„Nagyon elkeseredettek vagyunk” – Két év telt el a védőnői ellátás államosítása óta

- 

Van probléma a VOIR-ral, de nem ez a legnagyobb baj

„Nem a VOIR bevezetése a legnagyobb problémánk” – kezdi a WMN-nek nyilatkozó védőnő, aki több évtizede van a szakmában.

Még annak ellenére is ezt vallja, hogy úgy tették kötelezővé idén július elsejétől – azaz mától – a rendszer használatát, hogy annak technikai feltételei a bevezetés után sem adottak rengeteg helyen: nincs megfelelő internetelérés, vagy az eszközhiány miatt több védőnőnek kell egyetlen számítógépen osztoznia – az adatvédelem ebben a formában tényleg nem tud megvalósulni. Ráadásul ahogy azt forrásunk hangsúlyozza, a védőnők többségének oktatása sem történt meg, amire szükség lett volna a rendszerre való átálláshoz:

„van, ahol a mentorvédőnők csak simán aláíratták a papírt a területi védőnőkkel arról, hogy megtörtént az oktatás, holott a gyakorlatban ez nem valósult meg, hiszen ők maguk, akiknek be kellene tanítaniuk, sem ismerik a rendszert”.

Ennek ellenére ő maga nem tartja ördögtől valónak a VOIR-t, „ami a felhő alapú hozzáférés miatt bármikor elérhető, nagy előnye az EESZT-hez való csatlakoztathatósága, adminisztratív területen megkönnyíti a munkát, de az is tény, hogy általa jobban ellenőrizhetővé válik a védőnői feladatellátás.”

A nagyobb gond az szerinte, hogy a VOIR bevezetése az átgondolatlanul átalakított védőnői rendszerbe érkezett, amibe két éve nyúltak bele, és ezzel szinte szó szerint szétzilálták a védőnői ellátás hatékony működését.

Államosítás: egy preventív ellátást csaptak a járó- és fekvőbeteg ellátáshoz

2023. július elsejétől a települési önkormányzatok helyett az állam gondoskodik a védőnői ellátásról, a módosítás értelmében a védőnők a megyei irányító kórház alkalmazottai lettek, tevékenységüket kizárólag egészségügyi szolgálati jogviszonyban láthatják el.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese, Bábiné Szottfried Gabriella a változtatás kapcsán még akkor elmondta: a céljuk az volt, hogy a „széttöredezett, nagyon sokszereplős helyett egységes munkáltatói háttér jöjjön létre. Ezenkívül június elsejétől él az a törvénymódosítás, amely a védőnői szakmai irányítást különválasztja a védőnői szakfelügyelettől, és a szakmai irányítás is az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz innentől.”

(Bábiné Szottfried Gabriellát, a védőnői hálózat állami átvételének felelősét 2024-ben felmentették tisztsége alól – a szerző.)

Amikor a WMN-nek nyilatkozó védőnőt arról kérdezem, szerinte valójában mi volt a 2023-as átalakítások célja, azt mondja, már a megelőző években egy nemzeti védőnői szolgálat létrehozásáról beszéltek, de mindenki arra számított, hogy mire az átalakítás elkezdődik, addigra szakmailag és stratégiailag is kellőképpen felkészülnek rá – azonban ez szerinte nem történt meg.

„Az intézkedéstől senki sem volt boldog: sem a kórházak, sem a védőnők” – mondja.

Ezt támasztotta egyébként alá a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérése is, amit másfél hónappal az államosítást követően, két körben végeztek el. Ebben 700 védőnőt kérdeztek arról, mit szólnak a rendszer átalakításához: a 700-ból mindössze 7 védőnő volt elégedett.

A válaszadók csaknem harmada számolt be akkor arról, hogy miután az önkormányzatok kiszálltak a finanszírozásból, saját költségen kellett kisebb értékű felszerelést, eszközöket – vizelet-, cukorvizsgálathoz szükséges anyagokat, elemet, írószert, borítékot stb. – vásárolnia ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát.

Emellett – mivel a védőnői ellátás helyben maradt, és a védőnők továbbra is önkormányzati fenntartású helyiségeket használnak (a kórházak ugyanis az önkormányzatoktól megkapták a védőnői helyiségek ingyenes használati jogát) – a takarítás fizetését (a legutóbbi, érdi esetről az Átlátszó publikált cikket), az internet- és telefonelőfizetést is megszüntették az önkormányzatok. De a nyomtatók üzemeltetésében és a bele való papír megvásárlásában is egyedül maradtak a védőnők. Ezeknek az eszközöknek az ellátásáért ugyanis azóta a centrumkórházak lennének a felelősek, azonban sok esetben ők maguk is eszközhiánnyal küzdenek, vagy épp a beszerzés akadozik.

A felmérés már kétéves, de a benne felvázolt helyzet a WMN-nek nyilatkozó védőnő szerint a mai napig nem változott.

