„Kaptam egy levelet az adóhatóságtól húsz évvel ezelőtt. Még nem nyitottam ki.”

Egy bő hete ott villog az e-mailjeim között az én könyvelőm levele is, olvasatlanul. Tudom, mit akar: küldjem el neki az előző havi bankszámla-kivonatomat. „Majd délután, amikor végeztem a sürgős teendőimmel, megcsinálom” – nyugtatom magam. Aztán persze kifutok az időből, másnapra halasztom, vagy azt hazudom magamnak, hogy elfelejtettem. Így telik el jó pár nap, mígnem már minden csatornán a könyvelő keres, hív, üzen, kopogtat. Az e-mailben jelzett határidőből alaposan kicsúszva aztán végre ráveszem magam a feladatra.

Szöttyögéssel együtt öt perc alatt kész vagyok. Kicsit el is szégyellem magam, amiért ennyi fejfájást és plusz munkát okoztam neki, úgyhogy

a lelkiismeret-furdalásom enyhítendő, írok is neki, és megígérem, jó útra térek, ezentúl mindig késedelem nélkül küldöm az adatokat.

Eltelik két hét. A levelezésembe megérkezik a könyvelő soron következő levele, amiben arra kér, küldjem el neki az előző havi bankszámla-kivonatomat. Elhatározom, hogy másnap ez lesz az első dolgom. Természetesen újra lejátszódik az előző havi (meg az azelőtti, meg az azelőtti…) forgatókönyv. (Szerintem nekem már direkt a rendes határidő előtt egy fél évvel kiküldik a levelet.)

„Egyszer megírtam egyetlen éjszaka alatt egy 80 oldalas forgatókönyvet. Ez volt az utolsó projektem a suliban, csak addig halasztgattam. Hét energiaitalt dobtam be aznap éjjel.”

Vajon mi az oka annak, hogy az ember hajlamos a végtelenségig tologatni olyan feladatok elvégzését, amelyek valóban nem telnek több időbe, mint öt–tíz perc, netán egy éjszaka? Egy amerikai pszichológus, Joseph Ferrari szerint az embereknek nem kevesebb, mint 20 százaléka hajlamos a rendszeres halogatásra. Három típust szoktak ezen belül megkülönböztetni.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Az első csoportba azok esnek, akik a feladatok szőnyeg alá söprését extrém sportnak élik meg, azaz adrenalinlöketet kapnak a gondolattól, hogy már rég túl vannak az összes lehetséges határidőn – és még élvezik is!

A másodikba az elkerülők tartoznak, akik a kudarctól legalább annyira rettegnek, mint a sikertő,l és egyre azon izgulnak, mások vajon mit gondolhatnak róluk.

Végül vannak a töketlenkedők, akik rühellenek döntést hozni – de így legalább a felelősség terhe sem nyomja a vállukat.

A szakemberek szerint a perfekcionisták hajlamosak a leginkább a teendők tologatására, mert inkább elbújnak a feladat elől huzamosabb időre, mint hogy azt ne a legtökéletesebben végezzék el. Azt viszont kutatások bizonyítják, hogy nyomás alatt senki nem fog megfickósodni és jó útra térni. Szóval hiába bizonygattad eddig, hogy a határidő a legjobb múzsa, ki kell, hogy ábrándítsalak.

Két német pszichológus, Axel Grund és Stefan Fries egy friss kutatásában arra következtetésre jutott, hogy a krónikus halogatók rendszerint a saját lelki jólétüket sokkal fontosabbnak tartják, mint bármi mást. Illetve, hogy – minő meglepő fordulat! – sokkal nyögvenyelősebben végeznek el olyan feladatokat, amiket nem kívülről erőszakoltak rájuk, hanem ők róttak saját magukra.

„Két hónapom volt, hogy írjak egy egyoldalas dolgozatot a jobb jegyért bármiről, amiről csak szeretnék. Két hónap. Egy oldal. Bármiről. Nem csináltam meg. Mi a fene bajom van?!”

