10:34

„It’s time to meditate!”

Itt a meditáció ideje! Írja nekem a telefonom. Morgok egyet, jó mélyen beszívom a levegőt, aztán kifújom. A szomszéd asztalnál Gáspár fölkapja a fejét. Nem mond semmit, csak rám néz, kérdőn. A telefonomra bökök, a mozdulattól picit arrébb is csúszik a könnyű acélkasztni. „Áh, semmi, csak már megint nyomaszt az a hülye app, hogy meditáljak...”  Átérzem a mondat iróniáját, mindketten elnevetjük magunkat. Aztán megvakarom a tarkómat, és visszafordítom a fejem a laptopom felé. Ma sem meditálok.

De kezdjük inkább az elején...

6:30

Megszólal az ébresztőórám. Egy gyors mozdulattal kikapcsolom, nehogy fölébredjen a család. Kinyitom a szemem, kiszállok az ágyból. De az is lehet, hogy nem nyitom ki a szemem. Mindenesetre 45 másodpercen belül a zuhany alatt találom magam. Hét percem van zuhanyozni, közben végiggondolom a napi teendőket. Ettől előbb fölébredek, aztán beszédülök. Letámolygok a konyhába kávét főzni, reggelit készíteni és ebédet csomagolni a gyereknek.

7:00

Fölébresztem Lolát, és betámasztom a sarokba. Kérem, hogy öltözzön föl. Hallom, ahogy a konyhában csipog a telefonom. Borcsa az. Később jön be, otthon reggel megírja a cikket, amit megbeszéltünk, nem baj? Nem baj. Erről eszembe jut a tegnap este, közvetlenül elalvás előtt az agyamba felírt memo: nem várhatok tovább vele, muszáj átnéznem az európai védjegybejegyzésről kapott ügyvédi dokumentumot. Mindjárt lejár a határidő... miután beérek, ezzel kezdek.

7:40

Gyerek az iskolába leszállítva. Megint dugó van. Nyolcra be kell érnem a szerkesztőségbe, telefonos konferenciabeszélgetésem lesz egy rendezvényről.

7:59

Iroda. Még csönd van, leülök a zöld kanapéra, már csörög is a telefonom. Próbálok koncentrálni arra, amit hallok. Háromszor szólok rá magamra, hogy közben ne csekkoljam az e-mailjeimet. Kétszer sikerül. Harmadszorra elolvasok egy címet, és nem állom meg, ki kell nyitnom. Egy külsős szerzőnk ír, nem tudja időre megírni a cikkét. Ki kell találnunk helyette valamit.

8:30

Vége a beszélgetésnek. Felvillan a telefonon két új Viber-üzenet. Lola. Otthon felejtette a tornazsákját. Gyors hívás a férjemnek, még pont elcsípem otthon, huh, de jó, beviszi neki. Akkor én nekiállok az e-mailjeim megválaszolásának és az esti cikkek alatt lévő, éjszaka érkezett kommentek moderálásának.

10:00

Szerkesztőségi értekezlet. Sokan vagyunk ma délelőtt, igen, most már biztosan kinőttük az irodát. Egy pillanatra elmosolyodom, és hagyom, hogy elöntsön a büszkeség. Még kétévesek se vagyunk, és már kinőttük az első irodánkat. Jólesik végignézni ezen a színes, tehetséges csapaton. Az én csapatomon. Nem tart sokáig, hárman szólnak hozzám egyszerre, mindegyik kérdés, azonnali és eldöntendő.

10:34

20 perce ezzel stresszel...

„It’s time to meditate.” Ez most komoly? Érzem, ahogy emelkedik a kortizolszint az agyamban. Mekkora lúzer vagyok már? Az ember, aki a meditációs appon is stresszel...

10:35

Egyszerre pingel a Facebook-messenger (Hello, WMN! meghívott vendég mondja le a részvételt) és az SMS-jelzés a telefonomon (a másnapi Elviszlek magammal forgatás egyik vendégének PR vezetője kérdez valamit). Gyorsan válaszolok mindkettőre. Közben türelmetlenül villog a kurzor a WMN adminfelületén. Egy cikk szerkesztésének kellős közepén vagyok.

