusnak üzenem: tegyétek fel a magatok receptjét összehasonlításképp! Vagy kussoljatok be mindahányan!”

Azt hiszem, egy dologban egyetérthetünk: soha korábban ételposzt nem kapott ennyi dühös, felkiáltójelekkel gazdagon teletűzdelt kommentet. Az eset azonban nem tanulságok nélküli, és nem is példátlan, sőt. Hogy egyáltalán elmesélem, annak az az oka, hogy úgy érzem, van pár olyan vetülete, amit nem árt szem előtt tartanunk, ha valaha háborodtunk fel poszton, cikken, kommenten, vagy ha ne adj’ isten, mi magunk is gyakoroltuk a dühös kommentelés pillanatnyi örömet és elégtételt okozó művészetét.

Azaz: legközelebb, mielőtt klaviatúrát ragadnál, jusson eszedbe Valentina gulyásgate-je, és nézd meg, felfedezhetők-e párhuzamok az épp aktuális esettel.

Na de mondom, mire gondolok.

Először is: az eredeti blogbejegyzésben Valentina rögtön elárulja, a „gyorsan, laza fél óra alatt összedobható étel nem a magyar nemzeti eledel, hanem az amerikai goulash” – ha pedig megguglizod e fogást, hamar kiderül, az amerikai goulash valóban létező dolog, hangozzék magyar fülnek bármilyen bizarrul, több mint száz éve hódít, és a marhahúson, illetve a nevén kívül már bevallottan nem sok köze van a magyar eredetihez, családi recepttől függően valóban belebaszkodnak mindent, amit a hűtőben találnak: sajtot, szószokat és száraz tésztát is.

A kommentelők java részéhez ez az információ azonban már nem jutott el, senki nem kattintott a megosztott linkre, vagy ha igen, akkor sem csillapította egy jottányit sem a felháborodását. Mind tettek a tényekre magasról – ahogy az egyébként tapasztalatom szerint igen gyakori a kommentszekcióban. (Nemrég például a szejtános cikkünk váltotta ki hasonlóan irreleváns kommentek özönét.)

Másodszor: ehhez aztán mindenki ért. Ha az eredeti poszt a ballisztikusrakéta-program fejlesztéséről, a hulladékgazdálkodásról vagy a cserregő nádiposzáta párzáskor felharsanó hangszínéről szólt volna, jóval kevesebben sereglenek oda felháborodni.

Enni viszont mindenki tud és szokott is, így különösebb előképzettség nélkül lehet véleményt nyilvánítani.

Ha a képbe ráadásul mindenféle nagymamák és az ő kezük alól kikerülő családi receptek is belekerülnek, az érzelmi érték és a hagyományok tisztelete csak még izzóbbá teszi a paprikás hangulatot.

Aztán meg: nem tök mindegy? Őszintén, nem teljesen érdektelen, ki mit eszik? Főleg, ha belegondolsz, vajon hány alkalommal készítettél vagy ettél étteremben, vendégségben pizzát, Cézár salátát, pho levest, ráment, fajitát, quesadillát… vajon azok mennyire voltak autentikusak – és ha nem, ez mennyiben zavart téged? 

Szóval én azt javasolom: legyen ez az amerikai gulyásgate az élni és élni hagyninak, illetve a kulturált és megfontolt véleménycserének a sarokköve. Mondom ezt magamnak is: mielőtt felháborodom egy-egy poszton, gondolaton, véleményen, mások vélt vagy valós idiótaságán, először is tájékozódjam, még a végén az is kiderülhet, tévedek. Adjak esélyt a másik oldal szemszögének is, hiszen ha belegondolsz, az az amerikai gulyás nem is hangzik rosszul, sőt (simán lehet, hogy kipróbálom… aztán hadd égjenek a vonalak az én posztom alatt is).

Végül pedig, mielőtt úgy belepörgünk a vad kommentelésbe, mint ringlispílen ragadt ovis a vurstliban, nem árt feltenni a kérdést: érdemes?

Fiala Borcsa