–

Tegyél azért, hogy JÓL legyél, mindennap

Június 24-én kezdődött a nemzetközi öngondoskodás hónapja, melynek utolsó napja ma van: ez pedig a WHO által megalapított öngondoskodás napja, ami arra is felhívja a figyelmet: a hét minden napján, minden órában kell(ene) magunkról jól gondoskodni, és tenni azért, hogy jobban legyünk. 

Mérgezett egérék

Nagymamám szerint édesanyám már nyolchónapos korában is igen elfoglalt csecsemő volt, úgyhogy talán elmondható: az örökös időhiány mifelénk családi vonás. Nálunk mindenki örökösen csinál valamit. Ha a szüleim lemennek a nyaralóba, ott sem dőlnek hátra a kerti nyugszéken, ahogy egy hétvégi házban dukálna, hanem rögvest nekiállnak güzülni: kertészkednek, takarítanak, vagy felújítják a leharcolt kerti bútorokat. Talán nem csoda, hogy én is az aktív pihenés híve lettem, és a még aktívabb munkás napoké. Persze, máskülönben soha nem lett volna időm (ó, jaj, igen, én is hallom magam!) mindarra, amiket a nyolc órás munka mellé még szeretnék beszuszakolni a napomba.

Két gyerek mellett már húsz éve is úgy éreztem:

meg kell tanulnom élére állítani a perceket, ha aznapra minden előirányzott tevékenységgel végezni akarok.

(Hogy ezeket mégis ki irányozta elő? Hát természetesen én, önmagam legnagyobb hajcsára.) Talán ott csúszott el végleg minden, hogy elkezdtem könyvet is írni: a munka, a háztartás, a kutya és a család mellett erre csak úgy volt lehetőségem, hogy felkeltem reggel négykor, és hatig dolgoztam. Ez később módosult ötös kelésre, amire már – tekintettel az előzményekre – kész luxusként tudtam gondolni.

Középső nevem: Effektív

A hatékonyságot mindeközben igyekeztem a maximumig feszíteni. Ha valaki telefonon hívott, már pattantam is fel: amíg beszélünk, legalább ki-berakom a mosogatógépet, letörlöm a port, összehajtogatom a szárítóról a ruhákat vagy előkészítem az ebédhez a zöldségeket. Mégis azt éreztem: minden hiába, soha nincsen semmire időm, legfőképp magamra nem.

A legnehezebb dolog azt hiszem: a felismerés. És ami ennél még nehezebb: az életmódbeli változtatás. Egy nap azonban ráébredtem: muszáj átstruktúrálnom a dolgaimat, különben valóban úgy járok, ahogy a mondás is tartja: még békében meghalni sem lesz időm. Nem hangzik nagy dolognak, tudom, de az első, amit megfogadtam, a talpalatnyi föld, ahol a lábamat megvetettem, ez volt: megígértem magamnak, hogy soha többé nem kapkodok.

Időnyomás alatt amúgy is rettentő stresszes leszek, nekem egyáltalán nem ad szárnyakat, ha hallom a stopperóra tikk-takkolását. 

Hogy ez hogy fest a gyakorlatban? Inkább idő előtt elindulok, de nem idegesítem magam rohanással. A környezetemben is mindenkit rendszeresen megkérek: ne siettessen, legyen szó munkáról vagy baráti találkozón egy történet elmeséléséről. És magamat is sűrűn figyelmeztetem: nem kell rohanni, minden megvár, tegyek csak szépen mindent a magam ritmusa szerint. Úgy, ahogy jólesik. 

Hogyan gondoskodhatsz magadról a WHO szerint? 

Például olyan szokások, gyakorlatok megalapozásával, illetve életmódváltással, amelyek lehetőséget kínálnak számodra egészségesebben élni. Ilyen a rendszeres testmozgás kérlelhetetlen beiktatása. 

Hogy kinek mennyi sportra van szüksége, arra útmutatót nyújt a WHO: 

  • Terhes és szoptató nőknek heti 150 perc
  • Felnőtteknek és időseknek heti 150-300 perc
  • Serdülőknek és gyermekeknek napi 60 perc

Ezen kívül fontos az egészséges étkezés, melynek alapja a változatosság, a sok gyümölcs és zöldség, a teljes kiőrlésű gabonák, olajos magvak és hüvelyesek.

