Hittünk Amber Heardnek, ahogy hiszünk a többi nőnek is

Amikor Amber Heard közvetlenül a válókereset benyújtása után előállt a Johnny Depp által elkövetett szóbeli és fizikai bántalmazás vádjával, sokan hittünk neki. Ahogyan hittünk az összes többi nőnek is, akik a #MeToo-mozgalom nyomán nyilvánosságra hozták a történeteiket. Bár Johnny Depp tagadta az ellene felhozott vádakat, a pár ezt követően gyorsan megegyezett. Még egy közös nyilatkozatot is kiadtak, amelyben azt állították, hogy „kapcsolatunk szenvedélyes és időnként ingatag volt, de mindig a szeretet kötötte össze őket”. És ez lehetett volna az utolsó alkalom, hogy a pár „szenvedélyes” kapcsolatáról hallunk, ha nem jelent volna meg 2018-ban a Washington Postban egy véleménycikk Amber Heardtől – amiben magára mint a családon belüli erőszak ügyét képviselő közszereplőre hivatkozott.

A cikket pereskedések sorozata követte, és

bár az igazságot valószínűleg sosem fogjuk megtudni, egyre inkább tűnik úgy, hogy a páros fizikailag, verbálisan és érzelmileg is bántalmazta egymást.

Mert bizony, a nők is lehetnek manipulatívak, agresszívek és bántalmazók. Csakúgy, mint a férfiak. De állítottunk mi valaha is ennek ellenkezőjét?

Az erőszaknak nincs neme, legtöbbször viszont mégis van

Miközben folytatódik a Johnny Depp és Amber Heard közötti elkeseredett jogi csata, az #AbuseHasNoGender (a bántalmazásnak nincs neme) hashtag vírusként terjed a közösségi médiában, ami vitát váltott ki a férfiak családon belüli bántalmazásáról.

Bár szeretném hinni: senki számára nem újdonság, hogy férfiak is lehetnek bántalmazás áldozatai, ez valóban olyan téma, amiről túl ritkán esik szó.

Ennek pedig egyik oka az, hogy a férfiak még a nőknél is nehezebben nyílnak meg az őket ért erőszakkal kapcsolatban – Johnny Depp is csak nemrég beszélt először arról, hogy ő maga is abúzustúlélő.

A legfrissebb tanulmányok szerint a férfi áldozatok fele soha senkinek nem beszél arról, hogy családon belüli erőszak áldozatává vált.

De miért is van ez így?

Mert még mindig patriarchális társadalomban élünk, amely fenntartja a mítoszt, miszerint a férfiakat nem lehet bántalmazni vagy megerőszakolni, a nők pedig nem lehetnek elkövetők.

Gondoljatok csak bele, milyen hozzászólások érkeznek a diákok ellen elkövetett visszaélésekről szóló cikkek alá, ha az elkövető nő, az áldozat pedig történetesen egy fiú. Hiszen a férfiak erősebbek, agresszívabbak, ráadásul az „igazi férfiakat” amúgy sem lehet megerőszakolni. Vagy ha mégis, akkor azt minimum élvezik. Az „igazi férfiak” nem nyafognak az érzéseik miatt, és ha ennek ellenére megteszik, akkor ne csodálkozzanak, ha megfélemlítik és kigúnyolják őket. (Mondom ezt iróniával.) Az igazság ezzel szemben, hogy a férfiak nem erőszakos, bántalmazó és érzelemmentes állatok, a nők pedig nem született áldozatok. 

 

Bár mindezekről fontos és szükségszerű beszélgetni, ami azonban félrevisz a #AbuseHasNoGender vitában, az az, hogy minden korábbinál hangosabbak azok a vélemények, amelyek szerint a nők ugyanolyan arányban bántalmazzák a férfiakat, mint a férfiak a nőket. Vagy rosszabb esetben, még nagyobb mértékben. Pedig számtalan hiteles statisztika alátámasztotta már, hogy a családon belüli és párkapcsolati erőszak túlnyomó többségének elkövetői bizony férfiak. Ami persze nem jelenti azt, hogy ezzel egyidejűleg ne ismerhetnénk el, hogy a bántalmazás férfi áldozatai számára nagyobb támogatásra és biztosabb hálóra van szükség. Ahogy azt is, hogy a nők esetében átlagosan nagyobb a kockázata annak, hogy férfipartnerük meggyilkolja, megerőszakolja vagy bántalmazza őket. De a legfontosabbról ne feledkezzünk meg: az egyik nem zárja ki a másikat.

