Lefordíthatók-e az álmok, avagy kukába az álmoskönyvekkel?

–

Mit álmodtál ma, Paulám?

Dédanyámat minden reggel ezzel a kérdéssel fogadta Nene, a húga, aki nyugdíjba vonult artistaként egy házban élt vele újra, akárcsak gyerekkorukban. És Paula minden reggel elmesélte az álmát, amit Nene megfejtett, illetve megfejteni vélt.

Az álmok amióta világ a világ, foglalkoztatnak minket. Mindenkit.

A tudósokat pláne: az álomkutatás az idegek tudományának egyik legizgalmasabb, és még mindig legrejtélyesebb területei közé tartozik.

Miért álmodunk vajon?

Kiélhetjük éjjel az elfojtott vágyainkat? Rendet tesznek az álmok az emlékezetünkben? Megjósolják a jövőt? Gyógyítják a lelket? Fejlesztik az elmét? Segítik a kreativitást?

Vagy mindezt együtt?

Vagy csak úgy vannak, se céljuk, se dolguk, csak egyfajta készenléti állapotát jelentik az agynak? (Ilyen elmélet is létezik.)

Az alvás, az álomfejtés, illetve a különféle módosult tudatállapotok a naiv társadalmakban arra szolgáltak, hogy „közvetítsenek” a transzcendentális dimenziók (szellemek, istenek) és az emberek között, vagy képessé tegyenek a tér és idő legyőzésére, esetleg a jövő megjóslására. Rengeteg hiedelem, babona kapcsolódott hozzájuk a különféle kultúrákban, és az álmoskönyvek még manapság is népszerű olvasmánynak számítanak.

De már az ókori Mezopotámiában is viasztáblákra vésték a királyi álmokat és azok feltételezett értelmezését. A kínaiaknak és az egyiptomiaknak is volt álmoskönyve gyakori álmokról és a megfejtésükről. Éppúgy izgatták őket az éjjel látott képek, mint minket, amikor felütjük Krúdy Gyula könyvét.

Ezeknek a könyveknek nyilvánvalóan inkább kulturális értéke van, nem pedig tudományos, ugyanakkor elmerengeni egy-egy álom „jelentésén” a tudósok szerint sem haszontalan, meg is mondom, miért. 

Lássuk azonban először a népszerű álomelméleteket dióhéjban!

Az összefoglalás alapjául egy január elején – a Psychology Today internetes felületén – megjelent roppant izgalmas cikket választottam, amelynek a szerzői a téma jeles szakértői, pszichológus-álomkutatók: Antonio Zadra, a montreáli egyetem professzora és Robert Stickgold, a Harvard Medical School oktatója. Lássuk tehát a modelleket!

Ahogy a táncban a kályhához, úgy térünk vissza a pszichológiában mindig Freudhoz. A mai napig sokan hivatkoznak rá ebben a kérdésben is. Ő azt tanította, hogy az álmaink szimbolikus jelentéssel bírnak, és ezeket a szimbólumokat meg lehet fejteni – így képet kaphatunk a tudatalatti vágyainkról, ezáltal pedig bizonyos lelki problémák, mint a szorongás, az önbizalomhiány vagy a szégyenérzet orvosolhatóvá válnak, a traumák egy átstrukturálás révén pedig könnyebben feldolgozódnak.

Itt érdemes megemlíteni azt, hogy vannak álmok, amelyek egészen egyediek, különböznek, miként az életünk eseményei is, de vannak típusálmok is, amelyeket kultúrától és korszaktól függetlenül mindig és mindenhol álmodnak az emberek. Ilyen például a repülés, a zuhanás, a vizsgán való leszerepelés, vagy a meztelenség miatti szégyen.

Zadráék kutatócsoportjának volt is ezen a téren több vizsgálatuk – ezt a táblázatot ők állították össze, és kiolvasható belőle, melyek az emberiség leggyakoribb közös álmai (azaz, amit legalább egyszer életük során a legtöbben álmodunk):   

Univerzális jellemzője az álmainknak, hogy ritkán vagyunk egyedül bennük.

A narráció, azaz a történetmesélés a saját perspektívánkból történik, és aktív szereplői vagyunk az eseményeknek. A szereplők fele ismerős, rokon, barát, a másik fele ismeretlen, és sokszor foglakozások manifesztumai: a rendőr, az orvos, a tanár.