A halogatás okai igen összetettek. Egyrészről azt gondoljuk, még „úgyis temérdek időnk van a feladatot elvégezni ”(a tipikus „ej, ráérünk arra még” hozzáállás), illetve

(tévesen) azt képzeljük, hogy habár most nincs túl sok kedvünk elvégezni az adott tennivalót, de később ez majd drámaian meg fog változni, és szinte várjuk, hogy végre belefoghassunk.

Rossz hírem van: ha ma nem fűlik a fogad valamihez, jövő héten sem fog. Illetve mindezeken felül még a feladat elvégzéséhez szükséges időt is rendszerint rosszul becsüljük meg.

Az is közrejátszik, hogy sokszor a feladat elvégzésével járó pillanatnyi kín nagyobbnak tűnik, mint a halogatástól érzett lelkiismeret-furdalás.

„Pár évvel ezelőtt az egyik haverom kapott egy nagy csomag kínai szerencsesütit. Kitaláltam, hogy ebben lesz az én legtökéletesebb üzenetem. Kihúztam azt, ami kizárólag nekem szólhat. „A halasztgatás az időd tolvaja.” Gondoltam, ez baromság, majd a második süti lesz az Igazi. Beletúrtam a zsákba, kihúztam a következő sütit. Azon is ez állt: „A halasztgatás az időd tolvaja.” Egy hatalmas zacskó szerencsesüti szólt rám kétszer egymás után, hogy ne legyek már lusta disznó.”

A halasztgatásért egyébként részben maguk a feladatok tehetnek, pontosabban a megjelenésük időpontja. (Ugye, hogy ettől az információtól máris mennyivel jobban érzed magadat? Nagyon szívesen!) Ha ugyanis már fegyelmezetten legyűrted az ellenkezésedet, és írtál magadnak egy listát a tennivalókról arra a napra, aminek a kellős közepén beesik egy újabb utálatos feladat, akkor hajlamos vagy ferde szemmel nézni a dolgot, ami az egész akkurátusan összerakott feladatkupacot megingatja. Mindehhez hozzájárul a „döntési fáradtság”, azaz: ha egész nap fontos kérdésekben kell határoznod a munkahelyeden, akkor az igenis kifingat annyira, hogy este, amikor hazaesel, legszívesebben már csak töppednél a kanapén csorgó nyállal. Ráadásul minél kisebb az akaraterőd, annál inkább lefáraszt egy-egy döntés meghozatala.

A halogatás viszont – mindent összevetve – nagy árat követel.

Belülről annyira rágja az embert az el nem végzett feladat terhe, hogy az akár álmatlanságot is okozhat, kihat az immunrendszerre, az emésztésre, meggyengíti a kapcsolatokat és szétzülleszti a csapatot a munkahelyen.

„A terapeutámtól kaptam egy könyvet, ami arról szól, hogyan tudja az ember leküzdeni a halogatási kényszerét. Azt mondta, elég akkor visszaadnom, ha már elolvastam. Ami négy évvel később történt meg, amikor már nem jártam hozzá. Egy komplett évig ült vastag porréteg alatt a könyv a dohányzóasztalomon, mielőtt feltettem volna a polcra. Egyébként sem segített.”

Sokat számít a halogatás rossz szokásától való szabadulásban, ha találsz magadnak olyan körülményeket, amelyek segítségével szívesebben elvégzed az adott feladatot. Én például nemrégiben rájöttem, hogy szívesebben csinálom meg az otthoni apróbb házimunkákat, ha közben zenét hallgathatok. Egy kifejezetten kuplerájos San Fransisco-i nő pedig észrevette, mennyivel nagyobb örömmel takarít és csinosítgatja a lakását, ha vendégeket hív. Úgyhogy azóta minden hónapban egyszer beszélgetős délutánt rendez az otthonában az ismerőseinek.

 

Fiala Borcsa

 

A cikkben szereplő idézetek a Redditről származnak. 

Felhasznált szakirodalom: ITT, ITT, ITT, ITT