2023. augusztus 20.
|
KAd
| Olvasási idő kb. 4 perc
Egy apa, aki elhagyja a fiát. Egy másik, aki nagyon is marad. Egy harmadik, aki kitartana, de nem ura önmagának. Egy negyedik, aki viszont sajátjaként szereti a másét. És az ötödik, aki a régen látott lányát szeretné megismerni. Kurucz Adrienn megmutatja az öt kedvenc filmjét apa-gyerek témakörben, hogy aztán a sor folytatására buzdítson titeket.
Amikor az apa az isten, aki elhagy – Lótolvajok
Habár a kritikusok egy része nem volt éppenséggel elragadtatva ettől a filmtől, én többször is megnéztem, annyira elvarázsolt. A történet egy hatvanas éveiben járó férfié (Stellan Skarsgård alakítja), aki, miután az ezredforduló táján megözvegyül, egy észak-norvég faluban talál menedéket. Az egyedüllét, no meg egy váratlan találkozás számvetésre készteti. Szembe kell néznie a kamaszkorával, imádott apja emlékével – és az apa árulásával, amelynek következtében neki villámgyorsan fel kellett nőnie. Utolsó közös nyaruk képei peregnek a szemünk előtt, amikor ők ketten egy folyóparti kalyibában töltötték a nyarat, kemény fizikai munkákat végezve, fát vágva, lovagolva. De a csodálatosan fényképezett idilli tájban titkok, traumák, fájdalmak rejtőznek, és a gyerekek válnak a múlt, a felnőttek bűneinek áldozatává.
Kimondva nincs szinte semmi, a képek beszédesek, és hatásukra a zsigereidben érzel mindent, amit a szereplők átélnek: szerelmet, féltékenységet, barátságot, cserben hagyást. Felkavaró, szomorú, mégis felemelő történet, amelynek alapjául egy csodálatos író, Per Petterson regénye szolgált.
Jelenet a Lótolvajok című filmből - Forrás: TrustNordisk
Apát találni a világban – Cinema Paradiso
Egy negyvenöt éves film, ami töretlenül népszerű világszerte. Giuseppe Tornatore rendezőnek a Maléna és Az óceánjáró zongorista legendája mellett ez a legismertebb és egyben a legszemélyesebb alkotása: cannes-i különdíjas mozi, amelyet Oscar- és Golden Globe-díjjal is jutalmaztak.
Jelenet a Cinema Paradiso című filből - Forrás: Vudu
A rendező saját gyerekkori élményeihez nyúlt vissza, az ötvenes évek végi Szicíliába, ahol Totónak, a félárva kisfiúnak (Salvatore Cascio) a mozi volt a mindene. A mozigépész Alfredóban (Philippe Noiret) pedig barátra és pótapára talált – őt is valós személyről mintázta Tornatore: egy bizonyos Mimmo Pintacudáról, aki a Cinema Vittorioban dolgozott, a rendező szülővárosában, Bagheriában, és megtanította védencének a vetítőgép működését, amellyel nemcsak szakmát adott az álmodozó fiúcska kezébe, de a filmművészet iránti múlhatatlan lelkesedést is a szívébe plántálta. Himnusz a mozihoz és himnusz a szerelemhez ez a film, de Toto és Alfredo kapcsolatán keresztül arról is mesél, hogyan formálják egymást apák és fiaik.
Vágyódás az elvesztett apa iránt – Volt egyszer egy nyár
Az idei tavasz talán legfontosabb filmje volt számomra Charlotte Wells rendezőé, amely, akárcsak a Cinema Paradiso története, saját élményeken alapul. (ITT is írtunk e filmről). Egy apa (Paul Mescal alakítja) Törökországba viszi nyaralni a lányát (Frankie Coco). Semmi különös nem történik velük a felszínen, fürdenek, kirándulnak, biliárdoznak, vacsoráznak. De a háttérben dráma zajlik, egy férfi – az apa – démonokkal küzd. Hogy pontosan milyen traumák érték, mitől szenved, miért él külön a feleségétől és a gyerekétől, akiket szeret, nem tudjuk meg. Ahogyan a gyerekkorára visszatekintő egykori kislány is csak emlékek cserepeiből próbálja meg rekonstruálni a történteket, megfejteni, mi zajlott azon a nyaraláson az apjában.
Jelenet a Volt egyszer egy nyár című filmből - Forrás: MUBI
Aki látta ezt a filmet, állítom, nem felejti el soha. Részben a főszereplők csodálatos duettje miatt, részben azért, mert szerintem nincs ember, aki ne tudna kapcsolódni valaki (hiánya) révén ehhez a filmhez.
