Túl öreg vagyok hozzá! (Szerintem vagy szerinted?)

–

50 éves leszek a nyáron. Nap mint nap emlékeztetem magam erre. Van bennem szorongás az öregedés miatt, de nem ezért. Inkább azon tűnődöm, hogyan szerethetném jobban aktuális önmagamat, és mit kellene tennem ahhoz, hogy elkerüljem majd legalább az elkerülhető szenvedést. Mert mondjuk ki, az én korosztályom érthető módon tart attól, amit beleszuggeráltak: innen már csak lefelé visz az út, és ez a lejtmenet talán egyre keservesebb lesz.

„Én nem engedem be az öregasszonyt!”

Ezt egy nyolcvan év feletti ismerősöm, Nóri mondta nagyot nevetve, amikor azt kérdeztem tőle, hogyan kell jól öregedni. Nóri örök pedagógus, egykori iskolaigazgató, erősen gyanítom, nemcsak nekem példakép. Például abban, hogyan őrzi meg az ember idős korában is a kíváncsiságát, a humorát, az emberekkel való őszinte kapcsolódás és a bizalom képességét.

Ha visszagondolok arra, én milyen családi példák nyomán vágok bele az újabb évtizedbe, azt látom, meglehetősen vegyes a batyum tartalma. A nagymamáim az én koromban már leginkább műszálas otthonkát hordtak és kitaposott papucsot. Alig jártak el hazulról, és ötvenöt éves korukban nyugdíjba mentek. Az egyik örökmozgó volt, mindig megtalálta a társaságát a szomszédságban, a másik csak nekünk, unokáknak élt – és pillanatok alatt meghalt, amikor mi felnőttünk és már feleslegesnek érezte magát.

Orvos csak a halála előtt pár héttel látta – még szülni is otthon szült, igaz, az 1946-ban volt. Nem járt szűrővizsgálatokra, a háziorvosi rendelőbe be nem tette volna önként a lábát. Talán még évekig velünk lehetett volna, ha kezelik a szívét – ezt már sosem tudom meg.

Anyukám pontosan a Nagyi ellentéte. 78 éves és imád élni. Egészséges, energikus, dolgozik a szakmájában, tornázni jár és piacra, kertészkedik, nagy vacsorákat ad a barátoknak, és minden héten összerak egy kosárnyi elemózsiát a gyerekeinek, unokáinak is, amit az autójával el is fuvaroz nekik. Szerencse is kell ahhoz, hogy valaki ilyen jól legyen közel a nyolcvanhoz, de úgy látom, anyukám sokat is tesz azért, hogy megőrizze a frissességét, az egészségét és a kondícióját. Odafigyel rá, mit eszik, orvoshoz megy, ha szükséges – de csak akkor –,  és aktív. Tartja a lépést a fiatalokkal. Érdeklődik minden újdonság iránt, sokat olvas, és nem szégyell kérdezni a fiatalabbaktól. Örömmel gyakorolja például a „kütyük” használatát, nem hajlandó elfogadni, amit oly sok kortársa igen, hogy nem érti, mi történik mellette, körülötte.

Szeretném az ő útját követni ezen a téren, remélem, bennem is van ennyi vitalitás és életösztön, mint őbenne.  

A jó példákat az egyik budapesti idősek otthonában is rendszeresen gyűjtöm, ahol önkéntesként irodalomterápiás foglalkozásokat tartok a lakók egy csoportjának. Látom, mennyit számít, ha valaki nem zárkózik be a szobájába, hanem barátokat szerez, programokra jár, kirándul, olvas. Sajnos nem minden idős embernek van lehetősége erre. Az elszigeteltség, bármi legyen is az oka, pusztító – jól tudjuk.

Túl öreg vagyok hozzá (szerintem vagy szerinted?)

Az irodalomterapeuta képzést tavaly fejeztem be, és a szakdolgozatomban arra kerestem a választ, hogyan lehet kihozni a maximumot az életből akkor is, amikor már szűkülnek a lehetőségeink – a művészet segítségével.

