A megfelelés ára: hova tűnik a lányok bátorsága?

–

Gyerekpszichológusokkal beszélgetve, vagy a témában olvasva, sokszor találkoztam a ténnyel, hogy a kisiskolás lányok általában jóval nagyobb megfelelési kényszerrel küzdenek, mint fiúosztálytársaik, és a nem tipikus fejlődésű gyerekek között a lányok – szintén a megfelelési vágy miatt – jóval hatékonyabban maszkolnak (azaz leplezik másságukat). Mégis nagyon megérintett Reshma Saujani előadása, aki saját tapasztalatával kezdi a női megfeleléssel kapcsolatos beszédét.

A jogász, aktivista, író, üzletasszony arról mesél, amikor ő maga 33 évesen, több éves háttérmunka után egy politikai pozícióért indult: bár a választás számára nem győzelemmel végződött, nagyon sokat tanult az átélt kudarcból. (Kudarc volt-e egyáltalán, hogy belevágott valami újba és meg merte méretni magát?) Ennek kapcsán kezdett gondolkodni azon is: vajon a nők miért kockáztatnak nehezebben?

Saujanira olyan nagy hatással volt a megélt tapasztalat, hogy nemcsak felméréseket kezdeményezett a témában, de létrehozta a Girls Who Code elnevezésű programot is. Ennek lényege, hogy a számítástechnikai érdeklődésű fiatal nőket bevezeti a programozás világába: ahol hibázás nélkül biztosan nincs eredmény. Ezért muszáj megszokni, hogy az apró tévutakból találnak helyes irányt.

Ahogy Saujani a kutatásokat idézi: a nők akkor adják be egy állásra a jelentkezésüket, ha száz százalék egyezést találnak az elvárások és az általuk teljesített feltételek között. Míg a férfiak esetében 60 százalék ez az arány.

A másik érdekesség, amelyet beszédében kihangsúlyoz: ha a programozás során egy lány elakad, azzal szólítja meg a tanárt, hogy „Elnézést, valamit elrontottam”, ha viszont egy fiú diák jár hasonlóan, ő úgy fogalmaz: „Elnézést, valami nem működik a programban”.

Saujani szerint a különbség nem másban rejlik, mint a fiúk bátorságában. Őket arra nevelték, hogy kockáztatniuk kell. A lányok esetében a perfekcionizmus viszont a kockáztatási hajlandóságot hátráltatja.

Evolúciós okok a megfelelés mögött

Természetesen a nemekhez kapcsolódó viselkedésformákat a társadalmi berendezkedések és elvárások mélyítették el az évszázadok során, de vannak olyan evolúciós jellemzők is, amelyek megágyaztak ennek.

„Nők esetében az ösztrogén felerősíti az oxitocin hormon hatását, ez pedig döntő szerepet játszik abban, hogy még stresszhelyzetben is a gondoskodás, a közösséghez való kapcsolódás vágya jellemzi őket” – magyarázza Geist Klára pszichológus. „Ezért a lányokat alapvetően jobban foglalkoztatja a kérdés: vajon megfelel-e a viselkedésük mások elvárásainak? Ez pedig gyakran külső kontroll szerint való működést alakít ki bennük. 

A férfiakban a tesztoszteron elnyomja az oxitocin hatását: így náluk teljesítményhelyzetben inkább az intellektuális vagy fizikai kihívás kerül előtérbe, nem pedig a társas vonatkozás. Emiatt ők általánosságban függetlenebbek is a környezetüktől.”

Talán ezek a megfigyelések is hozzájárultak ahhoz, hogy gyerekkortól kezdve a fiúkat kihívások felé, a lányokat pedig inkább a környezetnek való megfelelésre ösztönözték. Hosszú évszázadokon át tulajdonképpen erre a képletre rendezkedett be a társadalom.

„Mivel a fiúkat biztatták az önállóságra, ezzel erősítették bennük a belső kontroll fejlődését. Azaz természetessé vált számukra a gondolat: magamnak akarok megfelelni, nem másnak” – hangsúlyozza Geist Klára. Hozzáteszi: nem véletlen, hogy a felnőttek között is sokkal több az imposztor-szindrómás nő, mint férfi.

Hatalmas segítség lehet a szimmetrikus szülői minta

Nem azért beszélünk erről a témáról, hogy erősítsük a nemek szembenállását – épp ellenkezőleg. Minden helyzetnek megvan a maga nehézsége: a fiúk bátorságra ösztönzése is számos elvárást rejt magában, amellyel személyiségéből adódóan nyilván nem mindenki tudott és tud azonosulni.

„Az erőteljesen elvárt maszkulinitás is bizonytalanná teheti a gyereket. Sok fiú ismerte meg a férfivá nevelés kapcsán az érzelmileg távoli, büntető apa képét –

pedig az igazi bátorság valójában az apa teremtette igazságos biztonságban, a férfiszerepek közös gyakorlásában, az együtt töltött szeretetteljes időben születik meg” – fogalmaz a pszichológus.

„Ha az anya és az apa kapcsolata nem versengő, nem aszimmetrikus, hanem együttműködő és harmonikus, akkor a szélsőségesebb jellemzőket a nevelés képes ellensúlyozni. Érzelmileg biztonságot adó anyával és apával a kisfiúk kapcsolatorientáltabbá, a kislányok pedig önérvényesítőbbé válhatnak” – részletezi Geist Klára.

