Presser Gábor: „Nem rajongok a nagy hacacárékért”

–

Presser olyan gondolkodó, aki érzékenyen szűri át magán az irodalmat, a filmeket, a képzőművészetet, meg persze a színházat, és ebből mindig olyan zene-szöveg születik, ami a szívünk közepébe talál. Amihez hozzáér, az arannyá változik. Egyszerűen nem tud rosszat csinálni.

Ő taposta ki az utat a következő generáció zenészei előtt, az ő tájékozottsága, zenei nagyszerűsége és olthatatlan kíváncsisága nyitotta meg a „komcsizmusban” (ez is az ő szava) azt a teret, ami még a vasfüggönyön is áthatolt.

Nagy idők nagy tanúja, aki dalaival valamelyest elviselhetővé tette a fullasztó légkört „a legvidámabb barakkban”.

Emberségből is példát adott a fiataloknak, rajong érte a nála fiatalabb zenésztársadalom, ő a követendő példa. 

Hatalmas életműve nem csupán a hanghordozókon hagy kitörölhetetlen nyomot, hanem színházi előadások katartikus pillanataiban, hangjátékokban, filmzenékben és a fiataloknak átadott önzetlen tudásban is.

Munkakedve töretlen, most is új bemutatóra készül a Vígszínházban, zenés családi road movie-t ír Dusánnal a Pinokkióból, amit Keresztes Tamás rendez, és decemberben várható a bemutatója. Szeptember 30-án és október elsején pedig Még 1 (+1) koncert is lesz az Arénában.

Bár az egész életét a nyilvánosság előtt élte, mégis kerülte a reflektorfényt, kizárólag a munkában hitt, és megszállottan végigdolgozta az életét. Épp ezért olyan nagy dolog, hogy – elképesztő memóriájáról tanúskodó – könyvein keresztül egészen közel engedi magához az olvasókat. Lessetek bele pár gondolatába, és aztán a többi millióba is. 

1.

Jellegzetes humorbomba

„Farmercucca még alig valakinek volt. És trikót se lehetett kapni.

Illetve dehogynem, az volt a tripper beceneve. ”

(Első kötet, 13. oldal)

2.

Szolmizálni, ugyan már?

„Azért nem tudtam szolmizálni, mert abszolút hallásom volt, a kottát is ismertem, így semmi szükségem nem volt a szolmizálás segítő tudományára. Legalábbis azt hittem. Aztán Forrai Miklós tanár úr a zeneakadémiai zeneelmélet (szolfézs) felvételiről simán kirúgott azt követően, hogy egyetlen meghallgatás után a csoportból elsőnek lekottáztam az általa elzongorázott agyafúrt dallamot. Voltam olyan buta és dicsekvő, hogy azonnal oda is vittem a kottát a zongorához. Hát, itt van, Gabcsi, kész. Megnézte, félretolta: nos, hát akkor most lesz szíves ezt elszolmizálni?
Kicsit olyan volt, mintha egy jól sikerült gyakorlat után azt mondanák a tornásznak, rendben, most azt is szeretnénk látni, milyen a járása mankóval.
Én utáltam szolmizálni, ő utált engem, s már kinn is voltam a folyosón.”

(Első kötet, 17. oldal)

3.

„Dalaktika…”

„»Egyszer majd annyi dal lesz a világon, hogy már nem fér fel az internetre…« Ezt mondtam viccből a Magyar Dal Napja egyik megnyitóján, de senki sem nevetett, mert nem folytattam valamilyen Chuck Norrisos megoldással, (azok csak pár évvel később kezdtek terjedni.) ”

(Első kötet, 43. oldal)

4.

Hibázni is szabad!

„Nincs annyi próba a világon, hogy kizárható legyen valamilyen esély a hibázásra. Az énekhang minden másiknál kényesebb hangszer.”

(Első kötet, 66. oldal)

5.

Irónia a köbön

„Cenzúra pedig nem volt.

Sehol nem volt egy olyan ajtó, amire ez lett volna kiírva: Cenzori Hivatal. Vagy: Magyar Cenzúra Háza.”

(Első kötet, 99. oldal) (A gondolat folytatása: „Cenzúra pedig volt.” – 108. oldal)

6.

Fakanál-díj anyukának

„Ettől kezdve tudtam, mi a dolgom. Bármikor, bármilyen díjat kaptam, már vittem is haza, s még aznap kitüntettem vele a mamámat. […] A munka frontját se hagytam ki, és mindig felemlegettem sokoldalú tehetségét. Ilyenkor Elvirkának nem kellett ünneplőbe öltöznie, ülve is átvehette a díjat, és minden alkalommal kezet ráztunk. Emlékszem, az Érdemes Művészt a méltán híres mákos-diós almáspitéjéért kapta.”

(Első kötet, 245. oldal)

7.

Abszurd a köbön

„A szocialista abszurd ott hevert a lábunknál, kínunkban már csak vihogtunk a kopottas öltözőben. Valójában mint műfaj, a szocreál mellett létezett egy szocabszurd is.”

(Első kötet, 462. oldal)

8.

Zongoraművész

„Anyukám félelméhez valamennyi csalódottság is odacsapódott, mennyivel jobb lett volna egyszer majd azt mondani: A fiam? A fiam zongoraművész. ”

(Második kötet, 39. oldal)

9.

A mestermunka dicsérete

Néha jót tesz egy kis szünetet tartani a művészettel való birkózásban. Van, amikor kár erőltetni. Néha elég, sőt többet ér, ha tudod a szakmádat. Olyankor a jól elvégzett »mestermunka« nagy örömet tud adni.”

(Második kötet, 83. oldal) 

 

10.

A könyv utolsó bekezdése

„Éjjel ottmaradni a hangszer mellett – csend van, egyedül én keltek zajokat, ami kellhet, ott a közelemben. Jó így. Könyvek, dalszövegek, a tablet, a régi spirálos füzetek is, kották, jegyzetek, ceruzák – s a zongora.

Most akkor mi legyen az első hang?”

(Második kötet, 433. oldal)

És még egy Post Scriptum tőlem:

Az életem kitüntetett ideje volt minden pillanat, amikor Presser Könyveit a kezemben tarthattam. Még akkor is, ha karizomlázam volt olvasás után.

Kiemelt kép: Reviczky Zsolt 

Both Gabi