Olykor talán mindannyiunkban felmerül: magunk ellen dolgozunk. Van, hogy egészen nyilvánvalóan, máskor kevésbé tetten érhetően. Tudjuk, hogy árt nekünk valami, mégse szakítunk a rossz szokással. Felismerjük, hogy egy helyzet nem megfelelő számunkra, mégis totojázunk. Megrettenünk a siker küszöbén. Nincs elég önbizalmunk belépni egy ajtón. Rágódunk hülyeségeken. Beleszeretünk valakibe, akiről tudjuk, hogy nem illik hozzánk. Melyek a leggyakoribb fajtái mindennapi önszabotázsunknak?   

1. Megszólal a belső hang, és hallgatunk rá – olykor sajnos

Van, hogy a megérzéseinkre hallgatunk, és jól sül el a dolog.

De az is előfordul, hogy a kritikus belső hangot összekeverjük az intuícióval vagy még gyakrabban a józan ész szavával. Túlgondolunk egy problémát, cselekvés helyett beleragadunk a latolgatásba, fékezzük a saját lendületünket.

És elfelejtjük feltenni a kérdést magunknak: ki beszél belőlem valójában? Anyám, apám, szerelmem? Vagy a félelem? A szorongás? Az önbizalomhiány? A kisgyermekkori élmények, a külső visszajelzések nyomán lehet, hogy alábecsülöm saját képességeimet? Kik ültették el bennem a visszhangzó negatív gondolatokat? 

2. Kivárom a megfelelő pillanatot

Megérett a helyzet a változtatásra, de nem lépünk. És ennek megokolására elhitetjük másokkal, magunkkal, hogy majd akkor cselekszünk, amikor itt lesz az ideje, majd ha túl leszünk ezen a nehéz időszakon, majd ha leérettségizett a gyerek, majd ha elmúlt karácsony (meg a következő is). Ennek leghétköznapibb példája az, amikor bizonyos dátumokat szemelünk ki a jövőben egy fontos terv megvalósításához.

Elsejétől leteszem a cigarettát, szeptemberben elkezdek angolul tanulni, ha vége a melegnek, újra sportolni fogok. Ezzel megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, viszont mire eljön a kitűzött dátum, már elveszett a lelkesedés.

3. Túlszervezem, túlkészülöm, túlagyalom: a maximalizmus csapdája

Ha valaki retteg attól, hogy hibázik, téved, hülyeséget csinál, az hajlamos arra, hogy ezerszeresen bebiztosítsa a sikert, és aránytalanul nagy energiát tesz a feladatokba, ezáltal viszont kizsigereli saját magát, és, ha nemcsak magában, de másokban sem bízik, akkor a környezetére is nagy terhet ró a szüntelen zsizsegése.

4. Másokat hibáztatni mindenért

Aki hajlamos mindig a körülményeket okolni a kudarcért, az a saját dolgát is megnehezíti, hiszen nem tudja levonni a hasznos következtetéseket a sikertelenségből, a hőbörgés közepette nem látja meg, min kellene neki változtatnia. Ha például valaki hasonlóan rémes kapcsolatokban találja magát újra meg újra, ám azzal takaródzik például, hogy az emberek gonoszak, a férfiak képtelenek a hűségre és különben is mindenki hülye, akkor az általánosító, fals következtetés mögé bújva épp a legfontosabb kérdéseket nem teszi fel: mi a saját felelősségem önmagam iránt? Miért sodródom? Milyen minta égett belém? Mi a gátja bennem a fejlődésnek?  

5. Elszaladni a problémák elől

Néha nincs más hátra, fel kell állni egy székből, hátat kell fordítani egy mérgező embernek vagy helyzetnek. „Van, mikor tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni” – írta Fodor Ákos. De a menekülés nem mindig célravezető. Előfordulhat, hogy valaki kapcsolatból kapcsolatba szalad, vagy folyton munkahelyet vált, mert valójában fél a konfliktusoktól, vagy a kritikától, esetleg soha nem érzi sehol elégnek magát.

6. Kishitűség, bátorság hiánya

Van egy álmod, de mindig közbejön valami, ezért nem tudod megvalósítani. Vagy az a már emlegetett belső hang azt mantrázza, (még) nem vagy elég a feladathoz, és ha most vágsz bele, biztos kudarcra vagy ítélve. Úgyhogy marad a merengés, vágyakozás, és a harag, amiért meg se próbáltad. Ismerős?

7. Örök civakodás

Ha valaki körül mindig cirkusz van, örökké vitákat provokál partnerrel, kollégákkal, barátokkal, vagy felkapja a vizet mindenen, szembe kellene néznie talán a mélyre temetett érzésekkel, azzal, hogy miért passzív-agresszív módon reagál a helyzetekre, miért nem a problémák gyökerét keresi inkább?

Túlságosan fájdalmas, kényelmetlen, szégyenteli a szembenézés?