Nem szabad megfeledkezni a lelkünkről sem: a mentális egészségünk gondozása ugyanúgy az öngondoskodásunk része kell, hogy legyen. Ezen a téren a WHO útmutatása: tölts minél több időt a természetben, beszélgess sokat a családtagjaiddal és a barátaiddal, aludj jókat és eleget, kezeld a stresszes helyzeteket, és ami talán az egyik legfontosabb, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla: beszélj a mentális egészségi problémádról, és kérj segítséget bátran, ha szükségesnek látod!

Víz ceremónia

Az öngondoskodásom részeként elkezdtem járni úszni is. Amúgy is nagy örömömet lelem a vízben, mint közegben, megnyugtat a faltól falig haladás megbízható ritmusa is. És nem utolsósorban: mindenképp az öltözőben kell hagynom a telefonomat, a medencébe képtelenség magammal vinni a feladataimra örökösen emlékeztető tárgyat. Sportolás után egy negyed órára a szaunába is bemegyek, lecsukom a szemem, és hagyom, hogy peregjen az idő. Utána egy kiadós zuhanyzás következik, amit igyekszem fürdőszeánsszá alakítani: hajat mosok, balzsamozok, és átdörzsölöm magam bőrradírozó krémmel. Végül szép komótosan felöltözök. Mindezt heti kétszer: ezzel igyekszem megtanítani magam az élhető sebességű életre.

És mintha csak az univerzum is leckét akarna nekem adni: gyakran abban az idősávban, amikor kellemesen kifáradva a mozgástól és a szaunától ráérősen teszek-veszek a fülkében, érkeznek edzésre a gyerekek is a szüleikkel. Miközben meditatív mozdulatokkal törlöm magam szárazra, hallgatom a szomszéd fülkékben a szülők sürgetését: „húzd már le, húzd már fel, siessél, elkésünk, ne gatyázzál már annyit!” Nem hibáztatom őket egy cseppet sem, én is hordtam a gyerekeimet éveken át úszásedzésre, pontosan tudom, milyen időnyomásra utcai holmiból úszódresszbe varázsolni az álmatag csemetét, majd a félig nyirkosat vissza. Ám egy ízben kis híján a nyakába borultam egy anyukának, aki arra bíztatta a lányát, nyugodtan csináljon mindent a maga tempójában.

„Nem kell sietni, nyuszikám. Ráérünk.”

Határokat húzni akkor is, ha nehéz

Szeretem ezt a mondatot. Igyekszem sokat mantrázni magamnak is. „Nem kell sietni, ráérsz.” Nekem ez lett az öngondoskodásom alapja. Ami nem fér bele az egyik napba, majd belefér a következőbe. Vagy az azutániba. 

Ám arra is kíváncsi voltam, mások mit tesznek meg magukért, mi az, amivel nap mint nap igyekeznek az életminőségüket javítani.

„Masszázs, a kutyám, és bezárkózás a világ elől” – írta Ani. „Mozgok. Akkor is, ha nincs  kedvem. Illetve főleg akkor” – írta más ezt a nagyon fontos üzenetet. Paula titka: lassan megy és sokat alszik. Patrik rendszeresen elviszi magát étterembe. Rózsa meditálni tanul (igen hasznos, valódi életminőség-javító tudás!), Andi naplót ír, Vera pedig a reggeleit indítja nyugalomban: fél órán át kávézgat, és ilyenkor nem néz rá a telefonjára.

Petra hetente jár thai masszázsra, reggelente pedig kakaóceremóniát végez. Ani az olvasáson kívül arra figyel, hogy őszinte legyen magával. Lili üzenete is megszívlelendő: „Határokat húzok, akkor is, ha nehéz. És nem etetem azt, ami nem szolgál.” Era megtanult nemet mondani munkákra, Kata pedig már észreveszi, ha túl sokat vállalt, és akkor akár vissza is mond feladatokat. Szilvia rendszeresen tart énidős foglalkozásokat, amikor „unatkozni is ér”, Robi pedig madarakat fotóz a természetben.

Nagyon megrázó volt Zita üzenetét olvasni, úgyhogy álljon itt végül ez mindannyiunk okulására, akik hasonlóképp hajlamosak vagyunk mérgezett egér üzemmódban tolni:

„most tanulom a nyugdíjas létet, van hová fejlődni. Lehet, hogy végre lesz időm magamra is.”

És te mit teszel meg nap mint nap magadért? Neked miből áll a rendszeres öngondoskodásod? Meséld el nekünk kommentben!

Fiala Borcsa

Kiemelt kép forrása: Unsplash/ Haley Phelps, Ocean Ng