–

Paradicsomdermesztő, így értette Ágika, és ezért sokáig azt hitte, hogy Lili apjának az a foglalkozása, hogy paradicsomot fagyaszt. Amikor náluk volt vendégségben, meg is kérdezte Lilit, hogy van-e paradicsom a hűtőben, és tényleg volt, sőt nemcsak fagyott paradicsomot tartottak a hűtőládában zacskószám, hanem még paradicsomjégkrémet is találtak a fagyasztó legmélyén, Ágika meg is kóstolta, de nem ízlett neki, túl borsos volt, túl bazsalikomos, és csak ráadásnak édes, egykanálnyit vett, émelyítően szokatlan íze volt, de Lili se ette meg, már a fülén jött ki a paradicsom. 

Ágika szeretett Liliéknél lenni, mert egészen más család volt, mint az övé, itt öt gyerek zsúfolódott össze egyetlen szobába, a fiúk ágya háromemeletes volt, a lányoké kettő, de a fiúk leginkább kint voltak a kertben, és fociztak, egy igazi nagy vas focikapujuk is volt, kéne egy másik foszikapu, visította örökké a selypítő Lacika, aki még iskolás se volt, és a fiúk sose vették be a lányokat, amikor kapura rúgtak, még Lacikát is előbb állították volna be védeni, mint őket. 

A két nagyobb fiú már a fóliában is dolgozott az apjuknak, a városon kívüli földeken, de Ágikának erről senki nem beszélt, nem tudta, hogy itt minden gyereknek megvan a napi feladata, ő csak azt látta és irigyelte, hogy a szülők megölelik a gyerekeiket, puszika-puszika-puszika, mondta Joli néni neki is, amikor az ajtóban kétfelől megölelte és megpuszilta, jó szaga volt a hajának, és Ágikának ilyenkor mindig a saját sokkal fiatalabb, mindig ideges anyja jutott eszébe, a ruhája áporodott cigiszaga, mert Ági már kicsi korában is utálta a füstöt, úgyhogy mikor az anyja ráemelte a bicikli gyerekülésére, hogy kapkodva óvodába vigye, mindig igyekezett visszatartani a lélegzetét.

Még akkor se hagyta abba a Liliékhez járást, amikor a középső fiú, aki három évvel volt nagyobb nála, már negyedikes, behúzta a bokorba a kertben, és szájon csókolta.

Korábban ő volt az, aki beavatta a legnagyobb titkába, hogy ellopta az apja borosüvegét, ebből iszik apu, mondta büszkén, és eldicsekedett, hogy ivott belőle, és most már ő is férfi lett, neked nem adhatok, te csak lány vagy, közölte villogó szemmel. 

A szája a száján nem volt jó érzés, Jancsinak borszaga volt, Ágika el is szaladt gyorsan, ki a kapun, és szó nélkül hazarohant, soha nem mondta el Lilinek, mi történt, de nem ment ki többet a kertbe a fiúkkal. Nem szólt többet Jancsihoz se, szerencsére az is átnézett rajta azontúl, miután még utoljára a szemébe vágta, hogy gyáva buta kukac. 

Liliéknél mindig paradicsomleves volt, meg paradicsomsaláta, és rizzsel töltött sült paradicsomot is ott evett először, minden ízlett neki, legszívesebben ott maradt volna éjszakára is, ha nem félt volna most már a nagyfiútól egy kicsit. Ültek az asztalnál, csendben kanalaztak, csupa piros volt a szájuk széle, de nem törölték le, mert csak ünnepekkor kaptak szalvétát, hanem a végén arcot mostak, és náluk nem volt szokás evés közben tévézni vagy beszélgetni se, hanem evés után mindenki szépen megköszönte Istennek, hogy aznap is jóllakhatott, csak azután álltak fel. 

Lili apja, a sápadt, sovány, sokat gesztikuláló férfi néha beszédet is mondott ebéd előtt, de még ez is tetszett Ágikának, mert érdekes, borzongató történeteket mesélt leprásokról és bűnösökről, és olyan érthetetlen szavakat használt, mint a pokol, az apostol meg a tálentum, „a langyosakat kiköpi az Úr”, ez volt a kedvenc szavajárása, akkoriban még nem volt hittan az iskolában, és Ágikának semmiféle fogalma nem volt ezekről a dolgokról, csak felnőttkorában értette meg, hogy az az égő szemű, mindig fáradt ember az anabaptista hitelvekről prédikált, miközben a gyerekek egymás sípcsontját rugdosták az asztal alatt. 

Sokáig járt hozzájuk Ági, minden érkezésnél és búcsúzásnál boldogan simulva bele az anya, néha az apa puszikázásába és ölelésébe, mert nem voltak nagyszülei és testvérei, senki se ölelgette addig.

Aztán egyszer, amikor rosszul lett az iskolában, és a nagyszünetben hazaengedték egyedül, mert akkoriban gyakran voltak hasgörcsei, Ágika nem találta otthon az anyját, úgyhogy gondolkodás nélkül ment át Liliékhez, csak háromsaroknyira volt a házuk a lakóteleptől. 

