„A férfi egyszerre éli meg gyereke elvesztését és felesége fájdalmát”

–

„Egy olyan félelem lett rajtam úrrá a bizonytalanság és a felfoghatatlan fájdalom miatt, amit még eddig egész életemben nem éreztem. Egyszerűen minden összeomlott” – fogalmaz György a Babagenetika oldalán eddig megjelent kétrészes írásában. Az ehhez hasonló nyíltság a perinatális gyászfeldolgozásban azonban nem gyakori apai részről, ez pedig többek közt szocializációs, társadalmi okokra vezethető vissza.

A férfiak gyásza ugyanis nincs a helyén megfelelően kezelve

Ahogy arra Sevcsik M. Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója felhívja a figyelmet: a gyászoló férfiak nehéz helyzetben vannak, hiszen a társadalmi sztereotípiák sokszor megakadályozzák őket az érzelmeik kifejezésében, megélésében.

„Gondoljunk csak arra, hogy a hiedelmek szerint a férfi nem sír, neki kell erős támasznak lennie – így van ez az anya mellett a gyászban is.

Össztársadalmilag nem segítjük jól őket a folyamatban, ők pedig ritkán kérnek professzionális segítséget – emiatt gyakori, hogy megakadnak a gyászfolyamatban”

– meséli Anna, amikor arról kérdezem, miért döntöttek úgy, hogy idén az apák gyászára fókuszálnak az Átsuhanó babák kiállításon, amit október 14-én nyitnak meg a Városháza parkban.

Annáék három babát veszítettek el a férjével, így jól ismeri az apák gyászát, ahogy azt is a saját bőrén tapasztalta, mit jelent, ha az egyik fél elakad a gyászfeldolgozásban.

„A férfi egyszerre éli meg gyereke elvesztését és felesége fájdalmát. Szeretne segíteni, de nem tudja, hogyan tegye – így felvesz egy páncélt, igyekszik a felesége támaszának lenni a fájdalomban, a saját érzéseit pedig gyakran elnyomja. A gyászfolyamatban való elakadás azonban sok mindenre kihat: a napi működésre, a párkapcsolatra, a szexuális életre, egy következő baba érkezésére”

– mondja Anna

Amellett, hogy szerinte a lelki segítő elengedhetetlen lenne a pár mindkét tagja számára már attól a pillanattól kezdve, hogy kiderül, valami baj van a várandóssággal, a transzparens, nyílt kommunikáció is rengeteget számít a témában – nem csak a pár tagjai között.

„Hiszem, hogy az érintett apák felszólalása – akik kiállásukkal szeretnék segíteni a sorstársaikat – a kiállítás kapcsán több férfinak ad majd erőt ahhoz, hogy elkezdjenek beszélni a gyásszal kapcsolatos érzéseikről – és így felszakadjon a gát sokakban. Ahhoz, hogy az a mély tabu, ami a perinatális veszteséget övezi megtörjön, a szülőpár mindkét tagjára szükség van, akiknél nagyon is számít, hogyan dolgozzák fel ezt a traumát. A gyászfolyamatban való elakadás ugyanis kihathat a jövőbeli gyerekvállalásra, a trauma pedig hatásaiban akár generációkon át is továbbadódhat” – fejti ki.

Fontos teret adni a fájdalomnak, az emlékezésnek

A halál alapvetően is tabusított a társadalmunkban, a perinatális veszteséget azonban, ha lehet, még nagyobb hallgatás övezi.

Még mindig kevés tudást őrzünk arról, mit élnek meg az érintettek, és hogyan lehet jól támogatni a családokat, amelyek perinatális gyásszal küzdenek. Az emberek többsége a tabusítás miatt eszköztelen ebben.

Ez a tudáshiány, ez az eszköztelenség eredményezi például a támogatónak szánt, ám nagyon is káros mondatokat, amelyek sok esetben csak tovább mélyítik a gyászolók fájdalmát, illetve az olyan össztársadalmi hozzáállást, ami megnehezíti a feldolgozást. Így az ezzel foglalkozó Átsuhanó babák című kiállítást – ami nemcsak az edukációban nyújt fontos szerepet, hanem terápiaként szolgál a gyászolóknak is – mondhatni, a szükség hívta annak idején életre. 

