„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked” – az Apának lenni című könyvről

–

Miért van égetően szükség új apákra

Ez a Multiverzum Kiadó által gondozott kötet alcíme, és nem véletlenül hiányzik a kérdőjel a mondat végéről. Ez ugyanis egy erős állítás, akár így is írhatta volna a szerző: „Ezért van égetően szükség az új apákra.”

Alapvetően feminista szemléletű, empatikus és empirikus írás ez egy olyan férfi részéről, akit nagyon sok nő vesz körül, hiszen négy lány apja. Az első házasságából született lánya, akivel csupán két évig élt együtt, már túl van a húszon, ő maga pedig huszonöt éves volt, amikor elég váratlanul apává vált. Tépelődéseit, kudarcait sem eltagadva, magát cseppet sem szuperapaként feltüntetve, rengeteg friss szempontot mutat ahhoz, hogy a régóta rögzült apaszerepeknek búcsút inthessünk.

Így ír erről Prüfer:

„Annak ellenére, hogy elhatároztam, jó apa leszek, csupán a családot tápláló eltartó lettem. Az a tipikus férfi, aki »teljesíteni« akar, és úgy hiszi, ezzel mindent teljesített is. Végső soron úgy voltam ezzel, mint sok apa. Jó dolgot akartam véghez vinni, de minden kisiklott a kezem közül. A legjobbat akartam gyermekemnek, de csak a saját elképzeléseimet követtem. Valami újnak akartam részese lenni, de ehelyett a régit másoltam le.”

Ebben a kötetben nincs helyük az elfojtott érzelmeknek, ugyanakkor nem támaszt olyan követelményeket, amelyektől bármelyik apa is rosszul érezhetné magát.

Prüfer lényegében azt járja körbe igen alaposan újra meg újra, hogy a kapcsolódás, az elérhetőség, a kommunikáció – és igen, az együtt töltött idő, a közös élmények – erősíthetik egyedül a család szövetét, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe. És minél inkább megosztja a szülői pár a feladatokat, annál harmonikusabbá válhat ez a dinamika.

„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked”

Ez az egyik kedvenc idézetem a könyvből, ami azt is megmutatja, hogy cseppet sem könnyű megbirkózni az apaszereppel. Annyi elvárás nehezedik a férfiakra: a családfenntartás önmagában is szuperképesség mostanság, de ez csak az egyik része, hiszen emellett az is nagyon fontos, hogy mindenből kivegye a részét egy „igazi” apa.

Ez pedig csak akkor lehetséges, ha érzelmileg és fizikailag is bevonódik a gyerekek mindennapjaiba, ha képes beszélni a saját érzelmeiről, miközben mindenki másról is tudja, hogy éppen mi okoz számára nehézséget.

„Hála a feminizmusnak és a hagyományos, ódivatú életmodellek megkérdőjelezésének, ma már tudjuk, hogy igazságosabb, illendőbb és egyszersmind jobb is, ha a férfiak részt vesznek gyermekeik gondozásában, és nem csupán a karrierjükre koncentrálnak. Arról azonban továbbra sem esik szó, hogy a gyermekek mit kaphatnak apjuktól és hogy az apák mit adhatnak tovább utódaiknak. […] Az új feminizmus ugyanis hatalmas lehetőség az apák számára. Olyan történelmi lehetőség ez, amely segíthet, hogy kitörjünk az áthagyományozott férfiszerepekből, és tisztázzuk magunk előtt: Mit szeretnék? Mit szeretnék megváltoztatni? És mit kaphatnak ezáltal a gyermekeim? Hogyan lehetünk mindahányan boldogabbak? Az apák korábbi nemzedékeinek nem voltak ehhez ennyire jó feltételei, mint a maiaknak. […]” – írja a könyv előszavában Prüfer, én pedig csak bólogatok.

Azt is kiemeli, hogy a társadalmi szerepek újradefiniálását nem szabad fenyegetésként értelmezni, sokkal inkább kreatív hozzáállást kíván az apáktól, hiszen az évezredes patriarchális gyakorlat után, a történelem során először van lehetőségük az apáknak aktív módon átformálni a saját szerepüket a feminizmusnak köszönhetően.

„Sárkány ellen sárkányfű”

Ne felejtsük el azonban, hogy az apai szándék kevés az igazi változáshoz: ehhez nekünk, anyáknak is meg kell változtatnunk azt a rémes gyakorlatot, hogy irtó kritikusan szemléljük az apák erőfeszítéseit.

Jó volna egyszerűen elfogadni azt, hogy ők is csinálhatják JÓL a gyerekek körüli teendőket, csak éppen másként, mint ahogy mi. Bízzunk bennük. Punktum!

Könnyű sárkánnyá változni, mégis érdemes ellenállni a zsigeri, belénk kódolt késztetésnek, és ha teret adunk a férfiaknak is, azzal mindannyian jól járunk, különösen a gyerekeink.

Hiszen egy önazonos apa, aki olykor bénázik, még mindig ezerszer, tízezerszer többet ad a saját gyerekének, mint egy elérhetetlen, megbántódott kőszobor, aki a számítógép vagy a tévé előtt ülve vet oda egy-egy mondatot az utána ácsingózó gyerekeknek vagy a szintén sértődött feleségének. Ez előbb-utóbb váláshoz vezet, hiszen az amúgy is zilált hétköznapokban ez a pluszfeszültség már nehezen elviselhető.