Apropó: privát öregedési stratégiám része az élethosszig tartó tanulás, ennek jegyében végeztem el az irodalomterapeuta szakot (és tanulok mostanság olasz nyelvet). Akkor vagyok teljesen őszinte, ha elárulom: azért is választottam ezt képzést, mert úgy éreztem, végre azt tanulhatom, ami leginkább érdekel – de a pszichológia szak minimum öt, de inkább tíz éves képzéséhez már öreg vagyok, ha egyáltalán felvennének, hiszen iszonyú magasak a felvételi pontszámok, és nekem nincs két felsőfokú nyelvvizsgám a fiókban, mint a mai fiataloknak, ráadásul a memóriám sem olyan, mint harminc éve, amikor egy szigorlatra is felkészültem néha egy nap alatt.

Igen-igen, helyben vagyunk: nehéz megmondani, hogy az élet fogy-e gyorsabban vagy az önbizalom.

Hét és fél év mínusz

A magyar lakosság öregedéssel kapcsolatos attitűdjét és az életkorral kapcsolatos negatív előítéletek (ageizmus) magyarországi hatásait vizsgálta egy friss, reprezentatív felmérés, melyet a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány (HCAF) és a Haleon egészségügyi vállalat felkérésére a Medián végzett 2024. decemberében.

Az eredmények azt mutatják, hogy azok, akik az ellenséget látják öregedésben, a saját életkilátásaikat negatívan befolyásolják. Ennek pedig az az oka, hogy kevésbé hajlandók proaktív lépéseket tenni a jóllétükért, mert kevésbé érzik képesnek magukat arra, hogy alakítsák a sorsukat.

Az irodalomterápiás képzésen írt szakdolgozatomban (amely az Egy híd lehetősége címet kapta) idéztem egy másik kutatást, amelyet 800 ember bevonásával folytattak a Yale Egyetemen 2002-ben. Ennek eredménye szerint azok, akik pozitívabban tekintenek az öregedésre, átlagosan 7,5 évvel tovább élnek. Ennek röviden az az oka, hogy többet sportolnak, kevesebbet stresszelnek az évek múlásán, és tartalmasabb életre törekednek. Ezáltal nemcsak pszichésen maradnak jobb állapotban, de a szív- és érrendszeri, valamint a mentális betegségek ellen is védettebbek. 

Sok múlik tehát az egyénen, de a közösségnek is nagy a felelőssége abban, hogy „helyzetbe hozza-e” az idősebb generációkat, illetve milyen attitűdöket támogat. 

Hogy mennyire tekintünk mi magyarok optimistán a jövőbe?

Idézzünk fel egy népszerű közhelyet!

„Ha ötven felett, amikor felébredsz, nem fáj semmid, meghaltál.”    

Sokak számára alapvetés, hogy az idősödés elkerülhetetlenül radikális hanyatlással jár: mozgáskorlátozottsággal, fogak elvesztésével, szellemi és testi leépüléssel.

„A magyarok kétharmada szerint az egészségügyi problémák az idősödés óhatatlan velejárói. Az 50-69 évesek fele gondolt már magára úgy, hogy túl idős bizonyos tevékenységekhez, és több mint harmaduk nem is vágott bele valami újba a korával kapcsolatos aggodalmak miatt” – derült ki a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon fent már idézett, közös kutatásából. Pedig a szakértők szerint az öngondoskodó szemlélet támogatná az egészség megőrzését és segítene megkérdőjelezni az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiákat.

Ez azért is nagyon fontos lenne, mert az 50 év felettiek aránya Magyarországon már ma meghaladja a 40%-ot. 2030-ra várhatóan minden 3. magyar munkavállaló 55 év feletti lesz. És bár az 50–69 évesek többsége még aktívan dolgozik, és elvárás velük szemben, hogy továbbra is tevékenyek maradjanak, a legtöbbjüknek nincs erre mintája. Mint ahogyan arra sem, hogyan gondolkodjanak pozitívan az idő múlásáról.