A lányok is hadd szedjék szét a világot, mielőtt felépítik a sajátjukat

Az sem mindegy, hogyan kommunikálunk a gyerkekkel a teljesítményükkel kapcsolatban.

A kislányokat gyakran dicsérik olyan jelzőkkel, amelyek ugyan kedvesek, de tulajdonságokat emelnek ki – nem a gyerek cselekvését, erőfeszítéseit ismerik el. Másrészt, a végeredmény felé megtett útról is sokszor mást gondolunk fiúk és lányok esetében: a fiúgyerek erőlködhet, szétszedheti a világot, míg a lánynak sokszor csendben, kedvesen kell „az asztalra tenni” a tökéletes eredményt.

Pedig annak, hogy teret adjunk a próbálkozásnak, óriási jelentősége van – az önértékelés és a későbbi magabiztosság szempontjából is.

„A lányok esetében jellemzőbb, hogy a teljesítményükön keresztül értékelik őket már egészen pici kortól. Ha a kislány egyévesen még nem beszél, azt mondják, »le van maradva«. Ha a kisfiú csak kétévesen szólal meg: »kicsit lusta, hiszen fiú«. Járástanulásnál a kislány »nehogy megüsse magát«, míg a fiúnak »katonadolog«, ha elesik – és sokszor sírnia sem szabad, ami önmagában is fájó elvárás. A lány ruhája legyen tiszta, a fiú lehet maszatos, vásott, hiszen épp felfedezi a világot” – idézi fel a szakember azokat a régi, berögzült mondatokat, amelyekkel biztos, hogy az emberek többsége ma már nem szeretne élni.

Mégis olyan mélyen a zsigereinkben élnek ezek a „bölcsességek”, hogy sokszor valódi tudatosságra van szükség ahhoz, hogy el tudjuk hagyni őket.

Az apa szerepe az önbizalom alapjaiban

Az önbizalommal teli lánygyerek esetében természetesen jelentős szerepe van az apa alakjának is: míg az anya a biztonságot adó, elérhető, gondoskodó, kompetens női modell, addig az oltalmazó apa, „kis királylányának” lenni – sokkal fontosabb tényező, mint hinnénk.

Ez adja meg a feltétel nélküli szeretet élményét: azt az érzést, hogy teljesítményemtől függetlenül is szerethető vagyok.

„A perfekcionizmusnak is létezik két típusa: a negatív perfekcionista szorongva igyekszik bizonyítani, nehogy kiderüljön a tökéletlensége. A pozitív perfekcionista ezzel szemben a rátermettségét próbálja megmutatni. A büntető apa lánya általában előbbi viselkedést produkálja, az érzelmileg távoli apa gyereke pedig folyamatos teljesítéssel igyekszik felhívni magára a figyelmet” – magyarázza a szakember.

A nevelés új lehetőséget ad az önmagunkról való gondolkodásban

A tudományban ma már egyre inkább meghaladott a férfi- és női agy közötti különbségek kérdése. Azaz: olyan mértékű eltérés nincs, mint azt sokáig gondolták.

„A nevelés szerepe fontos: lehetőségeket adunk a gyerekeinknek, bárki lehet bátor, és bárki lehet érzelmes – a kettő nem zárja ki egymást, és nem kell, hogy női vagy férfi mivoltunktól függjenek” – hangsúlyozza Geist Klára.

A pszichológiai kutatások eredményei nyomán mára a modern tudomány megfogalmazta a siker egyik lényeges tényezőjét: ez nem más, mint a growth mindset, azaz a növekedési gondolkodásmód. 

„A lényege: bármi, amihez türelmesen, érdeklődéssel fordulunk, megtanulható – fejlődhetünk benne. Ennek érdekében azonban olyan szituációkba is kerülünk, ahol a pillanatnyi élvezetről, a kényelemről le kell mondanunk. Tehát: a késleltetés és a siker valóban összefügg” – foglalja össze a pszichológus.

Ez a fajta gondolkodásmód élesen szemben áll a lányokban – megfelelésből – már korán rögzülő kétpólusú választással: „tökéletes vagy semmi”.

Sok mindent nem tudunk befolyásolni vagy alakítani az elkövetkező generációk életében – de amiben lehetőségünk és felelősségünk van, azzal ne féljünk foglalkozni. Erre hívja fel a figyelmet Reshma Saujani is előadása végén:

„Sok ezer lány lett sikeres, akiket megtanítottunk tökéletlennek lenni… A valódi innováció érdekében sem hagyhatjuk magunk mögött a társadalom felét. Nem várhatunk addig, amíg a lányaink maguktól képesek lesznek bátrakká válni – legyenek azok már az iskolában, és a karrierjük kezdetén is. Amikor megtanítjuk őket arra, hogyan fogadják el a tökéletlenségüket, és hogyan kovácsoljanak abból előnyt, akkor valójában egy mozgalmat indítunk. Egy mozgalmat fiatal és bátor nőkkel, akik egy jobb világot építenek – maguk és mindannyiunk számára”.

Széles-Horváth Anna