A bao (kissé zavaros) eredete

Ha minden igaz, akkor a bao őse egy másik gőzölt tésztaféle, a mantou volt, amit a III. században, a Három Királyság korában fejlesztett tovább baóvá Csu-ko Liang (Zhuge Liang) katonai stratéga, méghozzá azért, hogy így űzze el a pestisjárványt, ami a hadseregben felütötte a fejét… Csu-ko Liang ezért fej alakú fogásban gondolkodott, amit először az isteneknek ajánlott fel, majd a katonáinak, hogy így segítse a gyógyulásukat.

Egy másik legenda azonban másképp meséli: e szerint Csu-ko Liang és a katonái egy győztes csata után hazafelé masírozva elérkeztek egy folyóhoz, amin lehetetlennek tűnt átkelni. Miközben a megoldáson töprengett, egy szomszéd falubeli elárulta neki, hogy régebben a helyiek úgy keltek át a vízen, hogy feláldoztak egy embert, akinek a fejét a sodrásba dobták, hátha így elnyerik az istenek jóindulatát. Csu-ko Liangnak szerencsére nem sok kedve volt megölni a saját embereit, úgyhogy fej alakú tésztát készíttetett, azt megtöltette hússal, és azt hajította a folyóba, hátha ezzel is megelégszik a haragos vizek őrzője.

Az első bao igencsak jól sikerülhetett, a vizek ugyanis kettényíltak, a sereg pedig gond nélkül átjutott a túlpartra.

Baozinak azonban csak a X. századtól hívják. De vannak olyan történészek is, akik szerint még korábban, már időszámításunk előtt 400-ban nyakalták az emberek a baót.

Pixar-hős

A baót szerintem mindenki szereti, aki csak kóstolta, így hát egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy a Pixar is készített róla egy hétperces rajzfilmet, amelyet a kínai–kanadai Domee Shi írt és rendezett – amivel ő lett az első nő, aki a filmstúdiónak rövidfilmet alkotott. A Baót 2019-ben Oscar-díjjal is jutalmazták. A Babszem Jankó-, vagy Hüvelyk Matyi-szerű történetben egy házaspár életébe csöppen bele a vacsoraasztalnál a kis Bao, akinek a feleség azonnal gondoskodó édesanyja lesz, szeretettel etetgeti, piacra viszi, no meg a parkba tajcsizni. Hamar meg kell azonban tanulnia, hogy az anyasággal mennyi aggodalom és féltés jár, illetve hogy a gyerekek – még ha kis purdé baók is eredetileg – idővel óhatatlanul a saját útjukat fogják járni. (Ha teheted, mindenképp nézd meg, elérhető Disney+-on, a kamasz Bao kis durcás ábrázata fel fogja dobni a napodat, üresfészek-szindrómára pedig igazi gyógyír!) Ami az inspirációt illeti:

Domee Shi azt nyilatkozta, hogy egy szem gyerekként ő volt az édesanyja túlféltett kis tésztabatyuja.

rajzfilm Kína áldozat bao maradékmentő
Forrás: Pixar

Ezerarcú bao

Szinte végtelen a bao variációs lehetősége. Meg lehet tölteni csak zöldséggel, valamilyen hús és zöldség kombinációjával, hallal, tenger gyümölcseivel, vörösbab-pasztával, kókusszal, nutellával, lehet édes, lehet sós, kerülhet levesbe betétnek, le lehet pirítani az alját, és nyakon lehet önteni a kedvenc szószaiddal: határt legfeljebb a gasztrofantázia korlátai szabhatnak. Az elkészítése pedig sokkal egyszerűbb, mint amilyennek talán elsőre tűnik.

