Presser Gábor: Nem rajongok a nagy hacacárékért
Tíz szívünknek kedves idézet a ma 76 éves művész könyvéből
Nyilvánvalóan nem voltam magamnál, amikor vállaltam, hogy Presser Gábor születésnapjának tiszteletére a Presser könyve című kétkötetes, kicsit több mint 950 oldalas memoárból szemlézek néhány fontos, vicces, jellegzetes, egyszóval presseres gondolatot. De hogy lehet a milliónyi mondatból tízet kiválasztani? Sehogy! Azért persze megpróbáltam: kis ízelítőt mutatok csak a kötetekből, és inkább arra biztatlak benneteket, hogy olvassátok el ezt a 950 oldalt, mert MINDEN benne van, ami fontos volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon. A zenén túl, a szövegekben ott az egész életünk. A Presser könyve letehetetlen alapmű, elképesztő időutazás, és fontos irodalmi élmény. És még a karizmaidat is edzi! Both Gabi cikkével az Újraolvasóban köszöntjük a ma 76 éves Pici bácsit.
–
Presser olyan gondolkodó, aki érzékenyen szűri át magán az irodalmat, a filmeket, a képzőművészetet, meg persze a színházat, és ebből mindig olyan zeneszöveg születik, ami a szívünk közepébe talál. Amihez hozzáér, az arannyá változik. Egyszerűen nem tud rosszat csinálni.
Ő taposta ki az utat a következő generáció zenészei előtt, az ő tájékozottsága, zenei nagyszerűsége és olthatatlan kíváncsisága nyitotta meg a „komcsizmusban” (ez is az ő szava) azt a teret, ami még a vasfüggönyön is áthatolt.
Nagy idők nagy tanúja, aki dalaival valamelyest elviselhetővé tette a fullasztó légkört „a legvidámabb barakkban”.
Emberségből is példát adott a fiataloknak, rajong érte a nála fiatalabb zenésztársadalom, ő a követendő példa.
Hatalmas életműve nem csupán a hanghordozókon hagy kitörölhetetlen nyomot, hanem színházi előadások katartikus pillanataiban, hangjátékokban, filmzenékben, és a fiataloknak átadott önzetlen tudásban is.
Bár az egész életét a nyilvánosság előtt élte, mégis kerülte a reflektorfényt, kizárólag a munkában hitt, és megszállottan végigdolgozta az életét. Épp ezért olyan nagy dolog, hogy – elképesztő memóriájáról tanúskodó – könyvein keresztül egészen közel engedi magához az olvasókat. Lessetek bele pár gondolatába, és aztán a többi millióba is.
1. Jellegzetes humorbomba
„Farmercucca még alig valakinek volt. És trikót se lehetett kapni. Illetve dehogynem, az volt a tripper beceneve.”
(Első kötet, 13. oldal)
2. Szolmizálni, ugyan már!
„Azért nem tudtam szolmizálni, mert abszolút hallásom volt, a kottát is ismertem, így semmi szükségem nem volt a szolmizálás segítő tudományára. Legalábbis azt hittem. Aztán Forrai Miklós tanár úr a zeneakadémiai zeneelmélet (szolfézs) felvételiről simán kirúgott azt követően, hogy egyetlen meghallgatás után a csoportból elsőnek lekottáztam az általa elzongorázott agyafúrt dallamot. Voltam olyan buta és dicsekvő, hogy azonnal oda is vittem a kottát a zongorához. Hát itt van, Gabcsi kész. Megnézte, félretolta: nos, hát akkor most lesz szíves ezt elszolmizálni?
Kicsit olyan volt, mintha egy jól sikerült gyakorlat után azt mondanák a tornásznak, rendben, most azt is szeretnénk látni, milyen a járása mankóval.
Én utáltam szolmizálni, ő utált engem, s már kinn is voltam a folyosón.”
(Első kötet, 17. oldal)
3. „Dalaktika…”
„»Egyszer majd annyi dal lesz a világon, hogy már nem fér fel az internetre…« Ezt mondtam viccből a Magyar Dal Napja egyik megnyitóján, de senki sem nevetett, mert nem folytattam valamilyen Chuck Norris-os megoldással (azok csak pár évvel később kezdtek terjedni).”
(Első kötet, 43. oldal)
4. Hibázni is szabad!
„Nincs annyi próba a világon, hogy kizárható legyen valamilyen esély a hibázásra. Az énekhang minden másiknál kényesebb hangszer.”
(Első kötet, 66. oldal)
5. Irónia a köbön
„Cenzúra pedig nem volt. Sehol nem volt egy olyan ajtó, amire ez lett volna kiírva: Cenzori Hivatal. Vagy: Magyar Cenzúra Háza.”
(Első kötet, 99. oldal) (A gondolat folytatása: „Cenzúra pedig volt” – 108. oldal)
6. Fakanáldíj anyukának
„Ettől kezdve tudtam, mi a dolgom. Bármikor, bármilyen díjat kaptam, már vittem is haza, s még aznap kitüntettem vele a mamámat. […] A munka frontját se hagytam ki, és mindig felemlegettem sokoldalú tehetségét. Ilyenkor Elvirkának nem kellett ünneplőbe öltöznie, ülve is átvehette a díjat, és minden alkalommal kezet ráztunk. Emlékszem, az Érdemes Művészt a méltán híres mákos-diós almáspitéjéért kapta.”
(Első kötet, 245. oldal)
7. Abszurd a köbön
„A szocialista abszurd ott hevert a lábunknál, kínunkban már csak vihogtunk a kopottas öltözőben. Valójában mint műfaj, a szocreál mellett létezett egy szocabszurd is.”
(Első kötet, 462. oldal)
8. Zongoraművész
„Anyukám félelméhez valamennyi csalódottság is odacsapódott, mennyivel jobb lett volna egyszer majd azt mondani: A fiam? A fiam zongoraművész. ”
(Második kötet, 39. oldal)
9. A mestermunka dicsérete
„Néha jót tesz egy kis szünetet tartani a művészettel való birkózásban. Van, amikor kár erőltetni. Néha elég, sőt többet ér, ha tudod a szakmádat. Olyankor a jól elvégzett »mestermunka« nagy örömet tud adni.”
(Második kötet, 83. oldal)
10. A könyv utolsó bekezdése
„Éjjel ottmaradni a hangszer mellett – csend van, egyedül én keltek zajokat, ami kellhet, ott a közelemben. Jó így. Könyvek, dalszövegek, a tablet, a régi spirálos füzetek is, kották, jegyzetek, ceruzák – s a zongora.
Most akkor mi legyen az első hang?”
(Második kötet, 433. oldal)
És még egy utóirat tőlem:
Az életem kitüntetett ideje volt minden pillanat, amikor Presser könyvét a kezemben tarthattam. Még akkor is, ha karizomlázam volt olvasás után.
Kiemelt kép: Reviczky Zsolt
