„Senki jóváhagyására nincs szükségem ahhoz, hogy jól érezzem magam” – mondja Z. Kocsis Blanka, akit a legutóbbi, plus size nőkről szóló cikke alatti kommentek elgondolkodtattak: vajon miért érzi bárki is, hogy joga lenne másokat meg- és elítélni a teste miatt?
Tényleg harci aréna lett a közösségi média? Vagy a mi készülékünkben van a hiba?
„Lépj ki a kellemetlen helyzetből, lépd meg a változást, és lépj túl, azaz gyógyulj meg lelkileg is a bántalmazásból” – ebben nyújt segítséget négy corvinusos hallgató, akik egy iskolai projektből kétnapos rendezvényt hoztak létre az abúzus különböző formáinak áldozatai számára. Velük beszélgettünk.
Amióta kilépett a nyilvánosság elé, Nyáry Luca rendszeresen tapasztalja, hogy a mondanivalója sokszor el sem jut a fülekig, mert sokan leragadnak ott, hogy megjegyzéseket tesznek a kinézetére. Mondhatni, megszokta (még ha rosszulesik is neki), de most elmondja, miért árt ez a fajta hozzáállás a csúfolódóknak is rengeteget.
Ősember-mivoltod a ludas a borúlátásodban, a jó hír viszont, hogy dolgozhatsz ellene!
Nem fogod elhinni, mit merészelt gulyásnak nevezni ez a bevándorló nő! (Irónia.)
„Vajon miért van az, hogy az emberi szenvedést szeretjük kilóban mérni?” – teszi fel a kérdést Steiner Kristóf, mert az a tapasztalata, hogy még ebben is folyton egymásra licitálunk, ahelyett hogy megértéssel fordulnánk a másik búja-bánata felé.
Amióta kilépett a nyilvánosság elé, Nyáry Luca rendszeresen tapasztalja, hogy a mondanivalója sokszor el sem jut a fülekig, mert sokan leragadnak ott, hogy megjegyzéseket tesznek a kinézetére. Mondhatni, megszokta (még ha rosszulesik is neki), de most elmondja, miért árt ez a fajta hozzáállás a csúfolódóknak is rengeteget.
Persze, simán le lehet mészárolni valakit egy cikk miatt (olykor magát a szerzőt is). A kérdés csak az: van értelme?
„Én részben azért lettem újságíró, hogy a számomra fontos dolgokat eljuttathassam az olvasókhoz – hát akkor miféle elvárás az, hogy ne olvassam azt, amit ők írnak?”