8. Aki fél kifejezni az érzéseit

Nem arról van szó, hogy nem ismeri fel, mire lenne szüksége a sikerhez, csak szégyell segítséget kérni. Egy egyszerű példával tesztelheted is magad ezen a területen. Tegyük fel, beáll eléd valaki a sorba, tele a kosara, nálad mindössze egy szendvics, és rohannod kell értekezletre. Megkéred az előtted állót, hogy engedjen előre vagy inkább hallgatsz, és elkésel, amiért fejmosást kapsz?

9. A kitartás hiánya

Sok álom feneklik meg azon, hogy nem teszünk elég energiát egy feladat elvégzésébe. Ha sokszor járunk így, akkor érdemes elgondolkodni azon, miért nem elég a motivációnk ahhoz, hogy szívósabban küzdjünk. Talán nem is az igazi, saját álmokért dolgozunk, hanem olyan célokat választunk ki, amelyek valójában mások céljai, csak jól hangzanak?

10. A halogatás

Majd holnap, majd a jövő héten, rögtön, csak előbb kitakarítok, leviszem a kutyát… Vannak, akik mindent az utolsó percre hagynak, vagy az utolsó utánira, vagy akkorra, amikor már aktualitását veszti. Ha te is ebbe a típusba tartozol, akkor érdemes leásni: mi lehet ennek a szokásnak a mélyén? Túlvállaljuk magunkat, és fáradtak vagyunk? Fejlődni kellene időmenedzselés terén? Esetleg a feladatok unalmasak?

11. Az imposztorszindróma

Tudsz igazán örülni a sikereknek? Vagy azonnal továbblépsz, hajszolod magad egy újabb cél, álom eléréséig, esetleg még bűntudatod is van, mert úgy érzed a szíved mélyén, nem érdemled meg az elismerést, a fizetésemelést, a dicséretet, a szerelmét, a barátságát valakinek? Ha így van, akkor itt az ideje megtorpanni egy kicsit, és átgondolni, miért bánsz így magaddal. Miért szorongsz attól, hogy megkapod, amit szeretnél?

12. Teszek róla, hogy ne legyek jó formában

Nyakadon egy vizsga, egy felvételi interjú, egy fontos megméretés. Szétstresszeled magad előtte, nem alszol, vagy még el is mész bulizni előző este, mondván, hogy ki kell engedni a gőzt. Vagy rendre megbetegszel a nagy nap reggelére. „Ez az én formám”, bosszankodsz, és a végzetet okolod, pedig lehet, hogy a szorongásaid öltenek testi tüneteket.

13. Állandó lelkiismeret-furdalás

Jó kis csapda ez is, és nagyon gyakori. A stresszes, túlzsúfolt, sokfelől rángatott ember sajátja. Vannak, akiknél krónikussá válik, és szinte soha nem tudják elengedni magukat, mert bűntudatuk van, ha pihennek („miközben annyi tennivaló lenne”), és gyakorlatilag szétforgácsolják magukat az elvárások nyomán

– pedig az elvárások egy része belülről fakad.

14. „Majd megoldja helyettem valaki”

Tanult tehetetlenségnek is nevezik. A „kicsi vagyok, gyenge vagyok, kevés vagyok, mentsetek meg!” érzés, vágy, sőt akár elvárás állandósulásáról van szó. Nem kevesen gondolják úgy, hogy boldogulásuk záloga az, hogy valaki karolja fel őket, lássa meg a bennük lévő csiszolatlan gyémántot, szeressen beléjük, támogassa őket, és ha nem kapják meg a segítséget, lamentálnak, keseregnek, inkább neki se látnak egyedül az álmaik valóra váltásának.

15. Ha nem tudsz nemet mondani

Az önszabotázs gyakori formája ez is. Inkább a hátadra veszed a másik batyuját is, csak ne kelljen rosszul érezned magad amiatt, hogy visszautasítottad a kérését. Nem szeretnél hálátlannak, undoknak, szívtelennek tűnni.

Mit akarsz vajon bizonyítani, és kinek? Miért félsz attól, hogy megsértődik a másik, vagy inkább az a para, hogy kevésbé fog szeretni? Először a leglényegesebb kérdést kell megtalálni, hogy megkaphasd a választ.

Vajon milyen stratégia lehet célravezető az önszabotázsok ellen? A legfontosabb, mondják a szakértők, az önismeret, a kíméletlen őszinteség önmagunkkal, és ha elakadunk, akkor a terápia is nagyon hasznos tud lenni.

Érdemes összeírni, mik azok a helyzetek, amelyekben rendre alulmaradunk, melyek azok a tervek, amelyek rendre meghiúsulnak vagy elnapolódnak. Egy biztos, foglalkoznunk kell a saját gátjainkkal, mert különben egy helyben toporgunk, ami kiégéshez, csömörhöz, frusztrációhoz vezethet, és még egyre dühösebbek is leszünk magunkra a valóra nem váltott álmokért.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT és ITT