Kulcsszó: a kölcsönösség

A német vagy nem is annyira német, hanem sokkal inkább a berlini mindennapi viszonyok tükrében vizsgálja Prüfer az apaság kérdését. Nekem is van saját tapasztalatom erről, mert több mint egy évig éltem Berlinben, később pedig több hónapot már anyaként, kisgyerekekkel.

Az, hogy minimum ugyanannyi apa volt a játszótereken, mint anya, vagy a kindergartenes csoportokban óvó bácsik is vonultak a gyerekekkel, már húsz éve is természetes volt. Az pedig, hogy jóval öntudatosabbak a berlini (vagy német) nők, mint a magyarok, szintén saját tapasztalat. Prüfer is beszámol erről:

„Hogy újra apa leszek, a berlini Ostbahnhof aluljárójában tudtam meg. […] Mielőtt köszönhettem volna neki, annyit mondott: »Állapotos vagyok«. Örültem, jó érzés volt. Annál rosszabb volt, hogy röviddel utána betértünk egy tapasbárba, hogy mindent megbeszéljünk, és ott azt találtam mondani, semmiképpen nem akarom a gyerek miatt félbehagyni a karrieremet.
Még azt is mondtam: »Kemény tárgyaló fél vagyok e tekintetben.« – »Tessék? Kemény tárgyaló partner vagy? Gyerekünk lesz!« – mondta a barátnőm csalódottan. […] Közösen felnevelni egy gyereket csak akkor fog menni, szögezte le, ha ugyanabba az irányba húzunk és támogatjuk egymást. Ebben teljesen igaza volt.

Sajnos azt kell mondanom, amennyiben a háztartás körüli munkában vagy a babáról való gondoskodás terén valamit másképp csináltam, az nem azért volt, mert hirtelen beláttam volna, hogy milyen egy felelősségteljes apa, hanem mert a társam ebbe az irányba mozdított.

Ha nem adta volna erőteljesen tudtomra, mi a teendő, valószínűleg eltűntem volna újra az irodában. Így azonban gyermekgondozási szabadságot vettem ki, mert az úgynevezett szülői támogatás rendszere akkor még nem létezett. Ezzel pedig életem legtanulságosabb szakasza vette kezdetét.”

Képesség a boldogságra

Prüfer hosszan elemzi a társadalmi változásokat is, hivatkozott például az egyik 2021-es felmérés adataival arra, hogy a fiatalabb apák 69 százaléka több időt tölt a gyerekével, mint amit a saját apja töltött vele.

A Bielefeldi Egyetem kutatása pedig kitért arra, hogy az úgynevezett „resszorszivitás” mértékével kifejezhető, mennyire tölti el boldogsággal az apát a gyermekkel való foglalkozás. „Az az apa, aki erőt merít abból, hogy gyermekeivel tölti idejét, jobban is képes őket támogatni. Összegezve azt állapította meg a bielefeldi kutatócsoport, hogy […] Minden az apa »interperszonális érzékenységétől« függ. Az együttérző és érdeklődő apa a legnagyobb segítség gyermekei számára. »Egy jó apa nyitott, és képes reagálni az érzelmi igényekre«.”

Mindehhez természetesen az is elengedhetetlen, hogy a német kormány hosszabb apasági szabadságra ösztönzi a férfiakat, és a gyerek születésekor extra szabadságot is biztosít a friss apáknak.

Prüfer azonban azt tartja a legfontosabbnak, hogy sok-sok kérdést tegyenek fel az apák maguknak, ezzel is elősegítve a saját tudatosságukat. 

„De hogyan juthatunk el ide? Miképpen találjuk meg saját utunkat a sokféle apamodell között, melyeket felajánlanak nekünk? Kik is akarunk lenni? Mindez attól függ, milyen szerepet akarunk játszani gyermekeink életében. Hogy tudatosan alakíthassuk ezt a szerepet, először meg kell értenünk, honnan is származnak azok a társadalmi elképzelések az apaságról, melyek olyannyira foglalkoztatnak bennünket. […] Tudatunkat apáink és anyáink alakították, mi pedig magunk is átadunk majd egyfajta tudatot lányainknak és fiainknak. Az, hogy képesek leszünk-e kapcsolatunkat gyermekeinkkel átgondoltan alakítani, elsősorban annak függvénye, megértjük-e, honnan származnak saját értékeink, konfliktusaink, a céljainkkal kapcsolatos elképzeléseink és kényszereink” – szerintem is ezek az igazi alapkérdések Tillmann Prüfer kötetében.

Én pedig azt mondom, hogy olvassátok el ezt a kiváló könyvet akkor is, ha már szülők vagytok. Rengeteg hasznos információ szerepel benne, mégsem az a célja, hogy elbizonytalanítsa az olvasókat, inkább remek megoldásokat kínál ahhoz, hogyan szakítsunk a régi, rossz bevett gyakorlatokkal, és miképp alakítsuk ki azt az egyensúlyt, ami a család összes tagját elégedettebbé teheti. 

Utóirat: sajnos nem tudom szó nélkül hagyni, hogy egy ennyire igényesen gondozott kötet hogyan kaphatott ilyen kifejezetten (bocsánat, de nincs rá jobb szó) gagyi borítót. Inkább a belbecsre koncentráltam, mert a külcsín nem hozta meg az olvasási kedvemet. Bízom benne, hogy rövid idő alatt nagy siker lesz ez a hiánypótló kötet, és a második, javított kiadásban már a borító is méltóvá válik a tartalomhoz. 

Kiemelt kép: YouTube / Bibel TV

Both Gabi