Krízisből segítség

A fogantatás-várandósság-szülés-gyermekágy négyszög jelentőségét valahogy nem sikerült még a köztudatba a súlyának megfelelően beágyazni. Mintha a figyelem leginkább a fizikai jóllétre korlátozódna (de sok eljárás még azt se támogatja megfelelően). Egymás után jönnek a traumatikus szülésekről szóló vallomások, beszámolók, és ahogy egyre több generáció nő fel, úgy egyre több születési trauma kerül napvilágra. Ezek a történetek aztán egészen más megvilágításba helyeznek egész életeket, szociológiai jelenségeket, az egész társadalmat. 

Nem olyan nehéz elképzelni, mennyivel emberségesebb és egészségesebb országban (világban) élhetnénk, ha a születést méltóság, bizalom, tisztelet, szeretet, empátia és valódi szaktudás övezné. 

Észlelhető jelenség, hogy ha valaki ezzel a témával kezd foglalkozni, általában valamilyen személyes érintettsége van – saját trauma a születésével, szülésével kapcsolatban – és ebből szép folyamatosan küldetés lesz. A beszélgetőtársaim is megerősítették ezt az észlelésemet.

Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta szakmai vezetésével jött létre 2007-ben a Perinatus Alapítvány. A magzati lét, a várandósság és a szülés-születés lélektani hatásaival foglalkoznak. Orosz Katalinnal és négy munkatársával beszélgettem; Szénási Kornélia pszichológus-, perinatális szaktanácsadó-, szülő-csecsemő konzulenssel, Csizek Zsuzsanna mentálhigiénés segítő szakemberrel, Szántai Gabriella klinikai szakpszichológussal és Markovits Anitával, az alapítvány ügyvezetőjével. 

Szénási Kornélia, Orosz Katalin,Csizek Zsuzsanna és Szántai Gabriella - Fotó: Chripkó Lili/WMN

A perinatális időszakban az alapok fektetődnek le

„Egyre több kampány foglalkozik a traumatikus szülésekkel, születésekkel, de igazából nem tudjuk, pontosan miért is fontos ez hosszútávon. Keveset hallunk arról, hogy konkrétan milyen hatása lehet az életünkre, ha a saját születéstörténetünk távol esik az ideálistól, ha a várandósság, szülés, vagy a gyermekágy során valamilyen trauma éri az anyát és/vagy a babát (sőt, akár az apát is). 

A perinatális időszak a fogantatástól kezdve szűkebb értelemben a gyerek néhány hetes koráig tart. Tágabb értelemben pedig az első ezer napot, tehát a preverbális időszakot fedi le.”

– mondja Orosz Katalin. „Ferenczi Sándor pszichoanalitikus volt a legelső, aki ráirányította a figyelmet a korai anya-gyerek kapcsolat jelentőségére, 1924-ben pedig megjelent Otto Rank A születés traumája c. könyv is.  A mai, például neurobiológiai kísérletek azt vizsgálják, hogy megfogható helyzetek, amelyeket le lehet írni, meg lehet mérni, hogyan hatnak a gyerekek életére és az eredmények nagyon sok mindent alátámasztanak. Gyakorlatilag megérkezett az eddigi tudásunk alá a tudományos bizonyíték is és ez csodálatos dolog.” 

Orosz Katalin

Szénási Kornélia hozzáteszi: „A  várandósság során egy kisbabát mindenféle élmények érhetnek, melyeknek mérhető hatásuk van. Úgy kell elképzelni, hogy a perinatális időszakban az alapok fektetődnek le, mint egy háznál. Erős, stabil alapra szép nagy, emeletes házat lehet felépíteni. De ha ez az alap töredezett, nem elég erős, akkor nyeklik-nyaklik, billen az a ház. A kisbabának az anya a testi-lelki környezete, tehát az ő szűrőjén keresztül tapasztalja meg, milyen is a világ. 