11:30

Judit megérkezik az asztalomhoz két dossziéval. A zöldben aláírandók vannak, a sárgában utalandók, mai határidővel. Az utóbbitól picit fölmegy a vérnyomásom. Belekortyolok a bögre kávémba. Nem jó ötlet.

12:30

Ebédelek. Közben nem dolgozom, átolvasom a híreket. Szentesi látja, mit művelek, és átkiabál az asztalától, hogy már megint a laptopom előtt eszem, ne csináljam már ezt. Igaza van. Mindegy, kíváncsi vagyok, gyorsan csekkolom az egyik hírportált.

13:00

Ebéd közben tizenhárom e-mailem érkezett. Kettőre azonnal írok valamit, a többi közül becsillagozom azokat, amelyeket muszáj lesz még ma megválaszolnom.

13:35

Jelez a telefonom: föl kell hívnom a lányom osztályfőnökét. Ági is elfoglalt, gyorsan végzünk. Szeretem a hatékony embereket.

13:45

Lola hív, végzett a suliban, elindul edzésre. Emlékeztet, hogy be kell jelenteni őt az ortopédiára egy kontrollvizsgálatra. Befejezem a képaláírásokat és intézem.

15:30

Lilla leugrik a kis cukrászdába, kérdezi, kérek-e kávét. Igen, kapucsínó kevés habbal, cukor nélkül, köszi.

16:15

Indulok a gyerekért. Kifelé menet valaki még utánam szól... mennem kell, ne haragudjatok, írjatok e-mailt! Most vár a vívócsarnok. Még elkapom az edzés végét, gyönyörködöm a hófehérbe öltözött, fejvédős, vívóállásba hajtogatott lányomban. Ez a mi időnk, neki fontos, hogy ideérjek a vége előtt, ha tudok, nekem fontos, hogy lássam beöltözve, küzdelem közben.

17:30

Otthon. Mire becuccolunk a házba, látom a telefonomon, hogy a kollégák komolyan vették a délutáni kérésemet, és e-mailt írtak. Négyen, négyet. Meg két csetet is. Egy picit még félreteszem ezeket, amíg Lola tanul, összerakom a vacsorát. Közben a megválaszolatlan üzenetek ott motoszkálnak a fejemben. Mi történik, ha valami baj van? Akkor hívnának... nem bírom ki, amíg forr a víz, megnyitom az e-mail fiókomat.

18:30

Alex is hazaér. Látom rajta, hogy nehéz napja volt. Délután kétszer is összeüzentünk, a vacsorát egyeztettük, megbeszéltük, hogy míg én főzök, ő bevásárol. Elfogyott pár dolog. Összeér a kezünk a szatyrok fülén. Fáradtan elmosolyodik, visszamosolygok. Ekkor megszólal a telefonom. A másnapi forgatásról kell egyeztetnünk a stábbal, sajnos muszáj fölvennem. Gyorsan végzek, ígérem...

19:00

Vacsorázunk. Senki nem nyomkod semmilyen kütyüt, telefonok lenémítva, együtt vagyunk, béke van, jó így.

20:30

Gyerekszoba, olvasunk, Lola bepakol, közben elárul egy titkot, csak nekem, a mamájának, ne mondjam el senkinek. Megígérem, megölelem. Jó illatú a haja.

21:00

Alexszal dumálunk, én munkád, te munkád, család, hírek, történések, röhögünk a kutyán, aki közénk ül a kanapéra... mind a 85 kilójával.

22:00

Eszembe jut két becsillagozott e-mail, amire nem maradt időm. Kinyitom a laptopomat, Alexra nézek bocsánatkérően. Nem baj, mondja, nekem is van még egy pici munkám.

22:45

Ő végez. Én pedig belekezdek ebbe a cikkbe. Nem tehetek róla, az ihlet az ihlet.

23:45

Lekapcsolom az olvasólámpát, lehunyom a szemem. Szinte érzem, ahogy betakar a fáradtság. Már majdnem elalszom, amikor eszembe jut az ügyvédi dokumentum. Az európai védjegybejelentés! Basszus! Elfelejtettem átnézni! Na, jó... majd holnap. Ezzel kezdek.

D. Tóth Kriszta