Két éve a kórház részéről a kutya sem kereste

Amikor arról kérdezem, a munkáltató részéről történt-e bármiféle kommunikáció, kapcsolatfelvételi kísérlet az elmúlt két évben felé, mint munkavállaló felé, nemmel válaszol. „A korábbi rendszerben még a területileg illetékes védőnői szolgálati hálózat tiszti vezető védőnői látták el a szakmai irányítást, felügyeletet, illetve támogatást, a munkáltatói feladatok gyakorlását pedig a vezető védőnők, akik az illetékes önkormányzat alkalmazásában álltak. Ők feleltek a bérezéstől kezdve a jutalmak kiszabásán át egészen az anyag- és eszközellátás biztosításáért. A már kiforrott rendszernek köszönhetően pedig a tiszti vezető védőnők és az önkormányzati vezető védőnők nagyon hatékonyan együtt tudtak dolgozni. Ezzel pedig biztosítva volt a szakmaiság. Aztán jött az átalakítás.”

A változások értelmében azonban megszűntek ezek a pozíciók, a tiszti vezető és az önkormányzati vezető védőnők helyébe a mentorvédőnők léptek, akik arra hivatottak, hogy a szakmai irányítást, illetve felügyeletet ellássák és hidat képezzenek a kórházak, mint munkáltató, valamint a területi védőnők, mint munkavállalók között. Csakhogy forrásunk elmondása szerint ez nem minden mentor esetében valósul meg.

„Kezdetben alig tudták mentorokkal feltölteni a rendszert (és jelenleg is komoly hiánnyal küzdenek, így a meglévő mentorok közül vannak, akik irgalmatlan területeket visznek). Mivel már az elején látszott, hogy nagyon átgondolatlan, kifforratlan dologról van szó – ami mögött szinte semmilyen koncepció nincs –, a szakmailag megalapozott tudással rendelkező védőnők nem tolongtak a pozícióra való jelentkezésért.”

És bár forrásunk kiemeli: vannak nagyon jó mentorok is, de tudomása és tapasztalata szerint ezeket a pozíciókat végül több olyan védőnővel töltötték meg, akiket korábbi munkáltatójuk – még az önkormányzati rendszerből – vagy elbocsájtott, vagy nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel a vezetői feladatok ellátásához, esetleg tudvalévő róluk, hogy szakmailag nem képviselnek magas színvonalat. „Ha legalább az utolsó munkáltatóját megkérdezték volna arról, alkalmas-e az adott jelentkező erre a feladatra, akkor kiderült volna, hogy egy részük nem.

Magunkra vagyunk hagyva, nincs, aki kiálljon értünk, szakmailag támogasson. Csak sodródunk” – mondja.

Akadozó bérek, hibás elszámolás

Korábban, mivel a munkáltatói jogokat a települési önkormányzat látta el, számos kedvezményt (pl. önkormányzati lakás, cafetéria, utazási támogatás) is biztosítottak a védőnőknek. Ezeket mind kivonták a rendszerből. Ráadásul a korábban beígért 20%-os béremelés sem valósult meg sokaknál. Ahogy arra már tavaly az RTL Híradó riportja rámutatott: sok esetben a munkáltatók félreértelmezték a bérrendezésről szóló jogszabályt, és a pótlékokat beleépítették az alapbérbe, ezt pedig úgy tekintették, mint egy béremelést, holott ez a dolgozónak semmi többletet nem jelentett. 

De ahogy arról a forrásunk beszámolt: az államosítás óta a bérkifizetések is akadoznak, emellett volt már példa nála is hibás elszámolásra.

„Azt fizetnek ki, amit akarnak. A munkáltatói döntésen alapuló juttatást – ami havi 10 és 20 ezer forint körüli összeg – január óta nem utalják ki, de az okokról tájékoztatást nem adtak eddig. Egy büdös sort nem írtak arról, hogy figyelj, nincs pénze kórháznak ezt kifizetni, most úgy döntöttünk, hogy nem kapod meg.”

Több száz gondozott jut egyetlen védőnőre

Forrásunk azt mondja: a szakmai támogatottsága és megsegítése a védőnőknek szinte egyáltalán nem valósul meg, az államosítással pedig jól működő minőségirányítási rendszerek kerültek szó szerint a kukába. „Az önkormányzatok minőségirányítási rendszerében például világosan le voltak szabályozva az olyan rendelkezések is, amelyek egyébként elég szabadon értelmezhetőek.

Ilyen például, hogy a körzetébe beköltöző gondozottat a védőnő köteles soron kívül meglátogatni – viszont mivel nincs megjelölve időintervallum a rendelkezésben, egyéni döntéseken múlik, ki hogyan értelmezi a soron kívüliséget. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy valaki már másnap kimegy a gondozotthoz, vagy hetekig tolja a látogatást. Ezeket a helyzeteket azonban nagyon jól le lehetett szabályozni a minőségirányítási rendszerekkel – ez most nincs. Az egyetlen dolog, amire hagyatkozhatunk, az az eddigi rutinunk.”

Már akinek van.

Amikor arról kérdezem, hogy mi a helyzet a pályakezdőkkel, akik még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, azt mondja: ha az adott pályakezdőnek szerencséje volt, akkor jó oktató védőnője volt, akitől sok mindent megtanulhatott, ha nem, akkor majd a szokásjog alapján lesz kénytelen évek alatt megtanulni.

Csakhogy a tét nagy, a kárát pedig a gondozottak láthatják – és nem is kevesen. „Nagyon sok körzetet jelenleg helyettesítéssel oldanak meg. A helyettesítési körzetekkel azonban szinte a kezelhetetlenségig szaporodott fel az egy védőnőre jutó gondozottak száma. Maximum 250 gondozottban van megadva egy védőnő körzete, de évek óta mondja a tiszti vezetői szakma, hogy valahol 180 és 200 fő között lenne az optimális gondozotti szám.

Ugyanakkor jelenleg a helyettesítési gyakorlattal vannak 400 főt ellátó védőnői körzetek is. Ezt a mennyiségű embert pedig lehetetlen úgy gondozni, ahogy az tényleg elvárható lenne.”

Ennek fényében a VOIR körüli hírverés szinte vihar a biliben. A valódi probléma ugyanis a WMN-nek nyilatkozó védőnő szerint onnan indul, hogy gyakorlatilag van egy olyan vezetői rendszer most, amiben senki nem tud eligazodni. „Nincs meg a korrekt munkáltatói vezetés, nem is ismerjük rendesen a struktúrát, mert nem kapunk róla információt, semmiről nem kapunk tájékoztatást, nem lehet érdemben kihez fordulni. Nagyon-nagyon elkeseredettek a védőnők.”

„Nem nagyon van olyan védőnő, akinek ez most így jó”

„Szakmai támogatást nem kapunk, az érdekképviseletünket pedig tisztelet a kivételnek, de nagyon kevés mentorvédőnő látja el jól, hatékonyan.

Emellett az is borzasztó, hogy szó szerint a levegőben lógunk, amióta ki lettünk »szedve« az önkormányzatok alól. Az ő helyiségeiket használjuk, de nem az önkormányzat a munkáltatónk, nem tartozunk oda. Nem tartozunk igazán sehova. A mai napig nem értem, miért kellett egy alapvetően olajozottan működő rendszert szétzilálni.

A választásokig persze már nem történik semmi ilyen téren – a hiba beismerésére hiába várhatunk. Marad a szakmai rutin, amire támaszkodva a mindennapi munkánkat végezhetjük, hogy a szakszerű ellátás ne sérüljön” – forrásunk szerint nem nagyon van olyan védőnő, akinek a jelenleg helyzet így, ahogy van, jó lenne. Többségük visszasírja a korábbi rendszert, aminek szintén voltak hiányosságai, de legalább az anyagi megbecsültsége nagyobb volt a munkájuknak.

Sokan nem is gondolnák, mennyire megterhelő tud lenni lelkileg is a védőnői munka, ám a régi rendszerbe forrásunk szerint még bele volt építve számos olyan plusz juttatás, ami részben kárpótolni tudta őket. Ma pedig elmondása szerint nemhogy előre, inkább hátrafelé haladnak ebben a kérdésben. Pedig a megbecsültség kifejezése fontos lenne.

„Rengeteg nehéz sorssal találkozunk: amikor egy kiemelésről kell dönteni, azt meg kell tanulni elhordozni. Ahogy annak a súlyát is, amikor egy egészségesen születő csecsemőn egyik napról a másikra olyan súlyos betegség lesz úrrá, amiből tudjuk, hogy nincs kiút – ezen az úton végigkísérni a családot elképesztően nehéz. Ahogy azt is rossz látni, mennyi pár küzd termékenységi problémákkal, miközben másfelől milyen körülmények közé, milyen családokba érkeznek babák. És nyilván ott a másik fele is, amikor a nagyon nehéz, nagyon rossz körülmények ellenére mennyi szeretetben nevelnek egy gyereket. Vagy a fordítottja: amikor egy családban minden feltétel adott lenne, kivéve a gyerek iránti vágyat, aki mégis megérkezik.”

Amikor arról kérdezem, mi az, ami még a pályán tartja, azt mondja: bár az utóbbi időben nagyon felhígult a szakma, ez nem csupán munka a legtöbbjük számára, hanem hivatás.

„Egy védőnő mindig védőnő marad. Az interneten is fellelhető, sokszor egymásnak is ellentmondó információáradatban még nagyobb szerepük van a szakképzett kollégáknak, és még jobban kellene őket támogatni, mert releváns információkkal állnak ott a kismamák, illetve a kisgyerekes szülők mögött.”

Filákovity Radojka