Kötődhetsz-e valakihez, akit nem ismersz? – Külön falka
Egy tizenkét éves kislány, Niki (Horváth Zorka) a nagyszüleivel él, mert az anyja meghalt, Tibor (Dietz Gusztáv), az apja pedig, akiről nem beszélnek odahaza, börtönben ül. Amikor kiszabadul, és kidobóként munkát talál, Niki az eltiltás ellenére megkeresi. A két lobbanékony, nehezen (be)illeszkedő ember (apa és lánya) próbál kapcsolódni, de a körülmények ellenük dolgoznak. Mire jutnak egymással? Mi lesz velük? Kis Hajni debütáló nagyjátékfilmje közhely- és giccsmentes, megrendítő hőstörténet antihősökkel, szerepeikre telitalálat amatőr színészekkel. Ha még nem láttad, az HBO Maxon most megtalálható, nagyon ajánlom.
Jelenet a Külön falka című filmből - Forrás: Mozinet
Amikor apa is, fia is felnő: Billie Elliot
A Billy Elliot egy brit filmdráma az ezredfordulóról, amelyből később musical is készült, és amit Stephen Daldry rendezett – akinek egy másik, szintén apa-fiú kapcsolatot boncolgató filmje a Rém hangosan és irtó közel.
Billie-ről (Jamie Bell) egy véletlen folytán kiderül, hogy nagyon tehetséges táncos. Csakhogy titkolnia kell a balett iránti szenvedélyét, mert egy macsó közegben nevelkedik, özvegy édesapja és bátyja is az épp sztrájkoló keményfiúk, a bányászok közül való. Billie-t bokszolni küldik, hogy edződjön az élet nevű küzdelemre. Amikor pedig otthon megtudják, hogy harc helyett balettozik, attól tartanak, melegnek fogják nézni a fiút – micsoda szégyen! Az érzékeny, finom lelkű srác támogatásra csak az Alzheimer-kóros nagymamától számíthat, aki valaha szintén táncos szeretett volna lenni, és a tánctanárnőtől, aki meglátja benne a zsenit. Felnövéstörténetet mutat nekünk a rendező, de nemcsak a gyerekét, hanem az apáét is, aki jobban szereti a fiát annál, mintsem, hogy ne tartson önvizsgálatot, amikor az már nem halogatható tovább.
Jelenet a Billy Elliot című filmből - Forrás: UIP-Duna Film
Jó mozizást kívánok, és írjátok meg nekünk a Ti kedvenceiteket kommentben!
Hetven évig alkotott egy párt Maria Traviával a kilencvenhat éve született zeneszerző-karmester, Ennio Morricone. A Maestrónak – aki számos ikonikus film zenéjét komponálta – a felesége jelentette a támogató hátországot, és gyakran az inspirációt is alkotómunkához. Házasságuk évtizedei – saját elmondásuk szerint – végig harmóniában teltek, csak a komponista halála választotta szét őket.
„Anyukám folyton azt mondogatta nekem, hogy most kell dolgoznom, amennyit csak bírok, mert mire 40 leszek, vége lesz. Most meg elmúltam 60, és sosem voltam ennyire elfoglalt” – idézte fel Jodie Foster, a nagy visszatérő.
A sok válás és bizonytalanság közepette megnőhet a barátságok szerepe a lelki jóllétünkben, ahogy erre a Január 2. című új magyar film, és a friss pszichológiai kutatások is rámutatnak.
Milyen út vezette A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most legendás rendezőjét addig, hogy a több mint negyven éven át dédelgetett ötletét megvalósítsa, miközben rajta kívül szinte senki sem hitt benne? Milyen szakmai nehézségek és magánéleti válságok kísérték a folyamatot, melyben végül mindent egy lapra tett fel, hogy megszülethessen „álmai forgatókönyve”?
Tisztában volt azzal, milyen szerencsés volt életében, és mennyi mindent megkapott azok közül, melyekre valaha vágyott, valamint olyan izgalmas életet élhetett, amiről sokan álmodni sem mernek.
A társadalmunkban a nagyszülőség képe is erős vonalakkal van körberajzolva. Az elképzelt jövőkép sokak számára ebben csúcsosodik ki, így az unoka nélküli élet nem csupán szerep- és identitásvesztéssel járhat, hanem az élethez való kapcsolódást is átszínezheti.
„Olyan, mint egy szélvédő, amit téglával próbálnak betörni, de meg sem reped” – mondta egyszer egy pszichológus a párkapcsolatunkra, mi meg, így négy év után jól összenevettünk. Ilyen az, amikor egy kapcsolatban mindkét fél mentális zavarral küzd, és egyikük még neurodivergens is. Triggerek, maladaptív sémák, rossz illesztések netovábbja az egyik oldalon, feltétel nélküli szeretet, hajnalig tartó beszélgetések, bajtársiasság a másikon.
Óriási várakozás előzte meg Gabriel García Márquez leghíresebb regényének filmadaptációját, már csak azért is, mert még az amúgy moziőrült író sem hitt benne, hogy megfilmesíthető a Buendíák szövevényes családtörténete. Nem is engedte, hogy kísérletezzenek vele – majd csak a halála után nyúljanak hozzá, így rendelkezett.