Amint azt Anna kifejti, a Babagenetika Egyesület évek óta segíti a szülőket a családtervezésben: genetikai, egészségügyi kérdésekben, a megfelelő szakember megtalálásában – legyen az egészségügyi vagy lelki segítő –, vizsgálatok megszervezésében, leletek kiértékelésében.

„Indulásunk óta több ezer családot kísértünk a gyerekvállalásban: az úton, ami olykor rengeteg nehézséggel, fájdalommal és nem ritkán veszteséggel teli. Három évvel ezelőtt Királyfalvi Jennifer és férje fordultak hozzám segítségért, miután a várandósság 20. hetében kiderült, hogy a kisbabájuk súlyosan beteg.”

Jennifernek meg kellett szülnie a babáját, de mint az később kiderült: nem kellett volna ennyit várniuk a döntéssel, és kitenni őt a szüléssel járó testi és lelki traumának, ha már az első trimeszter végén megfelelően kiértékelik számukra a kombinált teszt eredményét, és korrekt tájékoztatást kapnak róla (róluk ITT írtunk korábban).

„Az ő történetük, illetve a Jenniferrel való beszélgetések hatására fogalmazódott meg annak idején egy olyan kiállítás létrehozásának ötlete, amely nemcsak az érintett családok gyászfeldolgozását segíti, hanem a társadalmat is érzékenyíti azzal kapcsolatban, mit élnek át a perinatális veszteségben érintettek” – meséli Anna. 

Amikor arról kérdezem, hogyan jött a kiállítás címének ötlete, kifejti: kevés olyan szó van, amivel szépen fejezhetnénk ki azt a sokféle érzelmet, ami ebben a veszteségben megjelenik. A vetélés rideg, orvosi szakszó, a halál túl végleges, az „átsuhanó babák” kifejezésben viszont szerinte szeretet van és érzékletesség: ezeknek a babáknak a rövidke ideje a földi létben gyorsan elillan – ezért választották a kiállítás címéül.

Akik átsuhantak az életünkön, de a szívünkben örökre itt maradnak

Már az első felhívásukra rengetegen küldtek üzenetet a babájuknak, akit sosem ismerhettek meg, de voltak, akik rajzok, képek formájában fejezték ki a bennük munkálkodó érzéseket. Ezeket a műveket kezdetben online, aztán tavaly már a Városháza parkban állították ki október 15-én, a vendégbabák világnapján.

A kezdeményezés nagy siker lett, annyian csatlakoztak hozzá, hogy azóta is minden évben megrendezik az érintettek alkotásaiból, üzeneteiből álló tárlatot – idén már a negyediket.

Idővel aztán tematizálták az Átsuhanó babák kiállítást: tavaly Rados Katalin, a Babagenetika Egyesület szülésznője, perinatális szaktanácsadója kezdeményezésére a testi és lelki segítő szakembereket szólították meg lehetőséget biztosítva nekik arra, hogy kifejezhessék a támogatásukat, empátiájukat az érintettek felé. Nem titkolt cél volt továbbá az is, hogy őket is érzékenyítsék a témában, segítsék a megfelelő kommunikáció kialakításában az érintettekkel. Idén pedig – ahogy azt már az elején említettem – az apák gyásza került a fókuszba, ennek ellenére természetesen mindenki mástól is várják az üzeneteket, alkotásokat. 

„Az idei év azért is különleges számunkra, mert a Budapesti Közlekedési Központ is beállt a kezdeményezés mögé, így az üzenetekkel, rajzokkal, fotókkal október 15-től a BKK járatain is lehet majd találkozni.”

Anna reményei szerint pedig így sokkal több emberhez eljutnak majd ezek az alkotások, ami idővel talán hozzájárul ahhoz, ahogyan ezt a fajta veszteséget és a benne érintettek fájdalmát össztársadalmilag kezeljük.

A kiállításra szánt műveket október 5-ig lehet eljuttatni a Babagenetika részére, a hivatalos kiállításmegnyitó pedig október 14-én lesz. Bővebb információkat ITT találhattok a felhívásról, ITT pedig a kiállításmegnyitóról.  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Marjan_Apostolovic

Filákovity Radojka