Mi történik, amikor valaki egész életében azt hallja, hogy „túl sok, túl érzékeny, túl szétszórt”, majd harmincöt éves korában kiderül, hogy súlyos ADHD-ja van? Egy olvasónk arról ír, milyen érzés ledobni a maszkolás csillogó jelmezét, és milyen gyászt hozhat magával a késői felismerés.
„Ott, a padkán ülve is ez az Orsi volt jelen. Az az Orsi, aki fortyog a dühtől, és akinek néha könnyebbnek tűnik elutazni a Marsra és vissza, mint megírni még egy cikket” – Mi történik, amikor már nem az számít, mit hozol ki a munkádból, hanem az, mennyire szenvedsz közben?
Irreális elvárás magunktól, hogy a decemberi hajtás és kimerülés, aztán jó esetben a lelassulás után, januártól elkezdjünk pörögni, mint a motolla.
Miért gondolkodunk napjainkban ennyire végletesen, miért alakulnak ki minden egyes témában szekértáborok? Hova tűnt az arany középút, és miért van ennyire nehéz dolga annak, aki árnyaltan próbálja látni a világot?
A notórius halogatás mögött összetettebb lélektani okok is állhatnak. Hogy melyek ezek, a cikkből kiderül:
Előfordult már, hogy amikor valami határidős dolgod lett volna, inkább rendet raktál, elmentél vásárolni, segítettél bárkinek bármiben csak ne kelljen belekezdeni? A WMN szerzői is fekete öves időhúzók, mutatjuk, mi mindent csinálunk ahelyett, amit épp kellene.
Ha a szőnyeg alá söpörsz egy egészségügyi (vagy egyébként bármilyen) problémát, akkor abból idővel csak egy még nagyobb kupac probléma lesz. És ha egy egészen nagy kupac nem jóféle baktériumot nevelgetünk a szervezetünkben, annak komoly egészségügyi kockázatai lehetnek.
Van, hogy tudattalanul teszünk magunknak keresztbe. Mi magunk akadályozzuk meg a célunk elérését; például eltolunk magunktól egy számunkra megfelelő embert, benne tartjuk magunkat egy rossz helyzetben, foggal-körömmel ragaszkodunk egy rossz szokáshoz, pótcselekvéssel fedünk el egy döntést… stb. Az önszabotázs veszélyes műfaj.
Magadra ismersz valamelyikben?
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra... Halaszd holnaputánra?
Glow
Lagom
Glow
Lagom