Nagyon érdekes, és nem tudják még az okát, de

a nők álmaiban a szereplők fele nő, a másik fele férfi, a férfiakénak azonban (bármit is feltételezzünk) csak az egyharmada nő, és ez kultúra- valamint életkorfüggetlen.

A férfiak (és kisfiúk) álmaiban emellett több az erőszak, a nőkében pedig az elszenvedett erőszak, ennek gyakorisága viszont függ a környezettől – úgy tapasztalták a kutatók –, amelyben élnek.

Gyakran szembesülünk mindannyian különféle problémákkal álmainkban, az apróbbaktól, mint megtalálni egy lakáskulcsot az egészen nagyokig: veszélybe kerülünk, betegség jön, meghal valaki. Az álmok harmadában történik velünk valami szerencsétlenség, hétszer gyakoribb ez, mint az olyan álom, amelyben nagy szerencse ér minket (ez utalhat arra, hogy felkészülünk álmunkban nehéz helyzetekre).

A legjobb ötletek álomban születnek?

Van olyan elmélet is, miszerint az álmok az intuíció eszközei, segítenek kapcsolatot teremteni olyan emlékképek között, amelyeket amúgy nem hoznánk tudatosan összefüggésbe. Például azért, mert eszünkbe sem jutnának. Mert bár érzékszerveink által hatalmas információmennyiséget fogadunk be, a szükségszerű szűrésnek köszönhetően csak töredéknyi kerül a tudatunkba.

Nem egy tudós vallja, hogy az álmoknak köze van az információk elrendezéséhez, sőt a problémamegoldáshoz.

Mások szerint inkább az érzelmek feldolgozásában segítenek. Sőt, az is lehet (bizonyosat nem tudunk egyelőre), hogy kreatív gondolatok és nagy ötletek alapjául szolgálhatnak az álmok, ahogy sokan hiszik („majd megálmodom”, mondogatjuk), mert képesek olyan pontok, emlékek közt is kapcsolatot teremteni az agyunkban, amelyeknek még a létezéséről sem tudunk ébren.

(A rémálmok egyik feltételezett oka, hogy a traumák miatt sérül a „tapasztalati háló”, így az új élményeket nehéz elhelyezni. Efféle feldolgozási zavarhoz vezethet egyébként az alkoholizmus is, vagy az alvászavar miatti nem elegendő álmodás.)

Álmainkban, úgy tűnik, sok mindent össze tudunk kapcsolni sok mindennel, olykor egészen bizarr asszociációink vannak, ugyanakkor általában nem kapunk konkrét tippeket egy helyzet megoldására.

A legenda szerint Paul McCartney megálmodta a Yesterday dallamát, Elias Howe pedig a varrógép működési elvét. Jó kis sztorik ezek, ám sok valóságalapjuk nincsen, mondja a Zadra – Stickgold szerzőpáros. Megoldást megálmodni szerintük nem lehet, de ez nem jelenti azt, hogy ne segíthetnének az álmok mégiscsak megoldani helyzeteket: csak nem konkrét tippekkel, hanem inkább egyfajta rávezetéssel, asszociációs láncépítéssel.

Van olyan álomelmélet is, miszerint inkább a jövő nehézségeire tréningezünk általuk, azaz mint egy szimulátor, az agy mutat nekünk álmunkban helyzeteket, hogy hajrá, készülj, gyakorolj!

A finn filozófus-kutató Antti Revonsuo pedig azt vetette fel nemrégiben, hogy talán az álmok azért szólnak gyakorta fenyegető helyzetekről, hogy kialakíthassunk egyfajta belső stratégiát a harcra. Ennek ellentmond talán az a tény, hogy ritkán kerülünk álmunkban reális veszélybe. A kritikák hatására Revensuo módosított az elméletén: lehet, hogy az álmok elsősorban a szociális készségeinket, kapcsolódásainkat erősítik, amelyek aztán jól jönnek vészhelyzetben.   