Baotésztarecept

Felfuttatom a porélesztőt két evőkanál cukorral elkevert fél bögre langyos tejben, majd összekeverem két és fél bögre liszttel, egy kiskanál sütőporral, egy kiskanál sóval, harmad bögre vízzel, egy kiskanál olajjal. Szép bucivá gyúrom, aztán letakarva duplájára kelesztem. Akkor lisztezett felületen hurkára hengergetem, abból nagyobb diónyi (legyen, mondjuk, másfél pingponglabdányi) tésztagolyókat pödörítek, amiket 3-4 milliméteres palacsintává nyújtok lisztezett sodrófával. Akkor belekanalazom a tölteléket, és először összecsippentem a két szemközti oldalát, majd ott megfogva megtekerem a tésztát, így hermetikusan bezárva a tölteléket a burokba. A batyukat egy-egy kis négyzetre vágott sütőpapírra teszem, és mehetnek is a gőzbe tizenöt percre! 

rajzfilm Kína áldozat bao maradékmentő

Legyező, bambuszkosár vagy gőzfazék

Erre a célra több megoldás létezik. Lehet kb. 2-3000 forintért kapni állítható párolókosár nevezetű, legyezőszerűen kihajtható fém gőzölőrácsot, amit beteszel egy lábasba, aláöntesz annyi vizet, hogy a bao ne érjen bele, csak a gőzben főjön. Előnye, hogy olcsó, kis helyen elfér, hátránya, hogy nem sok gombócka fér el rajta.

rajzfilm Kína áldozat bao maradékmentő

Ha igazán autentikus szeretnél lenni, akkor vehetsz bambusz párolókosarat, 4-10 ezer forintért. Ez már nagyobb helyet foglal a konyhában, cserébe azonban többszintes, így egy füst, pontosabban gőz alatt viszonylag sok gombóckát elkészíthetsz.

Végül van a gőzölőfazék, az enyém akkora, mint egy családi méretű húsleveses verzió, betétjeinek köszönhetően háromemeletes, és ezzel már egy komplett baopartira elegendő batyu legyártható könnyűszerrel. Azt se bánom, hogy sok helyet foglal: mivel nagy húslevesrajongó is vagyok, gyakran ebben főzöm a pho levest is (persze csak akkor, ha épp nem fő benne a bao).

rajzfilm Kína áldozat bao maradékmentő

Töltelék

Tényleg azt raksz bele, amit csak szeretnél, vagy ami épp van otthon (ezért is mondom: nagyszerű maradékmentő, elnyel bármi resztlit), vagy frissen a boltban. Ez legyen valamilyen darált hús: csirke, pulyka vagy sertés, maradék marhasült, csirkepaprikás vagy pulled pork, netán tofu villával összetörve, esetleg hal. Hozzákeverhetsz reszelt vagy darált zöldségeket (de lehet csak zöldségeset is készíteni): kínai kel, kaliforniai paprika, répa, gomba mehet bele, no és a fűszerek – reszelt gyömbér, zúzott fokhagyma, só, bors mindenképp dukál! 

Én ezúttal egy vegán verziót csináltam csicseriborsóval, gombával, répával, hagymával, kaliforniai paprikával, és egy húsosat csirkével, gombával, kaliforniai paprikával, újhagymával, répával. Ezeket csak bedobom az aprítógépbe és pépesre keverem. Ha az alkatrészek miatt kissé folyós a töltelék, akkor keverek bele kukoricakeményítőt is. A töltelék ízesítését nem szoktam túltolni, a bao koronája ugyanis (szerintem) a szósz, amit kínálok mellé. Most egy édes-csípős mangószószt főztem.

rajzfilm Kína áldozat bao maradékmentő

Édes-csípős mangószósz

Egy érett mangót meghámozok, felkockázok, majd egy deci vízzel, egy hüvelykujjnyi gyömbérrel, egy felkockázott kápia paprikával, két gerezd fokhagymával, negyed kiskanál csilivel, egy evőkanál cukorral, fél kiskanál sóval felteszem főni. Forrás után tíz-tizenöt perccel összeturmixolom, beleöntöm egy citrom kifacsart levét, ízlés szerint fehérborecetet (mondjuk, három evőkanálnyit), majd a tűzre visszatéve, fél deci vízben elkevert egy evőkanál kukoricakeményítővel besűrítem. Kóstolgatom, ha kell, még igazítok az ízén csilivel, cukorral és ecettel.

rajzfilm Kína áldozat bao maradékmentő

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa