– 

Te nem ismersz engem. Sosem találkoztunk személyesen, én mégis azt érzem, hogy ismerlek. Olvastalak a rendőrségi jegyzőkönyvekben, láttam a vallomásodat, és látlak akkor is, amikor találkozom A.-val.

Látom az aljas, gonosz és megbocsáthatatlan bűnödet minden egyes alkalommal, amikor A. szemébe nézek, és látom a mozdulataiban is. A. lehajtott fejében, összekulcsolt kezében, halk, alig érthető mondataiban. A. nem sír. Sosem láttam őt sírni. Csak néz és hallgat.

Egy nagyon szép kislány, akit szoborrá merevített az éveken keresztül tartó erőszak. Bezártad őt. Tönkretetted.

Elvetted a szüzességét, elvetted a felnőttekbe vetett bizalmát, megfosztottad a hangjától, és örökre beleégetted magad a testébe és a lelkébe. Borzalmas dolgot tettél minden egyes alkalommal, amikor arra kényszerítetted hogy levetkőzzön, és megtegye azt, amit te pornófilmekben láttál, és amit a feleségedtől nem mertél kérni. Egy kislányt használtál a szexre. A saját rokonodat. Aki vér a véredből. Aki megbízott benned, aki még évekkel az erőszak kezdete után sem hitte el igazán, hogy mindez valójában megtörténik vele.

Az egyik vallomásodban azt állítod, hogy A. szerelmes volt beléd. Volt pofád ezt mondani, és nem szakadt rád az ég, és nem égett ki a papír a szavaid nyomán. A. nyolcéves volt, amikor először hozzányúltál. Nyolc.

Mindig azt mondjuk, hogy akit szexuális erőszak ért, annak pszichológushoz kell járnia, de nem beszélünk arról, hogy mi van akkor, ha valaki nem akar pszichológushoz járni. Ha valaki, mint A. is, csak annyit akar, hogy hagyja végre mindenki békén. A. nem ment el pszichológushoz. A szakértői vizsgálatokat végigcsinálta, mert tudta, azt muszáj ahhoz, hogy téged elítéljenek. De azon túl nem hajlandó senkivel sem beszélni arról, hogy mi minden történt vele. Fogalmam sincs, hogy valaha az életben el fog-e menni pszichológushoz.

Nem tudom, mit mond neked az ügyvéded. Biztat-e azzal, hogy ezt megúszod. Remélem, nem. Merthogy nem fogod megúszni. Ott fogsz évekig rohadni a börtönben, ahol – ha kiderül, mit tettél ezzel a kislánnyal (ki fog derülni), akkor – téged is meg fognak erőszakolni. Ezt nem fenyegetésből írom. Semmi örömet nem okoz nekem, hogy tudom, mi fog történni veled.

Az egyik erőszak nem teszi meg nem történtté a másikat. A te szenvedésed nem fogja kitörölni A. életéből a szenvedést.

De azért akarom, hogy tudd. És akarom azt is, hogy fájjon neked az élet minden egyes elkövetkező pillanata. Akarom, hogy egyszer felfogd, mit tettél, és ha felfogtad, onnantól többé ne legyen íze az ételnek, amit a szádba veszel, és hogy soha többé ne legyen megnyugvásod.

Megvetlek, és nem tartalak embernek.  De ezzel semmit nem segítek A.-nak, akinek úgy ért véget az élete, hogy igazából még el sem kezdődött. Tehetetlen dühöt érzek, és szívem minden erejével azt kívánom, hogy valami csoda folytán A. élete mégis kapjon egy újabb esélyt. De téged, téged nem tudlak nem gyűlölni.

Persze tudom, hogy nem olvasod a WMN-t. De valahogy mégis azt remélem, hogy eljut hozzád a levelem.

És eljut mindenki máshoz is, aki olyat tett, mint te. Mert üzenetem van nektek: Féljetek. Változik a világ. Nem fogtok tudni örökre rejtve maradni. Ki fog derülni, mit tettetek. 

Dr. Gyurkó Szilvia