Eközben a nőket rendszeresen bántalmazó férfiak mémmé válnak

Nem meglepő módon sokan azon a véleményen vannak, hogy ha a szerepek felcserélődnének, és Amber Heard férfi lenne, már rég börtönben ülne. Ezzel szemben a valóságban a férfiak, különösen azok, akik hatalmi és kiváltságos helyzetben vannak, ritkán viselik a nőkkel szembeni visszaéléseik következményeit. Szinte mindig azonnal megvédik őket, ráadásul gyakran az áldozatok húzzák a rövidebbet, míg az elkövetők nyugodtan élhetik tovább az életüket. Még akkor is, ha bűnösnek találják őket.

Amikor egy korábbi partneremmel közöltem, hogy kapcsolati erőszak miatt fel fogom jelenteni, rám nézett, és a legőszintébb értetlenséggel a hangjában szegezte nekem a kérdést: „Minek? Úgysem lesz belőle semmi”. És sokáig tényleg nem lett.

Hiába zajlott évek óta a nyomozás, ő a következményektől mit sem tartva törhette el az utánam következő párjának a kezét, majd bántalmazhatta az azt követő partnerét is. És arra, hogy a jelenlegivel nem fog hasonlót tenni, semmi garancia. Persze, ez Magyarország, a Heard-Depp-per pedig a világ másik felén zajlik. De ha felcserélődnének a szerepek, erősen kétlem, hogy Amber Heard ellen máris büntetőeljárás indult volna. Ha a színésznő férfi lenne, megkockáztatom, hogy legfeljebb kevesebb sarat dobálna rá az az internet népe, mint most. 

 

Azok, akik korábban soha nem törődtek a családon belüli erőszak áldozataival, most viszont előszeretettel minősítik Heardöt a kommentszekcióban, valószínűleg nem ugyanazt a hozzáállást képviselik olyan férfiakkal szemben, akiket többször is bűnösnek találtak a nőkkel szembeni bántalmazó magatartásuk miatt. A legfrissebb példa erre Ezra Miller amerikai színész, aki leginkább a Beszélnünk kell Kevinről és a Legendás állatok és megfigyelésük című filmekből lehet ismerős. Millert áprilisban két héten belül kétszer is letartóztatták, mert egy székkel megdobott egy nőt, emellett pedig rendszeresen bántalmazott és zaklatott nőket.

És hogy mit kapott ezért az internet rögtönítélő bíróságától?

Nos, mém lett belőle.

Nem, nem viccelek. Bárcsak viccelnék. Viszont Ezra Miller valószínűleg nem fogja végiglapozni a róla gyártott képeket, ahogy Johnny Depp sem fogja látni azokat a posztokat, amelyek Amber Heard bántalmazással kapcsolatos vádjait megalázó mémekké változtatják, de a kapcsolati vagy szexuális erőszakot túlélt ismerőseink igen.

A családon belüli erőszak túlélői közül sokan attól félnek, hogy nem hisznek majd nekik, és tartanak attól, hogy rágalmazás miatt elítélik őket, ha jelentik a bántalmazást. A családon belüli abúzusról szóló viccek áradata pedig tovább erősíti ezt a félelmet, megakadályozva az erőszak elkövetőinek felelősségre vonását. 

Én továbbra is hinni fogok az áldozatoknak – és nektek is hinnetek kéne

Persze, előfordulnak hamis vádak.

De – hiába az itthoni szélsőséges példák – a hamis vádak családon belüli és szexuális erőszak kapcsán pont annyira ritkák, mint más bűncselekmények esetén.

Az őket sújtó erőszakról beszélő nőkbe vetett bizalom pedig nem arról szól, hogy elítéljük a vádlott férfit. Sokkal inkább arról, hogy szembeszálljunk azzal a széles körben elterjedt feltételezéssel, miszerint a vádaskodó nők hazudnak, túloznak vagy megérdemlik az őket ért rossz bánásmódot. Mert „ők maguk akarták”, mert „bosszút akarnak állni”. Vagy mert egyszerűen csak „hisztérikusak”.

  

A Heard-Depp-ügyet, bárkinek a pártján is állunk, nem szabadna arra használni, hogy érvénytelenítsük vagy elhallgattassuk a családon belüli vagy szexuális bántalmazás túlélőit! Vagy azokat, akik arról beszélnek, hogy a nők elleni férfierőszak még mindig nagyon gyakori. És nem szabad, hogy ez legyen az oka annak, hogy ne higgyünk az áldozatoknak. Bármilyen szórakoztatóak (?) is a per által inspirált mémek és posztok, fontos emlékezni arra, hogy ők valódi emberek, akik egy nagyon is valós problémáról, a családon belüli erőszakról és szexuális visszaélésekről beszélgetnek. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy megváltoztassuk a közvélemény hozzáállását annak érdekében, hogy a túlélők, legyenek akár nők vagy férfiak, biztonságban érezzék magukat, amikor készen állnak beszélni az őket ért erőszakról.

Mózes Zsófi

Kiemelt kép: Getty Images/Karwai Tang/WireImage; Dan Kitwood