–

Mit mond az országunkról a gyerekszegénységi adat?

Van a klasszikus mondás, miszerint van kis hazugság, van nagy hazugság, és van statisztika – ami azon túl, hogy szellemes játék a szavakkal, 2025-ben különösen látványosan megmutatta az igazságtartalmát is. A Válasz Online tavasszal induló cikksorozatában ugyanis kutatók elkezdték a nyilvánosságban is határozottan jelezni, hogy valami nem stimmel a magyar jövedelmi statisztikákban. Emiatt pedig a gyerekszegénységi adatok sokkal alacsonyabbak a hivatalos nyilvántartásokban, mint lenniük kellene a valóság alapján. Szó szót követett, majd őszre a Központi Statisztikai Hivatal végül korrigált, és ez alapján körülbelül megduplázódott a gyerekszegénység Magyarországon. Egészen pontosan, a gyerekszegénység (sajnos) maradt ott, ahol volt, a statisztika viszont jobb (igazabb) lett, és így pontosabban mutatja, milyen szívszorító helyzetben vagyunk. 

A javítás előtti adatok szerint 2019-ben a gyerekek 11 és fél százaléka számított szegénynek, a korrekció után ez a szám 18 százalékra emelkedett, míg a 2020-as statisztikában 9 és fél százalékról 20,9 százalékra, és így tovább, egészen a legfrissebb statisztikákig, minden éves adat megnőtt kisebb-nagyobb mértékben. 

Ez a cikk most nem arról szól, hogy miért történhetett ez a torzítás a számokban, arról viszont igen, hogy miért fontos pontosan ismerni a gyerekszegénységi adatokat. Ezek csak számok, mondhatnánk, mit törődjünk velük? Csakhogy ez nincs így.

Szerintem ugyanis ez az egyik legfontosabb adat, ami leírja az országunkat, mi több, leírja a jövőnket is; a gazdasági versenyképességünket, a társadalmi viszonyokat, és nem utolsó sorban az életesélyeket. 

Az ugyanis, hogy minden ötödik-hatodik gyerek szegénységben él és ennél is több gyereket veszélyeztet nélkülözés, vagy nő fel olyan családban, ahol az anyagi források szűkösek, önmagában is szívszorító. De igazán sokkolóvá akkor válnak a számok, amikor arra is rádöbbenünk, hogy ezeknek a gyerekeknek gyakorlatilag nem igazán van esélyük arra, hogy ebből a helyzetből kikeveredjenek.

A társadalmi mobilitás brutálisan lelassult Magyarországon.

Ma azt mondjuk, hogy a gyerekek legfontosabb adata az irányítószám, ahova születtek. Ez szabja meg, hogy milyen minőségű egészségügyi ellátást, oktatás kapnak, milyen gyerekvédelmi szolgáltatásokhoz férnek hozzá, és milyen életesélyeik lesznek. A nagy társadalmi rendszereink nemhogy nem csökkentik a szakadékot a szegények és a jómódúak között, hanem tovább mélyítik azt. Ez pedig azt jelenti, hogy a születéskori helyzet egy olyan árnyékot vet a gyerekre, ami alól élete végéig nem tud kikeveredni. 

A gyerekszegénységi adatokat ideig-óráig lehet kozmetikázni, de az aggasztó valóság kiderül, ha egy gyerek kinyitja a száját.  

Egymásra rakódó hátrányok

A szegénység nem csak azt jelenti egy gyerek számára, hogy nem tud „két forintért kuglert venni”, hanem azt is, hogy az anyagi nélkülözés mellett a fejlődési esélyek hiánya és a társadalmi kirekesztettség is sújtja. A hátrányok egymásra rakódnak, és az élet minden területére kihatnak – végső soron pedig előidézik azt a helyzetet, hogy a szegénységben lévő gyerek, majd később a fiatal felnőtt és a felnőtt tartósan nagyon nehéz körülmények között éli az életét. Rosszabb munkát tud elvállalni, rosszabbak a lakhatási körülményei, rosszabb az egészségügyi állapota és folyamatosan elhatárolódik, egyre látványosabban különböznek az életkörülményei a többi társadalmi csoportétól. 

Idézet következik egy 2023-as tanulmányból:

„Rámutatunk arra, hogy már két-három éves korban jelentős társadalmi különbségek állnak fenn mind a fogak állapota, mind a fogorvosi látogatások, mind pedig az egészségmagatartás tekintetében, és mindezek kiegészülnek a közfinanszírozott fogorvosi ellátások elérhetőségében mutatkozó, szakadékszerű társadalmi különbségekkel. A kisgyermekkori különbségek az életkor előrehaladtával általában csak tovább nőnek.”

A gyerekbetegségek közül a leggyakoribb a fogszuvasodás, ami megelőzhető, viszont ha nem kezelik, akár egy egész életen keresztül negatív hatással jár az egészségre is, de a társas kapcsolatokra is.

Múlt nyáron volt néhány hét, amikor az egyik fogamból letört egy darab, és amíg vártam az időpontomra, nem tudtam felszabadultan nevetni, nem vállaltam nyilvános eseményen szereplést, és úgy általában kevésbé éreztem jól magam. De nem volt kérdés, hogy ezt a problémát az orvos megoldja, és az sem volt kérdés, hogy még ha drága is a fogorvosi kezelés, de bele fog férni a családi költségvetésbe. Az sem kérdés, hogy félévenként elballagok fogorvoshoz ellenőrzésre, fogkő leszedésre, ahogyan az sem, hogy ez a rutin a gyerekem életének is része. Egy csomó minden számunkra nem kérdés, mert megvan az a „luxusunk”, hogy rendszeres jövedelemből élő, nagyvárosi, középosztálybeli helyzetünk van. 

De, ahogy a fent idézett tanulmány is mutatja, rengeteg család számára ez igenis kérdés.

Ha egy család jövedelmi szegénységben él, az a gyerek fogazatából már két-három éves korában megállapítható. Ami valami elképesztő szimbolikus erővel mutatja meg azt, hogy milyen brutális hatása van, hogyan termelődik újra, és hogyan mérgezi a társadalmi viszonyainkat a szegénység.

Ennek legfrissebb szimbóluma most a WC-kefe, de szerintem legalább annyira lehetne az egy hiányos fogazatú felnőtt, vagy egy szuvas fogú gyerek. 

A gyerekszegénység többet elmond a felnőttek társadalmáról, mint a gyerekekről