És erről nagyon konkrét információkat kap, amelyek beépülnek. Ha a babának van egy optimális érkezése és egy elég jó születése, az remek alapot tud neki adni az élethez. Ám elég sok információnk van arról, hogy az anyát érő stressz hogyan hat a magzatra.

Gyakran elhangzik, hogy a várandós nő ne stresszeljen, mert az árt a babának. De ilyen nincs; stressz az van, az élet része, ezt nagyon fontos tudatosítani!”

Szénási Kornélia szerint ugyanakkor a stresszkezelés fontos tanulási folyamat. Mert, amikor a stressz állandósul, az valóban negatívan hathat a magzat fejlődésére. Márpedig az élet tele lehet nehéz helyzetekkel. Eladósodás, hitelcsapda, állandósult párkapcsolati konfliktus, nagyon erős létbizonytalanság, fenyegetettség...

„A krónikus stresszről pontosan tudjuk, mit tesz a kisbabával, már ott, magzatkorban. Az ingerküszöbe nagyon alacsonyra kerül és emiatt könnyen beindul nála a stresszreakció a későbbiekben is, amennyiben később nem korrigálják ezt. Hogy mondjak egy példát, 

az arab-izraeli hatnapos háború alatt született babákról pontosan tudjuk, hogy akik ott, akkor magzatok voltak, a későbbiekben sokkal nagyobb számban lettek pszichiátriai betegek.” 

A magas, krónikussá vált és korrigálatlan magzati stressz-szint miatt nehezebbek lehetnek számára a későbbiekben azok a helyzetek, amelyek társainak nem jelentenek akkora nagy kihívást. Például, hogy megérkezik a bölcsibe, oviba vagy kihívja a tanár felelni. Ahogy Szénási Kornélia mondja, olyan ez az egész, mint az agyag, amikor még puha, meleg, sokkal jobban formálható. „Később már megkeményedik és persze akkor is lehet még formálni, de több energia szükséges hozzá.”

Szénási Kornélia

Nem tudok nem arra gondolni, hogy jelenleg is háború zajlik, méghozzá a szomszédunkban, Ukrajnában. A LifeFlower Szülés körüli Információs Oldal és csoport ukrán menekült kismamáknak nyújt segítséget, a Perinatus Alapítvány pedig online előadásokon készítik fel a segítőket a krízishelyzetben levő kismamákkal való találkozásra.

„Az alapítvány hálás szívvel segíti a kezdeményezésben résztvevő önkénteseket, hogy ebben a nehéz helyzetben ők maguk se maradjanak magukra” – tudom meg Markovits Anitától. Ugyanis a segítőknek is szükségük van a támogatásra, szupervízióra ebben a speciális helyzetben, ezért a Perinatus szerepe kulcsfontosságú abban is, hogy milyen segítséget kapnak a hazánkba érkező, traumatizált, krónikus stressznek kitett menekült kismamák. 

De nem is feltétlenül „kell" háború ahhoz, hogy generációról generációra örökíthető traumát hordozzunk.  

 

Örökölt szülés

Az én gyerekeim személyisége között épp annyi a különbség, amennyi a születési körülményeik között volt. Az egyikük – aki egy erőszakos, traumatikus szülés, császármetszés útján született – gyakrabban kér segítséget, zaklatottabb, bizonytalanabb. A másik gyerekem tudatosabb, magabiztos személyiség, ő a rakéta, aki, ha valamit elhatároz, az úgy is lesz. Ő természetes úton, komoly felkészülés és támogatás mellett jött a világra. Természetesen ez az összefüggés nem ennyire egyszerű, de mindenképpen szimbolikus számomra a párhuzam. És pontosan tudom, hogy nem vagyok egyedül a történetemmel, főleg, hogy erőszakos szülések évtizedekkel korábban is voltak, ahogy szeparáció is, de valamiért csak nemrég kezdtünk beszélni róla úgy istenigazából. 

Orosz Katalintól megtudom, hogy Michel Odent, a nemzetközileg is elismert francia szülész és sebész szerint – aki nemrég Budapesten tartott workshopot –

azoknak az embereknek, akik traumatikus szülés során jöttek a világra, a kapcsolataik is sérülhetnek, ami társadalmi szinten is tapintható problémákat okoz.

És kedvezőtlenül befolyásolja társadalmi szocializációnkat, többek között a szülővé válásunk folyamatát is. 

„A születés nem csak úgy megtörténik, hanem hordozzuk magunkkal az emlékét, sőt, transzgenerációs szinten is visszük tovább – mondja Szénási Kornélia. Nem csak a traumáét. Egy jó szülésélmény gyógyítóan hathat az előző generációkra, kapcsolatainkra, szülésélményeinkre is.

A szülés módosult tudatállapot

Szántai Gabriella elmondja, hogy több évtizedes hagyománya van az édesanya és az újszülött szeparálásának, miközben kutatások már kimutatták, hogy azok az anyák, akiket a babájuktól elválasztottak, nagyobb eséllyel szoronganak, válnak depresszióssá, vagy küzdenek szoptatási nehézségekkel. 

Szántai Gabriella

Saját megélésem is egybecseng a szakember állításával. Mi hét órán át voltunk szeparáltan a kisfiammal csak az első napon és a többi napon is órákra elvitték mindenféle vizsgálatokra. Volt, amikor úgy adták vissza, hogy csupa vérfolt volt a feje, mint utólag (!) megtudtam, vért vettek onnan. Hadd ne mondjam, milyen élmény volt nekem újdonsült (és már eleve traumatizált) anyaként visszakapni egy vérfoltos kisbabát és milyen lehetett a babának, akinek volt egy rémes születése, aki élete első óráit idegenek és éles fények között töltötte, akit random emberek elvittek, szurkáltak és tápszereztek (amiről mindig utólag szóltak, mikor már órák óta zokogva próbáltam sikertelenül megszoptatni a teljesen jóllakott kisbabámat). 

Ez nyolc éve volt. Már feldolgoztam a történteket, de a tüske bennem marad szerintem örökre. 

Nem csoda, hiszen rettenetesen mélyre mennek ezek a traumák.

„Szülés alatt eleve módosult tudatállapotban vagyunk" – mondja Szénási Kornélia. „Ha egy szülésznő, egy dúla, egy orvos, szülész ebben a módosult tudatállapotban úgy van jelen, hogy az anya megélheti a támogatást, segítséget, akkor ez megadja a bizalomnak vagy a biztonságnak az élményét, de bántalmazás, erőszakos szeparáció esetén felerősödhet a kiszolgáltatottság érzése, ami mélyen beépül.”  

 

A szülés: családi helyett orvosi esemény lett

Igazából minden az ellen szól, hogy a szülészet ilyen szinten túlmedikalizált és szétszabályozott legyen. De vajon mikor csúsztak így félre a dolgok? Vannak, akik szerint ez Semmelweis munkássága utánra datálható, amikor elterjedt az a nézet, hogy a kórházban biztonságosabb szülni és a bábai modellt felváltotta egy – mondjuk így – technokrata modell, ahol (többségében) férfi orvosok kezébe került a szülésnek az irányítása és kontrollja. Mindez a nagyobb biztonság jegyében. 

„A szülést, születést orvosi eseménnyé tette ez a változás, miközben korábban egy családba ágyazott társas, szociális esemény volt tele intimitással. A bábát mindenki ismerte a faluban és még a városokban, polgári körökben is bábákkal szültek a nők. A régi időkben és ma is gyakori a megalázásról és bántalmazásról szóló történet. Akik ebben részt vesznek, talán nem akarnak kifejezetten ártani, a rendszer jelenlegi működése sajnos magában hordozza ezt” – mondja Csizek Zsuzsanna. Ez persze nem teszi könnyebben elviselhetővé a helyzetet annak a szülő nőnek, akivel méltatlanul bántak, nem segítették, nem támogatták. A szülés egyszeri és megismételhetetlen életesemény. Mindenki háborítatlan élményre vágyik. Ami ehhez képest történik, sokszor elfogadhatatlan.

„Megrendítő látni, hogy hány ötven-hatvan éves nő van, akikre anno rászóltak, hogy »szedje össze magát, viselkedjen, minek vállal gyereket, ha nem bírja a szülést«, és hogy sokan közülük már rálátnak arra, hogy ez lehetett volna másképp is, hogy ez nem volt rendben. 

Most döbbennek rá arra – akár a saját unokájuk születése kapcsán –, hogy amit ők átéltek, az bántás, fájdalmas veszteség volt, amitől nem csoda, hogy akkoriban szenvedtek. Megrázó látni ezeket a nagymama korú nőket, ahogy a saját történetüket írják újra.”

Csizek Zsuzsanna

Mi van, ha az anya nem tudja, hogy traumatizálódott a gyereke?

Gyakori, hogy az anya sodródik az árral, nem is tudja, hogy ami történik velük, az nem természetes. De aztán esetleg gondok merülnek fel a gyerekkel kapcsolatban, és sokszor kiderül, hogy a háttérben a perinatális élményei húzódnak. Szántai Gabriella elmondja: „Előfordulhat, hogy egy megmagyarázhatatlan viselkedés, például az első három hónapban gyakran ismétlődő vigasztalhatatlan sírás – aminek fiziológiai okát kizártuk – mögött egy nehéz születési élmény feldolgozása zajlik.

Az alvásproblémák, később a viselkedés- és evészavarok, indulatkezelési problémák jó része visszavezethető magzatkori, vagy születési traumára.”

Mi a kisfiammal még egyelőre csak érintőlegesen beszélgettünk a születéséről. Sokkolni nem akartam, súlyt sem akartam a vállára pakolni. Ha kérdez, őszintén válaszolok. Tudom, elkerülhetetlen, hogy egyszer majd szembenézzünk a történetünkkel. De vajon mi van, ha valakinek felnőttként sem sikerült még feldolgoznia a születési traumáját?

„Autogén tréninget tanítok harmincnyolc éve" – meséli Orosz Katalin. „Óriási sikereket tudunk elérni az olyan több napos, intenzív csoportokban, amelyekbe felnőttek jönnek a saját születési traumájukat feldolgozni. 

Ténylegesen kisbabaként tartom, tartjuk ezeket a felnőtteket az ölünkben a gyakorlat után, katartikus élmény mindenkinek. És utána már előre tudnak tekinteni, le tudják rakni ezeket a terheket.” 

Alapozás, prevenció, felkéSzülés

Markovits Anita a végén még fontosnak tartja megemlíteni, hogy a Perinatus nem kizárólag a szülési trauma kérdésével foglalkozik, hanem prevencióval is.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

„Számos olyan programunk van, ami a prevenciót célozza meg, hogy az az alapozás, amit említett Kornélia az elején, stabil legyen. Olyan csoportokról van szó, amelyekben a kismamáknak jó megélni azt, hogy biztonságos helyen vannak, megkönnyebbülhetnek, támogató közegre találhatnak. A traumakezelés egy fontos dolog, de az alapítvány azért jött létre, hogy a szülővé válás folyamata már az elején jól induljon, hogy sokkal védettebbek legyenek az édesanyák, a babáik, és úgy egyáltalán, a családok. Lehet, hogy ezt a cikket épp egy magányos kismama is olvassa majd, aki nem tud kihez fordulni, komoly nehézségei vannak, nem tudja, hova menjen tanácsért és most kapaszkodóra lel, ami igazán csodálatos” – mondja Anita, és látom, hogy könnyes szemmel áll fel a beszélgetésünk végén.

Ahogy végignézek ezeken a nőkön, mindenki érezhetően megérintődött. Én is. A téma, az ő elhivatottságuk, az alapítvány székhelyének légköre, mind-mind felerősítette bennem azt a jóleső gondolatot, hogy ha nők összefognak, úgy igazán, ott születik a csoda. 

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/kieferpix