Az ageizmus az egyik leggyakoribb előítélet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO)  által is használt angol „ageism" kifejezés magyarul az „életkor alapján történő sztereotípiákat és hátrányos megkülönböztetést” jelenti. Emberek millióinak életét, gondolkodását befolyásolja negatívan. Komoly hatással van az érintettek önértékelésére, lehetőségeire és társadalmi beilleszkedésére.

Az öregedéssel kapcsolatos előítéletek kultúránkba csontosodtak – ennek a jelenségnek szentelt egy egész könyvet Tisza Kata, az a címe, hogy Egyedül. Fontos gondolat benne például az, hogy

nemcsak mi, (valamivel) fiatalabbak gondolkodunk előítéletesen az idős emberekről, de ők maguk is elhiszik a társadalom üzenetét. Például azt, hogy az idősödés kizárólag hanyatlást eredményezhet az életük minden területén, és ebbe „bölcsen” bele kell törődni, és kész. 

Az ageizmus egyik legkárosabb formája a „belsővé tett vagy internalizált”, azaz az önmagunk ellen irányuló ageizmus. Ez esetben az illető magára vonatkoztatja a diszkriminatív gondolatokat, hiedelmeket, és magával szemben alkalmaz életkora miatti előítéleteket vagy korlátozásokat.

Ez az önkritikus hozzáállás gyakran a társadalmi normák és az ageizmus általános hatásának eredménye. Az érintett személy úgy érzi, hogy az életkora miatt már nem képes bizonyos dolgokra, vagy nem érdemel meg bizonyos lehetőségeket, még akkor sem, ha valójában ezek a korlátozások nem reálisak. Ez oda vezet, hogy emberek tömegével takaréklángra teszik magukat: benne maradnak rossz kapcsolatokban, hagyják leépülni a kapcsolatrendszerüket, feladják a hobbijukat, abbahagyják a sportot, az örömet okozó tevékenységeket.

Nem csak a hétköznapi emberek gondolkodnak sarkosan: a tudományos publikációkban is gyakorta azonosítják az idősödést a különböző készségek, képességek romlásával, a lelassulással, a kapcsolatok beszűkülésével és más negatív jellemzőkkel – írja Kun Ágnes a Jól tudni idősödni – A boldog idősödés pozitív pszichológiája című tanulmányában.

Pedig az élet utolsó szakasza is hozhat a nyilvánvaló hanyatlás mellett nem egy területen fejlődést is, és nem kell szükségszerűen mentális problémákról, keserűségről, magányról szólnia, hanem tartalmazhatja az újjászületés, a növekedés, a nyitottság, az aktivitás és a megerősödés lehetőségét, akár a többi életszakasz.

Pozitív öregedés

Az úgynevezett pozitív gerontológia a hanyatlás és a függőség elkerülhetetlenségét hangsúlyozó modellekkel szemben az idősebb életkorok teljesítőképességét, sikerességét és vitalitását helyezi középpontba. A mentális egészséget és jóllétet elősegítő belső és külső tényezőkre való összpontosítás nemcsak arra ösztönzi az idősödő embereket, hogy boldogabb és teljesebb életet éljenek, hanem segít megelőzni a mentális betegségek kialakulását is.

A pozitív öregedés azt jelenti, hogy értékeljük az idő múlásával járó tapasztalat- és élményszerzést, a fejlődést, és közben megbékélünk a változásokkal. Elégedetten tekintünk vissza az életünk elmúlt időszakaira, mert értékesek voltak, és képesek vagyunk a jelenben is látni az értelmet és a célt.

Nem arról van szó, hogy nem veszünk tudomást az idősödés terheiről. Hanem arról a nehézségek ellenére meg tudjuk őrizni a derűt és az örömre való képességet, és ezáltal nagyon sokat teszünk önmagunkért.

Lefordítva mindezt hétköznapi nyelvre Krisztina barátnőm szavaival:

„Amikor 50 lettem, rájöttem, hogy nem érdekel már a kényelmes élet. Lovak közelében szeretnék minden nap felébredni. És elég egy icike-picike ház egy ággyal, mert úgyis egész nap kinn szeretek lenni a szabadban. Nem bántam meg. 120 évig szeretném járni az erdőt a lovammal.”

 

Kurucz Adrienn