D. Tóth Kriszta: Viszontlátásra – Elviszlek magammal: az utolsó epizód

Ez a nap is eljött. Tíz év után elköszönök. Bár ez a műsor igazából régebben kezdődött; 2012-ben, amikor még a magyar televízióban futó talkshow-mban Niki Lauda volt a vendégem. Kitaláltam, hogy a híresen zárkózott, legendás autóversenyzőt ne a stúdióba ültessük be, hanem egy számára sokkal komfortosabb környezetbe: a kocsimba, és készüljön vele ott a beszélgetés, miközben elfuvarozom a repülőtérről a városba. A terv bevált, az interjú elékészült, Lauda feloldódott, a nézők imádták, én pedig elhatároztam, hogy ebből „rendszert csinálunk”. Csakhogy közbejött az élet meg a döntésem, hogy elhagyom a közmédiát, így aztán a megvalósítás 2015-ig, a WMN és a YouTube-csatornánk indulásáig váratott magára. Azóta eltelt tíz év, készült 310 epizód, megtettünk közel tízezer kilométert. Nagyon szeretem ezt a történetet, mert az egyik legfontosabb dolgot támasztja alá, amiben hiszek: a fontos élmények, azok, amelyekkel tényleg dolgod van, megvárnak. Az Elviszlek magammal megvárt engem, én pedig megvártam őt. Flóra, a szerkesztőnk szerint a DNS-ünk részévé vált, talán ezért sem érzem úgy, hogy valami gigantikus veszteség ér azzal, hogy befejezzük. Megfogadtam, hogy tartózkodni fogok mindenféle szentimentalizmustól ebben a bevezetőben; hagyom, hogy mindenki azt érezzen, amit ő szeretne. Úgyhogy már csak néhány technikai infó: ebben az epizódban azok az emberek (vagyis, közülük sokan) kérdeznek, akiket az elmúlt tíz évben elvittem magammal. A „vendég” pedig én vagyok úgy, hogy közben a helyemen ülök, tehát vezetek. A kérdéseket Ifj. Fegyverneky Sanyi operatőr-vágó tolmácsolja, ő a legrégebbi munkatársam ebben a műsorban, de az epizód végén a stáb többi tagja is csatlakozik hozzánk. A kérdéseket Tóth Flóra szerkesztő vezetésével előre rögzítették, de nekem nem mutatták meg. Így aztán fogalmam sem volt, mi lesz. De nem bántam meg. Így volt jó, ahogy volt. Minden. Elviszlek magammal, utolsó epizód: D. Tóth Kriszta.