A kapu zárva volt, de ő már megtanulta a fiúktól, hol kell átmászni a kerítésen, csak most nem volt ott túlfelől a titkos hokedli, fel is horzsolta a combját, ahogy leereszkedett a bokrok közé. Megnyálazta a kezét, és jól megdörzsölte, hogy ne vérezzen, de csúnyán sajgott, bicegve ment a ház felé, hogy rendesen megmossa a fürdőszobában, és sajnáltassa egy kicsit magát Joli nénivel. Meglepődött, hogy már nem is fáj a hasa. 

A ház ajtaját még soha nem találta zárva, de most nem nyílt, és Ági tudta már, hogy nem kellett volna idejönnie. Mégis hátrament a konyhához, hátha be tud mászni az ablakon, ott a párkány olyan alacsony volt, hogy ő is elérte. Az ablak tényleg nyitva volt, de csak résnyire, és ahogy be akart nyúlni, hogy elhúzza a függönyt, megtorpant, mert sikoltást hallott bentről. Úgy megijedt, hogy nem tudott megmozdulni. Ez tetszik, apu, így jó, kiabálta benn valaki hisztérikusan, és ahogy a dermedt Ágika szeme hozzászokott a benti félhomályhoz, meglátta Joli nénit a virágos háziruhájában, a konyhaasztalra dőlve, rengett az egész teste, és hangosan visítozott, de még az asztal is mozgott alatta. Lili apja is ott állt a konyhában, furán vörös volt a feje, és újra meg újra nekilökte hátulról Lili anyját az asztalnak, és az egész olyan képtelen volt, annyira értelmetlen, hogy Ágikának elfutni se volt ereje, pont szemben állt Joli nénivel, de ő nem látta meg, mert csukva volt a szeme. 

Ágika csak akkor bírt megmozdulni, amikor Lili apja felemelte a fejét, és egyenesen ránézett, de nem kiáltott rá, hanem nagyon furán rávigyorgott, mint aki büszke magára, aztán rákacsintott, és folytatta a lökdösést, és ettől Ágika végre megmozdult, és szívszakadva elszaladt, mert a bácsi olyan ijesztő volt, hogy később rémálmai lettek tőle. Ki akart volna rohanni a kertből, de szék nélkül nem érte fel a kapaszkodót a kerítésen, hiába ugrált, úgyhogy vissza se nézve megfordult, és odarohant a farakáshoz, és hason bekúszott a Lacika szupertitkos fegyverraktárába, ott jól összekucorodott a szűk, egérmocskos büdösben, és csukott szemmel, mozdulatlanul ült ott órákon át, csak a combját dörzsölgette meg időnként a koszos kezével, mert egyre jobban fájt. Senki nem kereste, és mikor kifülelte, hogy mindenki hazajött, és bementek a házba enni, nagy nehezen, gémberedetten kimászott, a kapu már nyitva volt, úgyhogy hazabicegett, soha többet nem ment át Liliékhez. 

De nem is tehette volna, mert egy hét múlva az anyja egy szokatlanul nagy balhé után váratlanul összepakolt, lelépünk innen, mondta, és minden egyéb magyarázat nélkül elköltöztek a város másik felébe ketten, és nem beszéltek soha többet a régi iskoláról.

Az új iskolában már nem mert magának pótcsaládot keresni, kétségbeesett magányban nőtt fel, mert csak a gimi végén kezdett fiúzni. 

Ez csak azért jutott eszébe tizennyolc évvel később, mert nem tudott aludni, kilopózott a fiúja mellől a nappaliba, a tévét kezdte kapcsolgatni, és egy éjféli beszélgetős műsorban meglátta Lilit. Rögtön megismerte a szeplőiről és a szabálytalan orráról, a műszempillája, a vérpiros ajkai és a komikusan divatjamúlt, tornyos frizurája ellenére kétségtelenül ő volt az, Lilly, ez volt kiírva a feje alá, így derült ki, hogy az új valóságshow-ban szerepel. Persze sokkal szebb volt, mint gyerekkorában. 

Amikor Ági odakapcsolt a műsorra, Lilinek pont folytak a könnyei. Úgy mesélte el, fekete csíkokkal az arcán, hogy igen, őt is érte trauma, mert kiskorában egyszerre vesztette el a legjobb barátnőjét és az apját. A műsorvezető persze nem hagyta annyiban, alaposan kikérdezte, hogy mi történt, és Ági így tudta meg, hogy az elköltözésük másnapján az elsőnek hazaérő Lili talált rá az apjára otthon, a konyhában feküdt a földre csúszva kifordult szemmel és véres szájjal, mert elharapta a nyelvét, szegénynek agyvérzése volt, abba halt bele, jajongott Lili, látszott apun korábban, hogy baja van, de orvoshoz nem ment, mert csak Istenben bízott, így aztán még elbúcsúzni se tudtunk tőle, nem bocsátom meg magamnak, hogy nem mertem megpuszilni se holtában, mert annyira ijesztő volt, és én nagyon kicsi voltam, csak a dermedt kezét fogtam meg egy pillanatra, na és milyen érzés volt, mit üzent a keze, kérdezte kíméletlenül a műsorvezető mohón áthajolva a stúdió asztalán, langyos volt, mondta Lili nagyon halkan, és akkor úgy elkezdett sírni, hogy még három perc után se bírta abbahagyni, akárhogy kérlelték, és le kellett keverni a műsort, de már úgyis jött volna mindjárt a műsorzárás.

Szabó T. Anna

A kiemelt kép forrása: Hámori Zsófia/WMN