Ezek csak találgatások, de van olyan elmélet is, ami mögött sokkal több a bizonyíték. A memóriakutatás felől közelítő Erin Wamsley a labirintuskísérletével az igazolta, hogy az álmok segítik az emlékezést. Röviden: a résztvevők tanulmányoztak egy virtuális labirintust, majd aludtak kilencven percet, aztán újra megmérték azt az időt, ami alatt megtalálták a kivezető utat. Az eredmény: aki emlékezett rá, hogy álmodott a labirintussal, az sokkal gyorsabban keveredett ki belőle, mint korábban. Aki viszont nem emlékezett, az átlagosan másfél perccel több idő alatt találta meg a kiutat, mint az álmukban is tréningező társai.

Ezek szerint az „aludjunk rá egyet” lényege nem is csak a pihenés, a tiszta fejjel újra átgondolkodás, hanem az a tény, hogy álmunkban összerendeződnek bizonyos dolgok, amik ébren nem találtak utat egymáshoz? Nagyon úgy tűnik.

A Zadra – Stickgold szerzőpáros azt írja erről a kérdésről, hogy az agyunkban az emlékek konkrét fizikai hálózatot alkotnak az idegi kapcsolatok révén. (Az agyunkban körülbelül 10 000 billió idegsejt-kapcsolat található – ha gondolunk valamire, ha csinálunk valamit, új és új idegi kapcsolatok jönnek létre.) Bizonyos események hatására, mondják, az agy előkotor álmunkban régebbi emlékeket, és a meglévő láncolathoz csatolja őket, például azért, hogy korábbi tapasztalatokat is hasznosíthassunk. Mi pedig ezt a folyamatot szoktuk intuíciónak nevezni.

De mi a helyzet a bizarr álmokkal?

Lehet, hogy hiába keressük az álmunk és a napi események közti konkrét kapcsolatot, nem találunk összefüggést. Sokszor nehéz ráismerni az analóg helyzetre, de némi töprengéssel megszülethet egy magyarázat. Például dagályról álmodni jelentHETi azt, hogy nagyon telezsúfoltuk teendőkkel a napot. Vagy, ha valaki jóval a diákévek után is vizsgázik álmában, azt az aktuális megmérettetések miatti szorongás kivetülése IS lehet.

Én újra és újra szobákat fedezek fel régebbi otthonaimban, amelynek nem tudtam a létezéséről. Zadra – Stickgold interpretációjában ez a toposz a kreativitással függ össze, például úgy, gondolom, hogy az ember életének kulcsproblémája ötletes megoldásokat találni millió helyzetre. De ezt az értelmezést már én csavartam ebbe az irányba, és ezzel nincs is semmi baj.

Ébren sem csinálunk mást, mint történeteket mesélünk magunknak a valóságról – figyelmeztetnek a szerzők. Életünk történéseiből az érzelmeink mentén forgatókönyvet gyártunk, összekapcsolunk tetszőleges dolgokat ok-okozati láncba, kiszínezzük az eseményeket, és metaforákat alkotunk. Álmunkban nemkülönben!

És ahogy a színházi szerzők darabjaikban vagy a rendezők filmjeikben, mi is toposzokat használunk, azaz bizonyos sablonokat követünk alkotás közben. És mikor álmodunk, az agyunk is válogat, melyik „műfaj” lenne a sztorihoz megfelelő: a repülés, a merülés, a menekülés?

Univerzálisak az álmaink, ugyanakkor nagyon egyediek is. 

Kár, hogy csak egy töredékükre emlékszünk, nem?

Sokan azt hiszik, egyáltalán nem álmodnak, vagy csak keveset, de valójában, bizonyos pszichiátriai betegségekben szenvedőket leszámítva, mindannyian végigálmodjuk szinte az egész éjszakát, nemcsak az alvás REM-fázisát – ezt az elmélet már megcáfolták. Viszont csak az álmok nagyjából öt százalékát vagyunk képesek felidézni, leginkább az ébredés előttieket. (De attól még ellátják a feladatukat, hogy nem emlékszünk rájuk.)   

Mi legyen tehát az álmoskönyvekkel?

Olvassuk őket nyugodtan, de tudjuk, hogy nincs olyan módszer, amivel meg lehet fejteni egyértelműen a jelentésüket. Az értelmezés rajtunk áll, nekünk, magunknak kell az önismeret révén megírnunk a saját könyvünket.

Kurucz Adrienn

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Vizerskaya